ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nézzük, ki mit kínál! Tökéletesen igaza van képviselőtársamnak abban, hogy itt egyfajta ilyen kampánycsatározás folyt, hiszen a bülbülszavú kaviárbaloldal, amelyik igenis elárulta a magyar dolgozókat és a hazai munkavállalói érdekvédelmet, csak egy pajzsként tartja maga elé (Arató Gergely közbeszól.), ugyanazt kínálja, mint a bülbülszavú NER, amelyik a nemzeti szuverenitást tartja saját maga elé pajzsként. De mindannyian ugyanazt kínálják, ez a portéka pedig nem más, mint a bérvisszafogásnak a hibás és velejéig romlott neoliberális felfogása.
Ezzel ellentétben a Jobbik egy egészen más logikát követ ebben a kérdéskörben is. Ez nem más, mint a bérunió. 2017. március 14-én itt, Budapesten nyolc közép-európai ország képviselői írták alá azt az európai uniós kezdeményezést, amely pontosan arról szólt, hogy ezt a gyarmati állapotot, amelyik nemcsak minket, de leginkább sajnos most már azt ki tudjuk mondani, meg tudjuk keserűen állapítani, hogy az összes térségbeli ország közül most már minket érint a legrosszabbul, szóval, hogy ezt a gyarmati állapotot valahogyan változtassuk meg az Európai Unión belül, mert az a hatalmas bérszakadék, amivel itt előző felszólalásomban utaltam is egyébként az egy órára jutó munkaerődíjra, bérköltségre, tehát ez a Magyarországon számított 10 euró versus európai uniós 30 eurós átlag, ezzel valamit kezdeni kellene, mert az az elvándorlási folyamat, amelyik tart, amelyik beindult, amelyik felgyorsult, amelyik ahhoz vezetett, hogy 700 ezer vagy 1 millió honfitársunk hagyta el a hazáját, ahelyett, hogy itt boldogulna, máshol keresi a családja és saját maga számára a boldogságot, ez hovatovább katasztrófát fog okozni. Ezt valóban csak úgy lehetne megállítani, hogyha ezt a neoliberális és nagyon kártékony felfogást félretennék, és elindulna egy érdemi bérfelzárkóztatás Magyarországon is.
Ezt nem tapasztaljuk, viszont ha önök, a kormányzati oldal azt látja, hogy ily módon szavaznak a lábukkal a honfitársaink, erre a válasz nem az, hogy érdemi intézkedéseket tennének, hanem gyakorlatilag zöld lámpát adnak a NER-közeli munkaerő-közvetítő, munkaerő-kölcsönző cégeknek, akik aztán hozzák be a Fülöp-szigetekről meg a fene tudja, hogy honnét, a világ más tájairól, a harmadik világból azokat a valóban nyomorúságos sorsú munkavállalókat, akik szintén a globális kapitalizmusnak az áldozatai.
Nézzünk azért néhány számot! Miről beszélek? És ha már munkavédelemről van szó, a munkavállalók védelméről, akkor ezeket a statisztikai számokat mindig idézzük fel és hivatkozzunk ezekre. Kis János, magyar gyári munkás 1856 órát dolgozik a statisztikák szerint éves viszonylatban. Ez 40 esztendő alatt 73-74 ezer órát jelent. Nézzük meg, hogy ezzel szemben, mondjuk, akkor Jean Petit, francia gyári munkás, a maga éves 1578 órájával 40 év alatt mennyit dolgozik: 63 ezer órát.
(13.00)
Iszonyatos a különbség! Iszonyatos a különbség, és ez meg is látszik egyébként a népegészségügyi, mortalitási adatainkban.
Egy átlagos magyar munkavállaló 61,5 évet tölthet el egészségben, aztán jön a lejtmenet, amelyben azzal is szembesülhet, hogy fogják, és elveszítve a munkaképességét, kirakják végkielégítés nélkül, mehet az egzisztenciális vágóhídra. (Dr. Fónagy János közbeszól.) De bizony így van, sajnos, sajnos ez a helyzet Magyarországon. Ha ezt a 278 órát nézzük éves viszonylatban, ez azt jelenti, hogy 8 órás munkanappal kalkulálva 35 órával többet dolgozik egy magyar munkavállaló.
Mit jelent ez? Azt, hogy a magyar munkavállalók, a magyar dolgozók tudnak, szeretnek és akarnak is dolgozni. Viszont ehhez mérten abszolút nincsenek megbecsülve, nincsenek megfizetve, és ez vezetett el ahhoz az állapothoz, amely szerint mostanra egy egész friss felmérés ezt mondja ki száz fiatalból hat gondolja úgy, hogy egészen biztosan itt marad Magyarországon, és itt fogja leélni az életét. A többiek viszont lehet, hogy elhagyják a hazájukat, és azt az európai átlagbért majd Nyugaton fogják megkeresni, amit egyébként itt kellene hogy megkapjanak a becsülettel végzett kemény munkájukért.
Nos, emlékszünk még arra, hogy a kormányzati plakátok mit harsogtak? Ha Magyarországra jössz, akkor nem veheted el a magyarok munkáját. Viszont az a helyzet, hogy elveszik a magyarok munkáját, letörik a magyar dolgozók béreit, és előbb vagy utóbb, de azt a kulturális egységet is meg fogják bontani, hogy ha minden így megy tovább, és ez a betelepítési vagy lecserélési folyamat a tervek szerint zajlik, akkor előbb-utóbb eljuthatunk majd olyan állapotokhoz, mint amit e vonatkozásban, mondjuk, Németországban tapasztalunk, csak sokkal-sokkal nyomorúságosabb bérviszonyok közt. Erre mondunk mi egy határozott nemet.
Ha munkavállalói érdekvédelemről van szó, akkor ezért hozzuk fel mindig, hogy ezek a viszonyok, ezek a körülmények vezetnek el ahhoz, hogy mondjuk, a magyar férfiak 38 százaléka meg sem éli azt, hogy a nyugdíjból akár csak egy percet is élvezni tudjon, mert munkából egyenesen mehet a temetőbe. Ez az a neoliberális és végtelenül szociopata hozzáállás, ami mondjuk, egy-egy üzemi vezetővel azt mondatta ki, hogy két év múlva nem akar magyar szót hallani az üzemcsarnokban. Ez az a szociopata, neoliberális hozzáállás, amely azt mondta, jöjjenek csak, ugye, a migránsmunkások, mert ők többet túlóráznak, és nincsenek kölykeik. Erre kell szerintem egy magát nemzetinek nevező kormányzatnak határozott nemet mondania, és mindenáron elérni azt, hogy a fiatalok itt találhassák meg a boldogulásukat.
Ez a boldogulás, amiről előbb beszéltem, nem lenne más, mint ennek a béruniónak a kiharcolása az európai tagállamok viszonylatában is. De Magyarországon belül is, hiszen ha megvizsgáljuk az egyes régiókat, amire egyébként mindig szoktam hivatkozni, a saját szűkebb pátriámra is, a Dél-Dunántúlra, azon belül pedig annak aztán az igazi perifériájára, Dél-Somogyra, Dél-Baranyára, ahol hajmeresztő állapotokkal találkozhatunk, és ha megnézzük az önök által szolgáltatott statisztikai adatokat, akkor azt látjuk, hogy iszonyatos a lemaradás a bérek tekintetében, mondjuk, az ilyen régiók, az ilyen vidékek és mondjuk, a főváros vagy néhány szerencsésebb nyugat-magyarországi vagy központi régió között. Ezen kellene munkálkodni.
(Az elnöki széket dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Elhallgatjuk egyébként itt, szórakozunk is talán még rajta kicsit, mármint a vitát a baloldal és a kormánypártok között, csak amikor szembejön a magyar valóság, amellyel ott találkozunk a saját választókörzeteinkben, akkor teljes mértékben elszomorodunk, és teljes mértékben azt mondjuk, hogy ebből elég kellene hogy legyen, hiszen államtitkár úr, miniszterhelyettes úr, önök is ismerik ezeket a statisztikákat, nem véletlenül nem adják ki.
Nagyon szeretném, hogy ha legalább itt a zárszóban arra válaszolna, amit kétszer is megkérdeztem önöktől írásban, ön pedig a munka.hu oldalra irányított, hogy tájékozódjak onnét, mégis mennyi migránsmunkás van Somogy megyében. Az a helyzet, hogy a munka.hu megyei aloldalai feltöltés alatt vannak, onnét érdemi információhoz nem juthatunk. Viszont amire Z. Kárpát Dániel is ott a helyszínen sajtótájékoztatón utalt, teljes mértékben elfogadhatatlan, hogy egy négyezres kisvárosban több száz távol-keleti olcsó ázsiai migránsmunkást telepítsenek, megvalósítva egyébként azt a forgatókönyvet, amit előbb is elmondtam, tehát a lecserélés és a bérletörés végtelenül káros neoliberális forgatókönyvét. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik padsoraiból.)