DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Én azt gondolom, hogy egy rendkívül fontos törvényjavaslat fekszik előttünk, és mondhatjuk, hogy az egyik legsúlyosabb hazai kihívással kell szembenéznünk. Azt gondolom, hogy az egyik legfontosabb, ha nem a legfontosabb feladatunk, hogy valóban, az országban a kiegyensúlyozott területi fejlődés lehetőségeit megteremtsük, és végre-valahára lépéseket tegyünk a leszakadó régiók fejlesztése érdekében.

Én nagyon azonosulni tudok a törvényjavaslat megfogalmazott céljaival, és azzal is egyetértek, amit egyébként miniszter úr az expozéjában elmondott  és majd én is megfogalmazok kritikákat a jelenlegi kormány tevékenységével kapcsolatban , hogy látjuk, évtizedes elmaradásban van a kiegyensúlyozott területi fejlődés biztosítása.

Én arra kérném a felszólalásom elején miniszter urat  úgy fogalmazott, hogy legalább célként fogalmazzuk meg a kiegyensúlyozott területi fejlődést , nagyon kérem, hogy ez ne csak egy célként legyen megfogalmazva, hanem azzal a szándékkal alakuljon az új minisztérium, és azzal a szándékkal lépjen életbe ez az új területfejlesztési törvény és az új területfejlesztési rendszer, hogy végre valóban történjenek lépések.

Ezt mondom egyébként olyan képviselőként is, akinek a legfontosabb területe, mondjuk úgy, a vidéki térségek felzárkóztatása, és olyan képviselőként is, aki az egyik ilyen leszakadó régióban él. Én pécsi vagyok, baranyai vagyok, a dél-dunántúli régiót, ha megnézzük, ez folyamatosan az Unió legszegényebb térségei között van. Most megnéztem a legfrissebb összehasonlításokat, most éppen a 18. legszegényebb régió az Unióban, a második legszegényebb magyar régió.

Hozzáteszem egyébként, ha Baranya megyét nézzük, akkor egészen megdöbbentő számokat látunk. Tehát, ha az ipari teljesítményt nézzük, akkor az összes megye közül az utolsó helyen áll Baranya, és ez megmutatkozik sajnos az elvándorlás mutatóiban is. Egyébként én a Dunántúl legnagyobb városában élek, Pécsett, innen bő egy évtized alatt 15 ezer ember ment el, és ha megnézzük a megye veszteségeit, ez körülbelül 25 ezres ezen időszakban.

Tehát én azt tudom mondani, látjuk, hogy vannak olyan térségek, amelyek valóban a központi régió fejlődési területeihez tudtak kapcsolódni, látjuk, hogy a befektetéseknek vannak hatásai bizonyos korábban leszakadónak tekinthető régiók fejlesztésében, de valóban vannak és jellemzően egyébként  ahogy elmondta a miniszter úr is  a déli országrészekben olyan kihívások, amelyekkel valóban a cselekvés, az érdemi cselekvés szándékával kell szembenézni.

Ha megnézünk regionális szintű statisztikákat  hogy egy kis helyzetértékeléssel éljünk , akkor mindannyian tudjuk, hogy ezek is elfedik a valóságot. Ha megnézzük a nagy, regionális szintű statisztikákat, akkor azok mögött felsejlenek, csak a statisztikák nem mutatják az igazi válságtérséget, a kis válságrégiókat, a különböző periferikus térségeket, adott esetben a határ menti dupla perifériákat, amelyek valóban más megközelítést érdemelnek, különös figyelmet érdemelnek.

Úgyhogy én mélységesen egyetértek azzal, hogy túl kell lépnünk a közigazgatási területi egységekre alapozott megközelítésen, és meg kell nézni, hogy az egyes speciális problémákkal küzdő térségek esetében mit kell tenni, adott esetben egyébként megyehatárokat átlépve, adott esetben egyébként országhatárokat átlépve. Valahol éppen az ilyen dupla periferiális elhelyezkedésből adódó problémákat a határon túli együttműködés lehetőségeinek a kiaknázása enyhítheti.

Például, ha már említettem azt a térséget, ahol élek  de egyébként jellemző ez Dél-Somogyra is , itt dupla perifériával szembesülünk, a határ mind a két oldalán válság sújtotta térségek vannak, ezért adott esetben itt infrastrukturális fejlesztések, a határátlépés lehetőségeinek a fejlesztése és olyan fejlesztési programok, amelyek nemzetközi együttműködést is igényelnek, valóban megadják a lehetőséget a fejlődésre. Nyilván Horvátország tekintetében nagyon örömteli fejlemény a schengeni csatlakozás.

Nagyon-nagyon fontos, és erre szeretnék utalni még itt a helyzetértékelés szintjén, a felszólalásom elején, hogy a területfejlesztési politikával, a szándékokkal együtt, pontosabban ezek akkor tudnak érvényesülni, ha ezekhez olyan fejlesztési szakpolitikák, infrastruktúra-fejlesztési szakpolitikák is párosulnak, amelyek ezeket az infrastrukturális hátrányokat segítenek ledolgozni.

Néhány példát említenék, amelyeket én nagyon fontosnak tartok az ilyen jellegű vidéki térségekben. Azzal kezdeném, hogy a mi megítélésünk szerint nem lehet lemondani a legkisebb településekről sem. Kialakult a történelmi és a környezeti adottságoknak megfelelően egy településrendszer a történelmi Magyarországon, és ha az anyaországot nézzük, a jelenlegi országterületet, az országhatárokon belüli területeket, akkor nagyon erőteljesen meghatározták a természeti viszonyok a településrendszert. Nyilván erőteljes hatással voltak a történelmi események is, de alapvetően ebből kell kiindulnunk.

Tehát valódi, fenntartható és érdeminek nevezhető területfejlesztés akkor valósulhat meg, ha minden településnek meg tudjuk adni a jövőt, és ha azok a kapcsolatok, amelyek a településrendszer egyes egységei között valaha fennálltak  az ilyen vonzáskörzeti kapcsolatok , újra megtelnek élettel. Ha a vidéki nagyvárosok újra valódi kapcsolatot tudnak kialakítani a saját vonzáskörzetükkel, ha a különböző kis régiók központjaiként funkcionáló és nem véletlenül kialakuló kisvárosok, kistérségi központok ismét tudnak erőteljes kapcsolatot kialakítani a vonzáskörzetükben megtalálható kistelepülésekkel, akkor lesz élettel teli, és akkor lesz értelmezhető Magyarországon a településrendszer, és akkor beszélhetünk értelmezhető területfejlesztésről.

(13.00)

Említette miniszter úr azokat a statisztikákat, amelyekkel alátámasztotta, hogy Budapest és a központi régió az amúgy is rendkívül domináns súlyát milyen mértékben erősítette meg.

Azt gondolom, hogy itt vigyáznunk kell a kommunikációra. Amikor vidékfejlesztésről beszélünk, akkor nem Budapest ellen beszélünk, amikor Budapest fejlesztéséről beszélünk, akkor nem a vidék ellen kell hogy beszéljünk. Egyszerűen látni kell és ki kell mondani, hogy az a budapestieknek sem jó, a központi régióban élőknek sem jó, ha ilyen mértékben centralizálódik Magyarországon, mondjuk, a gazdasági teljesítmény és ilyen módon centralizálódik ennek nyomán a lakosság. Tehát valóban minden magyar ember érdeke, hogy a kiegyensúlyozott területi fejlődés elérése érdekében végre érdemi lépéseket tudjunk tenni.

Említettem már, hogy vannak ennek nagyon fontos szakpolitikai feltételei. A kistelepülések esetében a lakásállomány állapota óriási kihívást jelent. Nagyon régóta próbálkozok például Lázár miniszter úr felé, hogy megtörjük azt a néhány évvel ezelőtt bevezetett hibás kormányzati logikát, amely például a vályogházak esetében vagy a Kádár-kockák esetében kizárja az energetikai korszerűsítés lehetőségeit.

Ha csak a vályogházakat nézzük  azon belül egyébként a szívemben nagyon közel áll, tehát egy tradicionális és szerintem a fenntarthatóság szempontjából egy, a tradíciók mellett előremutató és nagyszerű építési technikáról beszélünk , vályogházakban rengetegen élnek, és egyszerűen nem lehet azt mondani, hogy ezeknek a házaknak az energetikai korszerűsítésére vagy egyáltalán a nyílászárók cseréjére ne lehetne támogatási forrásokat biztosítani. Azt gondolom, mindannyiunk érdeke, hogy a legszegényebb vidéki településeken élő és tipikusan egyébként ott megtalálható vályogházakat is fel tudjuk újítani, erre legyenek pályázati források, ne legyenek kizárva ezekből a lehetőségekből, adjunk reményt az itt élő embereknek, hogy ezeket a házakat meg lehessen menteni. Hozzáteszem egyébként, hogy ez hozzátartozik az épített örökségünk védelméhez és a településkép védelméhez is, a nemzeti örökségünk és a nemzeti vívmányaink megőrzéséhez is. Itt fontos változásokra lenne szükség, hogy egyáltalán alapja lehessen egy új szemléletű területfejlesztésnek.

Az úthálózat minősége is borzalmas állapotban van. Nacsa képviselő úr említette, hogy mennyi pénzt költött a kormány gyorsforgalmi utak építésére. De eközben láthatjuk, hogy egészen elképesztően magas és sajnos növekvő az aránya az alsóbb rendű úthálózaton belül a rossz és a nem megfelelő kategóriába sorolt utaknak. Tehát látható, hogy nagyon sok pénzt költött el valóban a kormány gyorsforgalmi utakra, miközben ki kell mondani, hogy valóban nehéz volt a 2010-es örökség, de azóta is a statisztikák alapján romlik a mellékutak minősége, és egyre nagyobb arányt tesznek ki azok a mellékutak, ahol már a felújítás nem is értelmezhető, hanem olyan mértékű a leromlás, hogy már újjá kéne építeni. Mondhatjuk, hogy ha erre nem fordít kellő figyelmet a kormány, nem fordít forrásokat, pénzt a kormány, akkor hatványozottan növekszik ezeknek az utaknak a felújítási költsége, tehát a feladat is hatványozottan növekszik.

Most abba nem akarok belemenni, hogy az egyéb vonalas infrastruktúra, a víziközművek milyen rossz állapotban vannak vidéken, de a vidéki élet szempontjából megkerülhetetlen közlekedés terén sem láttam érdemi fejlődést, a vidéki térség, a periférikus térségek közlekedése ellátása terén sem láttunk érdemi fejlődést.

Hozzátartozik az is egyébként, hogy voltak olyan hibás kormányzati döntések, amelyek  például két éve a Covid-válság idején  a vidéki nagyvárosok esetében megvonták a helyi közösségi közlekedés állami támogatását. Tehát azt ki kell mondanunk, hogy csak Budapest kap, nyilván ott is látható, hogy a vonzáskörzetből adódó feladatok tekintetében elégtelen mennyiségű forrást, de a vidéki városokat magára hagyta teljes mértékben a kormány a helyi közlekedés megszervezésével, és a másik oldalról pedig a helyközi, a vidéki térségi közlekedés fejlesztése és az ide vonatkozó reformok teljes mértékben elmaradtak.

Még egy rendkívül fájdalmas intézkedésre szeretnék utalni, ez a vasúti mellékvonalak bezárása. Annak idején, amikor a balliberális kormányok ilyen intézkedésekkel nemcsak próbálkoztak, hanem meg is hoztak ilyen intézkedéseket, akkor nagyon helyesen vidékromboló, vasútromboló lépésnek nevezte az akkor ellenzékben lévő Fidesz-kormány a vasúti mellékvonalak bezárását. Most mégis Lázár János vezényletével ilyen lépéseket tett meg a kormány, és láthatjuk, hogy ennek a megalapozottsága teljes mértékben hiányzik. Néhány hete láttam egy statisztikát egyébként a bezárt vasúti mellékvonalak tekintetében, hogy a vasútpótló buszok utasszáma mutatja, hogy elpártoltak az utasok, egyszerűen feladták az adott viszonylatban a közlekedést, hiszen egyértelműen rosszabb lehetőségeket nyitott számukra a vonatpótló közlekedés, és érdemben ez egyébként megtakarítást sem jelentett.

Tehát látható, hogy ezek a döntések vidékfejlesztési szempontból is hibásnak bizonyultak. Nagyon remélem, hogy Lázár miniszter úr komolyan gondolta azt, amit egyébként nekem néhány hónapja válaszolt, hogy majd felülvizsgálják adott esetben ezeket a lépéseket, és ha úgy látják a számok alapján, akkor lehet, hogy ezeket meg is változtatják.

Tehát mi úgy gondoljuk, hogy a vidéki térségeknek óriási szükségük van a vasúti mellékvonalakra. Ezeket nem leépíteni kell, hanem fejleszteni kell, és egy olyan menetrendet, egy egységes, integrált menetrendet kell kialakítani összességében országosan, amely megadja a szerepet ezeknek a nagyon fontos vasúti mellékvonalaknak.

Szeretnék rátérni a legfontosabb elemére a felszólalásomnak, ugyanis vannak valóban előremutató elemek ebben az új területfejlesztési törvényben, vannak nagyon fontos fogalommeghatározások, de ezek akkor érnek valamit, ha azt olyan módon tölti meg tartalommal a kormány, majd a már említett későbbi rendeletek, illetve a gyakorlat tekintetében, hogy ténylegesen kifejthessenek hatást.

A legfontosabb, hogy szerintem ki kell mondanunk, hogy ha a helyi érdek, ha a helyi lehetőség nem kap teret a döntéshozatalban, ha a központosítás érvényesül, akkor sikertelen lesz, az elmúlt évtizedekhez hasonlóan sikertelen lesz a területfejlesztési törekvés.

Hadd mondjak egy példát! Három évig voltam a régiók bizottságának a tagja, és nagyon sok helyen volt szerencsém egyébként pont ilyen területfejlesztési példákat vizsgálni, tanulmányozni, és összehasonlítani a különböző országokban, európai uniós tagországokban megfigyelhető területfejlesztési politikának az eltérő hatásait. Az egyik legszemléletesebb példa talán a lengyel Kárpátalja-régió példája. Ez a második legszegényebb régió Lengyelországban. Péccsel összevethető a központja, a kicsit nagyobb, Rzeszów központtal működik ez a régió, és ott látható, hogy van egy igen erőteljes középszint, a lengyel régió szintje, a Vajdaság szintje, ahol alapvetően megszületnek a fejlesztéspolitikai döntések. Tehát nem a központi kormányzat, hanem ez a központi régió szüli meg a fejlesztési döntéseket.

Ennek érdemi szerepe van a források elosztásában, és ez a fajta felelősség ilyen módon tud érvényesülni. Tehát közelebb van valóban a helyi kompetenciához, a helyi döntési szinthez, közelebb van a területi vagy a települési önkormányzatokhoz is a fejlesztés, és itt lényegesen hatékonyabban tudtak az európai uniós fejlesztési forrásokkal gazdálkodni, és egy ilyen, amúgy egyébként egy alapvetően rossz adottságú régió egészen elképesztő fejlődési pályát tudott felmutatni. Ezt a példát szeretném hozni, tisztelt miniszter úr, hogy az erőteljes központosítás nem fog eredményt jelenteni.

Megint csak egy példával szeretném alátámasztani, egy kapcsolódó példával, hogy mire gondolok. Ha megnézzük a dél-dunántúli régiót, az egész Dunántúl legnagyobb városa Pécs, Dél-Dunántúlnak, Baranyának a központja, amúgy pedig a Dél-Dunántúl jellemzően egy periférikus, határ menti térség, jellemzően aprófalvas településrendszerű megyékkel, és ott van egy ilyen nagyváros, és ott van például egy másik szereplő, az egyetem. A Pécsi Tudományegyetem nemcsak az egyik legfontosabb egyetem, a legfontosabb vidéki egyetem, de az egyik, ha nem a legfontosabb gazdasági szereplő foglalkoztatási s a többi, minden szempontból, munkaerőpiaci szempontból.

Most jól láthatóan a vármegye, a vármegyék, a megyei jogú városok és az ilyen fontos gazdasági szereplők, ilyen fontos társadalmi szereplők, mint az egyetem között nincs egy összehangolt fejlesztési politika, nincs összehangolt és erős együttműködés. Nekem mély meggyőződésem, hogy ha a területfejlesztés szabályozása vagy a területfejlesztést irányító politika nem abba az irányba hat, hogy ezek a fontos szereplők egy irányba tudjanak működni, együtt tudjanak működni egymással, és konkrét együttműködésre lehetőséget kapjanak, akkor nem lesz sikeres ez a fejlesztési politika.

Ahogy nézem egyébként a törvényjavaslat különböző részleteit, úgy érzem, méltatlanul kevés szerepet kapnak a megyei jogú városok. Tehát látok különböző meghatározásokat, látok különböző feladatleosztásokat, de nagyon kevés szerepet látok itt a megyei jogú városoknál. Én azt szeretném jelezni, tisztelt miniszter úr, hogy a megyei jogú városok érdemi partneri bevonása nélkül nem lesz sikeres a területfejlesztési politika.

Úgy érzem, hogy lejárt az időm, de azt gondolom, hogy egy kicsit ezt még folytatni szeretném.