DÚRÓ DÓRA, a Mi Hazánk képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Mi Hazánk Mozgalom nem ért egyet azzal az alapfilozófiával, amit ez a javaslat képvisel, ezért nem támogatjuk azt, hogy az oktatásban valamifajta hátrányoshelyzetű-kvótát vezessenek be, és büntessék azokat az intézményeket, amelyek nem felelnek meg ezeknek a brüsszeli előírásoknak. Nem történik más ugyanis, mint hogy az Európai Unió pénzeiért és a cigányság szavazataiért a kormány feláldozza a normákat követő családok gyermekeinek a biztonságát, amit a leghatározottabban visszautasítunk. Persze azok után, hogy a Fidesznek kvázi első számú kulturális arcává lépett elő Kis Grófo vagy éppen Győzike az utóbbi időben, várható volt, hogy ezt sajnos ehhez hasonló szellemiségű törvényjavaslatok is fogják követni.

Először a javaslat, illetve vélhetően elfogadott törvény létrehozásának a körülményeiről szeretnék beszélni, mert nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy ezt a javaslatot  önök nyíltan le is írják  Brüsszel mondta tollba önöknek. Ez elképesztő! Ha a népszerű és ismert viccet idézném, akkor azt mondhatnánk, hogy a szabadságharc szabadságharc, az üzlet meg üzlet. Önök feláldozzák a magyar oktatási rendszert azért, hogy hozzájussanak az európai uniós pénzekhez, egy olyan javaslattal, amely egyébként az önök eddigi, általam is sok tekintetben, sőt stratégiailag is több helyen hibásnak tekintett oktatáspolitikájába nem illik bele. Ha annyira jó ez a javaslat, akkor eddig miért nem alkottak az elmúlt 13 évben még csak hasonlót sem? Semmiféle kvóta nem jelent meg eddig az oktatási rendszerben  szerintem helyesen, és alapfilozófiájában ellenzem a kvótákat , most pedig megjelenik új elemként, nyilvánvalóan a brüsszeli liberális politikai elit elvárásainak megfelelően. Tehát önök a szabadságharc e részére vonatkozóan e tekintetben letették a fegyvert és meghunyászkodtak. A magyar oktatási rendszer és a normákat követő családok gyermekeinek a biztonsága nem ér önöknek annyit, hogy ez ügyben konfrontálódjanak a brüsszeli bürokratákkal. Ez a helyzet, ez a valóság, a nagyon-nagyon szomorú valóság.

Mi az elvi különbség a között, hogy Brüsszel mondjuk LMBTQ-jogokat vagy az LMBTQ-jogok népszerűsítését szeretné a magyar oktatási rendszerre rákényszeríteni, és a között, hogy ők mondják meg, hogy a mi gyerekeink milyen közösségekbe járhassanak iskolákba? Mert a bevándorlás elutasítása kapcsán önök elvi álláspontként azt fogalmazzák meg, hogy a magyar emberek dönthessenek arról, hogy kivel akarnak együtt élni. Ha önök ezt gondolják, ebből nyilvánvalóan következne az, hogy a magyar szülők dönthessék el, hogy az ő gyermekük milyen közösségbe jár iskolába. Ha önöknek ez az elvi álláspontjuk, akkor nem lett volna szabad engedniük a brüsszeli pénzekért cserébe sem, hogy elvitassák és elvegyék ezt a jogot a magyar családoktól, a magyar szülőktől. Önök mégis megtették. Mert úgy tűnik, hogy ez a kérdés önöknek nem ennyire fontos.

Az itt elhangzott felszólalások kapcsán  elnézést kérek, hogy ezt mondom, képviselőtársaim  úgy látom, hogy önök fordítva ülnek a lovon, mert az, ami a magyar iskolákban akár szegregáció, akár diszkrimináció kapcsán történik, elsősorban nem oktatási kérdés. Ez elsősorban biztonsági kérdés. A Covidnak nemcsak az a hatása volt, hogy azok a gyerekek, akik akkor jártak első, második, harmadik osztályba, nehezebben sajátították el az alapokat, hanem az is, hogy a nehezen kezelhető, mentális problémákkal küzdő gyerekek száma brutális mértékben megnőtt, nemcsak ezekben a korosztályokban, hanem minden korosztályban. Az iskolai erőszak, a konfliktusok száma brutális mértékben elszaporodott, és ezt szintén nem követte le az államszervezet. Sőt, továbbmegyek, az elmúlt harminc évben nem történtek meg azok a változások az iskolarendszerben, amely változások a társadalomban megtörténtek, mert ma egy hatéves egészen más, mint egy hatéves volt harminc évvel ezelőtt, és a mi oktatási rendszerünk nemcsak a szegregáció tekintetében, hanem gyakorlatilag semmilyen tekintetben erre a készségek szintjén is megnyilvánuló változásra nem adott választ.

A pedagógusoknak egyenként kell választ adniuk a mindennapokban, és a saját kreativitásuk, saját szaktudásuk alapján kell ezeket a helyzeteket, ezeket a változásokat megoldani, ami szintén garantálja, hogy az az óriási különbség, ami jelen van az oktatási rendszerben, továbbra is fenn fog maradni, sőt, továbbmegyek, növekedni is fog.

(16.10)

És amikor arról beszélek, hogy ez nem oktatási kérdés, hanem biztonsági kérdés, akkor szeretnék csak a közelmúltból kettő nagyon felháborító példát felhozni  korábban az Országgyűlés nyilvánossága elé hoztam az aszódi esetet, amikor szintén az áldozat volt az, aki iskolaváltásra kényszerült, és gyakorlatilag semmilyen következménye nem lett a bántalmazó gyermek vonatkozásában annak, hogy ő egyébként folyamatosan megalázta a társait , a két eset szintén az elmúlt…  mind a kettő ebben a hónapban történt, szeretném ezekre felhívni a figyelmüket.

Az egyik egy borsodi iskolában történt, amikor is csoportosan támadtak meg egy kiskorú fiút az osztálytársai, földre vitték, hanyatt fekve tartották, a szájába füvet, kavicsot és homokot tömtek. A bántalmazott fiú szégyellte az esetet jelezni a tanárainak, illetve a szüleinek is, és csak akkor vették észre, amikor a megbetegedése, az ennek az esetnek a következtésben előállt megbetegedése közvetlen életveszélyes állapotot eredményezett, és  idézem  „az életét a szakszerű egészségügyi ellátás mentette meg”. Ezt követően az ügyészség mit indítványoz? Tehát majdnem meghalt egy 11 éves fiú, mit indítványoz az ügyészség? Próbára bocsátást; ami azt jelenti, hogy a büntetés kiszabását, ugye, mellőzzük, tehát ez nem azt jelenti, hogy felfüggesztett büntetést kapnak.

Azt indítványozza az ügyészség, hogy próbára bocsássák azokat az elkövetőket, akiknek a cselekménye következtében majdnem meghalt egy 11 éves fiú. Felháborító! És amikor ezeket olvassák a szülők, és ezt élik át a mindennapjaikban, akkor persze hogy el akarják menekíteni a gyerekeiket ebből a környezetből. És ez nem azért van, mert nem tetszik a másiknak a bőrszíne vagy a szeme színe vagy a nem tudom micsoda, hanem mert féltik a saját gyereküket, mert az állam nem áll melléjük.

Ennél még felháborítóbb az érdi eset, amikor kórházba kellett szállítani egy fiút, mert a testnevelés órán az osztálytársa, a túlkoros osztálytársa bántalmazta. Amikor az édesanya bement az iskolába az igazgatónőhöz, a beszámolók szerint még őt vonták kérdőre, hogy a támadó fél családját ismerve ne csináljon ebből ügyet. Micsoda? Micsoda?! Ne csináljon ügyet? Abból, hogy a gyerekét kórházba kell szállítani? Ez az igazgató a helyén van még, államtitkár úr? Tettek bármilyen lépést ez ügyben? Majd ezt követően mi történt az édesanyával? Néhány nappal később a Tétényi utca közelében egy ismeretlen férfi megtámadta, és többször is megütötte őt.

Mit lát tehát az áldozat ezekben az esetekben is és a korábban általam a parlament elé hozott aszódi esetben is? Hogy az iskolák, a tankerületek, a vádhatóság nem jár el kellő szigorral az elkövetőkkel szemben. És ebben a tekintetben óriási a látencia, óriási, hiszen mindegyik esetben az történt, hogy nem mertek szólni az áldozatok, amikor pedig az édesanya bement az igazgatóhoz, akkor néhány nap múlva őt is megverték. Felháborító! Az állam nem tudja garantálni a gyerekek biztonságát az iskolákban. Több Pest vármegyei igazgató elmondta nekem, hogy ők évek óta szeretnének iskolaőrt a saját intézményükbe, de mindig azt a választ kapják, hogy nem tudnak biztosítani, nincs elég munkaerő.

És ez a kulcsa ennek az egész kérdésnek, hogy lehetőségük vane a szülőknek, ha már az állam nem tudja biztosítani azt, hogy egy állami intézményben, egy oktatási intézményben az ő gyermekük biztonságban lehet, akkor legalább nagyobb anyagi terhet és a családi logisztikát is megterhelve vállalják, hogy másik iskolába, távolabbi iskolába viszik a gyereküket, mert a valódi áldozatok egyébként ők. Nem azért mennek el, mert nem tetszik a gyerekük mellett ülő kisfiúnak a bőrszíne. Hát, azért mennek el, mert az állam nem garantálja a biztonságukat. És nem is azért, mert nem jó az oktatás színvonala, nem oktatási kérdésről van szó alapvetően. És ezért ülnek fordítva a lovon azok, akik előttem megszólalnak. És az oktatás színvonala ezekben az intézményekben azért rosszabb, mert a fegyelmezési problémákkal rengeteg idő elmegy az órán is.

A tanárokkal szembeni magatartás is megváltozott az elmúlt harminc évben. A pedagógusokat nem védi olyan erősen a törvény, ahogyan védte őket az elmúlt harminc év korábbi időszakaiban. Ez az alapvető kérdés, nem az oktatás színvonala; arról majd akkor fogunk tudni beszélni, hogyha ezt megoldottuk. És azért felháborító, mert ezt a lehetőséget veszi el a normakövető családoktól.

És ha már itt Brüsszelről beszéltünk, és arról, hogy ez az Európai Unió elvárása, akkor ajánlom az államtitkár úr figyelmébe Franciaország egyik rendeletét, amelyet idén augusztusban hoztak, eszerint Franciaországban az áldozat helyett az fogja otthagyni az iskolát, aki bántalmazta a többieket. Tehát a franciák  szintén hasonló események következtében  hoztak egy olyan rendeletet, amely lehetővé teszi, hogy az elkövetőt vegyék ki ebből a közösségből, mert egyébként ez lenne a normális. Mert igazságtalan, hogy az áldozatnak kell elmenekülnie, az áldozat családja az, aki ennek a nagyobb terhét vállalja, mind a gyermek, hiszen neki ezáltal mindennap korábban kell kelnie, a család életét úgy kell szervezni, hogy őt el tudják juttatni a távolabbi iskolába, a szülők munkaszervezését úgy kell kialakítani, hogy biztosítsák azt, hogy haza tudjon menni, érte kell menni akár autóval vagy tömegközlekedéssel. Tehát az elmúlt harminc évben egy olyan igazságtalan rendszert működtetnek önök is és a korábbi kormányok is, amely az áldozaton veri el a port, és az áldozat az, akinek odébb kell állnia. Nem! Nem! Ez igazságtalan.

Azokat a gyerekeket kellene kiemelni ezekből az intézményekből, és aztán nekik segítséget nyújtani, mert valóban szükség van arra, hogy ezeket a gyerekeket…  nem megoldás, hogy másik iskolákba rakosgassuk, ugye, az aszódi esetben az elkövetőnek ez volt a harmadik iskolája, mert mindenhonnan elmenekült, de hát ugyanolyan közegbe került, ugyanolyan iskolába, nem kapta meg a speciális segítséget, amire egyébként neki is szüksége lenne, mert nyilván nem a saját kútfejéből jött az, hogy ő erőszakot kövessen el a többieken, hanem ilyen a családi háttere, sajnos tehát, igen, az államnak e tekintetben is lenne feladata. De az, hogy elveszik a lehetőséget ezektől a családoktól, még azt a lehetőséget is, hogy a többletterheket vállalva elvigyék a gyermekeiket, ez nemhogy előrelépést jelent, hanem visszalépést jelent, államtitkár úr, és igazságtalan; tehát sokkal inkább ennek az ellenkezőjét kellene csinálniuk, azt, hogy azokat a gyerekeket, akik nem akarják  és ez nagyon fontos: nem akarják  betartani a normákat, azokat emeljék ki a normákat betartó gyerekek közül, és biztosítsák minden egyes iskolában, minden egyes településen azt, hogy a gyerekek biztonságban tölthessék el ott a mindennapjaikat.

És az, hogy az ember vagy a gyermek normálisan viselkedik, az nem szegénység vagy nem szegénység kérdése, ez egy kulturális kérdés. De, igen, nem kerülhető meg az, hogy az iskolai erőszak elkövetése is azokon a településeken és azokban az iskolatípusokban magasabb, ahol a cigányság aránya is magasabb. Ez nem jelenti azt, hogy minden iskolai erőszakot cigányok követnek el, de igenis lássuk azt az összefüggést, és őszintén beszéljünk erről, hogy ez speciálisan érinti a cigányságot és azokat az intézményeket, ahol magasabb arányban vannak a cigány gyermekek!

A Mi Hazánk Mozgalom tehát egyáltalán nem támogatja azt, hogy a brüsszeli liberális politikai bürokratáknak az érdekét és elvárásait kiszolgálva a kormány egy ilyen hátrányos helyzetű kvótát vezessen be a magyar közoktatási rendszerben; ennek éppen az ellenkezőjét kellene csinálniuk, mert a normákat betartó családok és gyermekek jogai az elsők, ezeknek a garantálását kellene végre az oktatási rendszerben megteremteni. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Mi Hazánk soraiban.)