DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Asszony! A Szocialista Párt képviselőcsoportja számára nem okozott nagy meglepetést, hogy a kormány alig néhány hónappal a hatálybalépése után előterjesztette az egészségügyi törvény módosításáról szóló javaslatát.

Valljuk meg, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Párt soha nem kedvelte ezt a törvényt, sokallta benne a betegjogokat. Hadd utaljak arra, a tárca interneten elhelyezett dokumentumai között megtalálható egy értékelés az egészségügyi törvényről. Hadd idézzek ebből röviden: "A törvény nehéz örökségeink egyike. Szemléletében túlméretezett szerepet szán a jogi megközelítésnek, szemben a gyógyításban oly meghatározó szerepet játszó bizalmi viszonnyal." Máshol ezt mondja ugyanez az értékelés: "Indokolatlan nivellálást vezet be a gyógyító munka értékét illetően, és nem deklarálja a gyógyító tevékenység alapvető szabadságát, csupán annak korlátait."

Nos, tisztelt képviselőtársaim, nem itt és nem most akarok ezzel az elfogult és a betegek kiszolgáltatott helyzetét alábecsülő, a gyógyító szabadságot túlértékelő véleménnyel vitatkozni, nem is tudom, kinek a véleménye ez, mert az aláírás az, hogy Egészségügyi Minisztérium. Képviselőtársaim, a most általános vitára kerülő előterjesztés általános indoklása - a tartalmat meghatározandó - a következő paramétereket állítja. A hatálybalépés óta eltelt rövid idő alatt általános tapasztalatok ugyan még nem gyűltek össze, de a végrehajtási rendeletek kidolgozása, illetőleg a néhány konkrét esetben való alkalmazás felhívta a figyelmet arra, hogy a törvény szövege több helyen pontosításra szorul.

A mostani módosítás során az előterjesztő nem kíván koncepcionális vitát nyitni. A törvénymódosítás alapvetően technikai jellegű. Amennyiben fő tartalmi elemeit, a szabályozás tárgyköreit illetően nem alakítja át a hatályos törvényt - ezt hallottuk az államtitkár asszonytól is -, nos, amennyiben a törvényjavaslat megmaradt volna a három paraméter keretei között, úgy különösebb szót nem kellene vesztegetnünk a tervezet véleményezésére. Sajnos nem ez történt. Az általános indokolás megfogalmazása és további elemei már egyértelműen arra utalnak, hogy itt többről van szó, mint puszta technikai kiigazítások elvégzéséről.

Csak a leglényegesebbeket kiemelve: azon a címen módosítani a hatályos szöveget, hogy készülőben van az egészségügyi szolgáltatást nyújtó intézményekről, illetőleg ezek jogállásáról szóló törvény, hogy készülőben van az egészségbiztosítás reformja, teljességgel elfogadhatatlan. Az új törvények és a egészségügyről szóló törvény között a jövőben felmerülő koherenciazavarokat majd akkor kell elrendezni, ha ezeket benyújtják. Erre utalt Schvarcz Tibor képviselőtársam is a bizottsági kisebbségi vélemény ismertetésekor. Úgy látjuk, hogy az új törvények tartalmának ismerete nélkül nem lehet állást foglalni a tervezet szerinti módosításokról.

Annyiban minősíti az általános indoklás a tervezetet technikai jellegűnek, amennyiben az a fő tartalmi elemeket nem érinti. Úgy látom, csak értékítélet dolga, hogy a fő elemek érintetlenül hagyása mellett úgymond a részletkérdésekben kinyílhatnak-e koncepcionális jellegű viták vagy sem. A tervezet utolsó, 24. §-a módosítja az 1996. évi LXIII. törvényt, amely tartalmilag a tervezet más részeivel nem függ össze.

Felmerül a gyanú, hogy a technikai módosítások ilyen rapid módon történő átvezetése részben az utolsó szakasz tartalmának elfedésére szolgálhat. Az a tény, hogy az 1999. évre szóló kapacitáslekötési megállapodások, tehát a kórházi ágyszámokról, a szakorvosi óraszámokról szóló megállapodások 2000-re is érvényben maradnak, arra enged következtetni, hogy az egészségügyi miniszter, illetve a minisztérium meg akarja spórolni az ez évi verejtékes tárgyalásokat.

Ugyanakkor ha optimistán közelítünk a kérdéshez, pozitív tartalmat is tulajdoníthatunk ennek a szándéknak, mert ennek révén ez bizonyos stabilitást eredményezhet. Pesszimista megközelítésben ez a szándék azonban a reformokra sok tekintetben megérett intézményi struktúrát jó másfél esztendőre, két évre befagyasztja. Eközben, mint hallottuk, megmarad az egészségügyi miniszter jogosítványa többletkapacitások befogadására. A kérdés az, hogy ki és miből fogja ezt finanszírozni.

Tisztelt Országgyűlés! Hadd mondjak további érveket is: miért nem minősíthetők technikai jellegűnek a módosítások? Az előterjesztés hozzányúl - megítélésünk szerint meglehetősen szerencsétlen módon - az egészségügyi törvény definíciós készletéhez, amelyre itt és most nem volt szükség. Ráadásul jól érzékelhető az új szövegrészek kodifikációs csiszolatlansága. Példaként említhetjük, hogy amíg a hatályos rendelkezés az egészségügyi szolgáltatás fogalomkörében jól határozta meg a gyógyszerekkel, a gyógyászati segédeszközökkel, a gyógyfürdőellátásokkal kapcsolatos tevékenységeket, a módosítás érthetetlen módon e tevékenységek tartalmi elemeit kivette, és helyettük külön jogszabályokra hivatkozott. A tervezet egészében felfedezhető egyfajta kodifikációs idegenkezűség, ami azt jelenti, hogy más szemléletű jogászok készítették ezt a tervezetet, mint a korábbit. A javaslatok egy része nem is szövegpontosítás a szó szoros értelmében, hanem egy más ízlésű jogász gondolkodásának megfelelő fordulat alkalmazása. Ez sok esetben felesleges kazuisztikával terheli meg a törvényt.

A tervezet konkrét módosításai közül a legkevésbé technikai jellegűeket szeretném még kiemelni. A számozásnál az eredeti, tehát a ma hatályos egészségügyi törvényre hivatkoznék. Az egészségügyi törvény 104. §-a címéből és a (2), illetőleg a (4) bekezdéseiből elhagyni javasolják a "gyógyító" kifejezést, ugyanakkor az (1) bekezdésben ezt meghagyják. Első közelítésben az (1) bekezdés megoldása alapján kodifikációs pontosításnak látszik. A címből való elhagyás azonban már többről szól.

 

(11.50)

A törvény 94. § (4) bekezdésének c) pontja - megint csak technikai módosítás ürügyén - az ellentétére fordítja a rendelkezés értelmét. Az eredeti szöveg a sürgős átültetésre, az új szöveg a sürgős szállításra helyezi a hangsúlyt. Úgy véljük, az első fordulat fejezi ki a lényeget, mert nyilvánvaló: ha a szervátültetés halaszthatatlan, akkor a szállítás is sürgős lesz.

Az egészségügyi törvény 184. §-ának módosítása megítélésünk szerint egyértelműen gyengíti a Nemzeti Egészségügyi Tanács jogállását, ami nyilvánvalóan nehezíti az egészségügy szereplőinek konszenzusteremtését.

Az egészségügyi törvény 156. §-ának módosítása a területi ellátási kötelezettség nélkül működő fekvőbeteg-szakellátást nyújtó intézmények esetében az eddigi kötelező elem helyett megengedő szabályként fogalmazza meg a kórházi felügyelőtanács és a kórházi etikai bizottság létrehozását. Ez véleményünk szerint egy valódi koncepcionális kérdés, amely arról szól, hogy mi a szerepe a tanácsnak és az etikai bizottságnak. Ha ugyanis a fogyasztóvédelmet, a betegjogok kérdését helyezzük előtérbe, akkor minden fekvőbeteg-gyógyintézetben kellene ilyennek működnie.

Nem meggyőző a tulajdonosok védelmére való hivatkozás. Ráadásul az ilyen jogállású intézmények száma feltehetően az eddigieknél intenzívebben fog szaporodni. Ha a jogalkotó azt akarta volna, hogy a társadalombiztosítási finanszírozás nélkül működő intézményekben ne legyen kötelező a létrehozás, úgy álláspontja védhetőbb lenne. Meggyőződésünk, hogy minden olyan intézményben a kötelező létrehozás a helyes megoldás, ahol a közfinanszírozás, a közpénzek felhasználása jelen van.

Képviselőtársaim fognak még szólni arról, hogy mennyire tartalmi kérdéseket érint az előterjesztés a betegjogokkal kapcsolatban. A magam részéről úgy ítélem meg, egyetlen példára hivatkozva, hogy az egészségügyi törvény 10. §-ának (5) bekezdése - helyesen - a személyes szabadság korlátozását csak írásbeli garanciák mellett tartja megengedhetőnek. Ez a javaslat - már hallottuk az előzőekben - most arra irányul, hogy az írásbeli rögzítésre a kényszerítő eszköz alkalmazásának befejezését követően is sor kerülhessen.

Azzal tisztában vagyok magam is, hogy szakmai szempontból elképzelhető olyan helyzet - és hallottunk az előterjesztőtől példákat is -, amikor nincs mód az előzetes írásbeli elrendelésre. Az azonban a törvény eredeti szándékával ellentétes lenne, ha ennek a korlátozásnak nem lenne időbeli korlátja. Én annak igazán örülök, hogy az emberi jogi bizottság ülésén készséget mutatott az előterjesztő olyan módosító indítványnak a befogadására, amely lehetőség szerint arra kellene hogy irányuljon, hogy az alkalmazás megkezdése és nem befejezése után, a lehető legrövidebb időn belül írja elő a korlátozás írásba foglalását.

Tisztelt Képviselőtársaim! Összegezve az elmondottakat: ez az előterjesztés egy kicsit hasonlatos arra, mint amikor a jó gazda a csűrbe betakarította a termését, és várja az átvevőt. Az átvevő megérkezik, először észrevesz néhány hiányzó szemet (Sic!), elkezdi ezeket kiválogatni, majd erős felindulás vesz rajta erőt, lapátot ragad, és a termés egyre nagyobb részét szórja ki a csűrből. (Derültség a Fidesz padsoraiban.)

Tisztelt Képviselőtársaim! Hölgyeim és Uraim! Ugye, egyetértenek azzal, hogy az erős felindulás e tekintetben nem lenne jó tanácsadó? Ezért arra kérem az előterjesztőt, fontolja meg, valóban szükség van-e most erre az előterjesztésre, kell-e ezzel most terhelni a parlamentet!

Így azt mondanám, hogy a szocialista képviselőcsoport üdvözölné, ha e megfontolás eredményeként a kormány eltekintene a törvény tárgyalásától, a javaslatot visszavonná, és majd akkor térne vissza a valóban technikai jellegű módosításokra, amikor, mondjuk, az egészségügyi szolgáltatást nyújtó intézményekről vagy más nagyon fontos kérdésekről szóló törvény tárgyalására sor kerül, és feltehetőleg már sokkal több valóságos tapasztalat is rendelkezésre áll az egészségügyi törvénnyel kapcsolatban.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)