TÓTH ENDRE, a Momentum képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Csóró, cigány, buta, kövér, ronda ezek és ehhez hasonló bántó szavak voltak felírva azoknak az állami gondozott gyermekeknek az arcára, akiknek az előadását, táncos előadását múlt héten volt szerencsém megtekinteni. A háttérben zene szólt, az énekes a következő sorokat énekelte angolul: néhány embernek igazi gondjai vannak, néhányan szerencsétlenek, néhányan azt hiszik, meg tudom oldani őket; édes istenem, csak egy ember vagyok, ne engem hibáztass!
Meg kell mondanom, ebben a pillanatban a könnyeimmel küzdöttem. Megrendítő volt látni, ahogy két fiatal, akik a szüleik nélkül kénytelenek élni, akikről lemondtak, akiket kiemeltek, akiket a személytelen állam gondozására bíztak, vagy ahogy a gyermeki szleng mondja, zaciba tettek, őszintén átélve a zene szövegét táncolt. Aztán ahogy a zene a végéhez közeledett, megjelent egy újabb táncos, az ő homlokára az volt írva: egyenlőség. Az egyenlőség szépen sorban letörölte ezeket a fájdalmas, gúnyos szavakat, amelyeket minden bizonnyal nap mint nap megkapnak ezek a gyermekek rosszindulatú osztálytársaiktól vagy egyszerűen a buszon mellettük utazóktól.
Balassagyarmaton, közel az országhatárhoz van egy lakásotthon, ahol 15 magyar gyermek él, akikről a szüleik nem tudnak gondoskodni. A múlt héten ebben a lakásotthonban jártam, itt láthattam az említett előadást. De körbevezettek minket az épületben, és beszélhettünk a dolgozókkal a körülményekről is, és az a helyzet, hogy a magyar állam nem elég jó nevelőszülő, csak a minimumot nyújtja. Mert az épület bizony kívülről-belülről felújításra szorul, gyermekfelügyelőből és pszichológusból nincsen elegendő, és óriási a cserélődés a meglévő dolgozók között is. De miért is lenne másként? Hiszen a feladat embert próbáló, a körülmények nem ideálisak, a fizetés pedig egyáltalán nem elég. A rendszert néhány elhivatott gyermekvédelmi szakember jelenléte teszi egyáltalán elviselhetővé.
Nem jön az egyenlőség. Az előadásból megismert karakter a valóságban sajnos nem jelenik meg, hogy letörölje az állami gondozott gyermekek traumáit. Ez pedig az önök felelőssége, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim. 14 éve teljhatalommal kormányoznak, és magukat a gyermekek legfőbb védelmezőinek állítják be. De hogyan védik meg a gyermekeket akkor, ha a gyermekotthonok ilyen állapotban vannak? Hogyan védik meg a gyermekeket, amikor 1500 forint jut a napi étkezésükre, és 2-7 ezer forint a havi zsebpénzük? Hogyan védik meg a gyermekeket, ha nincs elegendő pszichológus sem az iskolákban, sem a gyermekotthonokban? Hogyan védik meg a gyermekeket, amikor egy pedofil igazgató évtizedekig erőszakoskodhat a rábízott gyermekekkel, és önök ahelyett, hogy mielőbb sittre vágnák, előbb kitüntetik őt, majd hagyják, hogy még pár évig büntetlenül garázdálkodjon? Hogyan védik meg a gyermekeket, mikor kegyelmet adnak egy pedofilsegítő igazgatóhelyettesnek, aki büntetése elengedése után pontosan ott folytatja, ahol abbahagyta, és továbbra is hamis tanúzásra akarja kényszeríteni a gyermekáldozatokat? Hát sehogy sem védik meg őket, kérem szépen!
A felső középosztály valóban kap egy kis családi adókedvezményt, CSOK-ot, szép egyházi iskolákat, aztán valahogy kicsengeti a gyermekpszichológust meg a különórát. A többiek meg boldoguljanak, ahogy tudnak: szaktanár nélkül, pszichológus nélkül, szakadozó gyermekotthonokban! Az állam nem fogja meg a kezüket, és nem emeli fel őket. Mert az önök gyermekvédelme csak kék plakátokon és YouTube-hirdetések hazugságaiban nyilvánul meg. Mert a kritikus szolgáltatásokat alulfinanszírozzák, a jó szakembereket elüldözik a pályáról, a gyermekeket pedig magukra hagyják. De ez még nem minden. A szörnyek ketrecét is kinyitják, hadd zaklassák csak tovább az áldozataikat.
Az egyenlőség pedig nem jön, mert önök nem hagyják, hogy jöjjön. Az állam nem törli a traumákat a gyermekek lelkéből, csak újabbakat és újabbakat generál. Így lesz traumatizált az egész társadalom, maguk pedig így válnak a lelki fogvatartóivá. (Taps a Párbeszéd soraiban.)