MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő T/5662. törvényjavaslat a magyar élet alapvető védelméről, a magyar építészeti kultúra alakításáról és az épített örökség megőrzéséről szól, benne az építésügyi hatósági eljárásról.

Szeretnék általánosságban néhány gondolatot megosztani a törvény vitája kapcsán, amely kicsit többről is szól, mint az építészet. Egy ilyen törvény az ország egészére kiterjed, felsorolni is lehetetlen a szabályozási tárgyköreit. Vonatkozik ez a törvény nemcsak az épített környezetre, hanem az épületeket körbevevő zöldövezetek használatára, a természeti rendszerek védelmére, az emberi életminőségre és a múlt, az örökség védelmére és hasznosítására.

A szabályozási kör olyan széles körű, hogy az ország szinte valamennyi lakosát érinti valamilyen vonatkozásban. Az állam feladata a szabályozáson keresztül a szabályok betartása és betartatása által védeni az ország életminőségét. Ugyanakkor az építészet valahol művészet is, hiszen mindenkor rajta hagyja lenyomatát az épített örökségen, és ezt a képzelőerőt nem szabad korlátok közé szorítani.

Itt említeném meg, hogy így volt ez az 1930-as években is, amikor egy világhírű magyar építész, Hudecz László tervei alapján elkészült az első sanghaji felhőkarcoló, amelyet ötven át Ázsia legmagasabb épületeként tartottak számon, és a mai napig is a város egyik nevezetességeként mutatják be az odalátogatóknak.

Az esztétikát nem lehet jogszabályi keretek közé szorítani, ezért van jelentős szerepük az önkormányzatoknak, a településfejlesztési és az építészeti kamaráknak az épített környezet alakításában, hogy közösen felügyeljenek a települések szépsége, élhetősége és megújítása felett.

(22.30)

Fontos egy ilyen törvény megalkotása azért is, mert az utóbbi időben olyan irányzatok kezdtek elterjedni, hogy mindenki azt tesz, azt épít, úgy épít, ahogy akar, ami neki jó, tekintet nélkül másokra, a hagyományokra, a szomszédokra és arra a közösségre, amelyben él.

Az építészet a kultúra része, kifejeződése. Bemutatja, hogy mit gondol a magyar társadalom arról a helyről, amelyben él, hogyan díszíti fel lakóhelyét, falvait, városait. Ez egy nagyon nehéz kérdés, tudom, mert a kultúra végtelenül személyfüggő, hiszen az egyik embernek valami tetszik, míg a másiknak ugyanaz az építmény már nem. Mégis, ha valaki betéved egy olasz, egy dán vagy görög településre, nyomban láthatja az összeillő értékválasztást, hagyományt és az összképet. Ennek a magyar lakóhelyekre is igaznak kell lennie, ugyanis az évszázadok során természetes módon alakult ki, rajtuk van ezen századok lenyomata, lakóinak sorsa és igyekezete.

Ez a kiindulópont az épületek ízlésvilágánál is. Ahol a törvény polgári ízlésvilágot mond, ott az évszázados hagyományokat tekintjük irányadónak. Ettől az épületek lehetnek még formabontók, korszerűek, újdonságok, de ne legyenek olyanok, amely ellen az építészszakma, a lakóközösségek és a nemzet egyaránt tiltakozik. Például egy templom mellé nem illik toronyházat építeni, bármennyire is gazdaságos. A kérdés az, hogy lehete elvárni azonos ízlést a polgároktól. Voltak időszakok a második világháború előtt, amikor egy települési összkép hasonló házak sorát jelentette, amikor a fővárosban is kötelezően megszabták, mekkora részt kell az épület díszítésére fordítani. Ez az igyekezet teremtette meg a főváros nagyszerű arculatát, ami ma is látható; ezt később sajnos elfelejtették. Valami rendnek lennie kell az építészetben is, mert haszonelvű okokból könnyen épülhetnének toronyházak a fővárosban vagy más nagyvárosokban, egészen más összképet adva a magyar települések hagyományos szerkezetének.

Mondhatják erre, hogy miért is lenne ez baj. Innen kezdődik az Országgyűlés és a kormány felelőssége, hogy a törvény a polgári jó ízlést kívánja meg zsinórmértékül a tervezés és építés során, amely értékválasztás az összeköltöző emberek jó együttélésének alapvető feltétele. A polgári jó ízlés és az építészeti minőség következménye akkor érvényesül, ha az építési tevékenység a tudatosságra épül, figyelembe veszi az adott település építészeti kultúráját és a magyar kultúra értékeit, és összhangban van a települési követelményekkel  fogalmaz a törvény indokolása. Nyilván itt nem az ízlések hasonlóságáról kell szólni, hanem a kulturális összképről, ezért a hagyomány az, ami vezérfonalként meg lett jelölve mint az építészet iránya Kós Károly, Lechner Ödön vagy Makovecz Imre munkássága által.

Kós Károly egy kivételes alkotó egyéniség, aki a század eleji magyar építészet legjelentősebb alakja volt. Kós Károly életében nagy fordulatot jelentett az a pillanat, amikor elszakadt a múlt század eklektikájától, és a népi építészet felé fordulva, a leggazdagabb forrásokból merítve mutatta be a szerkezet, a funkció és a forma egységét. A teljesség igénye nélkül tekintsünk rá a zebegényi katolikus templomra, a Székely Nemzeti Múzeumra Sepsiszentgyörgyön, vagy akár Budapesten a Városmajor utcai iskolakomplexumra, az állatkert épületeire, a kispesti munkás- és tisztviselőtelep épületeire, és sorolhatnám tovább. Kós Károly vallotta: minden embernek van szülőföldje, otthona, anyanyelve, és annak a népnek, amelyhez tartozik, kultúrája. A mi népünk építészete is magán hordozza azokat a jegyeket, amelyek stílusok, korok szerint és lokális sajátosságok szerint is kijelölik helyét Közép-Európa kultúrájában.

Lechner Ödön a magyar építészeti szecesszió megteremtője volt. Lechner Ödön művészete többet nyújt a kor átlagos alkotásánál, stílusának főbb jegyei a pécsi Zsolnay gyárban készült színes majolika-, pirogránit- és eozindíszek. Magyaros formavilágának jellegzetes példája az Iparművészeti Múzeum, a kecskeméti városháza, a Postatakarékpénztár Hold utcai épülete.

S eljutottunk Makovecz Imréig. Makovecz Imre a magyar organikus építészet mestere volt, gyönyörű álomvilágot, egyedi stílust alakított ki, visszanyúlva a Rudolf Steiner-i organikusságtól a Kós Károly- és Toroczkai Wigand Ede-féle magyar népi szecesszióig  nyilatkozta róla Finta József építész. Építészként fő műve volt az 1992-es sevillai világkiállítás magyar pavilonja. Makovecz Imre száznál több jellegzetes épületet alkotott és hagyott az utókorra. Művei környezetükbe illenek, emberbarát, természetes alapanyagokat felhasználva készültek. A fát nem díszítőelemként, hanem szerkezetként használta. Maradandót alkotott az utókor számára, mint például a piliscsabai Katolikus Egyetem, a makói Hagymaház, a csíkszeredai katolikus templom, a vargyasi református templom és ismét a makói termál- és gyógyfürdőkomplexum.

Tisztelt Képviselőtársaim! Elmondhatjuk, hogy még számtalan tehetséges alkotó alakította az utóbbi években a magyar építészet kultúráját, közöttük sorrendet nehéz lenne felállítani. A magyar építészeti kultúra az ősi népi gyökerekből és a keresztény hagyományokból ered, ezért nem más országok, népek szokásait veszi át. Ezért is kiemelt figyelmet fordít a törvény építészeti örökségünk védelmére, az emlékhelyekre és műemlék épületekre, a temetkezési helyekkel bezárólag. Az építészetről szóló törvény valóban a múlt tiszteletéről és a jövő iránti felelősségről szól.

Számot kell vetni azzal is, hogy a tiltott, nem megfelelő építések esetén nagyon védtelen és erőtlen volt a közigazgatás. A jelen törvény nem a szabályellenes építmények mindenáron való elpusztításáról szól, de szándékos sérelmek, a környezet szándékos rombolása, a nem engedélyezett beépítettség meghaladása és az egyéb rosszindulatú környezetkárosítás és építési visszaélés esetén kell hogy legyen hatékony eljárás az eredeti állapot, a szabályokhoz kötött állapot visszaállítására.

Közös védelmet igényelnek a még érintetlen természeti területek, hogy az önérdekű területfoglalások ne borítsák be a hegyeket újabb építményekkel, a balatoni tájak megmaradjanak szerethető vidékeknek, a természetvédelmi területek ne sérüljenek, és a szabályok ne lehessenek kijátszhatók. Az ember már csak olyan, hogy magának a legjobbat akarja; a legjobbat akarja megszerezni vagy beépíteni, de az építési törvények a közösséget, nemzetet, az ország egészét és lakható környezetét kell hogy szolgálják.

Rá kell még mutatni arra is, hogy az építészet erkölcsi kérdés. Amikor a balatoni táj főépítészét megkérdezték, hogy a jogszabály tiltása ellenére beépíthete a maga hasznára egy városi építész a tájat eltakaró épületet, akkor így sommázta: nincs olyan jogszabály, amit ne lehetne megkerülni, visszaélésre mindig az erkölcsi tartás hiánya ad okot, nem egy adott rendelkezés.

Az, hogy valaki ki akarja játszani az építési szabályokat, már erkölcsi választás, és előfordulhat, hogy nincs valakiben meg az értékválasztás, hogy a közjavakat megbecsülje, és az arra vonatkozó szabályokat ne szegje meg. Ehhez a választáshoz ad útmutatót a magyar építészetről szóló törvény. Mindannyiunk közös érdekében, az épített világ területén rögzíti az elvárt magatartásokat, amire az Alaptörvény szellemében a társadalom többségi akarata ad felhatalmazást.

Egy nagyon alapos és minden részletre kiterjedő szabályozást tartanak a kezükben képviselőtársaim, a felelősségi körök kijelölésével. Ezért kérem önöket, hogy fogadják el a törvényjavaslatot. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)