Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Me-gint egy olyan saláta van előttünk, amiből mindenki kedvére szemezgethet, attól függően, hogy kormánypárti vagy ellenzéki. Az előttem lévő felszólalásokban nagyjából ismétlődtek az ingatlanok hasznosításával, vagyonelemek átadásával kapcsolatos gondolatok; van, aki szerint ez pozitív előjelű, van, aki ezt vitatta. Szeretném leszögezni, hogy sportszerető emberként önmagában azzal, hogy sportegyesület hasznosításra megkap egy területet, és ezt észszerűen hasznosítja, nekem a világon semmiféle problémám nincs. Remélem, minél több fiatalt tud bevonzani a sport világa, mert e digitalizált és globális korban egészen elképesztően nehéz, ha valaki a gyerekeit sportolni szeretné járatni napi szinten.

De a helyzet az, hogy szóba kerültek a rozsdaövezetek  és nagyon helyesen , ugye, az egyik ingatlan kapcsán, amely rozsdaövezetben fekszik. Államtitkár úr is említette a „Magyar falu” programot, és azt, hogy a vidék népességmegtartó erejének erősítése érdekében milyen változtatásokat eszközölnek. Ugye, itt azért van tíz éve egy óriási hiányérzet önökkel, a kormánnyal szemben, ez pedig lakhatási fronton érhető tetten: nagyon-nagyon kevés az új építésű ingatlan, az új építésű lakás, olyan kevés, hogy ha most megnéznénk, hogy mennyi, akkor azt látnánk, hogy 250 évente cserélődik ki a magyar ingatlanállomány, ha ilyen kevés marad az építések száma. Legalább ilyen kevés a bérelhető ingatlan, és önök tétlenül nézték, hogy a budapesti albérletárak robbantak; most már 250 ezer forint környéki budapesti átlagárról beszélünk, de van olyan vidéki nagyváros is, ahol 200 ezer fölé ment az albérletek ára. Nem értették meg azt a nagyon egyszerű közgazdasági összefüggést, hogy ahol kínálati szűkösség van, tehát kevés van valamiből, annak irreálisan fel fog menni az ára, emellett tétlenül nézték az Airbnb térhódítását, és engedték, hogy ez kivegyen több ezer ingatlant a budapesti albérletpiacról  aztán csodálkoztak, hogy elszabadultak az árak.

Most itt, ebben a javaslatban szóba kerülnek azok a rozsdaövezeti helyszínek, ahova egyébként bérlakások ezreit vagy több év alatt tízezreit lehetett volna építeni az elmúlt években, erre ugyanakkor a kormány nem különített el költségvetési forrást, nem tartotta ezt fontosnak. Államtitkár úr jó szándékát én soha nem vitattam ebben a kérdéskörben; ön mindig elmondja nekem, hogy a magyar emberek alaptermészetéhez közelebb áll az ingatlan tulajdonlása. Én úgy gondolom, ez a világon mindenki számára egy kellemesebb érzés, tehát az amúgy büszkén vallott magyarságunktól függetlenül, ha bármely európai országban felteszem azt a kérdést, hogy valaki inkább magántulajdonnal bír, vagy pedig bérel valahol, akkor ez a bérleti jogviszony csak az ilyen nagyon, túlságosan urbánus vándormadaraknál lehet egy ilyen plusz előjelű valami. Az én világomtól biztos, hogy távolabb áll, én is a magántulajdonban bízom; lehet, hogy konzervatív vagyok e tekintetben.

Viszont az a helyzet, hogy Magyarországon vannak százezrek, de lehet, hogy milliós nagyságrendű ez a tömeg, akinek egyszerűen nem fér bele sehogy sem, még az sem, hogy a bankhitel önrészére összespóroljon, és ily módon egy évtizedes hiteljogviszony után tulajdonos legyen, tehát ő bérlőként tudna megjelenni a piacon. Ezek az emberek most lecsapódnak az albérletpiacon, brutális díjakat fizetnek. Hozzáteszem, hogy ezek az összegek korlátozottan hasznosulnak a nemzetgazdaságban is, mert máshogy cirkulál egy albérletre befizetett díj, mint ha, mondjuk, közvetlenül magyar vállalkozó tevékenységét tudom támogatni belőle. De itt vannak ezek a rozsdaövezeti helyszínek, és minden ilyen törvényjavaslatnál, ahol ingatlanok tulajdonjogát vagy hasznosítási jogát adják át örökre vagy 15 évre, ott van a rossz érzés az emberben, hogy nincs mellé csapva az az országos bérlakásprogram, amely enyhíteni lenne képes ezeken a lakhatási gondokon.

Van ugyanakkor a kormány tarsolyában budapesti rozsdaövezeti fejlesztési terv, de bárcsak ne lenne! Ez a maxi-Dubaj néven elhíresült fejlesztési program valami egészen elképesztően sötét jövőképet vizionál. Nagyon megengedő próbálok ebben lenni: önmagában egy ilyen befektetési programmal nem is lenne akkora probléma, ha mellette meglenne a másik láb, tehát a bérlakásprogram országosan. De az, hogy nincs bérlakásépítés, és emellett a külföldi befektetők Mekkájává teszik azt a rozsdaövezeti helyszínt, ahol magyaroknak kellene beköltözhető ingatlanok ezreit létesíteni, ez egészen elképesztő; az is, hogy 300 milliárd forintos infrastrukturális támogatást biztosít a magyar kormány ehhez. Ebből a 300 milliárdból, ha kedvező az árfolyam, akár tízezer bérlakást is lehetne építeni, olyat, amely beköltözhető lenne a piaci ár maximum feléért egy támogatott konstrukcióban. Tehát alapvető és filozófiai problémánk van ezzel a beruházással; ha már rozsdaövezet, muszáj volt ezt hozzátennem.

A „Magyar falu” program tekintetében is az 5-15 ezer népességszámú településméretre való kiterjesztéssel önmagában nem lenne gond. Kicsit bántja az embernek a lelkét, amikor kormánypárti képviselőtársak felállnak és elmondják, hogy ebben vagy abban a községben vagy településen, hát, itt is sikerült megállítani a népességfogyást, és hogy igazából ez a demográfiai trendforduló már egészen közel van. Jelentsük ki, hogy nincsen.

Jelentsük ki, hogy a süllyedő Atlantiszon csücsülünk, egy elképesztő demográfiai vészhelyzet van Magyarországon, és az évszázad végére 7-7,5 millióan leszünk, ha így mennek tovább a dolgok. Ne menjenek rosszabbul, mert az írott történelem leggyengébb élveszületési számát sajnos az utóbbi esztendőkben produkáltuk, és nincsenek olyan jelek, nincsenek olyan kilátások, amelyek érdemben optimistává tehetnének bennünket. Ugye, a Ratkó-unokáktól várta még ezt a kormány utoljára, de sajnálatos módon itt is csalatkoznia kellett. Tehát a népesség megtartására sem biztos, hogy alkalmas ez a program. Akkor lehetne alkalmas, egyébként jó, meg én támogatom azt, hogy községi szinten meg kisvárosokban is legyen önálló lakhatási program, de a bérleti szegmens nélkül ez nem megy. Tehát ott is megvan az a társadalmi réteg, aki nem képes önálló ingatlant vásárolni, viszont bérlőként megjelenhetne a piacon, és lehet, hogy mondjuk, nem Budapest külvárosába jönne fel albérlőként dolgozni, hanem a szülőföldjén lenne egy adófizető, tehetségére építő, magabíró polgár. Mindenki jobban járna, ha országon belül ezek az egyirányú mozgások és cirkulációk nem erősödnének fel ennyire. Összességében tehát azt kellene tisztáznunk, hogy a kormányzat lakhatási programja mit takar.

(14.40)

Még egy zárómondatot engedjenek meg nekem! A CSOK Pluszt, nagyon kérem, hogy ezzel a pluszjellel maximum márkanévként emlegessék, mert „CSOK mínusz”-ként lehetne elkeresztelni. Azt, amire a korábbihoz képest kevesebb költségvetési forrás jut, kevesebb ember tudja igénybe venni, mint korábban a CSOK-ot, korábban figyelembe vették a meglévő gyermekeket, az új CSOK pedig nem veszi figyelembe a meglévő gyermekeket, semmiképpen nem lehet kiterjesztésnek nevezni. Ez nem találkozik a valóság mezejével, ez egy megszorítás, ez egy szűkítés, tehát a CSOK Plusz valójában „CSOK mínusz”.

Ezeket a kérdéseket kell tisztázni, hogy ennek a javaslatnak a bármilyen szintű támogatása egyáltalán felmerülhessen. Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps a Jobbik soraiból.)