KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Azt azért elfelejtette mondani, hogy az adótörvényeket mi többnyire szinkronban tárgyaltuk a költségvetéssel, tehát ismert volt a költségvetés a képviselők számára. Én nem azt mondtam, hogy itt a családi pótlék esetleg nem járna a gyermekek után, hanem az nem mindegy, hogy milyen mértékben emeli, vagy tervezi emelni a kormány a családi pótlékot. És én arra nem lennék olyan büszke, hogy majd most többeknek jár a családi pótlék. Hiszen tudjuk nagyon jól, hogy nincs olyan helyzetben ez a gazdaság, hogy a magas jövedelműeket ilyen módon kedvezményezze.
Danka képviselő úrnak pedig azt szeretném mondani, aki elmondta, hogy olyan családpolitikát kell folytatni ezután, hogy a családok saját maguk termeljék ki a megélhetésükhöz szükséges javakat. De, kedves képviselő úr, pontosan azt kifogásoljuk mi most itt az adótörvények és a járuléktörvények vitájában - persze a járuléktörvény majd csak holnap kerül sorra -, hogy lesz egy olyan társadalmi réteg, amely a mostani adótörvények és az egészségügyi hozzájárulás együttes hatásának eredményeként átkerülhet vagy átkerül a szociális szférába, mert egyszerűen képtelen lesz arra, hogy saját maga megtermelje azokat a javakat, amelyek szociális támogatás nélkül lehetővé teszik az ő megélhetését.
Szóval, észre kell venni képviselő úr, hogy mi az, amit az ellenzék kifogásol, és én azt gondolom, hogy erre kellene a kormánynak sokkal nagyobb érzékenységgel reagálni, mint ahogy ezt megtette most és az előzőekben is Varga Mihály államtitkár úr.
Köszönöm szépen, elnök asszony. (Szórványos taps az MSZP padsoraiban.)
Előző Következő