Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Furcsa érzés ez a zárszámadási vita eddig hallgatóként, követőként, ugyanis az jön szembe kormánypárti részről, mintha itt minden rendben lenne, ugyan apróbb korrekciókra a világtörténelem és a különböző aktuális viharok kényszerítettek volna minket, de igazából nincs itt semmi különös látnivaló.

Én magam egyébként azok közé tartozom, azt hiszem, egyetlen ellenzéki országgyűlési képviselőként, aki a demográfiai csúcson is részt vett, mert tényleg érdekel az, hogy ezen a területen milyen tervek vannak, adott esetben milyen eredmények. Ott is az volt az érzésem, hogy mintha minden a legnagyobb rendben lenne, aztán olvassuk a prognózisokat, melyek szerint, a mostani demográfiai adatok szerint, ha így marad minden, akkor egy hét és fél milliós ország leszünk az évszázad második felére. Tehát talán megállapodhatunk abban, hogy értékeljük a kis eredményeket, viszont semmiképp nem beszélhetünk trendfordulóról, fenntartható pályáról és egy kiszámítható jövőről Magyarország tekintetében.

És amit ott éreztem, azt érzem a zárszámadási vita kapcsán is. Hiszen itt felmerültek olyan kérdések az iméntiekben, és egyébként ellenzéki képviselőtársak részéről is, amelyeknél úgy érezzük, hogy nincs gazdája a gyereknek, vagy nincs felelőse ennek a történetnek. Egy zárszámadási vita során, amikor a forintárfolyam felmerül, akkor valahogy mindenki úgy tesz kormánypárti oldalon, mintha ez a romló forintárfolyam, ami évek óta velünk van, valamilyen vis maior lenne vagy valami külső adottság, mint hogy éppen esik az eső vagy vihar van; és egész egyszerűen nem beszélünk arról, hogy ki felel azért, hogy 2010-ben 266 forintot fizettünk 1 euróért, most pedig, a szerencsésebb időkben 383-at, de amúgy volt az 430 is. Átsiklunk a tervezésen egyébként; a költségvetést, ebből következően a zárszámadást is átírja a gyengülő forintárfolyam. Ez továbbá egy ezermilliárdos nagyságrendű különadóként funkcionál, amiről államtitkár úr, talán érthető módon, legyünk ebben korrektek, de nem beszélt.

Nehezen számszerűsíthető ugyanis, de amikor minden külföldön megvásárolt, onnan behozott termékért többet fizetünk a gyenge forintárfolyam miatt, és még a hazai termesztésű alma is drágább lesz tőle, mert az a gép és az a szer, amivel megművelik adott esetben, szintén külföldről származik, akkor belátható, hogy a magyar családok többet fizetnek, mint fizetnének egy ideális helyzetben. Ugyanakkor úgy viselkedik a kormány, a Nemzeti Bank és az összes érintett szervezet, mintha ez a velünk élő gyenge forintárfolyam természetes adottság lenne, mint amilyen az úgynevezett háborús infláció.

És el is jutottunk az infláció kérdésköréig, ahol szintén egy furcsa kormányzati bábjátéknak lehettünk szemtanúi, hiszen az elképesztő, kiugró, rekorder magyar inflációt, amely tulajdonképpen minden pillanatban az utóbbi hónapokban a legmagasabb volt Európában, igyekeztek elbábozni, hogy ez a környezetünkben zajló, szerencsére már nem fegyveres konfliktusnak, hanem valóban háborúnak hívják, annak az eredménye. Ugyanakkor azt láthattuk, hogy ez egyéb érintett országokban messze nem váltott ki ennyire durva hatásokat, máshol nem tapasztaltunk például 40 százalékos élelmiszerár-növekményt. Egy-egy afrikai országban igen, tehát ezekkel az országokkal versenyeztünk a világ top 10 élelmiszerár-növekedés listáján; és valami egészen elképesztő helyzetek születtek. Ilyen esetben a kormány úgy viselkedik, mintha ezeknek a problémáknak nem lenne felelősük.

Persze, lemehetünk arra a szintre, ahogy egyébként Varju képviselőtársam elemezte a kórházak állapotát. Valóban irritáló, hogy sok esetben, mintha az lenne az elvárás, hogy hétvégén ne szüljön az a várandós magyar hölgy vagy asszony, aki éppen az egyik legszentebb feladatára készül életében. És a szabad orvosválasztásról is beszélhetnék, hogy egy gyermeket vállaló hölgy számára mekkora pszichés nyomást és mekkora terhet jelent az, hogy a korábbi megszokott rendszerrel ellentétben már nem tudja mindig fenntartani azt a bizalmi kapcsot, viszonyt azzal az orvossal, akit ő választott, és akinek a jelenléte adott esetben fontos faktor volt a gyermekvállalás tekintetében is.

Beszélhetnék arról is, hogy egy váratlan kiadás, mondjuk, egy százezer forintos háztartásigép-csere a magyar családok 41 százalékánál kigazdálkodhatatlan problémát jelent a mostani viszonyok között, és arról is beszélhetnék, hogy egy átlagos bankszámla-tulajdonos bizonyos mérések esetében 40 ezer forintos mínusszal zárja a hónapjait. Tehát nagyon távol vagyunk attól, hogy idillinek nevezzük ezt a helyzetet.

De ha továbbmegyünk, és nemcsak a demográfiával vagy népesedési viszonyokkal és annak a zárszámadásban való leképeződésével foglalkozunk, hanem azzal is, hogyan áll egy magyar család a szülőföldön való boldogulással; akkor Nacsa képviselőtársam figyelmébe ajánlanám, hogy bár ő itt most a családtámogatási rendszer bővítéséről és kiterjesztéséről beszélt, a valóság ezzel szemben éppen ellenkező jelű. Tehát szeretném önt értesíteni arról, hogy éppen most nyirbálják meg a családtámogatási rendszert.

A babavárót egy ablakperiódus után, bizonyos életkor fölött elveszik a magyar hölgyektől, asszonyoktól, és a CSOK átalakítása is nagyon erőteljes CSOK mínusznak tűnik. Nacsa képviselőtársam talán belátja, hogy ha kevesebb költségvetési forrást fordítanak valamire, mint eddig, akkor feltételezhető módon szűkösebb társadalmi hatásokkal lehet számolni. Márpedig a CSOK esetében épp ez a helyzet. Eddig volt azért vissza nem térítendő támogatáslába is a CSOK-nak, és nagyon helyes, hogy volt! Engem mindig irritált, amikor ellenzéki oldalról, nem mindenkitől, de sok esetben ellendrukker életérzést éreztem a CSOK tekintetében, és ez baj. Ha a CSOK jól működik, az a társadalomnak, a nemzetgazdaságnak jó, és ezt üdvözölni kell, ennek örülni kell.

A baj az, hogyha egy nem tökéletesen működő rendszert még a továbbiakban megnyirbálnak. Eddig volt benne támogatási láb, innentől kedvezményes hitel lesz benne szinte kizárólag. Ugyanakkor nem tudjuk, hogy a falusi CSOK és a következőleg bevezetendő CSOK között mekkora lesz az átjárás, tehát lesze olyan település, ahol csak falusi CSOK-ot lehet igénybe venni. Lesze olyan, ahol csak a másikat, a kedvezményes hitelt? Tehát nem látjuk a részletszabályokat, de az egyértelműen megállapítható, hogy önmagában nem azzal lenne baj, hogy a gyermekvállaláshoz kötnek extra támogatást. Szerintem ez jó dolog. Tehát szögezzük le, hogy ez egy köztes alap lehetne.

Azt már kevésbé értem, képviselőtársaim  és a kormánypártiakhoz fordulok , hogy van az, hogy a nagyobb mértékű támogatás csak a második gyermek megszületése után realizálható, és a már meglévő gyermekeket önök nem veszik figyelembe. Tehát önök szerint az új, vágyott gyermekek hol fognak megszületni? Kizárólag olyan esetekben, amikor fiatalok elkezdik az életüket, és a nulláról elindulnak? Nekik sincs könnyű dolguk, mert korábban, ugye, volt a lakáscélú előtakarékosság állami támogatása, voltak takarékoskodó konstrukciók, amelyeket a költségvetés támogatott. Banai államtitkár úr talán megerősít abban, hogy most nincs ilyen sem a költségvetésben, sem a zárszámadásban, tehát lakáscélú előtakarékosságnak nincs már állami támogatása, pedig ígérték, hogy lesz helyette valami, és nem költik el azokat a milliárdokat, tízmilliárdokat erre a célra; és ezenközben azt találjuk, hogy amikor gyermekvállalásról beszélünk, tipikusan nem csak a nullagyermekesek vállalnak, van, hogy az egy gyermek mellé megszületik a második.

(10.00)

Nacsa képviselőtársam, az önök családtámogatási csomagja, amit tegnap bejelentettek, nem foglalkozik ezzel az élethelyzettel. Nincs üzenetük az egygyerekeseknek, akik másodikat akarnak. Nincs mérhető üzenetük a kétgyerekeseknek, akik harmadikat szeretnének. És ha megvizsgálja a demográfiai mutatókat, az is látszik, hogy a megszületett gyermekek egy jó része, egyre jelentősebb része nagycsaládba születik, tehát sokadik testvérként jön világra. Nagyon helyes, hogy így van, mert többen vannak a társadalomban. Én is azt érzem egy természetes létformának, hogy minél több gyermekem van, annál jobb, és ha a Jóisten úgy dönt, akkor vállalni kell ezt a legszebb küldetést az életben. De ez a csomag nem arról szól, hogy a már meglévő gyermekeket is figyelembe veszi és kapacitálja a magyarokat arra, hogy a vágyott gyermekek világra jöhessenek, hanem arról szól, hogy leszűkítik a célzást egy viszonylag kicsi társadalmi csoportra, kevesebb költségvetési forrást költenek erre, és aztán a második gyermek után lehet realizálni egy nagyobb többletet.

(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Bocsássa meg Nacsa képviselőtársam, hogy önt emlegetem, de egy viszonylag hosszú és a tárgyban elhangzott expozén vagyunk túl az ön részéről, tehát ebből muszáj, hogy kiemeljek elemeket. Tipikusan olyan ez, mint a négygyermekes édesanyák szja-mentessége. Szögezzük le, hogy ez jó dolog, tehát nehogy ellendrukkerkedjünk, csakhogy a miniszterelnök úr első bejelentése annak idején arról szólt, hogy a háromgyermekes édesanyáktól fölfelé teljes szja-mentesség lesz. Most erre rezonált a demográfiai fórum is, csak eltelt közben nagyon sok év. Önök akkor megmérték, hogy mennyibe kerülne a háromgyermekeseknek az szja-mentesség, úgy döntöttek, hogy sokba, ezért azt mondták, hogy csak négy gyerektől, az egy lényegesen kisebb társadalmi csoport, néhány tízezer ember, körülbelül a felük nem is dolgozott abban az időszakban, tehát a másik felére célzott a csomag. Jól hangzott, kétségkívül. Ön most is elmondta, nem véletlenül, benne van a kommunikációs panelrengetegükben, csakhogy néhány tízezer embert érint és nem az egész magyar társadalmat.

Önök akkor csinálnának jó családtámogatási rendszert, ha minden egyes társadalmi csoportra céloznának pozitív, a szülőföldön való boldogulást célzó üzenettel. De a helyzet az, hogy az önök üzeneteiből kimaradnak nagyon sokan, az albérletben élők, a nullagyerekesek, akik egyet szeretnének, a lakás nélküliek, akik saját otthont szeretnének. Viszont nekik is szembejön gyorsvonatként a gyenge forintárfolyam, a brutális államadósság miatt befizetendő extra adóterhek, a 27 százalékos áfa a gyermeknevelési cikkeken.

Meg is kérdezném Banai államtitkár urat, ha itt az áfasoron azt látjuk, hogy önök 5400 milliárd forint bevételt vártak és abból 6800 milliárd forint bevétel lett, tehát jó 1400 milliárdos váratlan többletbevétel jelentkezik, akkor miért nem mondták azt, hogy ennek az 1400 milliárdnak legalább az egytizedét odaadjuk a magyar családoknak. Ha azt mondták volna, hogy mondjuk, a 20 százalékát adják oda a magyar családoknak, abból majdnem meg lehetett volna duplázni a családi pótlékot, amit mi egyébként nem feltétel nélkül tennénk, mert őszinték vagyunk és nem szeretnénk, hogy ez bizonyos helyeken élvezeti szerekben, dohánytermékekben vagy szerencsejátékban végezze, mi azt mondjuk, hogy családi kártyán, ilyen SZÉP-kártyára emlékeztető konstrukcióval oda kell adni a dupla családi pótlékot minden magyar gyermek után, és azt lehessen gyermeknevelési cikkre, alapvető élelmiszerre, fűtésre, egyebekre költeni. De ebből a pénzből, a váratlanul bejött pénznek a 20 százalékából meg lehetett volna duplázni a családi pótlékot.

Ha azt mondták volna, hogy a 20 százalék fölött még 30 százalékot, tehát az egész váratlan zsetonnak a felét odaadjuk a magyar családoknak, el lehetett volna indítani egy állami hátterű bérlakásépítési programot, hogy ne csak a szerencsés társadalmi osztályoknak, a felső középosztálytól fölfelé tízmilliókkal támogassák a lakóparki lakásvásárlását, hanem üzenjük azt is, hogy a békásmegyeri lakótelepen albérletbe szorult, és mondjuk 165 ezer forintos albérleti díjat fizető magyarnak lesz támogatás, lesz lehetőség a szülőföldön való boldoguláshoz. És, mondjuk, beköltözhet egy olyan bérlakásba élete párjával, ami a piaci ár maximum feléért kerül átadásra  még egyszer mondom, olyan 80-90 ezer forintért , és pár év sikeres együttlét vagy ottani családalapítás, a társadalmi és minimális együttélési feltételek betartása esetén, mondjuk, bekerülési költségen majd egyszer megvásárolhatóvá is válik az a lakás.

Az a gond, hogy ha önök nem üzennek egy társadalmi csoportnak, mondjuk azoknak, akik nem tudnak az albérletből kitörni, akkor azt kockáztatják, hogy ezek az emberek megnézik a nyugat-európai álláshirdetéseket. Szembesülnek azzal, hogy az ottani fizetésszint nem annyira elképesztően mérsékelt, mint a magyar, hanem lehet belőle életet építeni. A kérdés az, hogy hányan nézték meg ezeket a hirdetéseket. Nem túl nagy örömmel jelentem, hogy több százezren dolgoznak kényszerből Nyugat-Európában. S szögezzük le, hogy nem azokkal van probléma, akik a karrierútjuk során építkezni szeretnének vagy tapasztalatot szerezni Nyugaton, aztán visszatérnek a hazába. Az a gond, hogy ők vannak kevesebben. El fogja mondani államtitkár úr, hogy a KSH mérései szerint a nettó migrációs egyenleg megfordult, és önök úgy mérik, hogy többen térnek vissza Magyarországra a magyarok közül, mint ahányan kivándorolnak. De megint szembejön a valóság. Ha valaki kimegy a Benelux államokba dolgozni, nem biztos, hogy itt felmondja majd a tb-jogviszonyát vagy nem lesz tajkártyája. Tehát önöknél a mérésekben nem fog sokszor megjelenni az ingázók több tízezres tömege sem. Tehát a helyzet az, hogy több százezren kint vannak Nyugat-Európában, és önök itt bejelentik a parlamentben, hogy munkaerőhiány van.

Hogy oldják meg ezt a munkaerőhiányt? Én egyetértek az önök egyik miniszterével. Nagy Márton a miniszteri meghallgatásán elmondta, hogy gond van a magyar aktivitási rátával, és százezres nagyságrendben vannak itthon magyar munkavállalók, munkakeresők, akik Európa egyik legszűkmarkúbb rendszerében három hónap után nem kapnak mérhető támogatást. Azt várná az ember, hogy a költségvetés vagy az annak megvalósulásáról szóló zárszámadás esetében itt fölmondják a kormányzati dicshimnuszt  egyébként én megtapsolnám, ha lenne ilyen , hogy ingyenes átképzési programokkal segítettünk, mondjuk, 82 ezer embernek. Ebből aki elvesztette korábban informatikusként az állását  bár ilyen azért kevés van , átképeztünk mesterségesintelligencia-szakértővé 1400 embert. Vagy elmondanák azt, hogy a különböző gyárakban esztergályosként dolgozók közül 2800-an az állam segítségével ingyenes átképzési programot kaptak, és nem külföldre vándoroltak, hanem ezen program segítségével a szülőföldjükön boldogultak. Százezres nagyságrendben kellene hogy legyen ilyen. Államtitkár úr el fogja mondani, hogy van néhány ezer. És ez vitathatatlan! Örüljünk a néhány ezernek, tök jó dolog, tényleg, megtapsolom. Csak százezrével kellene, mert önök a néhány ezerrel szemben azt jelentik be, hogy 500 ezer új munkáskézre van szükség Magyarországon, és meg is mondják, hogy 2030-ig. Az én óriási problémám ezzel az, hogy nem látom az ingyenes átképzési programokat, nem látom a magyar fiatalokat itthon maradásra motiváló programokat, nem látok a zárszámadásban bérlakásprogramot a magyar fiataloknak.

Tudják, mit látok? Munkásszálló-építésre elköltött 24 milliárdot 61 intézmény felújításával, amely magyaroknak épült, és most egyre nagyobb arányban a harmadik világ ázsiai migránsmunkásai költöznek ebbe bele, akiknek a behozatalát áramvonalasította ez a kormány, sokkal könnyebbé tette a harmadik világból ideérkező munkavállalók dolgát, mint a magyar munkavállalók dolgát, és lassan le fogják cserélni a magyar dolgozókat. És persze van egy bejelentési rendszer, amely alapján azt mondják, hogy csak akkor hozunk külföldieket, ha nincs magyar erre a célra. De ez nem igaz! Null-nullnál megbukott, mert ott van százezrével a magyar álláskereső, aki nem kap segítséget ahhoz, hogy átképezzék, miközben az Indiából idehozott buszsofőr pedig kap átképzési programot. Lehet, hogy ezt nem a magyar állam fizeti, hanem az ottani, de akkor is kialakul egy párhuzamosság.

És az a folyamat vége, hogy amikor elmegyek Székesfehérvárra sajtótájékoztatót tartani, ugyanannál a cégnél ugyanabban a munkakörben két dolgozó van, egy magyar és egy ázsiai migránsmunkás. Az ázsiai migránsmunkás megkapja a cégtől a lakhatását, beköltöztetik a munkásszállóra, olyan munkásszállóra, amit magyaroknak építettek, megkapja az élelmezést, ellátást, érthető módon, és kap mellé fizetést. Mi történik a magyarral? Ugyanabban a munkakörben kap egy nagyjából ugyanakkora mérsékelt fizetést, és oldja meg belőle zsebből a lakhatását, az élelmezését és minden egyebét. Erre mondtam azt tegnap, hogy ez egy párhuzamos társadalom előképe. Azért előkép, mert ha konténervárosokban tízezrek fognak itt élni, akik lakhatási kafetériaként megkapják a szállást, megkapják az ellátást, élelmezést, párhuzamosan fognak élni a saját kis társadalmukban, mert a konténervárosból remélhetőleg kevéssé mozdulnak ki, bár azért bemennek vásárolni a környező településre, lehet, hogy majd ismerkednek is a későbbiekben.

(10.10)

De az biztos, hogy a folyamat másik oldalán a magyar kap egy mérsékelt fizetést, és oldja meg. Tehát ez az üzenet a magyar társadalom számára? Ez egy felhívás keringőre, hogy nézzen körül a magyar munkavállaló Nyugat-Európában, mert ott jobban megbecsülik, mint a saját hazájában. Ezért mondom azt, hogy nagyon gyorsan változtatni kell ezen a folyamaton, le kell építeni a harmadik világ migránsmunkásainak a túltámogatását, fel kell függeszteni ezeket a munkásszálló-építési programokat, és meg kell nézni, hogy hogyan lehet favorizálni, hogyan lehet kedvezményezni a magyar munkavállalót a saját hazájában.

Ebben meg kell hogy tudjunk egyezni, hogy önök a magyar adófizetők pénzéből ne az ázsiai munkásoknak munkásszálló építését támogassák. Az a magyar adófizetők pénze, a magyar családok adták össze. Magyar adófizetői pénzből a magyarok munkahelyeit támogassák és a magyarok szülőföldön való boldogulását, ne a harmadik világét! Ez szerintem egy olyan alap lehetne a magyar parlamentben, amiben minden párt megegyezik. Itt így vagy úgy, de mindenki úgy érzi belül, hogy a saját hazáját szolgálja, a kormánypárti képviselők is, feltételezem. Tehát meg kellene tudnunk egyezni abban, hogy a magyar adófizetők pénzét nem költik az ázsiaiakra, mert ez nem nemzeti érdek, ez ennyire egyszerű.

Összességében ezt mondhatjuk, hogy amikor  államtitkár úr említette  1400 milliárd forint plusz, váratlan áfabevétel keletkezett  önök nem számítottak erre, ez bejött a zsákba pluszban , akkor ennek legalább a felét illett volna a magyar családok terheinek a könnyítésére szánni. És ön elmondhatja, hogy igen, most átalakítják a CSOK-ot, ami álláspontom szerint egy CSOK mínusz lesz, de az biztos, hogy kevesebb költségvetési forrást fognak rákölteni, mint amennyit eddig költöttek rá. Ezzel az az igazán nagy baj, hogy leépítenek bizonyosfajta családtámogatásokat, a babavárót is idesorolhatnánk; a családokat terhelő brutál, 27 százalékos áfa a pelenkán, a bébiételen megmarad, ez mindannyiunkat irritál. Tehát lehet, hogy önök nem mondják el a mikrofonba, de a legtöbbünknek vannak gyerekei, vásárolunk nekik, bemegyünk akár a piacra, akár a boltba, és látjuk azt az irgalmatlan lehúzást, hogy büntetőadóztatják a gyereknevelést Magyarországon. Önök ilyen körülmények között megnyirbálják az otthonteremtési rendszert, leépítik a különböző támogatási formákat, fenntartják ezeket a hardcore extra büntetőadókat. Ilyen körülmények között várják, hogy a vágyott gyermekek világra jöjjenek, hogy a magyar fiatal azt mondja, hogy ki sem mozdulok a hazámból életem végéig, mert ez lenne a legjobb, persze, ha itt mindenkinek meglenne a szülőföldön való boldogulás lehetősége.

Megint csak arról beszélünk, és az államtitkár úr szerintem visszadobja a képzeletbeli forró krumplit nekem azzal, hogy jó, jó, amiket mond, képviselő úr, ellenzékből  de miből valósítsuk meg? Tehát azért itt volt és van egy világgazdasági válság, van önöknek egy baromi nagy tervezési hibája, tehát egy ezermilliárdos nagyságrendű rossz felmérése a makrogazdasági folyamatoknak. Ezt elismerik a papírban, tehát ezt nem én mondom ellenzékből, hanem itt van benne, hogy rosszul mérték fel a makropályát és a makrogazdasági folyamatokat, csak az inflációs és kamatpályánál 550 milliárd forintot tévedtek a tervezés során.

Azt látjuk, hogy ha összeadjuk ezeket a dolgokat, akkor felmerül a kérdés, hogy jó, de a nehéz körülmények között miből segítsük meg a magyar családokat. Próbálom önöket hozzásegíteni az egyik lehetséges válaszhoz. Ugyanis én 2010-ben lettem képviselő, akkor nagyjából ilyen 900 milliárd forintot költöttünk az államadósságnak csak a kamatterheire, és én itt kezdő zöldfülűként feltettem a kérdéseket, hogy jó, jó, de mi lesz ezzel az államadóssággal, az hogy a viharba’ van, hogy minden évben elköltünk erre ezermilliárdot, és ez egy ilyen örökös különadó, tehát ezt hurcolja magán a költségvetés. Én akkor kiszámoltam, hogy ebből három darab bérlakásprogramot lehetne elindítani évente, meg akkor hogy lehetne a gyermeknevelést jobban elősegíteni, támogatni belőle.

Azzal nyugtattak önök engem, hogy lesz államadósság-kezelési stratégia, és hogy ezt az ezermilliárdos nagyságrendet mi majd ki fogjuk nőni, tehát hogy ez egyre parányibb összeg lesz évről évre a költségvetéshez képest, a magyar gazdaság szárnyal, fejlődik, és észre sem fogjuk venni azt, hogy államadósságot kell törleszteni, mert olyan jól tudjuk csökkenteni a százalékokat. Nem arról volt szó akkor, hogy a tízévente mindannyiunk által tudott módon bekövetkező világgazdasági válságnál mindig felturbózódik az államadósság a korábbi 80 százalék fölötti szintre. Nem arról volt szó, ami történt, mert nem ezermilliárd alá ment az államadósság kamattörlesztési terhe, hanem 2100 milliárd forint fölé. És nagyon helyesen hangzott el, hogy önök az új hitelfelvételek során 58 százalékban a devizaadósságot növelik, devizában veszik fel ezeket, pedig tanulhattak volna a múltból; nem tették.

Értem én, hogy komoly a kényszer, mert amikor ég a ház, akkor valahonnan föl kell venni hitelt, most nem a legkedvezőbb konstrukciók voltak ehhez elérhetőek, de 58 százalék, tehát növekszik a devizaadósság. Még egyszer mondom, 2100 milliárdot fizetünk csak a kamatra. Nagyon helyesen hangzott el, hogy az egész oktatási rendszerre költenek önök ennyi pénzt. Így lehet ezt összemérni, és ha lenne államadósság-menedzsment, ha tényleg ki tudnánk nőni ezt az összeget, évente annyi költségvetési forrás szabadulhatna fel, mint amennyit, mondjuk, az oktatás fele felemészt. Tehát ha csak a fele lenne az államadósság kamattörlesztése, tudnánk egészségügyet, oktatást fejleszteni, bérlakásprogramot indítani, családtámogatásokat bővíteni. Csak nem tudom, hogy mi az önök elképzelése ez ügyben, mert 13 éve hallgatok egyfajta mantrát, és a számok világában meg az ezermilliárdból 2100 lett; piaci várakozások 2500 és 3500 milliárd közé teszik a várható kamatterheket a következő években. Én remélem, hogy ezek alaptalanok és nem igazak, államtitkár úr, nyugtasson meg ez ügyben.

Devizaadósság arányainak a növelése, erre muszáj kitérnem; Nacsa képviselőtársammal szerintem ez már egy ilyen örök labdadobálás lesz közöttünk. De azért itt 2010 előtt devizahitelekbe hajkurászták, hajszolták az embereket, ez ténykérdés, tehát szerintem ezen nem érdemes vitatkozni. Amin érdemes, hogy mi történt 2010 után. Volt önöknek lehetőségük rendezni a devizahiteles krízist? Volt önöknek lehetőségük, kétharmados felhatalmazásuk volt.

Mit csináltak ezzel szemben? Ahelyett, hogy a felvételkori árfolyamon forintosították volna ezeket a devizahiteleket  tehát aki, mondjuk, 160 forinton vette volna föl, annak 160 forinton , önök piaci árfolyamot zúdítottak az emberek nyakába. A Kúriára hivatkoztak, hogy ő mondta meg önöknek, de ez már csak azért sem igaz, mert a szerencséseknek, a gazdagoknak kitaláltak egy kedvezményes árfolyamot, egy 180 forintos végtörlesztési árfolyamot, tehát már a Kúriára való hivatkozás megdőlt, de aki nem volt szerencsés vagy családi összefogással nem tudta ezt kifizetni, annak a nyakába zúdult a piaci árfolyam. A végeredmény 23 ezer család elhelyezés nélküli otthonvesztése, egy olyan társadalmi kataklizma, aminek a hatásait a mai napig hordjuk.

És, Nacsa képviselőtársam, mi történt? Kivel kötöttek önök paktumot? A Bankszövetséggel, az EBRD-vel. Kicsit szégyenlős módon ez a paktum angol nyelven található meg 2015-ből, de szerintem még mindig fenn van a kormány honlapján, én néhány hónapja ellenőriztem utoljára. Tehát nem a magyar károsultakkal kötöttek megegyezést, hanem azokkal a kereskedelmi bankokkal, akik ezermilliárdot húztak le vagy még többet indokolatlanul a magyar emberekről.

Tehát az a kérésem, hogy sokkal szerényebben beszéljenek a devizahiteles krízisről. A történelmi bűnöket szerintem senki ne vitassa, azok 2010 előtt megvoltak. De 2010 után is megvoltak, azzal, hogy önök nem az emberek, az érintettek oldalára álltak, hanem az elképesztően hibás terméket forgalomba hozó, azt az emberekre szabadító és bűnrészes bankoknak az oldalára álltak. Aztán pont Nacsa képviselőtársam az, aki a KDNP-ben ül, akik nagyon helyesen idehozták a családi csődvédelem rendszerét, ígérték azt, hogy 25-40 ezer honfitársunkon segíthet a családi csődvédelem, ebből körülbelül 500 valósult meg a nagyon szigorú, embertelen feltételek miatt.

Én várom tehát öntől, önöktől a mai napig, hogy nyújtsák be a családi csődvédelem módosítását annak érdekében, hogy ezeken az embereken, még akin lehet, megpróbáljunk segíteni. Legyen elsétálási jog Magyarországon: akit öt évig nyesztettek nagyon szigorú feltételekkel, és elvitték a házát, azon ne követeljenek még tízmilliókat, mert ez mindenféle emberi igazságérzettel szembemegy. Ezeknek az embereknek legalább utólag próbáljunk valamifajta igazságot szolgáltatni. Nekem ebből nem áll módomban engedni, de az felháborít, hogy kormánypárti képviselők a parlamentben úgy beszélnek erről, mintha megoldották volna ezt a problémát. Nem igaz, magyar családok és magyar életek ezrei sajnálatos módon tönkrementek a devizahiteles merényletek miatt.

A zárszámadás tekintetében pedig azt kérem az államtitkár úrtól, hogy a váratlan pénz jó részét legközelebb segítsenek a magyar családokra fordítani; a tervezési hibáikat, nagyon helyes, hogy belátták, ez itt van a papíron, tehát én ezen nem csámcsogni szeretnék, örülök, hogyha belátják, hogy ezt nem így kellett volna; és végre a magyar gazdaságot egy patrióta, szuverén pályára próbálják állítani. Ne szolgáltassák ki mindig valamilyen irányban a nemzetközi működő tőkének! Korábban Nyugat és autógyárak, most Kelet és akkumulátorgyárak. Tehát ne mindig valami külső megoldást várjanak!

Álljunk a sarkunkra, mert a magyar nemzetgazdaság, a benne dolgozó emberek hallatlanul értékesek, tehetségesek, szorgalmasak. Ebből következik, hogy a szülőföldön való boldogulás lehetősége minden magyarnak jár. A költségvetés nem erről szólt, a zárszámadás alátámasztotta, hogy a költségvetés nem erről szólt. Legalább most húzzanak egy vonalat, álljanak a magyar emberek oldalára, mert ez az ország megérdemelné ezt! Köszönöm a figyelmet.

(10.20)