Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Kezdjük azzal, ami összeköt bennünket: legyen ez a nap a vállalkozók napja! Én a magam részéről ezt támogatom, és osztom azt a tiszteletet is, ami itt retorikailag elhangzott a magyar vállalkozók, vállalkozások irányában.

Gondolkodtam, hogy milyen irányból közelítsem meg ezt a javaslatot, és nekem a Covid-lezárások időszaka ugrott be először, illetve az, hogy hogyan állt a mindenkori magyar kormány a vállalkozókhoz, vállalkozásokhoz. Emlékszem arra, amikor kényszerűségből a munkavállalók sajnos nyomorúságosan hosszú ideig otthon kellett maradjanak.

(13.00)

Szembejött velem a valóságból egy példa, Győr-Moson-Sopron megyében egy testvérpár esete, ahol az egyik testvér egy osztrák étteremben dolgozott, dolgozott volna, mert nem tudott akkor a lezárások miatt. Otthon volt, megkapta a fizetésének 80-90 százalékát, tehát az ottani munkáltató nagyon figyelt arra, hogy amikor a lezárások megszűnnek, neki újra legyen munkaereje, és mind a beszállítói, mind egyéb kisvállalkozók túléljék ezt az egészet, tehát igyekezett a hálózatot életben tartani. A testvérpár másik tagja pedig egy magyar munkavállaló; ugye, mi azt javasoltuk, hogy kapja meg itthon a kieső bérének a 80 százalékát, de végül nem kapott semmit. Akinek megígérték, hogy majd valamiféle munkabérpótlás lesz, ugye, a Kurzarbeit egy leszűkített mintájára, ő is a novemberi ígéretből talán február elején látott valamit. Tehát ilyesmi volt a magyar munkavállaló és egyébként a magyar kisvállalkozó irányába is a közelítés, mert a munkabérpótlás a magyar vállalkozónak legalább akkora segítséget jelentett volna, mint annak a munkavállalónak, aki otthon kell hogy ellássa a család menedzsmentjét és fenntartását.

Tehát összességében szépek voltak a szavak, én ezeket nem vitatom, de ha az utóbbi éveket végiggondoljuk, meglehetősen negatív és sötét üzenetek jutottak el a magyar kisvállalkozásokhoz. A folyamatábra végén pedig ez a kata beszántása képében csúcsosodott ki, ahol teljesen egyetértek azokkal az aggályokkal, hogy a fenntarthatóság irányába érdemes elvinni az adórendszert a vállalkozói fronton is, na de valaminek a teljes körű beszántása semmiképp nem jelenthette a megoldás felé vezető utat. Értem én, hogy aztán voltak egyéb, bár kevésbé kedvezményes formák, ahová kényszerből át lehetett evezni, de abban talán megállapodhatunk, hogy az üzenet nem volt pozitív előjelű. Tehát mindenképp megszorításjellegű volt a korábbiakhoz képest, és mindenképpen egy negatívabb kényszerbe hozta a magyar kisvállalkozót, mint előtte. Nagyon fontos beszélnünk arról, hogy Magyarországon nem az önök által agyontámogatott multicégek biztosítják a munkahelyek kétharmadát, hanem a magyar mikro-, kis- és közepes méretű vállalkozások. Az előterjesztő ezt külön ki is emelte, amiért én köszönettel tartozom, mert ez egy olyan fontos alapállás, amit egyébként nagyon szerettem volna, ha a mindenkori kormány magáénak vall Magyarországon.

Viszonylag régóta szereplek a közéletben életkoromhoz képest, tehát én a 2010 előtti korszakban az akkori országvezetéssel szemben tüntettem, és egyébként sajtótájékoztatót is tartottam annak okán, hogy álláspontom szerint túltámogatják a multicégeket, és egyedi kormánydöntésekkel, vissza nem térítendő támogatásokkal horrorisztikus adófizetői pénzeket juttatnak a multicégekhez, pedig a magyaroknak, a kicsiknek kellene. Ez, ugye, 2010 előtt volt.

Az a helyzet, hogy egy 2021-es összesítés szerint a 2010 előtti, általam nem rajongott korszakhoz képest háromszor annyi vissza nem térítendő támogatást adott a Fidesz-KDNP a multicégeknek, mint az a korábbi kritizált korszak. Tehát felső plafon nélkül, álláspontom szerint teljesen felelőtlenül osztogatták az óriási pénzeket azoknak a multicégeknek, akik nem voltak erre rászorulva. Ha megvizsgáljuk a nyugati autógyártókat, az a tipikus, hogy ezek a cégek azért, mindent figyelembe véve, nem tizen-egynéhány százalék adót fizetnek, hanem van olyan cég, amelyik egy százalék alatti, ha minden terhelést és minden vállalást figyelembe veszünk.

És azt is látjuk, hogy korábban kritika érte önöket, amiért munkahelyenként 4,7 millió forintot biztosítottak egy multicég számára, mert megkaphatta volna ezt a magyar is, de azóta, mióta az akkumulátorgyárak elképesztő tempójú fejlesztése megkezdődött  és hangsúlyozom, hogy nem a motort, nem a szoftvert gyártják Magyarországon, tehát nem azt, ami egyébként a magyarok tudására, tehetségére, szorgalmára építhetne , azóta már olyan összesítéseket olvasunk, hogy 64 millió forintba is kerülhetett egy akkumulátorgyári munkahely a magyar állam számára. Ha minden tényezőt figyelembe veszünk, és ezt szerencsére az újságírók és a szakemberek megteszik helyettünk, akkor azt is láthatjuk, hogy egy ilyen akkumulátorgyárban az eddig meglévő tapasztalatok alapján egy munkavállalóra évente olyan 8-9 millió forint állami bevétel számolható. Ha figyelembe vesszük azt, hogy milyen adózási hajlandósága van a cégnek, hol sikerül Magyarországnak ebbe a termelési láncba bekapcsolódnia, ha ezt összevetjük azzal a 64,3 millió forinttal, amelybe átlagosan került a magyar államnak itt egy munkahely, akkor azt látjuk, hogy igazából több évre kifizetik az adófizetők az önök döntésének köszönhetően ezeknek a cégeknek a bérköltségét és az ideérkezőknek a bérköltségét. Na, ez az a szint, amiről egy magyar kisvállalkozó nem is álmodhat.

Jó dolog a kedvezményes hitel, és szerintem ne vitassuk ennek a létjogosultságát, nincs ezzel baj, de ez az elképesztő túltámogatási szint a multik frontján irritáló, igazságtalan, továbbmegyek: Európában példátlan, és szerintem egy XIX. századi gazdaságpolitikai megközelítést tartalmaz. Tehát szerintem még mindig úgy gondolhatják az egymást követő Fidesz-kormányok, hogy az ilyen egyedi kormánydöntéssel biztosított vissza nem térítendő támogatásokkal ide lehet csábítani, csalogatni a működő tőkét, és majd attól függően jönnek ide, hogy munkahelyenként megkapják ezeket az összegeket. Persze, bezsebelik, hiszen gazdasági társaságokról van szó. Hozzáteszem, az én szemléletmódom szerint egészségesebb, ha a gazdasági társaság gazdasági társaságként működik, a támogatás mindig belenyúl azért a piacba, de ha már belenyúlunk, akkor tegyük ezt a kicsi javára, a hazai javára, az európai uniós szövevényes előírások fényében is. Azért más országok egészen ügyesen meg tudják ezt tenni, akár még a fogyasztóvédelmi előírásaikat is felhasználva erre.

Összességében tehát üdvözlöm azt, hogyha vállalkozók napja lesz, de még jobban üdvözölném, ha a támogatásokból legalább arányosan részesülhetnének a magyarok. A vissza nem térítendő támogatások egyedi kormánydöntéses rendszerét így, ebben a formában fel kellene függeszteni, átgondolni az egészet. És van egy olyan javaslatunk, ami a pártokon felül álló gondolkodás részeként a mindennapi igazságérzettel mindig találkozik: ez a magyarkvóta-javaslat, amely tipikusan az ázsiai migránsmunkásdömping közepében arról szól, hogy a magyar adófizetők pénzéből  mert abból adjuk, ugye, a támogatást  csak magyarok által betöltött munkahelyeket támogassunk. Tehát csak olyan cég részesülhessen ilyenben, amely vállalja, hogy legalább 90 százalékban EGT-n belüli, azaz tipikusan magyar munkavállalót alkalmazzon, hiszen azért a Benelux-államokból ritkán özönlenek ide nagy tömegekben munkavállalók.

Azt kell hogy mondjam, hogy ez egy nemzeti minimum része kellene hogy legyen. Az, hogy magyar adófizetők pénzéből ázsiai migránsmunkások itt-tartózkodását, lakhatását és munkába állását támogassuk, ez egészen elképesztő. Nem tudok elképzelni olyan nemzeti konzultációt, ahol ez 50,5 százalékot kapna. Tehát biztos vagyok benne, hogy a Fidesz-szavazók körében is elvérezne az, amit most éppen a kormány csinál. Beszéljünk a vállalkozókról, de vegyük őket sokkal-sokkal komolyabban!

Ugye, idei hír, hogy idén eddig mintegy tízezer cégfelszámolás történt, és olyan rekordszinten mennek sajnos tönkre, főleg a mikro- és kisvállalkozások körében magyarok, hogy az valami egészen elképesztő. Ez önmagában egy káros folyamat, de egy olyan korszak közepén vagyunk, és itt most a mesterséges intelligenciára szeretnék utalni, amikor a nemzetgazdaság, a világgazdaság sokkal gyorsabb tempóban fog átalakulni, mint valaha az emberi történelem folyamán. Ezt már kimondták néhányszor, és lehet, hogy a gőzgépek után is így volt, de az biztos, hogy most egy beláthatatlanul gyors tempójú változás elején, közepén, de inkább a hajnalán állunk. Ezenközben az Európai Unió mesterséges intelligencia stratégiáját majd jövőre tervezi elfogadni, és két-három évvel később lép hatályba, amikorra kicserélődik az egész piac, és lehet kezdeni a szabályozást elölről. Magyarország, ha komolyan gondolja, hogy ebben végre nem marad le, és végre mi is ott legyünk az éllovasok között, akkor most kezdi el a kisvállalkozóit támogatni, a munkavállalóit támogatni ingyenes átképzési programokkal.

És én köszönöm, hogy miniszterhelyettes úr is kiemelte ezt a 227 ezer munkakeresőt. Mi most nagyon hosszú vitákat tudnánk folytatni a 4,7 millió munkavállalóról; én azt mondom, hogy nem egymillió új munkahely lett, hanem reálisan nézve olyan 600-700 ezer, mert beleszámolták a diákmunkásokat is, akiket korábban nem, beleszámolták a közfoglalkoztatottakat, akiket korábban nem. A diákmunkások közül, ugye, még azok is megjelennek itt a 4,7 milliós sorban, akik havonta, mondjuk, kétszer néhány óra munkát vállalnak valamifajta zsebpénz-kiegészítésért; nyilván nem mérhetők ők ugyanazon statisztikában. Statisztikai soron igen, de a valóságban nem helyezhető ugyanarra a polcra, mint mondjuk, egy ápolószolgálat vállalása vagy egy pedagógusé, de azt megállapíthatjuk, hogy ha ezeket a torzító tényezőket le is vesszük, akkor is üdvözítő, hogy szerencsére növekedett a munkahelyek száma. Én egyébként hiszek abban, hogy ez egy jó megközelítés, hogy munkához kössük a támogatásoknak legalább egy jó nagy többségét vagy jó nagy részét.

De ha itt van nekünk 227 ezer munkakeresőnk, akkor nem értem, hogy a félmillió ázsiai migránsmunkásra miért van feltétel nélkül szükség. Most volt a zárszámadás vitája, képviselőtársam, nem voltak benne az ingyenes átképzési programok, hát nincs a költségvetésben sem! Nincsenek itt tízmilliárdok elkülönítve arra, hogy magyarokat, álláskeresőket képezzenek át a hiányterületekre. Hát, ez nincs itt az asztalon, nincs benne, nem történik a valóságban. Néhány ezer ember tekintetében megtörténik, nekünk itt 200 ezer ember tekintetében kéne az utakat keresni.

(13.10)

És ne legyünk inkorrektek egyébként önökkel sem! Én nem mondom azt, hogy mind a 227 ezer ember hadra fogható lenne, és azonnal olyan állást és tudást lehet a kezébe adni, hogy mondjuk, két év múlva hasznos, produktív, adófizető tagja legyen a munkaerőpiacnak. Nem, nem állítok ilyet. De azt mondom, ha a felét, harmadát tudnánk úgy motiválni és olyan módon segíteni, hogy részt vegyen és elfoglalja a produktív álláshelyek egy részét, akkor önöknek nem kellene a Fülöp-szigetekkel, a kazah régióval, és mondjuk, a Vietnámi Szocialista Köztársasággal együttműködési megállapodást kötni. Ugye, most azokat az országokat soroltam fel, amelyekkel együttműködési megállapodást kötött Magyarország a szervezett migránsmunkás-behozatal érdekében. (Nacsa Lőrinc: Kazahsztán!) Igen, Kazahsztánról is beszélhetünk nagyon sokat. Ugye, a nyolcas listában volt benne az az ország, amellyel önök 2021-ben megállapodást kötöttek, hogy gördülékenyebben jöhessen be onnan a munkaerő. Ez, ugye, azóta kibővült több országgal. A most visszavont szabályozás értelmében még a 2+1 éves ablakperiódus sincs, tehát jelen esetben ez nem érvényes, nincs ilyen korlátozás.

És a helyzet az, hogy a 227 ezer hazai munkavállaló átképzésére lenne szükség, nem pedig arra, hogy felpörgessék a munkaerő-behozatalt. Ha ezek megvalósulnak, akkor álláspontom szerint sokkal nyugodtabban aludhatnak a magyar mikro-, kis- és közepes méretű vállalkozások tulajdonosai, vezetői is. Ha pedig ez megtörténik, akkor nyilván mindannyian nagyon boldogan fogjuk a magyar vállalkozók napját ünnepelni. Addig én csak reménykedem benne, hogy végre elindulunk ezen az úton. Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki padsorokból.)