Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Erős a kísértés, hogy magam is állást foglaljak a Nagykörút biciklisávjai kapcsán. Engem különösen irritál például az, amikor a gyermekeit foglalkozásra vagy fejlesztésre hordó magyar családosokat egyfajta bűnbakként állítják be azért, mert autót használnak. Tehát sokkal jobban kellene szofisztikálni ezt a képet.
De van egy olyan kérdés, ami a teremben szerintem majdnem mindannyiunkat érint, ez a lakhatás kérdése. Pártállástól függetlenül a teremben helyet foglalók nagy többségét vélhetően irritálja az, hogy ha elkezdi az életpályáját, munkába áll valahol vagy ezen az életpályán van, akkor a keresetének egy brutálisan nagy hányadát kell lakhatásra költenie. Budapesten, most azon vitatkozunk, hogy 230 vagy 240 ezer forinthoz áll közelebb az átlagos albérleti díj, és azt is látjuk, hogy a magyarok fizetésének nagyon nagy hányadát emészti fel ez a terület.
Ezenközben a lakáscélú előtakarékosság állami támogatását megszüntették, a lakhatási kafetériából visszanyesegettek, és azt látjuk, hogy miközben fuldokolnak a magyarok az albérleti számlák, a lakhatási költségek tengerében, korrekt tájékoztatást kaptam azt illetően, hogy 24 milliárd forintot költött ez a kormány gondolom, 2017 óta több mint 61 munkásszálló létesítésére, bővítésére, fejlesztésére. Ezt az adófizetők pénzéből támogatta.
Tipikus ezen intézmények esetében, hogy bár magyaroknak épültek, de egyre nagyobb arányban a harmadik világ ázsiai migránsmunkásai foglalják el ezeket a szálláshelyeket, és kialakult egy brutális, igazából párhuzamosság, de majdnem egy párhuzamos társadalom előszele, hiszen van egy multicég, és teljesen ugyanabban a munkakörben az ázsiai migránsmunkásnak a cég tipikusan fizeti a lakhatási költségeit, megoldja mondjuk, a munkásszállón, élelmezi és ellátja azt a harmadik világbeli dolgozót.
(9.10)
Ugyanebben a munkakörben, ugyanebben a gyárban a magyar dolgozó kap egy mérsékelt fizetést, és oldja meg ebből a fizetéséből mind a három tényezőt: az egész életét, a lakhatását és az élelmezését, ellátását. Igazságtalan ez, fenntarthatatlan önmagában is, tehát akkor is felszólalnék ebben a témában, ha nem az a vérlázító helyzet állt volna elő, hogy a magyar adófizetők finanszírozzák ezt a párhuzamosságot, hogy a magyar adófizetők pénze kerül oda támogatás gyanánt.
00:03 Végeztünk egy gondolatkísérletet, tényleg játsszunk el azzal, hogy ha nem az ázsiai migránsmunkások lakhatását és szervezett behozatalát, munkaerőimportját támogatná ez a kormány, hanem megfogta volna ugyanezt az összeget, és ugyanennyi magyar munkavállaló tekintetében hozzájárult volna a lakhatási kiadásokhoz. A nyírbátori munkásszálló tekintetében, ahol több mint 113 millió forint volt a támogatási összeg és 114 férőhelyet alakítottak ki ezzel újonnan, ez azt jelentette volna, hogy fejenként éves szinten 991 ezer forint maradt volna a magyar munkavállalók lakhatásának támogatására. Ha ezt lebontjuk havi szintre, akkor több mint 82 ezer forinttal lehetett volna a magyar munkavállalók lakhatását támogatni, nem pedig az ázsiai migránsmunkásoknak munkásszállókat építő multicégek, külföldi cégek tevékenységét támogatni ugyanabból a keretből, az adófizetők pénzéből.
Ha folytatjuk a gondolatkísérletet, a ferencvárosi munkásszálló tekintetében több mint 280 milliós támogatási összegről, tipikusan vissza nem térítendőkről beszélünk, 100 férőhelyről, férőhelyenként már 2 millió 800 ezer forint maradt volna meg a magyarok lakhatásának támogatására. Havi bontásban ez azt jelenti, hogy 233 ezer forintnál is több juthatott volna egy magyar munkavállaló lakhatási támogatására. Ez pontosan annyi, mint egy budapesti albérlet átlagos ára. Tehát összevethetjük a kettőt, hogy mi éri meg nemzetstratégiai szempontból: a szülőföldön való boldogulás jegyében az ázsiai migránsmunkás lakhatásának finanszírozása a magyar családok befizetéseiből, vagy pedig a magyar családok befizetéseiből magyar családok boldogulásának finanszírozása. Én mindenképpen az utóbbira szavazok, és azt látom, hogy vannak olyan projektek, például a Sóstó szálló Székesfehérváron, ahol a túltámogatás már-már irritáló, itt a fejenkénti összeg, ha nem a migránsmunkások lakhatására fordították volna, hanem a magyarokéra, több mint 3 millió 700 ezer forint lett volna egy évre jutó módon. Ez havi bontásban már több mint 300 ezer forint. Ekkora lakhatási támogatásra talán egy ott élő magyar munkavállaló nem is tartott volna igényt, de látszik, hogy van keret, van költségvetési forrás. Egy kérdés adódik: hajlandóe a kormány felfüggeszteni ezt a munkásszálló-építési programot, nem megszüntetni örökre, csak racionalizálni, és ezeket az összegeket, a magyar adófizetők befizetéseit a magyar családok boldogulására fordítani?
Mi mindenképpen erre szavazunk, az ázsiai migránsmunkások szervezett importját erősen visszavennénk, de azt, hogy még a lakhatásukat a magyar adófizetők támogassák, vérlázítónak tartjuk. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiból.)