ANDER BALÁZS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Akkor legalább a jegyzőkönyv kedvéért jegyezzük azért meg, hogy Wass Albertet nem kell mindenkinek szeretni, sőt Wass Albertnek egészen bizonyos, hogy voltak nem elfogadható indíttatásból született publicisztikai írásai, de a magyar Országgyűlésben egy ’46-os kommunista román koncepciós népbírósági eljárás alapján, ami velejéig hazug és aljas volt, háborús bűnösnek nevezni Wass Albertet, hát, hogy is mondjam csak… (Nacsa Lőrinc: Szégyen!)  szégyen, gyalázat, így van. De akkor vissza… (Taps az LMP és a kormánypártok padsoraiból.  Barkóczi Balázs közbeszól.) Utánaolvastam, köszönöm szépen, pont eleget. (Nacsa Lőrinc Barkóczi Balázs felé: Ő és a román kommunisták…  Dr. Fónagy János: Összekeverték az apjával…) De akkor vissza a törvényjavaslathoz! (Az elnök csenget.) Köszönöm szépen.

A törvényjavaslatban mindenesetre örvendetes célkitűzés  és ezekkel a célkitűzésekkel, mint ahogy Hiller képviselőtársam is felvázolta az előbb, magyar emberként teljes mértékben azonosulni tudunk , hogy 2030-ra legyen egy olyan egyetemünk, amelyik a világ legjobb száz egyeteme közt lesz. Támogatja Nobel-díjas kutatónk, Krausz Ferenc kutatásainak a Semmelweis Egyetemmel való összekapcsolását. De az is teljesen rendjén való, hogy a Neumann János-program továbbviteleként még erősebben ösztönzi az egyetemek, a kutatóhelyek és a gazdaság együttműködését.

Valóban fantasztikus lenne, államtitkár úr, hogy 2030-ra ott legyünk Európa legjobb 10 és a világ legjobb 25 innovátor országa között. És nyilvánvaló, az is támogatandó, hogy 2030-ra 9 ezerre emeljük az egymillió főre jutó kutató-fejlesztők számát, megduplázzuk a szabadalmakat, erősítsük a kooperatív doktori képzéseket. Én magam is egy szakképzési centrumban tanítottam, és éppen ezért mondhatom, hogy tényleg üdvözlendő, hogy a szakképző intézmények és az egyetemek közötti szorosabb képzési együttműködést valahogyan elősegítsék.

Azzal a kiemelt céllal is egyetért a Jobbik-Konzervatívok frakciója, hogy 2030-ra a munkaképes korú felnőtt lakosság 60 százaléka vegyen részt felnőttképzésben, amely képzéseknek a magyar gazdaság érdekét kell szolgálnia, és a résztvevők kétharmada olyan digitális tananyagból tanuljon, amely egyben a szakképzésben részszakmához vezethet, vagy a megfelelő feltételek fennállása esetében az egyetemen kreditelismerést eredményezzen.

Hogy a 2030-as célkitűzések megvalósulása azonban mennyire tartozik a realitások meg a rózsaszínű ábrándozás kategóriájába, az azonban nyilvánvaló, hogy már egy teljesen más kérdés.

A törvénytervezet általános indokolásában úgy fogalmaznak, hogy a felsőoktatás, a szakképzés, a felnőttképzés és az innováció, a tudománypolitika területén fogalmaz meg olyan javaslatokat, amelyekkel Magyarország tudásgazdaságát segítik.

Nos, azért mi is megfogalmaznánk pár ilyen javaslatot. Jómagam hazánknak egy halmozottan hátrányos helyzetűvé nyomorított, periférikus térségéből érkeztem, Dél-Somogyból. Olyan iskolában tanítottam egyébként, ahol igen magas volt a kifejezetten rossz családiháttér-indexszel rendelkező diákok aránya; nagyon rossz mutatókkal bírunk a szocioökonómiai státusszal kapcsolatos felmérések, összegzések szerint.

Hazánkban a hátrányos és a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek aránya papíron nagyot csökkent az elmúlt tíz évben: 2012-ben még 27,5 százalék volt a hátrányos és 9 százalék körüli a halmozottan hátrányos helyzetű diákok aránya.

(12.20)

Ez ’19-re 10,4 százalékra, illetve 5,6 százalékra csökkent, tehát összesítve 36-ról 16 százalékra. Ennek oka azonban nem a gyerekek életkörülményeinek robbanásszerű javulása volt, államtitkár úr, hanem mint arra az ezzel foglalkozó kutatók azért fölhívták a figyelmet, az oka nem volt más, mint a besorolási rendszer változása. Tehát a legkevésbé hátrányos helyzetű diákok, gyerekek elvesztették ezt a státuszt, és így a statisztikából kimaradtak, javítva azt, de valódi változás igazándiból ekkora mértékben nem történt a tanulók összetételében.

A felsőoktatásban ezzel szemben csupán 1,4 százalék a hátrányos helyzetűek aránya. Mit is jelent mindez? Roppant nagyon alacsony társadalmi mobilitást, az „ahova születtél, ott is maradsz” nagyon kegyetlen elvének az érvényesülését. És hogyha, államtitkár úr  látom, jegyzetel itt a számokkal kapcsolatosan , egy pirinyó kis változás történt, nyilván az is üdvözlendő, de azért itt, ugye, tetszik érezni az óriási aránytalanságot. Tehát a még mindig tízegynéhány százaléknyi, még a statisztikáim szerint is tizenvalahány százaléknyi a halmozottan, illetve hátrányos helyzetű diák aránya, ezzel szemben a felsőoktatásban az ő részarányuk ennek az egytizede körül mozog, ez irtózatosan kevés.

Mindenképpen azon kellene dolgozni, hogy érdemi előrelépés történhessen. Volt és van is ezzel kapcsolatosan néhány tiszteletteljes javaslatunk. Például nem a harmadik világbeli migránsmunkások sokmilliárdos állami támogatásból való csilivili szállásait kellene itt fejleszteni Magyarországon, mint ingyenes munkásszállókat, hanem mondjuk, olyan kollégiumokat, ahol aztán a szegény, de tehetséges és törekvő családok diplomára vágyó gyermekei is olcsó és jó minőségű szálláshoz juthatnának.

Itt akár az elmúlt nap is elhangzottak ezzel kapcsolatosan tényleg fölháborító és elborzasztó számok, hogy a magyar állam hány milliárd forinttal támogatta ezeket a migránsmunkásszállókat, és nagyon jó lenne, hogyha államtitkár úr ezzel szemben föl tudna villantani olyan számokat, amelyek, mondjuk, a sokszorosát jelentik kollégiumfejlesztés kapcsán.

Szintén a kívánatos társadalmi mobilitást szolgálná, ha a tervezetben megfogalmazott célok megvalósulnának, csakhogy van egy probléma. Mondjuk, akkor a felnőttoktatási tervszámok kapcsán tudjuk, hogy itt az EU sem tudja produkálni azokat az eredeti célkitűzéseket, amelyeket fölvázoltak, de aztán itt Közép-Európa meg a keleti tagállamok ebben még rosszabbul muzsikálnak, sajnos benne van Magyarország is.

Ez hosszabb távra visszafoghatja a fenntartható növekedést, pedig a felnőttoktatás kiterjesztését a technológiai átalakulás és az automatizálás a fenntarthatóság egyik feltételévé teszi. A közép-európai országokban pedig az elmúlt években a munkaerő Nyugatra áramlása, általában kormánypárti oldalról ezt kalandvágynak szokták titulálni…  szóval, az ezáltal gerjesztett munkaerőhiány is növelte mindennek a fontosságát.

2020-ban EU-s szinten  mintegy 15 százalékot terveztek  9,2 volt a megvalósulás, a 25 és 64 év közötti korosztály tekintetében azok aránya, akik ilyesféle oktatásban részt vettek. A svédeknél, a finneknél, tudjuk, ez 30 százalék körüli, de ott a másik véglet, Románia, ahol szinte kimutathatatlanul alacsony, 1 százalékos ez a részarány. Teljesen egyértelmű, hogy Magyarországnak melyik utat kellene e tekintetben választani, és kifelé mely országok felé kellene a versenyképesség erősítése érdekében nekünk haladni.

De nézzünk azért olyan területet is, amit eddig is és ezután is egész biztos, hogy kritikával fog illetni a Jobbik-Konzervatívok frakciója. Önök sikeresnek nevezik a modellváltást, mi ezzel ellentétben viszont azt kérdezzük, ehhez kapcsolódóan nyilván, hogy meddig maradnak bizonytalanságban a magyar egyetemisták és egyetemi oktatók.

Navracsics miniszter úr váltig állítja, hogy lesznek például Erasmus-ösztöndíjak a magyar egyetemistáknak, miközben az EU biztosjelöltje ismételten egyértelművé tette, hogy a jelenlegi fideszes kormány térfelén pattog a labda. Mint ismeretes, a Jobbik-Konzervatívok egyértelműen tiltakozott az ellen, hogy az egypárti túlhatalmat kiépítő Fidesz a magyar egyetemi világ mintegy 80 százalékát alapítványiba forgassa át érdemi egyeztetés nélkül, mégpedig olyan formában, hogy hivatalban lévő fideszes miniszterek, államtitkárok és a fideszes holdudvar megmondóemberei kerültek be a testületekbe.

A miniszterek, államtitkárok kikerültek ugyan a testületekből, de az a helyzet továbbra is változatlan, hogy nem az egyetemek szenátusainak kezében vannak azok az alapvető döntések, amelyek az egyetemi polgárok, tehát a hallgatók, az oktatók és a dolgozók mindennapi tevékenységét befolyásolják.

Tehát ismételten felhívjuk a figyelmet, hogy minden egyes nappal veszteségeket szenvednek el nemcsak az egyetemisták, hanem magyar oktatók és kutatók is, hiszen a fontos nemzetközi kutatásokat támogató EU-s Horizont-programból is kiszorulhatnak a Fidesz tudás- és értelmiségellenes politikája miatt, államtitkár úr is utalt erre a nagyon fontos programra.

Nekünk, hazánk felelős konzervatív pártjának érték az egyetemi autonómia. Hadd utaljak arra, hogy Brenner Koloman képviselőtársam jelentéstevőként meg is fogalmazta az Európa Tanács 47 tagállamának szóló, nagy többséggel elfogadott Brenner-jelentésben. A Jobbik-Konzervatívok egy olyan normális országért dolgozik, ahol a tudást megbecsülve egyre több magyar fiatal kerül az egyetemekre, ahol XXI. századi modern tudást kapnak társadalmilag és anyagilag megbecsült oktatóktól.

Véleményünk szerint azonnal meg kell kezdeni az alapítványi fenntartású intézményekkel a tárgyalásokat arról, hogy minél előbb, különösen a nagy tudományegyetemek visszakerüljenek állami fenntartásba, ahogy az a kontinentális Európában szokásos.

A klebelsbergi konzervatív fordulat keretén belül, amelyben a mi politikai közösségünk hisz, nemcsak a közoktatásra, hanem a felsőoktatásra is kiemelt figyelmet és támogatást kell juttatni a jelenlegi nehéz gazdasági és szociális válságban; pontosan ezért, mert a válságból hitünk szerint így lehet a legjobban kikeveredni. Ez lenne egyébként a valódi konzervatív politikai értékválasztás.

Mit tesznek ezzel szemben? Szerintünk nem az a megoldás, hogy tulajdonképpen fideszes vált fideszest az egyetemi kuratóriumokban. Méltatlan alkudozás és trükközés folyik a magyar egyetemi világ jelentős részét kitevő fideszes alapítványi formában fenntartott intézményekkel.

A mi álláspontunk kezdettől fogva világos volt: ne az egyetemistákat és az oktatókat büntessék a fideszes kormány hibájából, ugyanis minden egyes eltelt hónap hátrányt okoz a magyar egyetemi világnak, különösen a Horizont-program kutatási támogatásai terén, hiszen itt azért mégiscsak ki kell mondani: látjuk, nemzetközi szerződéseket kell kötni több EU-tagállam egyetemének. Tudni való, hogy komoly verseny van ezekért a pénzekért, és kiszerződni olyan egyetemekkel, amelyekről jelenleg senki nem tudja, hogy részesülhetneke az EU-támogatásokból. Ez nagyon komoly hátrány mind az egyetemisták, mind az oktatók szempontjából, illetve a kutatói együttműködést is hátráltatja.

Brenner képviselőtársam, aki most sajnos nem lehet jelen, az egyetemi autonómia és az akadémiai szabadság európai tanácsi jelentéstevőjeként nagyon sokszor elmondta, hogy volt egyetemi vezetőként mindvégig felhívta a figyelmet arra is, hogy a fideszes alapítványi forma csorbítja az Európában a középkor óta igazi konzervatív értékként kezelt autonómiát.

A XXI. században az egyetemek olyan tudásközpontok, és olyan formában képezik a tanárokat, hogy aztán a magyar polgárok minél szélesebb köre legyen felvértezve azokkal a tudáshalmazokkal és készségekkel, amelyek egy gyarapodó és kiteljesedett élethez szükségesek, hiszen Széchenyi után mi is valljuk azt, hogy egy nemzet ereje valóban a kiművelt emberfők sokaságában rejlik. Köszönöm szépen a figyelmüket.