ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Korunkban, amikor az internacionalista kommunizmus szörnyszülött ivadéka, a woke-elmebajjal megvert globalista neomarxizmus nehéztüzérséggel lövi a hagyományos családmodellt és mindent, ami az úgynevezett normalitáshoz tartozik, akkor újra meg újra hitet kell tenni a gyermekvédelem és a családvédelem mellett. Mi partnerek leszünk abban, hogy a szigort vasszigor kövesse, ott a bizonyíték: számtalanszor benyújtottuk például a pedofilok kasztrálására, kémiai kasztrálására vonatkozó javaslatunkat, amit voltak kedvesek megint csak lesöpörni. Tehát partnerek leszünk a szigorításban, támogatjuk azt is, hogy adott esetben átvilágítsák a gyermekvédelmi intézmények vezetőit; bár ezt ki lehetne terjeszteni az ország vezetőire, a miniszterekre és a képviselőkre is, mindenkire, kormánypártira és ellenzékire is.

Viszont amiben nem lehetünk partnerek, és soha nem tudjuk támogatni, az az, hogy a családközpontú gyermekvédelmet háttérbe szorítsák például azzal, hogy egyfajta neoliberális logikát megvalósítva leépítik a magyar államot. Bizony óriási hiányosságok vannak e tekintetben is. Meg kell nézni azt, hogy milyen megbecsülésnek örvendenek a nevelőszülők, egyáltalán vane elég nevelőszülő. Meg kell nézni azt, államtitkár úr, hogy mekkora a fluktuáció például a gyermekvédelem területén. Meg kell nézni azt, hogy hány szakember hiányzik például a szakellátásból és a szakellátás legnehezebb területéről, ahol valóban problémás gyerekekkel kell foglalkozni.

(9.40)

Nem leszünk partnerek a NERsevik típusú újfeudalizmus kiépítésében sem, amikor valamelyik NER-társ, azért, mert jól fekszik, kegyelmet kap máig meg nem magyarázott módon, olyan dolgok miatt, ami miatt normális országban kegyelmet nem kaphatna. Aztán nem leszünk partnerek abban sem, hogy a gyerekek leselejtezésének kultúrája dívjon Magyarországon, gondoljunk például arra, hogy sok esetben mi történik az ellátatlanul maradt SNI-s gyerekekkel. Szóval ezek azok, amiket támogatni tudunk, és ezek azok a pontok, amelyeknek kérlelhetetlen ellenfelei leszünk.

Abban sem leszünk partnerek baloldali, mondjuk úgy, hogy instrukciók kapcsán sem, hogy ne merjük azt kimondani, hogy a gyermekvállalás az felelősség, és a felelős gyermekvállalásról való diskurzus nem lehet Magyarországon tabukérdés. Igenis, az elsődleges felelősség a szülőké, a családoké, és ki kell mondani, hogy sajnos vannak bizony olyan szülők, akik nem teszik bele a gyermeknevelésbe azt, ami elvárható erőfeszítés lenne, és amikor a káros szocializációs normák rögzülnek, akkor szerencsétlen gyermeknek nem marad egyébként más kiút az életében, mint embertársai kárán élni, és olyan életutat megvalósítani, ami semmire, semmi jóra nem vezet.

Az államnak is megvan a felelőssége. Például a magyar államnak megvan abban a felelőssége, ha már gyermekvédelemről beszélünk, hogy minden hatodik magyar gyermek külföldön születik meg. Ez egy ’14-17 közötti adat, én szeretnék egyébként ezzel kapcsolatosan frissebb adatokat is hallani. Azt gyanítom egyébként, hogy most már minden ötödik magyar gyermek külföldön látja meg a napvilágot. Hol van az a vízió, államtitkár úr, kormánypárti képviselőtársak, amely mondjuk, azt vázolná föl nekünk, hogy ne minden ötödik gyermek szülessen meg külföldön, hanem mondjuk csak minden tizedik?

Meg kellene találni egyébként az okokat, hogy miért alakult ez így, miért van az, hogy egymillió agilis fiatal elhagyta ezt az országot, és kint keresi, illetve kint találja meg a boldogulását. Azért, mert egy elhibázott gazdaságpolitikát valósítanak meg, egy neoliberális gazdaságpolitikát, ami olcsósággal kíván versenyezni, azzal akarja idecsábítani egyébként a globális befektetőket, lásd akkumulátorgyárak. Ez az, ami arra vezet, hogy az európai átlagbért Nyugaton tudják megkeresni a kivándorolt magyarok, ahelyett, hogy egyébként itt, a hazájukban tudnának boldogulni.

Egy kis valóságismereti utazásra invitálom önöket: abban a járásban, ahonnét én érkeztem, 418 ezer bruttó az átlagbér. Ez, ha a mediánbéreket tekintjük, körülbelül 330 ezer forint lehet, tehát 220 ezer nettó havonta, alig éri el a nyomorúságos 500 eurót. Hogyan lehet ebből családot nevelni, és hogyan lesz ebből egyébként kibontakozás? Hogyan lesz ebből európai felzárkózás? Hogyan érjük utol 2030-ra azt az Ausztriát, amit önök ígértek nekünk, úgy, hogy a kanyarban közben már Bulgária is megelőzte Magyarországot, és nagyobb az egy főre jutó fogyasztás, mint itt, hazánkban?

Ezek itt a fő kérdések, kérném az érdemi választ. Köszönöm. (Szórványos taps a Jobbik soraiból.)