DR. APÁTI ISTVÁN, a Mi Hazánk képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ez valóban egy érdekes és ambiciózus javaslat, amit mutat az is, hogy több mint 250 oldal a terjedelme. Valóban helye lehet az elhangzott ellenzéki aggályok közül egyiknek-másiknak, én azonban néhány gyakorlati példán keresztül, kicsit gyakorlatiasabb szemlélettel próbálok rávilágítani a teljesség igénye nélkül néhány, elsősorban magánépítkezőket, természetes személyeket vagy családokat érintő nagyon érdekes problémára, amelyek döntően az elképesztő mértékű és túlburjánzó bürokráciához kapcsolódnak, és amelyek akár telekalakítás, akár használatbavételi és fennmaradási engedélyek kapcsán, akár a tíz évnél régebben épült és még használatbavételi engedéllyel nem rendelkező ingatlanok kapcsán vetődnek fel.

Először azonban visszautalnék arra, amit miniszter úr az expozéja során valahol az első percekben mondott, hogy a változásnak ára van. A miniszter úr főleg az összeütközésekre, konfliktusokra gondolt. Én ehhez azt fűzném hozzá, hogy igen, a változásnak ára van, mint ahogy sajnos az építési telkeknek és az építkezésnek, végezze azt akár az állam, akár az önkormányzat, akár magánszemély, egyre súlyosabb ára van. Persze ennek a javaslatnak elsősorban nem az építkezés vagy az építészet pénzügyi-gazdasági vonatkozásai képezik a fő szabályozási területét, de lehetetlen különválasztani a kivitelezések, legyen az bármilyen típusú kivitelezés, egyre megfizethetetlenebb költségeit, akár az állam, akár a magánszemélyek számára egyre nehezebben megfizethető költségét. Valljuk be őszintén, tisztelt képviselőtársaim, olyan súlyos és sajátosan torz kasztrendszer alakult ki Magyarországon, hogy nemcsak az egyik társadalmi rétegből akár a következőbe, eggyel feljebbibe lépés lehetetlenül el a legtöbb honfitársunk számára, hanem egy saját tulajdonú ingatlan megvásárlása is, legyen az egy új építésű társasház, egy régebben épült lakás vagy családi ház megvásárlása és felújítása, főleg egy új családi ház építése telekvásárlással együtt. Ez egyre kevesebbek számára elérhető.

Ez persze nem a törvényjavaslathoz közvetlenül szorosan kapcsolódó rész, de csak akkor tudjuk feltölteni tartalommal, és csak akkor lesz értelme az építésnek, önök nevezzék polgári jó ízlésnek vagy nevezzük konzervatív, organikus vagy népies építészetnek, adott esetben Magyarországon belül tájegységenként különböző megjelenési formákban, ha lesz pénz az épületek megóvására, sok esetben megmentésére, korszerűsítésére, az ősi, hagyományos és az új, korszerű technológiák összekapcsolására, mert ezek egyáltalán nem egymást kizáró, főleg, mondjuk, az épületenergetika terén, sokkal inkább egymást erősítő fogalmak is lehetnek.

Persze lehet ezen vitatkozni, hiszen alapvetően szubjektív a megítélése. Ha az én szubjektív véleményemre kíváncsi valaki, bár véletlenül sem szeretnék megbántani senkit, aki például a minimalista stílus iránt érez leküzdhetetlen vágyat és ilyen típusú házat épít vagy felújít, ennek a gondolatával kacérkodik, engem biztos, hogy a világból ki lehet kergetni az ilyennel. Számomra ennek már a színvilága, a megjelenése is gyakorlatilag életidegennek tűnik, kicsit kriptajellegűnek, de ez az én személyes véleményem és, mondom, senkit nem akarok megbántani, aki az enyémmel ellenkező véleményt fogalmaz meg, hiszen nagyon sok honfitársunk lakik ilyen épületben. Tartok azonban attól, hogy nem biztos, hogy a legjobb módon és mértékben fektették be a pénzüket családi házakba, mert fennáll annak a reális veszélye, hogy ezek az épületek, akár csak húsz-harminc év elteltével, ugyanolyan nehezen eladható portékának számítanak majd, mint most a tízszer-tízes Kádár-kockák és a szocreál típusú építmények.

Én szívesebben élek olyan típusú házban és mondjuk, használok olyan berendezéseket, eszközöket, amelyeket még nagyapám is használhatott. Ezeket sok esetben lenézik, sokszor azt látjuk, hogy elavultnak, avíttnak, ócskának, korszerűtlennek tartják, pedig számos olyan eszköz van, főleg a régi paraszti építészethez kapcsolódóan, és nem feltétlenül csak úgymond épületgépészeti eszköz, hanem olyan szigetelési módszer, olyan tetőfedés, födémszerkezetek, amelyek most és ötszáz év múlva is meg fogják állni a helyüket. Tehát tekinthetjük ezt a polgári jó ízlést egy olyan keretrendszernek, amire azt lehet mondani, hogy olyan házak, amilyeneket, ha nem is ötszáz évre megyünk vissza, kétszáz évvel ezelőtt is építettek és jó eséllyel kétszáz év múlva is építeni fognak. Gyakran lenézik, főleg a minimalista stílus hívei ezeket a megoldásokat, bár szerény véleményem szerint egy nádfedeles ház komfortja, életminősége jobb, egy ilyen házban élni valószínűleg sokkal egészségesebb, mint sokmilliós, sokszor sok tíz milliós hővisszanyerős, légtechnikával épített házakban élni, amelyek igazából ilyenformán soha az életben nem térülnek meg. Ha valaki ezt kiszámolná, nem csinálna mást, csak egy kockás papírt fogna, és egy tollat ragadna, venne a kezébe, akkor ki tudná számolni, hogy soha az életben nem fog megközelítőleg sem megtérülni, mégis a rossz értelemben vett modernitás sokszor elviszi a jó ízlést, vagy nevezzük úgy, hogy a konzervatív, organikus építészet felől nem feltétlenül a legjobb irányba tereli az embereket.

Nagyon érdekes volt ennek a 14 ezer és 7 ezer hektárnak a kontrasztja. Kicsit azt juttatta az eszembe, mint amit például a magyar egészségügyben is tapasztalunk, hogy egyszerre van jelen a bőség és a pazarlás, ezek a furcsa ellentmondások ilyenformán itt is felfedezhetők. Azonban arra mindenképpen fel kell hívnom miniszter úr és munkatársai figyelmét, hogy nagyon óvatosan kell a beépíthetőséghez, különösen a budapesti agglomerációban, legyen az a pesti vagy a budai agglomeráció, a beépíthetőség szabályaihoz hozzányúlni. De igaz lehet ez minden olyan részére az országnak, ahol egyre drágább, egyre megfizethetetlenebb az építési telek, hiszen sokszor azt lehet látni, hogy a helyi építési szabályzatok még tovább nehezítik, keserítik főleg a magántulajdonos ingatlanvásárlók helyzetét. Arany- vagy gyémántáron megvesznek ugyanis egy telket, és találkoznak 10 meg 15 százalékos beépíthetőségi szabályokkal, a 20 százalék vagy a fölötti beépíthetőségi mértéket már lámpással kell keresni sok esetben, eleve ezer négyzetméter alatti telkeken. Ez eleve lehetetlenné teszi még egy konzervatívabb ízlésvilágú ember számára is, hogy egy egyszintes házat tudjon építeni, mert az átlagosnál nem nagyobb lakótér megépítéséhez is többszintes épületben kell gondolkodnia, ami sem pénztárca szempontjából, sem egyébként nem biztos, esztétikailag meg főleg nem, hogy a leginkább kívánatos.

Kérdésként merül fel bennem, hogy több szinten hozzák létre a főépítészi szabályozást. Lesze ehhez elég szakember, olyan szakember, akinek megvan az iskolai végzettsége, és ezen a szakterületen kíván elhelyezkedni és nem, mondjuk, a magánszférát választja, illetve lesze ezekre költségvetési fedezet ezekben az ínséges időkben? Mert leírhatunk mi bármilyen szabályozást, de ha nem lesz meg hozzá a megfelelő képesítésű és létszámú szakember és ezeket nem tudják normálisan megfizetni, akkor erőszakkal nem lehet őket erre kényszeríteni.

(22.10)

Akkor ez a szervezetrendszer nagyon nehezen fog felállni még évek múlva is.

Ami a bürokráciacsökkentést, a közműhálózat kérdését, sőt  felhívnám erre az önök szíves figyelmét, sok esetben marginális, huszadrangú kérdésnek tűnik , mondjuk, az ingatlanok megközelíthetőségét, az ingatlanokhoz vezető utak kérdéskörét illeti, azért ez mégiscsak hozzátartozik ehhez a fontos témakörhöz, itt érdemes lenne észszerű keretek között elgondolkodni legalább egy részleges amnesztián, most ez a kifejezés jutott eszembe, és mondjuk az utak kialakítása kapcsán nem rigorózusan ragaszkodni olyan szabályokhoz, amelyek lehet, hogy  bocsánat a kifejezésért  a kockafejű bürokratáknak, akik jól elszórakoznak ezen, meg jól fizető státuszokban ülhetnek, számukra nagyon szórakoztató, de adott esetben szalagos mérővel kell kimenni.

Azt látom, hogy mondjuk, egy olyan családi házas övezethez vezető utat, amelyet már ötven éve így használnak, csak mondjuk nem éri el a szélessége a 8 métert, hanem csak az 5 méter 50 centit, vagy a 6 métert, de kényelmesen lehet rajta közlekedni, nem minősítik úttá, nem nyilváníthatják úttá, hiába fizikailag az, az ingatlan-nyilvántartáson nem lehet átvezetni, mert mondjuk nem éri el legalább a 8 métert. Akkor az ilyen helyeken nagyon nehéz kialakítani, mondjuk, adott esetben a hiányzó szennyvízcsatornát, mint a közműhálózat fontos részét, sokkal nehezebb, mondjuk, földkábelen keresztül áramot vinni az épületekhez, és sokkal nehezebb leaszfaltoztatni, ami azért finoman szólva sem minősül luxusnak 2023-ban.

Tudnék önöknek jó néhány olyan települést mondani, ahol ilyen problémákkal küzdenek. Egészen egyszerűen az önkormányzatnak nincs lehetősége, nincs jogszabályi felhatalmazása arra, hogy azt mondja, hogy neki, mondjuk, az 5 méter 50 centi szélesség is elegendő. Ezt valamilyen módon egy rugalmas szabályozással érdemes lenne áthidalni.

Mint ahogy izgalmas kérdés a telekalakítások ügye is. Ez is nagyon fontos egy építészeti szabályozásnál. Jogász és mérnök legyen a talpán, aki fel tudja rajzolni azt a folyamatábrát, hogy két egyszerű, nem túl nagy méretű telek egyesítése során a földmérő, a földhivatal, a helyi önkormányzat és az illetékes építésügyi hatóság négyszögében milyen sorrendben indulnak el, vagy haladnak az iratok.

Az, tisztelt képviselőtársaim, hogy egy egyszerű telekegyesítés, papíron tankönyvi alapeset, a legjobb esetben hat hónapot tud igénybe venni, attól csak rosszabb meg hosszabb lehet az ügyintézés, az minden, csak nem a jól működő és hatékonyan működő állami iskola példája.

Mint ahogy érdemes azon a nagyon gyakori esetkörön is elgondolkodni, hogy mit kezdünk, mihez kezdünk azokkal a döntően, mondjuk, családi házas jellegű lakóingatlanokkal, amelyek tíz évnél régebben épültek, kiválóan működnek, abszolút alkalmasak emberi lakhatásra, nemcsak a minimumfeltételeket teremtette meg az építtető, és mondjuk, utólag derül ki, sajnos vannak ilyen esetek tömegével, hogy fennmaradási és/vagy használatbavételi engedélyt kell ezekhez adni. Ennek az ügyintézése egyrészt nagyon drága, és újabb 6-12 hónapos kifutású lehet.

Ha emberi lakhatásra alkalmas, akkor  erre gondoltam az előbb  érdemes lenne amnesztia jellegű szabályokon elgondolkodni, mert azt, hogy 10 évnél meg 20 évnél régebben, nem akarok csúnyán fogalmazni, ki mint rontott el, arról már hiába beszélgetünk. Az, hogy adott esetben, mert ilyennel is találkoztam, olyan helyen épült meg, mondjuk, nem egy, nem két, nem húsz családi ház, ahol az építési engedély kiadása időpontjában sem biztos, hogy lehetett volna építési engedélyt kiadni, de valahogy megoldották okosban  hát ugye, magyarosan, kreatívan , és adott esetben azóta már többször gazdát cseréltek ezek az ingatlanok, itt azért a jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogok védelme elsőbbséget kell élvezzen ahhoz képest, mint hogy 20-30 vagy 40 éve milyen machinációk történtek, amelyekről a legújabb tulajdonosok már végképp nem tehetnek semmit.

Tehát rengeteg olyan anomália van, amelyet gordiuszi csomóként egyszerűen ketté kellene vágni, mert a kibogozás nem fog célra vezetni. Rendkívül költséges. Egy fennmaradási engedély  egy építészi szakmai munka  3-6 ezer forint/négyzetméter költséget emészt fel. Inkább az ingatlan felújításába tegyék bele a magyar emberek, minthogy kevésbé fontos papírmunkára áldozzák, főleg, ha ezek a magyar emberek, mondjuk, a nemzetgazdasági nettó átlagjövedelmet, átlagkeresetet sem biztos, hogy realizálják minden hónapban, akkor a valódi fizikai kivitelezésre, a korszerűsítésre, a felújításra menjenek a források, ne pedig az íróasztalfiókokat és a szekrények polcait gazdagítsuk. Tehát egyszerűbb lenne itt azt mondani, nem megállni ott, hogy ilyen esetekben már nem lehet bontatni, tehát nem lehet sem részlegesen teljes bontást elrendelni, és nem lehet bírságot sem kiszabni, ez eddig nagyon jó, és rendben van, hanem lehetőség legyen egy könnyített eljárás keretében, vagy akár amnesztia jelleggel ilyen épületekre az építési engedélyt megadni.

Ami pedig a talán egy július 1-jétől hatályba lépett módosítást érinti, én javaslom azt is, hogy érdemes lenne meggondolni szintén a telekalakításokra visszatérve, hogy különböző építési övezetek határán nem engedélyeznek telekegyesítést. Tehát ha különböző övezetek találkoznak, akkor ott adott esetben akkor is, ha fizikailag ebből semmi probléma nem származna, senkinek a magánérdekeit, jogait, jogos érdekeit nem sérti, esztétikai problémákat sem vet fel, adott esetben nem is feltétlenül biztos, hogy épület van ezeken a telekrészeken, de nem lehet megcsinálni, csak akkor, ha a helyi építési szabályzatot módosítják, ami egyrészt nagyon hosszú, másrészt sok millió forintba kerül. Tehát ha ezen nem segítünk törvényi vagy rendeleti, jogszabályi úton, akkor nagyon sok ügy eleve el sem fog indulni, mert ennyi pénzt nagyon kevés ember tud rááldozni, megint mondom, adminisztratív célokra.

Ami pedig a törvénnyel kapcsolatos egyéb megjegyzéseket érinti, valószínűleg nyomok még gombot, mert a 15 perces időkeretem lejárt. Tizenöt perc alatt több mint 250 oldalról lehetetlen megfelelően értékelést adni. Köszönöm szépen.