CSÁRDI ANTAL, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A T/5446. számú, Varga Mihály és Matolcsy György közötti konfliktus lezárásáról szóló törvényt tárgyaljuk. Az előttünk fekvő törvényjavaslat nagy vonalakban Varga Mihályt hozza ki győztesen, persze nem függetlenül azoktól a kritikáktól, amelyeket megfogalmazott az elmúlt időszakban a kormány gazdaságpolitikájával kapcsolatban.

De érdemes megnézni, hogy miért van szükség erre a törvényre, tehát hogyan alakult ki ez a helyzet, ami szükségessé teszi a törvényt, és mi is ez. Azt gondolom, hogy egyértelműen lehet látni, hogy egy olyan gazdasági helyzetbe sodorták közös erővel  a magyar kormány és a Magyar Nemzeti Bank vezetése , kézen fogva ezt az országot, amit talán a legplasztikusabban úgy tudnék leírni, hogy két számjegyű jegybanki kamatkörnyezet mellett még mindig két számjegyű infláció van. Ma jelent meg a szeptemberi infláció, ami még mindig 12 százalék felett méri az inflációt, ma jelent meg az az inflációs jelentés, ami szerint az élelmiszer-infláció 15 százalék.

Tisztelt Képviselőtársaim! Erről beszélünk, ez az a helyzet! De hogy is alakult ez ki? És azt gondolom, ez az igazán érdekes kérdés. Egyrészt azt gondolom, hogy a magyar kormánynak az elhibázott gazdaságpolitikája, másodsorban az összeegyeztetlen fiskális és monetáris politika  amikor egymás ellen dolgozik a két szereplő csak azért, mert ők vívnak, hogy ki lesz majd a nagy gazdasági megmondóember , és nem utolsósorban a Matolcsy-klán gazdagodása és egyébként ezen keresztül általában véve is a Fideszhez közel álló gazdasági szereplők, újmilliárdosok gazdagodása.

És akkor kezdjük az elején! Amikor elhibázott gazdaságpolitikáról beszélek, akkor arról beszélek, hogy önök még a mai napig abban látják a magyar gazdaság növekedésének egyetlen eszközét, hogy ezermilliárdokat szórnak ki nagyipari cégek számára beruházástámogatásként. Ezeket a mértékeket  hogy a nem közgazdász hallgatók számára is érthető legyen  úgy tudnám leírni, hogy munkavállalónként, esetenként több mint 60 millió forintos támogatást adnak ezeknek a cégeknek. Ilyenkor szoktam föltenni azt a nem költőinek szánt, de mégis költőivé váló kérdést, hogy vajon egy kisvállalkozás, egy közepes vállalkozás mekkora csodát tudna csinálni, ha kapna a zsebébe munkavállalónként 60-65 millió forintot.

De menjünk tovább, mert azt gondolom, hogy ez itt nem áll meg. Gyakorlatilag ebbe a sorba lehet beilleszteni a mai vitanapon többször elhangzott Vodafone-felvásárlást, Ferihegy felvásárlását, és azt gondolom, hogy ebbe a körbe tartozik az is, amikor a magyar állam beszáll egy ingatlanfejlesztésbe, csak mert rokoni szálak kötik a bajba került vállalkozóhoz.

Ezek az összegek jócskán meghaladják a 3000 milliárd forintot, és azt gondolom, hogy azt a gazdaságpolitikát, amelyik inkább erre költ, mint arra, hogy egyébként tényleg néhány száz milliárd forintból megfizesse a pedagógusait, és egy működő, a jövő versenyképességét felépítő pedagógusok megfizetése helyett erre költ, azt a piac akként fogja értékelni, amit ma, mondjuk, magunk körül látunk.

Azt gondolom, hogy érdemes egy picit elidőzni a Magyar Nemzeti Bank működésén, illetve a már említett Matolcsy-klán meggazdagodásán. Kezdjük azzal  és itt államtitkár úrra nézek , hogy önök úgy fogalmaztak  nem néz rám államtitkár úr, de azért mondom , hogy elfogadható időn belül lehete arra számítani, hogy egyébként a hatálybalépés sem lesz majd fix időponthoz kötve, hanem majd az lesz a törvény alján, hogy elfogadható időn belül majd valamikor hatályba fog lépni. Mert hát képzeljék el a kedves választópolgárok, ha nézik ezt az élő adást, hogy a fizetésüket majd elfogadható időn belül meg fogják kapni. Mondja meg nekem, hogy milyen jogalkotási gyakorlat vezetett oda, hogy ezt a kifejezést ebben a törvényben így el tudták helyezni?! Ez egy számonkérhetetlen, értelmetlen gumiszabály!

Arról pedig azt gondolom, érdemes megemlékeznünk, hogy ha önök a Magyar Nemzeti Bank középtávon megtermelt majdani nyereségéről beszélnek, hogy miből tud egy nemzeti banknak nyeresége keletkezni. Azt gondolom, hogy akik itt ülünk, mindannyian pontosan tudjuk, hogy egy nemzeti banknak, egy jegybanknak a nyeresége érdemben csak a deviza gyengüléséből, a mi esetünkben a forint gyengüléséből tud nyeresége keletkezni értelmezhető mértékben. (Varga Mihály pénzügyminiszter belép a terembe.)

És akkor megérkezett pénzügyminiszter úr, gyorsan föl is teszem neki a kérdést: pénzügyminiszter úr, mondja meg nekem, legyen szíves, hogy mi a középtávú árfolyamcélja a magyar kormánynak. Hogy mégis, akik követték a parlament működését, legalább egy hozzávetőleges információjuk legyen, hogy középtávon milyen árfolyammal számol a Pénzügyminisztérium.

És amikor továbbmegyek, akkor azt gondolom, hogy ennek a történetnek a harmadik és mégiscsak a legfelháborítóbb ága, hogy miből is áll össze részben a Magyar Nemzeti Bank vesztesége. Mert természetesen pontosan tudom, hogyan működik a Magyar Nemzeti Bank, és tudom, hogyan keletkezett az az 1500 milliárdos veszteség, amiről beszéltünk. Ugye, a probléma ott van, hogy amikor nyereséges volt a Magyar Nemzeti Bank, akkor az a pénz eltűnt! Kósa Lajos szavaival élve, elvesztette közpénzjellegét.

És, kérem tisztelettel, megint csak a pénzügyminiszter úr az expozéjában úgy fogalmazott, hogy a Magyar Nemzeti Bank  és akkor most itt idézem  „a társadalmi felelősségvállalás jegyében végzett bizonyos típusú beruházásokat.” Hát, hogy a társadalmi felelősségvállalás alatt mit értett a pénzügyminiszter úr, az számomra nem teljesen tiszta, de azt gondolom, hogy én azért érteni vélem  és ne legyünk rosszindulatúak a kormány tagjaival szemben -; és azt látom, hogy a kormány elkötelezett abba az irányba, hogy a magyar társadalom gazdagodjon, erősödjön, és nem tud mindenkinek egyszerre sok pénzt adni.

Először a Matolcsy-klánnak kellett odaadni a Porsche-gyűjteményt, a Ferrarikat, a New York-i luxusingatlanokat; és értem én, hogy ezt a társadalmi felelősségvállalás jegyében. De azért legyünk őszinték, hogy ezt a sok száz milliárd forintot, amiben persze, benne vannak túlárazott felújítások és nagyon-nagyon sok minden; de ezt társadalmi felelősségvállalásnak nevezni, azt gondolom  hát, mondjuk úgy  komolytalanná teszi ennek a törvénynek még a tárgyalását is.

De menjünk végig, mert azt gondolom, hogy arról kell beszélnünk, hogy a magyar kormány mit tett gazdasági értelemben ezzel az országgal. Gyakorlatilag kiárusította az igazi értékeinket: a természeti erőforrásainkat, kiárusította az adóbevételeinket, hiszen odaadta nagy cégeknek azért, hogy aztán később persze ők itt azt csináljanak, amit csak akarnak. Erre szoktuk azt mondani, hogy gyakorlatilag a magyar kormány feje fölött ott van az ipari lobbi. És ma Magyarországot nem a Pénzügyminisztérium, a Miniszterelnökség vezeti, hanem az ipari lobbi. És ennek eredménye a kialakult helyzet, ennek eredménye az, hogy egyébként ilyen minőségű törvényeket hoznak be, amiben elfér az a kifejezés, hogy középtávon, elfogadható időn belül, majd egyszer csak, véletlenszerűen.

Arra gondoltunk, hogy elfogadható idő… Én el tudom képzelni, hogy a Pénzügyminisztérium számára az 1500 év is elfogadható idő.

(12.30)

Én azt is el tudom képzelni, hogy a Miniszterelnökséggel vitában van, és azt mondja majd a Miniszterelnökség, hogy hát, drága Pénzügyminisztérium, szerintünk az 1500 év egy kicsit sok, legyen 342 év. Egészen döbbenetes az a minőség, amit ma idehoztak. Azt gondolom, hogy ennek a kárát, ennek az árát a magyar állampolgárok fogják megfizetni. Azt gondolom, hogy ez a felelősség egyértelműen az önök vállát nyomja.

Visszautalnék  nem emlékszem pontosan, és elnézést kérek  az egyik vezérszónok képviselőtársam mondatára, azért ezen a törvényen keresztül egyértelműen el lehet mondani, hogy nem igaz a Fideszre, hogy legalább kormányozni tudnak, hiszen nem tudnak, mert ha tudnának, akkor ennek a förmedvénynek nem lenne itt a helye. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiból.)