CSÁRDI ANTAL (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Józan ésszel fel sem fogható, hogy hogyan verik szét a társadalom alapvető tartópilléreit. Az egyik ilyen, a jövőt megalapozó pillér az oktatás, a másik ilyen pillér a társadalmi szolidaritást tartó vagy megtámasztó szociális ágazat. Valószínűleg bátran ki lehet jelenteni azt, hogy ha a szociális ágazat szét lesz verve, azzal a múlt tisztelete is a kormány politikájának a szemétdombján végzi. Menjünk sorban, mert azt gondolom, hogy ezen érdemes végigmenni.
Az oktatásban megváltóként várt státusztörvény, amiről oly sokszor meghallgattuk, hogy majd elhozza a régóta várt változásokat, különböző kategóriákhoz minimum és maximum béreket rendel. Amiért én a bérekről beszélek, mert a pedagógusok vagy a szociális dolgozók megbecsülésének a kézzelfogható alapja az, hogy mennyire vannak megfizetve. Szóval, különböző kategóriákhoz rendel minimum- és maximumbéreket.
Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár is elmondta nyár végén, hogy a pedagógusoknak lehetőségük van béralkura. Ezzel szemben az a gyakorlat, hogy kizárólag, szinte kizárólag csak minimumszintre egészítik ki a pedagógusok bérét, attól felfele nem, vagy csak rendkívül kivételes esetben térnek el a bérsávok, pedig tehetnék ezt akár életkor, szakmai tapasztalat vagy a sokat emlegetett pluszfeladatok vállalása alapján is, de nem teszik.
A hivatalos tankerületi indoklás szerint az új teljesítményértékelési rendszer még nincs bevezetve, így legkorábban 2025 szeptemberétől számíthat bérmódosításra a pedagógus. Mindezt akkor mondják önök, amikor az infláció két év alatt 35 százalék volt, de az élelmiszer-infláció ugyanezen elmúlt két év alatt pedig elérte az 55 százalékot.
Nincs jobb helyzetben a szociális szektor sem. Évek óta hangoztatja az LMP, hogy meg kell becsülni a szociális szektorban foglalkoztatottakat. Az önök megbecsülése az első nagy pofon a szociális szektorban dolgozók számára, amikor az egészségügyben dolgozókkal ellentétben ők nem kapták meg azt az egyszeri 500 ezer forintot, amit az egészségügyi dolgozók megkaptak, pedig ugyanúgy az első frontvonalban harcoltak a Covid-járvány alatt.
De pontosan tudjuk azt is, hogy a szociális szektorban folyamatosan nő az átlagéletkor, a fiatalok nem szívesen választják ezt a foglalkozást, ami nem véletlen, hiszen nincsen megfizetve az ebben a szektorban dolgozók egyike sem. Ha megnézzük az önök által megint csak sokat emlegetett béremelési szinteket, ezek messze-messze elmaradnak az infláció mértékétől, tehát reálbércsökkenést kénytelenek elszenvedni.
A legtöbb idősek otthonában rendkívül hosszúak a várólisták, és gyakorlatilag eljutottunk odáig, hogy egy-egy idősotthon üzemeltetéséhez hasonlóan az akkumulátorgyárakhoz, milyen cinikus gyakorlatilag Távol-Keletről hoznak dolgozókat, mert Magyarországon ennyiért, amilyen szinten önök megfizetik a szociális dolgozókat, már senki nem vállalja el a feladatokat. Nem emelik az alapbért, csak bérkiegészítéseket adnak.
Ki fogja ápolni az időseinket 10-20-30 év múlva? Azok a szerencsések, akiknek van családjuk, és a család besegít, ők szerencsésebb helyzetben vannak, de ha véletlenül súlyosabb betegség sújtja idős honfitársainkat, akkor az egész család bajba kerül, hiszen az otthonápolás díja sem lett az elvárható mértékben megemelve.
Tisztelt Államtitkár Hölgyek és Urak! A válaszban meg fogjuk hallgatni, hogy önök mennyire tisztelik az oktatásban és a szociális ágazatban dolgozókat de milyen kár, hogy ez a tisztelet csak a szavak szintjén jelenik meg. Azt kell megérteni, tisztelt képviselőtársak, hogy itt a szavak már nem elégségesek, tettekre van szükség, mert higgyék el nekem, szavakból nem lehet kenyeret tenni az asztalra, és szavakból nem lehet befizetni sem gáz-, sem villanyszámlát. Köszönöm szépen.