SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt tíz esztendő a rendszerváltással együtt járó társadalmi szerkezetváltásnak és a gazdaság átalakulásának az évtizede volt. A folyamatos változás nem hagyta érintetlenül az oktatás ügyét sem, különösen nem hagyta érintetlenül az oktatási rendszer egészében a piacgazdasági kihívások által leginkább érintett területét, a szakképzést.

Ismeretes, hogy a kormányzati koordináció feladatait 1998 nyarától e területen az Oktatási Minisztérium látja el. Láthatjuk, hogy a dinamikusan fejlődő szakágazat pozíciója biztosabb az új helyén, mint a régiben, a Munkaügyi Minisztériumban. Ám az izmosodó szakképzésen csak az erősítene még többet, ha korszerűbb finanszírozási rendszer alakulna ki körülötte, mint ami eddig volt. Az igazság kedvéért le kell szögeznünk: a tendencia, ami az újfajta irányítási szervezetet és ami a finanszírozási modellt illeti, már az 1996., az 1993., sőt az 1988. évi törvényi szabályozás óta a modernizáció irányába hat. A jelenlegi törvénymódosítás csupán ennek a már korábban megalkotott rendszernek a tökéletesítése, finomítása.

 

(9.20)

Ez a törvény, bár terjedelmét tekintve csak tíz paragrafust tartalmaz, módosításai alapján a kormányprogramban tételesen megfogalmazott feladatok szerint azt irányozza elő, hogy bővüljön a fejlesztésekre fordítható jogcím, az a jogcím, amely az alap likviditása okán a fejlesztési célok bővítését gazdasági szempontból lehetővé teszi.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az Oktatási Minisztérium továbbra is vállalja tehát a szakképzés távlati fejlesztési koncepciójának és programjának hat leglényegesebb pontját, amelyek a következők:

1. A szakképzettséget szerzők arányának, valamint a szakmai képzés és tudás versenyképességének a növelése.

2. A szakképzés iskolarendszerű alapozásának erősítése.

3. A specializációban a gazdaság szerepének növelése.

4. A szakképzés finanszírozásának és intézményrendszerének fejlesztése.

5. A felnőttek folyamatos képzésének biztosítása.

6. A szakképzés kutatásának fejlesztése.

Ismeretes, hogy Magyarországon a szakképzés finanszírozásának alapvetően három forrása van. Az első az iskolai rendszerű képzés tanulólétszám-arányos normatív támogatása az állami költségvetésből. Ezt a támogatást az iskolafenntartók kapják kötöttség nélkül, abból a célból, hogy saját egyéb bevételeikkel kiegészítve a jogszabályok alapján iskola-fenntartási kötelezettségeiket elláthassák. A második forrás a szakképzési hozzájárulási kötelezettség, amely évek hosszú sora óta az iskolai rendszerű szakképzés működésének és fejlesztésének egyik fő forrása. A bérköltség alapján számított 1,5 százalékos részből az 1996. évi törvény alapján 0,2 százalékot azonban a vállalatokon belüli munkaviszonyban állók képzésére fordíthatnak a hozzájárulásra kötelezettek. A harmadik rész mindezektől teljesen elkülönül, hiszen a munkanélküliek, illetve a munkanélküliséggel veszélyeztetettek képzését a Munkaerő-piaci Alap foglalkoztatási alaprésze finanszírozza.

Az előttünk fekvő törvény módosítása az imént említett pontok közül a másodikkal foglalkozik. A következő néhány percben a Fidesz-Magyar Polgári Párt érveit szeretném felsorakoztatni a módosítások védelme érdekében.

A törvény módosításának legfőbb elemére feltett kérdés így hangzik: indokolt-e, hogy a munkáltatók a munkaviszonyban álló saját munkavállalóik számára az OKJ-ben meghatározott képesítés mellett, más képzések céljából szervezett szakképzési költségeik növelése érdekében két és félszer nagyobb összeget tarthatnak maguknál. A válaszunk: igen, és ez megerősíti a kormányzati szándékot, hiszen ismert, hogy a szakképzés fejlesztésének egyik kiemelt fejlesztési iránya - különösen az Európai Unióban - a felnőttek szakmai tovább- és átképzésének jogi és finanszírozási eszközökkel történő támogatása. Megítélésünk szerint ez a módosítás is összhangban áll a legfejlettebb államok eddig követett gyakorlatával. Érvként mondom el azt az örvendetes tényt is, hogy a gazdasági növekedés beindulása, majd az ezzel párhuzamosan egyre csökkenő számú munkanélküliség miatt jelentősen megnőtt a Szakképzési Alapba befizetett összeg, alapos szufficitet termelve.

Mivel a foglalkoztatás növekedésével a kifizetett bér tömege is nőtt, sőt, a bérek reálértéken is növekedtek, egyre inkább megnőtt az igény arra, hogy a munkáltatók nagyobb hányadban fordíthassák vissza jövedelmüket saját munkaerejük képzésére.

Kimutatható viszont, hogy a 0,2 százalék mértékű limit oly mértékben leszorította ezt az összeget, egy átlagos magyar foglalkoztatónál évi néhány tízezer forintra, amelyről elmondhatjuk, bizony nem motiválta kellő mértékben a munkaadót belső képzésre, ugyanakkor viszont rendkívül kemény pénzügyi korlátot jelentett számukra.

Lássuk azonban, hogy a számok, a befizetések mit mutatnak! A szakképzési hozzájárulás 1991-től '98-ig több mint háromszorosára, 9,3 milliárd forintról körülbelül 30 milliárd forintra nőtt, s amíg az iskoláknak nyújtott közvetlen támogatás 2,3 milliárd forintról 10 milliárd forintra, azaz majdnem ötszörösére nőtt, addig a vállalati képzésre fordított összeg csupán másfélszeresére, 4,9 milliárd forintról 7,2 milliárd forintra emelkedett. Nem fogadható el tehát az olyan állítás, amely szerint így a szakképző iskolák jelentősen meg lesznek rövidítve, hiszen csak a korábbi aránytalanságok lesznek korrigálva. Sőt, a javaslat szerint a 8. §-ban megfogalmazott kiegészítő elemmel megteremtjük a lehetőségét a kontrollnak, hogy a jogosulatlan felhasználásokat visszaszorítsuk, és így a munkáltatók, a hozzájárulásra kötelezettek csak tényleges képzési célra használhassák fel a 0,5 százalékot.

A másik kérdés az úgynevezett akkreditált iskolai rendszerű felsőfokú szakképzéshez kötődik. Érdemes-e az alap felhasználói körét a felsőoktatásban bővíteni? A kérdésre adandó rövid válasz: igen. A hosszabb válasz az egységes képzési politika kialakításának elvéről szól. A posztszekunderi képzés Magyarországon lényegében évtizedek óta folyik. Ennek ellenére mégsem beszélhetünk a ma már szinte az egész világon használt értelmezés szerinti posztszekunderi oktatásról. Ennek magyarázata abban keresendő, hogy a kialakult szocialista képzési struktúra öntörvényű, gazdaságtól független rendszerébe nem épültek be a nem létező munkaerőpiac elvárásai. Tehát a mai Magyarország legnagyobb problémája e területen az, hogy a munkaerőpiacon hiányzik a korszerű, posztszekunderi képzésben képzett munkavállaló. Ezt a hiányt a felsőfokú képzésben végzettséget szerzett munkavállalók alkalmazásával oldják fel a munkaadók, ami mindenképpen hátrányos és degradáló a nagy társadalmi költségráfordítással túlképzett dolgozók számára. E meghasonlott állapot feloldását várjuk tehát a törvény 5. és 7. §-ainak módosításától.

Tisztelt Képviselőtársaim! A szakképzési hozzájárulásról és a szakképzés fejlesztésének támogatásáról szóló törvény módosítása fontos lépést jelent az elkövetkező évek egyik jelentős, nagy változások előtt álló oktatáspolitikai ágazata törvényi szabályozása felé. A gazdasági átalakulás és az életmódváltás várhatóan olyan mértékű tanulási igényt fog támasztani, hogy a képzéshez való hozzáférést európai szintű kodifikációban lesz célszerű megfogalmazni. Erre szolgál majd a reményeink szerint még ebben a kormányzati ciklusban megszületendő felnőttképzési törvény.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok és a MIÉP padsoraiban.)