CSIZMÁR GÁBOR (MSZP): Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Nagyon helyes, hogy a közoktatási törvénnyel párhuzamosan tárgyalja a tisztelt Ház a szakképzési hozzájárulásról és a szakképzés fejlesztésének támogatásáról szóló 1996. évi LXXVII. törvény módosítását. Azért szerencsés ez az egybeesés, mert így össze lehet hasonlítani, hogy a közoktatási törvényben a szakképzés módosításra váró szabályozása és az ehhez kapcsolódó finanszírozás vajon szinkronban van-e egymással. Mi úgy látjuk, szocialista párti képviselők, hogy van egy jelentős ellentmondás a két törvény között, amelynek feloldásán e törvény módosításakor és a közoktatási törvény szövegezésekor is munkálkodni kell.
Mi itt a helyzet? Miközben a tisztelt Ház elkezdte tárgyalni a közoktatási törvény módosítását, láthatta annak javasolt szövegében, hogy azt tervezzük - és ebben vélhetően egyetértés lesz kormánypárti és ellenzéki képviselők között -, hogy a második szakképzés ingyenes legyen a jövőben. Hasonlóképpen azt tervezi a közoktatási törvény módosítása, hogy az általános iskola 8. osztálya után elkezdődő szakiskolai évfolyam bővüljön. E két lépés a szakképzésre, az intézményes szakképzésre tehát jelentős terhet ró.
Ezzel párhuzamosan a most előttünk fekvő törvényjavaslat viszont nem növelve a szakképzés fejlesztésére jutó pénzeszközök összegét, mégis bővíti a felhasználás jogcímeit, és ezáltal indirekt módon az intézményes szakképzésből forrásokat tervez kivonni.
(9.30)
Mi úgy gondoljuk, hogy ezt az ellentmondást fel kell oldani, fel kell oldani ennek a törvénynek a pontosabb megfogalmazásával, és fel kell oldani a közoktatási törvényben az intézményes szakképzés definícióinak pontosabb megfogalmazásával.
E rövid törvényjavaslat lényegében négy elemből áll. Egyfelől a felhasználás jogcímét bővíti a felsőoktatás területére, másfelől a felhasználás jogcímében bővíti a vállalkozások, vállalatok belső képzéseinek a lehetőségeit, harmadrészben bővíti az elszámolási költségek lehetőségeit, negyedrészben pedig szándékot, lépést tesz a tekintetben, hogy az ellenőrzés mechanizmusa egy korrektebb, konkrétabb ellenőrzés legyen. Mi az e négy elem mögött meghúzódó szándékokat vagy a szándékok egy részét természetszerűleg támogatjuk, erre részletesen kitérek.
Ugyanakkor azt a technikát, azt a szabályozási szöveget, amelyet a kormány benyújtott a törvényjavaslatban, nem minden ponton tudjuk támogatni, érezvén azt a veszélyt, hogy az intézményes szakképzésből esetleg ez a kormány által benyújtott változat forrásokat vonhatna ki. Itt jegyzem meg, azzal, hogy a szakképzési hozzájárulást és a szakképzésfejlesztést szolgáló pénzeszközök felhasználási jogcímeit a tisztelt Ház bővíti, ezzel lényegében közvetett módon elkezdi csendesen újradefiniálni a szakképzés fogalmát. Azt gondolom, nem volna helyes, ha a forrás oldalon kezdenénk el a definíciós problémák vitáját, de mégis fel kell arra hívni a figyelmet, hogy ha a forrás oldalon bővítjük, hígítjuk fel a szakképzés fogalmát, akkor ennek más törvények szabályozásában is utána kell menni, és ezt a vitát a forrásokon való vita mellett korrekt, szakmai módon le kell folytatni. Ez nem történt meg, ezért fel szeretném hívni arra a figyelmet, hogy ma még a szakképzési törvény hatályos, a felsőoktatási törvényben is a szakképzésre vonatkozó részek hatályosak, ezért úgy gondolom, hogy egy pontosabb szövegezéssel jobb szinkront kellene teremteni a két szaktörvény és a finanszírozási törvény között.
A javasolt törvénymódosítást általános vitára alkalmasnak tartottuk, azzal, hogy cserébe azt kértük a kormány képviselőitől, hogy fogadják be vagy legalábbis méltányolják azokat a módosító indítványokat, amelyeket mi a pontosabb szöveg és így a felhasználási jogcímek használhatóbb megfogalmazása érdekében fogunk benyújtani.
Az első ilyen kérdés a felsőoktatás felé nyitása ennek a szakképzési pénzeszköznek, ami nem kis összeg, mert összességében durván - kerek számot mondva - 30 milliárd forintról van szó.
Mi egyetértünk azzal, hogy a szakképzési célokat szolgáló pénzeszközöknek szolgálniuk kell a felsőfokú akkreditált iskolarendszerű szakképzést is, mert bizony az a helyzet, amit Sági képviselőtársam is említett, hogy nem indult be igazán a posztszekunderi képzés fejlődése, és emögött az a probléma húzódik meg, hogy igazából az úgynevezett posztszekunderi képzés - vagy magyarul, jó bonyolultan kifejezve: az iskolarendszerű felsőfokú akkreditált szakképzés - finanszírozása végül is megoldatlan maradt a felsőoktatási törvény módosítása után.
Azt, hogy a szakképzési hozzájárulás szolgálja ezt a felsőfokú akkreditált iskolarendszerű szakképzést, el tudjuk fogadni, támogatjuk, szükségesnek tartjuk. Azt a bővítést azonban, amely gyakorlatilag korlátok nélkül lehetővé teszi a felsőoktatásban a nyolc hétnél hosszabb gyakorlat finanszírozását, nem támogatjuk. Úgy gondoljuk, ez egy olyan kaput nyit ki, amelyen keresztül jelentős összeg valószínűsíthetően nem a szakképzésre kerülne felhasználásra, ezért nem tartjuk helyesnek, hogy most, amikor éppen újabb terhek hárulnak az intézményes szakképzésre, ez a kapu megnyíljon. Tehát azt javasoljuk, hogy a felsőoktatás felé nyitása ennek a pénzeszköznek korlátozódjék a felsőfokú iskolarendszerű akkreditált szakképzés finanszírozására.
A másik ilyen probléma az a bizonyos vállalatoknál, cégeknél maradó pénzeszköz. Itt is egyetértünk azzal a szándékkal, hogy a felnőttképzés finanszírozásához jó lenne, ha a szakképzési hozzájárulás gyakorlatilag háttérül szolgálna. Igen, nagyon fejlesztésre váró terület Magyarországon a felnőttképzés, szerintünk is szükség van egy felnőttoktatásról, felnőttképzésről szóló törvény megalkotására, de ugyanakkor arra nagyon vigyázni kell, hogy továbbra is - legalábbis ami a szakképzési pénzeszközöket illeti - valóságosan szakképzésre forduljon ez az összeg. Abban, hogy a 0,2 százalék 0,5 százalékra emelkedjen, összességében az aránnyal ma nem vitatkozunk. Vitatkozunk azonban a felhasználhatóság ilyen laza szabályozásával, ami a törvényszövegben benne van. Mi úgy gondoljuk, hogy korlátozni kell a cégek által saját maguk, saját dolgozóik képzésére felhasználható pénzeszközök felhasználását oly módon, hogy kizárólag akkreditált képzésekre legyen felhasználható ez a pénzeszköz. Természetesen az akkreditációt meg kell oldani a szociális partnerek, a kamarák bevonásával. Meggyőződésünk, hogy ezzel lehet elkerülni a vállalati presztízsfogyasztás finanszírozását a szakképzési hozzájárulásból. Meggyőződésünk tehát, hogy itt is egy pontosabb, a felhasználási jogcímet szűkítő szabályozásra van szükség.
Befejezésül: úgy gondoljuk, hogy a törvényjavaslatnak az az eleme, ami egyébként a mellékletben fejeződik ki, hogy a szakképzési hozzájárulás felhasználásakor az elszámolható költségek fajtája és mértéke változzon és bővüljön, természetesen támogatható. Ugyanakkor szeretnénk, ha rigorózusabb szabályok és rigorózusabb eljárások ellenőriznék a felhasználást mind a szakképzési intézményekben, mind a cégeknél maradó hányad felhasználásában, mert meggyőződésünk, hogy közös felelőssége az Országgyűlésben ellenzéki és kormánypárti politikusnak egyaránt, hogy az a 30 milliárd forint - ami szakképzési hozzájárulásként benne van ma a szakképzésben, létező pénzeszköz, és szolgálja a szakképzés fejlődését - mindenképpen továbbra is a szakképzésben maradjon, és a szakképzés fejlődését és ne más típusú presztízsfogyasztásokat vagy felsőoktatás-finanszírozást szolgáljon.
A szocialista párti képviselők tehát támogatták a törvényjavaslat általános vitáját, és azt kérik a kormány tisztségviselőitől, hogy a pontosító javaslatainkat mérlegeljék, s azon megfontolások alapján, amelyeket igyekeztem viszonylag röviden kifejteni, támogassák a módosító indítványainkat.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)