SZTOJKA ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A rendszerváltás utáni Magyarország legsötétebb időszakát tapasztalhattuk meg 2008-2009 között. 15 évvel ezelőtt történt meg a romagyilkosság-sorozat legdrámaibb tragédiája. 2009. február 23-án Tatárszentgyörgyön a hajnali órákban egy roma család házát Molotov-koktéllal gyújtották fel. A kimenekülő Csorba Róbertet és annak ötéves kisfiát, Robikát a gyilkosok lelőtték. Ma sem tudunk emberi magyarázatot adni tettükre; nem is lehet.
De mégis emlékeznünk kell a 15 évvel ezelőtti tragédiákra, pontosan azért, hogy soha többet ne fordulhassanak elő még hasonló esetek sem. Ahhoz, hogy még egyszer ne forduljanak elő ilyen tragédiák, fontos, hogy lássuk az akkori Magyarország helyzetét.
A 2006-2010 közötti időszakban, egyértelműen azt mondhatjuk, hogy a gazdasági válság nagyban érintette a roma közösséget; köztük a munkanélküliség 40 százalék fölött volt, megélhetési lehetőségek nem igazán voltak. Ezt az életet súlyosbította az is, hogy a baloldal köztük a Jobbik a politikai építkezését a társadalom megosztásában látta megvalósíthatónak. A gyűlöletbeszéddel, az egyenruhás masírozással építették pártjukat, és osztották meg a magyar társadalmat. Az akkori baloldali kormányzat pedig nem tett ezek ellen semmit. Nem védte meg állampolgárait, nem terjesztett az Országgyűlés elé semmilyen olyan jogszabályt, amely megakadályozhatta volna a gyűlölködést és a félelemkeltést.
2008-2009 között kilenc helyszínen hat ember életét oltották ki a gyilkosok: 2008. július 21-én Galgagyörkön, augusztus 8-án Piricsén, szeptember 5-én Nyíradonyban, szeptember 29-én Tarnabodon, november 3-án Nagycsécsen, december 15-én Alsózsolcán, 2009. február 23-án Tatárszentgyörgyön, április 22-én Tiszalökön, és augusztus 3-án Kislétán csaptak le aljas és kitervelt módon.
Tisztelt Országgyűlés! A romák ellen elkövetett sorozatgyilkosság bizonyíték arra, hogy semmilyen politikai érdek nem lehet magasabb rendű, mint a nemzet egységének megtartása. A tragédiák feldolgozása 15 év után is nehéz, de mégis szembe kell néznünk az akkori időszakkal.
Joggal merülhet fel bennünk az a kérdés, hogy az akkori események hogyan lehettek volna elkerülhetők. Ennek első lépése a felelősség beazonosítása. Vajon mit tett az akkori baloldali kormányzat állampolgárainak megvédéséért? A választ tudjuk, a tragédiák megtörténtek.
De sajnos azóta sincs egy bátor és felelősségteljes kiállás a baloldaltól, amely erkölcsi jóvátételt hozhatott volna a roma közösségnek és Magyarországnak: kiállni és szembenézni a tragédiákban közvetlenül érintett emberek elé, és elmondani, hogy nem tettek meg mindent, hogy ilyen tragédiák ne forduljanak elő. Nem hozták meg azokat a jogszabályokat, amelyek megakadályozhatták volna a gyűlölködést és a masírozást. Pedig így visszatekintve a gyilkosok felhatalmazva érezhették magukat azok hiányában. Várjuk a baloldal szembenézését és erkölcsi felelősségvállalását, mert ma már látható mindenki számára, hogy a gyűlölködés az, amely kinyitja a tragédiákhoz vezető utat.
Kérem a nemzeti kormányt, tegyen meg minden olyat, és hozzon meg minden olyan lépést és döntést, amely eddig is eredményesen biztonságot okozhatott, és biztonságot teremthetett az állampolgárai részére.
Nem feledhetünk. Emlékeznünk és emlékeztetnünk kell. És a mostani időszakban, manapság teljesen az látható, hogy a szembenézés és a felelősségvállalás és a felelősségkeresés az, ami hangsúlyt kap az Országgyűlésben. Kezdjék ezzel a baloldalon! Hiszen van ebben restanciájuk. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)