GRÉCZY ZSOLT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A konkrét esetet alaposan megbeszélte már az Országgyűlés nyilvánossága. Nagyon sajnálom, hogy nincsen élő közvetítés valamilyen televízióban, ahol követni lehetne folyamatosan a plenáris ülésen elhangzottakat, mert nagyon sokszor így el vannak zárva az emberek attól, hogy tudják, hogy itt igenis érdemi vita folyik, és az ellenzék valóban beteljesíti azt a feladatát, hogy számonkéri a végrehajtó hatalmat, és megteszi a szükséges intézkedésekre a javaslatokat, és konstruktívan, ha kell, akkor pedig éles szavakkal mondja el a véleményét.

Tekintettel arra, hogy a konkrét ügyet már megbeszélte jelentősen a tisztelt Ház, ezért én általános képet szeretnék adni arról, hogy 2024-ben ez a történet is miről beszél, hogy milyen országban élünk. Egy olyan országban élünk 14 év Orbán-kormány után, amikor háborús veszélyhelyzet van, és mindent kitalálnak arra, hogy senki másnak semmilyen döntési lehetősége, még csak javaslata se lehessen, hogy minden úgy történjen, ahogy önök akarják, egy ilyen helyzetben egész egyszerűen muszáj legalább egy összegzést adni arról, hogy hol tartunk.

Nem jogbiztonság egy olyan országban élni, ahol ez megtörténhet az emberekkel, hogy egyik pillanatról a másik fogják őket és kilakoltatják, és még csak azt sem mondják nekik, hogy na, akkor ez a jövő, erre megyünk, ilyen lakást tudunk felkínálni. Ez nem jogbiztonság.

Amikor a lakhatás biztonságáról beszélünk, akkor nemcsak alkotmányos alapjogról beszélünk, hanem egyszerűen emberségről. Hát, milyen viselkedés az, milyen magatartás az, amikor egy magát keresztény-konzervatívnak tartó ország, amelynek képviselői folyamatosan hányják magukra a keresztet, amelynek képviselői álladóan azzal kérkednek, hogy ők Isten szent színe előtt a magyarság érdekeit képviselik, hol találkozik ez a magyarság képviseletével, hol találkozik ez a magyarság érdekeivel? Itt magyar állampolgárok kerülnek rendkívül nehéz, kritikus helyzetbe, és nem csak ebben az adott esetben Józsefvárosban. Hát, rengeteg ilyen van.

Most csak hadd idézzek annyit ebből a történetből, hogy a Völner-Schadl-ügy is többek között erről az érzéketlenségről, embertelenségről szól, hogy embereket kilakoltatnak az otthonaikból, és mások pedig nyerészkednek rajta, és a szálak egészen elvezetnek az Orbán-kormány legtetejéig, miniszteri szintig. Itt tartunk ma egy ilyen országban.

Mi a következménye egy ilyen helyzetnek? Az a következménye ennek a helyzetnek például, hogy nem születnek meg a gyerekek Magyarországon. Időnként önök szoktak azzal érvelni, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, hogy de a termékenységi ráta 0,4 meg 1,6 és ilyesmik, ezek nem sírnak fel szülőszobán.

(21.10)

Azért nem születnek meg a gyerekek, mert nincs a lakhatás biztonsága, nincs a magyar családoknak biztonsága arra, hogy itt nyugodt, kiszámítható életet tudjanak tervezni. Hát, milyen ország az, ahol eltűnnek a gyermekorvosok? Milyen ország az, ahol nincsen elég védőnő? Milyen ország az, ahol nem lehet úgy tervezni a család életét, hogy akkor majd innen ide jutunk és ebben az öt évben ez lesz a család következő gyarapodási iránya?

Ennek mi a következménye? Az a következménye, hogy a felmérések szerint a megkérdezett középiskolások fele, ötven százaléka azt mondja, hogy nem Magyarországon akar élni. Ha valami nemzeti tragédia Magyarországon, az az, hogy el akarnak menni ebből az országból a fiatalok. Gondoljunk bele abba, hogy szülők, akik várják a gyermeküket, végre megszületik, nevelik, taníttatják, szeretgetik, kialakulnak családi szokásaik, karácsonyi ünnepeik, a vasárnapi ebéd, húsleves és rántott hús illata, a közös kirándulások, a közös élmények, és egyszer csak arról értesülnek, hogy mondjuk, a tizenhét éves gyerekük azt mondja, hogy alig várom, hogy leérettségizzek és elmenjek ebből az országból. Hát, mi lesz ezzel az országgal, tisztelt képviselőtársaim?

Nincs ma olyan család, amelyiket ne érintene a kivándorlás. Nincs ma olyan család, ahol legalább a barátok, rokonok, ismerősök környékén ne lenne valaki, aki már fogta a sátorfáját. Ott állnak a repülőtéren a szülők, a gyerek pedig felszáll a repülőre két bőrönddel, és ki tudja, hogy egyáltalán visszajöne még valaha. Elmennek ezek a fiatalok, máshol, külföldön találja meg őket a szerelem, a boldogság, a diploma, a lakás, kialakul a baráti körük, és már a gyerekük sem tanul meg magyarul. Rengeteg ilyen van. Minden hatodik-hetedik magyar gyerek ma külföldön születik. Itt tartunk, hölgyeim és uraim, az önök állítólagos nemzeti érdeket képviselő, fantasztikus konzervatív kormányzása ide vezetett.

Ennek mi a következménye? Hány síró nagyszülő kell még ahhoz, hogy önök felébredjenek és ezt az érzéketlenséget, ezt az embertelenséget meghaladva végre egyszer ne valami haszonelvű, valami kizsákmányoló, valami lenyúlható történet legyen, hanem emberség, alázat, az emberek tisztelete? Képzeljük már el azt a nagymamát, akinek kinn van külföldön a gyermeke, mert elment, és bejelentkezik skype-on, odateszik a skype kamera elé az unokát, hogy integess a nagymamának. Hát, mit gondol az a nagymama, amikor elköszönnek tőle és megszűnik a kapcsolat? Nyilván sír és nem arra gondol, hogy jaj, de jó, hogy láttam, hanem arra, hogy nem fogom látni, nem tudom a karomban tartani. Ez az önök embertelen családpolitikájának a következménye: a széthulló magyar családok.

Nem lehet ebben a helyzetben egyrészt-másrészt magatartást tanúsítani és egyrészt-másrészt jellegű megoldásokat javasolni. Egyszerűen mindenkinek szüksége van arra, hogy lakáshoz jusson. Azért is mennek el a fiatalok, mert nincs lakásépítési program. A CSOK nem segít ebből a szempontból, mert csak azoknak segít, akiknek már amúgy is van valamennyi pénzük. A legszegényebbeknek nem segít. Az önkormányzatok próbálnak megoldásokat találni szociális bérlakásokkal, már amelyik megteheti. Önkormányzatok próbálnak megoldást találni bizonyos esetekre, fecskeházakat hoznak létre, amelyek arról szólnak, hogy egy fiatal pár be tud oda költözni, egy garzonba vagy egy másfél szobás lakásba, de az nem az övék. Egy idő után át kell adni, de legalább az is valami.

Egész egyszerűen nincs rendben az a magatartás, amit önök tanúsítanak, ez a totális szociális érzéketlenség. Ezt egész egyszerűen muszáj lesz meghaladni. Gondoljunk bele abba, hogy amikor megélhetésről, családról, jogbiztonságról, lakhatási biztonságról beszélünk, ahogy Barkóczi képviselőtársam sorolta, az emberek hány százalékának a napi megélhetés, az energiaszámlák kifizetése, a rezsi mit jelent! Az önök kormánya úgy szórja ki az oroszoknak a gázvásárlásra a pénzt, mintha kötelező lenne. A magyar családok pedig ezt a gázszámlát nem tudják kifizetni. Ez után mi fog velük történni? Behajtják rajtuk, végrehajtók, árverezés, sírás, rendőr, húzzák a bútort az egyik oldalon, a rendőr húzza a nagymamát a másik oldalon. Hát, hány ilyen jelenetet kell még megélnünk?

Több száz milliárd forintot költ orosz gáz vásárlására az Orbán-kormány. Magyar ember nem tud másra következtetni ebből, csak simán arra, hogy egyszerűen így támogatja az Orbán-kormány az oroszok ukránok elleni háborúját. Miért van az, hogy az összes többi ország a környékünkön mind vagy csökkenti, vagy egyáltalán megszüntette az oroszoktól való gázfüggőséget? Ha önök azt gondolják, hogy ez nagyon távoli példa arra, hogy mi a probléma, egyáltalán nem távoli. Mert ha az a rezsiszámla nem lenne ilyen sok  most a rendszerhasználati díjat nem is említettem, amit egyébként Orbán Viktor kedvenc gázszerelője és strómanja nyúl le, az aztán egészen példátlan. Amikor Mészáros Lőrinc jachtot vásárol  harminchány milliárd volt, nem tudom  harmincvalahány milliárd forintért, többek között abból a pénzből veszi ezt a jachtot, amit ezektől az emberektől rezsi címén beszed. Hát, undorító. Undorító, mélyen aljas és hitvány megoldás.

Mit lehet ebben a helyzetben tenni? Azt lehet tenni, hogy időnként meghallgatják az ellenzék szavát is, és azt mondják, ha van egy konstruktív javaslat, hogy átvesszük, mert olyan nincs, hogy önöknek mindig igazuk van, az ellenzéknek meg sosincs, olyan nincs, hogy önök mindig tudják a megoldást, az ellenzék pedig sose tudja. Ilyen nincs. Rengeteg ötlet, javaslat van. Időnként azt kell mondani, hogy átvesszük, mert jó. Az sem baj, ha a nevükre veszik és eltagadják, hogy az egy ellenzéki javaslat volt, csak történjen valami, próbáljunk kicsit segíteni a magyar családokon, próbáljunk segíteni a bajbajutottakon, mert a számuk egyre csak nő. Nem kevesebben vannak, hanem egyre többen, ahogy értéktelenedik el a pénzük az Európa-rekorder orbáni inflációtól, ahogy a rezsi fojtogatja őket.

Önök is látják a kiskereskedelmi adatokat, hogy mennyit zuhannak. Amit kiskereskedelmi adatnak neveznek, az annyit jelent, hogy az emberek nem vesznek ruhát, nem vesznek cipőt, nincs pénzük az embereknek, ezért mennek el ebből az országból. Szociális érzéketlenségből, embertelenségből önök nagyszerűen szerepelnek, de amikor egy kicsit arra van szükség, hogy legyen részvét, legalább a szeretet látszata, akkor nem szerepelnek nagyszerűen. Tudom, hogy furcsa ebben a házban ezt a szót használni, de szeretet, emberszeretet szükséges, és ez nem hit kérdése, hogy az ember hány miatyánkot és üdvözlégyet mond el és azt mondja, ember, most jöttem ki a templomból. Nem. Most hallgasd meg a panaszszavukat, hátha annak van értelme. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki padsorokból.)