JÁMBOR ANDRÁS IMRE (Párbeszéd): Köszönöm szépen a szót. Továbbra is államtitkár úr felé fordulok, bár úgy látom, vajmi kevés eséllyel kecsegtet, hogy kapunk egy olyan választ, amiből kiindulhatna egy vita. Lehetne az a módszertan, hogy én azért szeretném, hogy vitatkozzunk, hogy aztán ön valami rosszat mondjon, aztán én lecsaphassak rá, és ebből valamilyen politikai meccs keletkezzen. De én nem ezt szeretném. Azért szeretném, ha vitát folytathatnánk erről a kérdésről, mert azt gondolom, hogy akkor lehet megoldást találni, ha megismerjük egymás álláspontját, és én azt szeretném, ha ebben a kérdéskörben megoldás lenne.

(21.20)

Az a helyzet, hogy önök nem egyeztettek a józsefvárosi önkormányzattal, és erre még mindig van lehetőség, de ha nem hajlandók arra, hogy legalább ezt bemondja itt ma, hogy le fognak ülni az önkormányzattal ebben a kérdéskörben, hogy az NKE visszatér arra az útra, amikor beszél ebben a kérdéskörben, akkor nagyon-nagyon nehéz lesz ebben a helyzetben megoldást találni.

Én az elmúlt 12 évemben elég sok ilyen helyzetben voltam már, szerencsére nem olyanban, amikor engem akartak volna kilakoltatni, bár a családunk történetében van egy lakásmaffiás szál, de ezt most akkor a levezető elnök úr kedvéért nem fogom ismertetni, de sikerült már nekünk megakadályoznunk kilakoltatásokat.

Én azt gondolom, hogy az a helyzet, ami itt elő fog állni, ha nem lesz megegyezés, az lehet egy elég erős társadalmi felháborodás, és én azt szeretném kérni államtitkár úrtól vagy Kocsis Máté úrtól, aki nincs itt, vagy Ferencz Orsolya asszonytól, aki szintén nincs itt, hogy ne ebbe az irányba menjünk el. Értem én, hogy önkormányzati választás lesz. Értem én, hogy itt bindzsizni kell, mert nagyon rosszul állnak Józsefvárosban is. De egyszerűen ebben a helyzetben megoldást kell találnunk, mert erre esküdtünk föl képviselőként. Azért vagyunk itt a teremben mindannyian, akik még itt vagyunk, mert ez a dolgunk, hogy alapvetően eljussunk arra a pontra, ahol a társadalom problémáit megpróbáljuk megoldani.

Tényleg a legszörnyűbb dolog, én tényleg nagyon sok ilyen kilakoltatáson voltam. Mesélek egy történetet, csak tényleg azért, hogy értsük meg, hogy mi történik ennek a folyamatnak a végén. Újságíróként az egyik legdurvább ilyen esetem az volt, amikor az volt a felállás, hogy majd ilyen devizakárosultak szövetsége meg fog akadályozni egy kilakoltatást, de mire odamentünk, nem volt ott már senki. Nyitva volt az ajtó, és egyetlenegy kismotor volt bent, egy ilyen kis játék motor volt bent a szobában. Ez az a helyzet szerintem, amit el kellene kerülnünk, hogy a gyerekek, hogy azok a családok, akik ott vannak, ebbe a helyzetbe kerüljenek.

Vagy az van, amit Csárdi képviselőtársam mond, hogy egyszerűen nincs ehhez kompetenciája, és nem tud semmit mondani, vagy azt gondolom, hogy ez egy nagyon szégyenletes helyzet, hogy nem hajlandók vitatkozni. Nekem egyébként az is jó, ha mondjuk, az államtitkár úr szakértői odajönnek a folyosón, és elmondják a fülembe suttogva, vagy bármi, vagy adnak egy időpontot a minisztériumban, hogy a polgármester úr vagy én  vagy egyébként nélkülem is mehet a polgármester úr  tudjon egyeztetést folytatni, de ez szerintem nem működik, hogy április 2-án benyújtanak egy törvénytervezetet, ami ennyire súlyos, idejönnek április 10-én, és nem hajlandók erről vitatkozni.

Vane olyan megoldási javaslat, államtitkár úr, amiben átcsoportosítanak úgy pénzeket, hogy biztosított legyen a lakhatás? Például erre válaszolhatna egy fejbólogatással, hogy legalább ezzel orientáljon arra, hogy merre folytatom tovább ezt a vitát. De hát ez nem történik meg, ahogy látom.

Mik azok a lehetőségek itt, amiket tudunk csinálni, hogy megegyezzünk? Ez egy nagyon furcsa helyzet szerintem, hogy van ez a 21 ezer ember, aki engem megválasztott, ezek között vannak ezek az emberek, akiket önök most egy olyan törvényjavaslattal lényegében fenyegetnek, aminek kilakoltatás a vége, és itt állok Magyarország Kormányával szemben, és nem kapok semmire választ. Ez szerintem egészen szürreális. Vagy legalábbis én, amikor azt gondoltam, hogy elindulok parlamenti képviselőnek, amikor azt gondoltam, hogy szolgálhatom ezt az országot és szolgálhatom ezt a két kerületet, akkor nem erre számítottam, de én azt sejtem, hogy államtitkár úr se pontosan így képzelt el egy parlamenti vitát, amikor államtitkár lett, hogy semmilyen hozzászólás nincs.

És tényleg azért lehetne megegyezni, mert ha megnézzük, hogy milyen fejlesztéseket csinált a Közszolgálati Egyetem Józsefvárosban a józsefvárosi önkormányzattal együttműködve, Pikó Andrással együttműködve vagy korábban egyébként Sára Botonddal együttműködve, bár egyébként van olyan része, amit tudnék kritizálni, alapvetően jó fejlesztéseket látunk. Csakhogy ezek a jó fejlesztések úgy jöttek létre, hogy volt megállapodás az önkormányzat és volt megállapodás az NKE között. Most pedig nem látjuk egyszerűen ezt a megállapodást.

Tudok ilyet mondani. Például egyébként az, hogy az Orczy-park egy részének az NKE kezébe adásáért cserébe a Józsefvárosi pályaudvar területén kapott volna az önkormányzat lehetőséget arra, hogy parkot vagy fürdőt létesítsen, nem jött létre. De attól függetlenül mi örülünk annak, hogy vannak jó fejlesztések a Diószegi utca környékén is. Örülünk annak, hogy az NKE csinál ott dolgokat. Nem arról van szó, hogy azt mondjuk, hogy az NKE ne jöjjön ide, vagy nem arról van szó, hogy azt mondjuk, hogy Magyarország Kormánya ne csináljon fejlesztéseket Józsefvárosban. Arról van szó, hogy szeretnénk, ha ebbe a lakók be lennének vonva, az ő igényeik meg lennének jelenítve ezekben a projektekben.

A józsefvárosi önkormányzatnak egyébként erre elég sok módszertana van. Van egy részvételi iroda a józsefvárosi önkormányzatban. A saját helyi döntések ott egyébként úgy születnek, hogy akár mondjuk, egy adott utcában lekopogtatják az egész utcát, bekopognak mindenkihez, begyűjtik az információt. Itt se került volna ez semmibe egyébként a minisztériumnak. Nyilván vagy valószínűleg nincsenek minisztériumi kopogtató emberek, de mondjuk, egy józsefvárosi közvélemény-kutatást rendelni vagy egyébként itt a helyiekkel egy fórumot tartani, abban biztos, hogy az önkormányzat segített volna.

Biztos vagyok benne, hogy segített volna abban, hogy olyan megállapodás felé menjenek el, aminek a végén a lakók is azt tudják mondani, hogy jól jártunk, az önkormányzat is azt tudja mondani, hogy jól jártunk, és az NKE is. És egyszerűen én nem látom. Nem értem, nem értem azt, hogy miért nem ez történik. Nem értem azt, hogy miért nem abba az irányba halad Magyarország Kormánya, hogy egy olyan megegyezés szülessen, egy olyan fejlesztés szülessen, ami mindenkinek jó.

Tényleg lassan negyedik órája vagyunk ebben a vitában, és államtitkár úr nem válaszolt ezekre. Az elején elmondta, hogy a lakók jobban fognak járni. Én négyszer megkérdeztem azóta, hogy melyik az a passzus. Egyébként nekem az is jó, ha egy paragrafusszámot leír egy kis sajtcetlire, és nem tudom, körbeküldözgeti valahol egy futárpostával, vagy bármi, de tudjuk már meg, hogy miért járnak jobban a lakosok, mert én tényleg most elolvastam az előbb a felszólalások után még egyszer, hogy mi lehet az a pont, amivel jobban járnak a lakosok, és az nem derül ki. Mert én azt gondolom, hogy nem járnak azzal jobban a lakosok, ha egy rehabilitációs program helyett kapnak lehetséges módon önkormányzati lakást egy olyan helyzetben, amikor egyébként tudjuk, hogy az önkormányzatnak nincs instant 200 lakása.

Ha azt mondják, hogy két év alatt csinálják meg ezt a projektet, akkor szerintem az önkormányzat összeszorítja a fogát, és azt mondja, hogy csináljuk meg, és csináljunk meg egy olyan projektet, amiben a helyi lakosok is jól járnak, az NKE is jól jár, fölépül ez a tanárképző, és működik minden tovább. De nem ez történik.

Én tényleg sok mindent láttam már alapvetően. Láttam olyat, amikor a kormány-ellenzék összeütközik. Láttam olyat, amikor egy kormányzati projekt ellen tiltakoznak. De olyat, hogy…  alapvetően egy jó együttműködésből ezek a felek meg szoktak egyezni, tehát van egy hagyománya annak, hogy megegyezzenek, és nem ez történik, hanem be van dobva egy ilyen törvényjavaslat mindenfajta egyeztetés nélkül, és egy ilyen pártpolitikai helyzet van teremtve, azt én nem értem. Miért teszik tönkre az NKE és a Józsefváros közötti jó együttműködést?

Hogy lesz a továbbiakban? Itt vannak még terjeszkedési tervek az NKE részéről. Ha ez a bizalom megromlik most, mert önkormányzati választás lesz, és a Fidesz-KDNP érdeke az, hogy itt most kavarjon egyet, hogyan fog ez az együttműködés jól menni a továbbiakban? Miért borítjuk fel ezt az együttműködést? Én tényleg döbbenettel állok itt.

Tényleg nem értem, annyi mindent lehetne erre mondani. Lehetne azt mondani, hogy nem, nem fogjuk fölborítani ezt az együttműködést. Még azt sem kell mondani, hogy visszaülünk a tárgyalóasztalhoz. Ez most egy ilyen történet, mert ez és ez és ez van, elmondani az indokokat, a továbbiakban persze ezt máshogy fogjuk csinálni. Lehetne ezt mondani, amit én lehet, hogy nem tartanék feltétlenül igaznak ebben a helyzetben, de attól függetlenül legalább egy érvelés lenne ebben a szituációban. És egy olyan érvelés lenne, amivel egyébként a józsefvárosiakat meg lehetne nyugtatni, mert sok mindent lehet a Józsefvárosról mondani, de azt nem, hogy ne lenne egy olyan közösség, ahol az emberek, ha egy ilyen dolgot látnak, akkor összetartóak.

Másik esetben, amikor maga az önkormányzat szociális bérlakásokból lakoltatott ki még tíz évvel ezelőtt embereket, azért ott az volt, hogy összegyűlt az utca népe, magától, nem kellett őket hívni, és ott ki kellett jönnie a rendőrségnek azért, hogy ne legyen nagyobb balhé.

Én nem szeretném azt, ha az NKE további terjeszkedése egy balhés dolog lenne. Én azt szeretném, hogyha itt megállapodás lenne, ha együttműködés lenne, ha meg tudnának valósulni ezek a projektek, és miközben megvalósulnak ezek a projektek, aközben van egy tisztességes helyzet, egy olyan tisztességes helyzet, mintha egy működő demokráciában lennénk. Csak az a baj, hogy nem nagyon látom ezt a működő demokráciát, nem nagyon látom a törvényjavaslatban, nem nagyon látom ebben a vitában, nem nagyon látom abban, ahogy önök ránéznek ezekre a lakosokra, nem nagyon látom a Pázmány fejlesztésében, nem nagyon látom abban, ahogy az önkormányzatoktól forrásokat vesznek el.

(21.30)

És nagyon-nagyon hosszan lehetne sorolni azt, hogy az önkormányzatiságot Magyarországon hogyan csorbítják, mert ez a javaslat így, ebben a formában egyébként az önkormányzatiság legyalulása. És nemcsak annak az önkormányzatiságnak, ami a képviselő-testület és a polgármester megválasztása, hanem annak a jognak, hogy az emberek a saját lakókörnyezetük környékén lévő döntésekbe maguk is beleszólhatnak. És én azt gondolom, a XXI. században ebbe az irányba kellene elmenni, és nem abba az irányba, hogy valaki fölhúzza a terveket, és akkor megyünk és darálunk és kilakoltatunk, ha úgy alakul, és egyébként hozzá sem szólunk a másikhoz, miközben most már lassan négy órája kérjük azt, hogy valami választ kapjunk erre. Szerintem ez nem demokratikus irány, és itt most nem ezt az alap demokratikus tézist akarom felvetni, hanem azt a demokratikus tézist, ami miatt mindannyian itt ülünk a parlamentben, hogy mit jelent embernek lenni, mit jelent állampolgárnak lenni egy országban, ez milyen kötelességeket és milyen felelősségeket ró az emberre. Abban biztos vagyok, hogy nincs olyan kötelessége az embernek, semmilyen demokratikus helyzetben, hogy kilakoltassák őket, és ezt tűrjék némán. Biztos vagyok benne, hogy a magyar államnak viszont kötelessége az, hogy úgy intézze ezeket a dolgokat, hogy maguk az emberek beleszólhassanak, hogy legyen valamilyen joguk.

A kisajátításoknak is van egy rendszere alapvetően, és nem az van, hogy azért használunk kisajátításokat, mert éppen ezzel tudjuk megoldani a problémánkat. Kisajátítást akkor van értelme használni, ha fönnáll egy vita, és azt a vitát nem tudja rendezni valahogy az állam és a vitás fél, és egyébként pedig valami nagyon durva közérdek az, ami ezt a kisajátítást indokolja; ilyenkor kellene a kisajátításnak jönnie. De itt nem ez történik, hiszen nem volt előtte vita, amiben nem tudtak volna megegyezni a felek, hanem rögtön jött a kisajátítás. Sőt, az a tapasztalat, az a hagyomány, hogy meg tudnak egyezni a felek, és mégis a kisajátítás eszközét használják. Tehát hogy értsük azt, én itt nem látom azt a célt sem, ami itt a kisajátítást indokolná, hiszen alapvetően nem ez az egyetlen terület, ami létezik akár az Orczy-park környékén, akár az NKE környékén, akár a Diószegi utcában, akár Józsefvárosban, akár Ferencvárosban, ahova egy ilyen épületet föl lehetne húzni. S azért a világon és Magyarországon és Budapesten is működnek úgy egyetemek, hogy nem ötven méterre van az egyik campus a másiktól, hanem mondjuk, egy kilométerre. Egyébként elég jó kapcsolattal lehet eljutni a Józsefvárosi pályaudvarra, elég jó kapcsolattal lehet eljutni a Ferencvárosi pályaudvarra, amelyek rozsdaövezetek, felhasználható rozsdaövezetek lennének egy ilyen beruházás lefolytatására, és akkor a Dió-program is meg tudna valósulni, ez a rehabilitáció meg tudna valósulni, ezek az emberek nem vesztenék el a lakásukat, és közben egyébként az önkormányzat föl tudná nekik újítani, és a Diószegi utca is megmaradna, és egyébként az NKE is tovább tudna terjeszkedni.

Úgyhogy ceterum censeo, továbbra is azt szeretném, államtitkár úr, ha vitát folytatna velünk. Nem azért, mert olyan jó fejek vagyunk, hanem azért, mert állampolgárokat képviselünk, olyan állampolgárokat, akiket most önök hoztak bajba, és ezek az állampolgárok, ezek az emberek ott a Diószegi utcában megérdemlik azt, hogy megtudjuk az érveket, hogy érvelhessünk a nevükben, hogy vitatkozzunk, és eljussunk egy ilyen vitában oda, hogy egy olyan megoldás szülessen, ami mindenkinek jó. Szerintem ennek az ülésteremnek ez kellene hogy legyen az alapvetése, az alapműködése, és szerintem ez az érdeke a magyar Országgyűlésnek és Magyarország Kormányának is mindenkor. Köszönöm. (Csárdi Antal tapsol.)