BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársak! Fogalmazhatok úgy, hogy szerencsés dolog egy olyan törvényhez hozzászólni, amelynek elemzése kapcsán az előttem szólók tulajdonképpen hasonló érveket mondtak el, mint amelyek a Magyar Igazság és Élet Pártjának érvei. Másrészt nyilván nem túl szerencsés, hiszen újra megismételni talán felesleges mindazt, amivel egyetértünk.
Ez a rövid terjedelmű törvénymódosítás valóban egy igen nagy jelentőségű terület. Ezt mennyiségi és minőségi jellemzőkkel is alá lehet támasztani. A nappali tagozaton közel 400 ezer fiatal képzési színvonalát befolyásolja a szakképzés támogatásáról szóló törvény módosítása; különböző intézményi rendszerekben 300 ezer felnőtt képzéséről van szó; és amint elhangzott, az oktatást érintő 30 milliárd forint is jelentős összeg.
Hadd említsek minőségi szempontot is! Az európai uniós csatlakozásban ez a szakképzés és ennek fejlesztése kitüntetett terület. 1996-ban vált ismertté az Európai Bizottság egy dokumentuma, "Tanítani és tanulni - a kognitív társadalom felé" címmel. Ebből szeretnék idézni néhány gondolatot, részben azért, mert ez a törvénymódosítás igyekszik ennek megfelelni, részben azért, mert jelzi, hogy még mennyi feladat van hátra.
Mielőtt ebből idéznék, engedjenek meg egy rövid kitérőt: nem ellentmondás az, hogy a Magyar Igazság és Élet Pártja képviselőjeként én egy EU-bizottsági dokumentumból kívánok idézni, miközben úgy hírlik és az ismert a mi pártunkról, hogy az EU-csatlakozást elutasítja. Mi azt a nagyon szigorúan szabályozott, maastrichti dokumentumban foglalt európai uniós csatlakozást utasítjuk el, amellyel kapcsolatban jelenleg az Európai Unión belül is számos ellenvélemény van; maga az Unió is ebben a tekintetben egy belső forrásban lévő rendszer. Tehát mi természetesen - miközben ezzel kapcsolatban vannak alapvető fenntartásaink, és úgy gondoljuk, hogy a nemzeti érdekeknek egy sokkal erőteljesebb érvényesítése mellett kell megvalósulnia az európai integrációnak - nem mondjuk azt, hogy ezt az országot egy kínai nagyfallal kellene körülvenni. A nemzetközi munkamegosztásba való hatékony bekapcsolódásunk nélkülözhetetlen, és nyilván ennek tükrében vannak olyan dokumentumok, amelyekben foglaltakkal egyetértünk - így az említett dokumentumban foglaltakkal is.
Néhány gondolatot idézek belőle: "Elő kell mozdítani, hogy a képzéssel összefüggő kiadásokat ne folyó költségnek, hanem befektetésnek tekintsék. Választ kell keresni arra, hogyan lehet megvédeni, illetve javítani a pedagógusok és a szakképzéssel foglalkozók státuszát. A szakképzési költségek a vállalat számára ugyanolyan aktívumként foghatók föl, mint a kutatásra fordított költségek. Közelíteni szükséges egymáshoz a nem anyagi jellegű beruházásokkal kapcsolatos fiskális, illetve számviteli eljárások rendszerét, főleg a kutatással és a képzéssel összefüggésben. A tagállamokkal és a szociális partnerekkel egyeztetett vizsgálat lefolytatása szükséges a vállalatoknál eszközölt képzési kiadásokkal kapcsolatban azon jogi és adminisztratív rendelkezésekről, amelyek szerint a fenti kiadások beruházásnak tekintendők" - és nyilván ehhez kapcsolódóan teremthetők meg azok az adózással kapcsolatos könnyítések, amelyekre itt utalás történt. Ez a törvényjavaslat részben ennek az elvárásnak is megfelel tehát.
A módosítandó törvény eredeti célja a kizárólagos állami szerepvállalás mellett a gazdálkodó szervezetek szakképzési szerepvállalásának intézményesítése, és ezen belül bizonyos autonómiát kíván adni a kötelezettség teljesítésének a törvényi keretei között. Hogyan érinti most ezt a módosítás? A felhasználói kör bővül, és az autonómia növekszik. Önmagában mindkettő pozitív, hiszen mind a felsőfokú akkreditált iskolai rendszerű szakképzés, amellyel kapcsolatban nem hangzott el kétség, hogy indokolt a támogatása, mind a főiskolai, egyetemi végzettség megszerzéséhez szükséges tárgyi feltételek fejlesztését célzó beruházások támogatása bekerül abba a körbe, amelyre e szakképzési alap használható lesz.
El kell mondanom a főiskolai, egyetemi felhasználással kapcsolatban: az első kérdés az, hogy jogos-e az, hogy bekerüljön ebbe a körbe a felsőoktatási intézmény. A jelenlegi infrastrukturális színvonala és támogatottságának mértéke jogossá teszi a felhasználás bővülését. Minthogy a Fővárosi Önkormányzat oktatási bizottságának négy évig tagja voltam, volt alkalmam megtekinteni nagyon sok szakközépiskolát, szakképző intézményt. Összehasonlítva a műszaki területen a főiskolák felszereltségével, azt kellett megállapítanom, hogy nagyon sok tekintetben a középfokú intézmény igen jelentős mértékben modernebb felszereltséggel rendelkezik, és mindez - mint kiderült - egyértelműen ennek az alapnak a felhasználásából származik. A középfokú intézmények kialakult ilyen kapcsolatai nyilvánvalóan nem szűnnek meg azáltal, hogy a felsőoktatás is bekerül az összeget felhasználó körbe.
Tehát önmagában az a tény, hogy esetleg felmerülhet a felsőoktatási intézmények nagyobb érdekérvényesítése az elkövetkezőkben, megítélésünk szerint nem akadályozhatja meg azt, hogy ez a igazságtalan állapot megszűnjön. Nyilván a felhasználók bővült körét jelenti az, hogy világosan szabályozott és ellenőrzött módon közalapítvány útján a határon túli magyarok szakképzését is támogatni lehessen. Mindezzel egyetértünk.
Vannak-e a változásnak vesztesei? Lehetnek vesztesei. Itt utalnom kell Csizmár Gábor hozzászólására: igen, az intézményesített középfokú szakképzés, amely bizton számíthatott ezen alap, e hozzájárulás egy bizonyos százalékára, arányára, most éppen növekvő feladatai közepette feltehetőleg kevesebbhez fog jutni. Ez számunkra azt jelenti, hogy valóban a szakképzés finanszírozásának teljes rendszerét áttekintve szükséges megvizsgálni, hogy ez a módosítás jelent-e veszélyt erre a képzési formára, vagy pedig valóban más forrásokból a színvonal igenis fenntartható, mert erre mindenképpen szükség van.
Az autonómia bővülése, a 0,2 százalékról 0,5 százalékra való felhasználás, valamint az a lényeges különbség, hogy nemcsak OKJ-ban meghatározott képzésre fordíthatja, megítélésünk szerint szintén pozitív, de ennek is megvannak a feltételei.
(10.10)
Itt egy bizonyos felfogás szerint azt hiszem, nekem kell Horn Gáborral szemben egy liberális és szabadelvű véleményt képviselni. Bízzuk talán adott keretek között a gazdasági vállalkozásra azt, hogy ennek a törvényi kötelezettségének milyen módon tud eleget tenni! Ha ő a saját munkavállalói számára megfelelő módon tud képzést biztosítani, nyilvánvalóan olyan képzést fog biztosítani, aminek a haszna ott és nála adott, hiszen másnak nincs értelme, akkor ezt a lehetőséget számára meg kell teremteni.
Viszont, amivel teljes mértékben egyetértek, és az elhangzott negatív példák valóban reálisak lehetnek: pontosan e miatt a bővülés miatt, pontosan a felhasználás megváltozása miatt ez valamilyen módon kizárólag az akkreditált képzés szigorú ellenőrzése és szabályozása mellett lehetséges. Tehát a dolog kétoldalú: meg kell adni a lehetőséget, de szigorúan ellenőrzött és szabályozott módon!
Az elhangzott vélemények tulajdonképpen mindazokat a pontokat és alapelveket elfogadták, amelyeket ez a törvénymódosítás tartalmaz. A különbség abban rejlett, hogy látunk-e benne egyáltalán tisztázatlan kérdéseket, módosítandó részeket, és ezt hogyan ítéljük meg: úgy-e, mint a törvényjavaslatnak egy olyan hiányosságát, ami alapján a támogatás kétségessé válik; vagy pedig azt mondjuk, hogy igen, ez a törvényjavaslat jó célokat szolgál, támogatandó, csupán azzal kell törődni, hogy a szakképzés finanszírozási rendszerének egészét is áttekintve oldjuk meg azt a feladatot, amiről a bevezetésben említést tettem.
Mi ebben bízunk, és ennek ismeretében támogatjuk a benyújtott törvényjavaslatot. Köszönöm. (Taps a MIÉP padsoraiban.)