ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Aronson, a szociálpszichológia egyik atyamestere írt egy kiváló könyvet  illetve többet is  A társas lény címmel, és ebben szerepeltet egy texasi iskolaigazgatót, aki az antiszegregációs törvények idején valahogy úgy fogalmazott, hogy törvényi erővel ki tudjátok kényszeríteni, hogy egymás mellé üljenek, kerüljenek a fehér és a fekete kölykök az iskolában, de azt már nem tudjátok elérni, hogy élvezzék is ezt az együttlétet. No, itt lenne akkor többek között némi kis állami felelősség is, mert lehetne tenni annak érdekében, hogy ez gördülékenyebben menjen. Ilyen például a hátrányos helyzetű diákok számára, hogy aki tud, akar előrejutni, az ő számukra van meghirdetett minél több ösztöndíjprogram, vagy értékelni azt az akaratot, hogy valahonnét ki akar törni. S lenne még itt bizony a pedagógiának is óriási feladata, hiszen változtak az idők, és az a szociális konstruktivista felfogás, ami sok szempontból a korábbi frontális oktatással szemben áll, meg kellene hogy gyökeresedjen minél több iskolában. Aronson volt egyébként a mozaikmódszernek is az atyja, ő dolgozta ezt ki, mint egy panáceát annak érdekében, hogy azok a problémák, amelyek törvényszerűen fölvetődtek Amerikában is az antiszegregációs intézkedéseknek betudhatóan, azok valahogyan meg legyenek oldva.

Államtitkár urat kérdezném éppen ezért, és jó lenne, ha belefolyna ebbe a vitába, hogy e tekintetben milyen konstruktív lépéseket tud felmutatni a magyar állam, és akkor a KIP, a hejőkeresztúri iskolamodell hogyan van támogatva, milyen mértékben tud elterjedni hazánkban, mert véleményem szerint ezeket a problémákat nagyban tudná segíteni. Csakhogy Varga, illetve DK-s képviselőtársamnak is válaszoljak, hogy vane az államnak itt felelőssége. Van.