BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Asszony! Engedjék meg, hogy általános vitáról lévén szó, egy valóban általános érvényű bevezető gondolattal kezdjem, amit mondani kívánok, mielőtt rátérek a konkrét, előttünk lévő törvényjavaslatra.

A Magyar Országgyűlésnek az a dolga, hogy törvényeket hozzon. Általános kívánalom, hogy a törvények alapos előkészítő munka után, kellő körültekintéssel, sokoldalú egyeztetést követően, időt álló törvényekként szülessenek meg. És ha így megszületett egy törvény, akkor csak nagyon indokolt esetben nyúljunk újra a törvényhez, kezdjük el újra babrálni, alakítani, csiszolni.

Azt gondolom az előttünk lévő, az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvényről, hogy az általam említett kívánalmaknak megfelelően született meg egy hosszú, alapos előkészítő munka után, nagyon részletes parlamenti vitában, amiben éppen az új módosítást előterjesztő államtitkár asszony is számos módosító indítványt fogalmazott meg, és ezeknek a módosító indítványoknak java része bedolgozásra került... (Dr. Pusztai Erzsébet: Nagyon súlyos egyeztetésekben!) ...így van, nagyon súlyos egyeztetésekben bedolgozásra került, a parlament nagy többséggel fogadta el azt a törvényt.

 

(12.10)

 

Hogy ennek a törvénynek a módosítása pillanatnyilag nem indokolt, azt többen elmondták előttem. A Szabad Demokraták képviselőcsoportjának is az az álláspontja, hogy nem kellene ehhez a törvényhez most hozzányúlni.

Ha megnézzük - általános vitáról lévén szó - azt az indokolást, amelyet az előterjesztő írt a módosító indítványához, akkor valóban elbizonytalanodunk abban a tekintetben, hogy maga az előterjesztő mennyire tartja indokoltnak ezt a módosítást. Hiszen maga is elismeri, azzal kezdi, hogy nem telt el elég idő ahhoz, hogy kellő mennyiségű tapasztalat a birtokunkban lehetne a törvénnyel kapcsolatban. Szóval, hogy rövid az eltelt idő, nincs elég tapasztalat, és úgy prezentálja ezt a módosítást, mintha alapvetően technikai jellegű, szövegpontosító jellegű lenne.

Ha a konkrét okokat nézzük, akkor a konkrét okok között sorol olyat, hogy a sürgősségi ellátás indokolja, hogy egy kicsit átalakítsuk a szöveget, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozás indokolja, hogy a jogharmonizációt néhány engedélyeztetési, ellenőrzési mechanizmus vonatkozásában pontosítsuk; illetve következnek azok a szakaszok, amelyeket már ellenzéki képviselőtársaim kifogásoltak, hogy tudniillik úgy hivatkozik egy születőben lévő reformra, egy születőben lévő, egészségügyi szolgáltatást nyújtó intézményekről szóló önálló törvényre, hogy koherenciazavart akar kiküszöbölni, miközben ezeket az új törvényeket - és egyáltalán az új reform részleteit - igazából nem ismerjük, nem tárgyaljuk. Azt gondolom, hogy fordított esetben, ha történetesen Pusztai Erzsébet ülne most ellenzéki padsorokban, és találkozna egy ilyen törvénymódosítás benyújtásával, hát... - kegyetlenül leszedné róla a keresztvizet.

Szeretnék most már, ennyi bevezető után rátérni arra, hogy mit is tartalmaz ez a törvénymódosítás. Ugyanis azt gondolom, hogy nemcsak technikai jellegű módosításokat tartalmaz, mondjuk, a módosító indítványoknak legalább is három csoportja körvonalazható. Az egyik részük valóban nagyon-nagyon apró, nüansznyi, technikai pontosító jellegű. Éppen ezért gondolom, hogy ilyen apró dolgokkal kinyitni egy törvényt és módosítani, hát, fogalmazzak finoman: nem illik.

A másik része véleményem szerint nem apró és nem technikai jellegű, hanem nagyon fontos, tartalmi jellegű, és ezekről a tartalmi jellegű kérdésekről az előterjesztő nem beszél kellő őszinteséggel. Ugyanis ezek a végeredmény tekintetében a betegjogok szűkítéséhez, a szabadságjogok korlátozásához vezetnek, és azt gondolom, hogy ezek már elvi jelentőségű, koncepcionális kérdések, amelyeket a súlyuk szerint kellene megvitatni a parlamentben, ha ilyen szándék felmerül.

A módosító indítványok harmadik csoportja, azt mondhatnám, hogy a két típus közé tartozik. Nem olyan fontos, tartalmi jelentőségű, de nem is annyira apró, hogy teljesen technikai jellegűnek lehetne nevezni. Azt gondolom, hogy ott valóban nagyobb körültekintéssel kellene a szöveget pontosítani, mert ha csak babráljuk a szöveget, abból kialakulhat az, hogy kicsit rosszabb lesz, mint amilyen volt sok-sok előkészítő munka után. Erre is szeretnék majd példát mondani.

Értelemszerűen bővebben azokkal a kérdésekkel kívánok foglalkozni, amelyeket tartalmi jelentőségűeknek tekintek, amelyekről azt gondolom, hogy jobb lenne nem hozzájuk nyúlni, amelyek olyan típusú változtatások, olyan szövegmódosítást akarnak a meglévő hatályos törvénybe átvezetni, amitől, azt gondolom, hogy a betegjogok érdemben sérülnek.

Az egyik ilyen kérdés a korlátozás kérdése, ami alapvető emberi szabadságjogot érint. Erről előttem szólt az egészségügyi bizottság előadója is, hogy tulajdonképpen az előterjesztő nyitottnak mutatkozott azzal kapcsolatban, hogy jobb szövegváltozat szülessen, jobb, mondom, mint amit most javaslat formájában elénk tett a minisztérium.

A 3. §-ban arról van szó, hogy az eljárás szükségességének az írásos garanciáját csak utólag kellene adni. Ehhez képest a szöveg valóban viszonylag könnyen megoldható oly módon, hogy nem a befejezést követően, hanem az eljárás megindításával párhuzamosan megfogalmazza ezt az írásos garanciát, dokumentumot az eljárás szükségességével kapcsolatban.

Nagyobb gondot okoz az a problémacsomag, amely az adatvédelmi törvényt és az egészségügyi törvényt is érinti: az 5. és a 22. §-ról van szó.

Mi a hatályos helyzet? A még hatályban lévő törvény szerint a beteg egészségügyi adataiba a hozzátartozónak csak akkor van joga betekinteni, ha erre a beteg felhatalmazást adott. Tehát van joga betekinteni, de ezt szentesítenie kell a beteg akaratának. A jelenleg hatályos törvényben meg van különböztetve az a helyzet, amikor a beteg még él - erre vonatkozik a felhatalmazás -, és az a helyzet, amikor már meghalt. A beteg halála után egy hosszú felsorolás alapján a törvényes képviselőnek, a közeli hozzátartozónak - pontosan leírt sorrendben -, illetve az örökösnek van joga a halál okával, a megelőző gyógykezeléssel kapcsolatos adatokat megismerni, az egészségügyi dokumentációba betekinteni, sőt nemcsak betekinteni, hanem másolatot is készíteni.

Ezen javaslat, amely előttünk van, ez most a hozzátartozó jogát kiterjeszti arra az esetre, ha a hozzátartozó életét, egészségét fenyegető okból szükségessé válik ez az információ. Vagyis ez a javaslat feloldja azt az adatvédelmi korlátot, amely a beteget védi, hogy tudniillik a beteg felhatalmazása kelljen ahhoz, hogy a hozzátartozó hozzáférhessen az adatokhoz.

Miért van erre a korlátfeloldásra szükség, kinek az érdeke, hogy feloldódjon ez a korlát, kinek fűződik érdeke hozzá? Azt gondolom, hogy a betegnek bizonyosan nem fűződik hozzá érdeke, de én még azt is megkockáztatom, hogy feltehetően a hozzátartozónak sem. A betegnek bizonyosan nem, hiszen ha ő akarja, hogy a hozzátartozója megismerje a dokumentációt, akkor megadja a felhatalmazást, és a dolog a hatályos törvény szerint kezelhető.

Azt gondolom, hogy valahol nagyon máshol kell keresnünk ennek a törvénymódosításnak a motivációját. Végül is a legszívesebben azt látnám, ha ettől a szándéktól az előterjesztő elállna, és elhagyná ezt a javaslatot.

 

(12.20)

De az egészségügyi bizottság ülésén nem mutatott erre készséget, ellentétben azzal, amit az emberi jogi bizottság előadója állított, hogy ott tulajdonképpen kompromisszumkészen álltak a kérdéshez. Én is azt gondolom, hogy kompromisszumot kellene keresni, és ez a kompromisszum legfeljebb abban az irányban található meg, hogy az adatokba ne a hozzátartozó, hanem a hozzátartozó kezelőorvosa tekinthessen be - ugye, tisztelt képviselőtársaim, érzik a különbséget -, és hogy a hozzátartozó kezelőorvosa is csak nagyon indokolt esetben. Csak akkor, ha erre kifejezetten gyógyítási érdekből van szükség; csak akkor, ha ez elengedhetetlenül szükséges, hogy egészen pontos legyek, ha ezek az adatok más módon, más eszközökkel nem szerezhetők meg. Például ha nem szerezhetők meg szűrővizsgálattal vagy genetikai teszttel, akkor lehet ezt az utat járni. Akkor jár el korrektül az előterjesztő, ha a kezelőorvos adja az információt a hozzátartozónak, tehát nincs közvetlen felhatalmazás, amire a törvénymódosítás szellemében a hozzátartozónak lehetősége nyílik.

De még nagyobb gond van ugyanennek a szakasznak a (11) bekezdésével, ahol sürgős szükség fennállása esetén annak időtartama alatt a 16. § (1)-(2) bekezdései szerinti személyek jogosultak az egészségügyi dokumentációba való betekintésre, illetve másolatkészítésre. Tisztelt Képviselőtársaim! Semmi, de semmi nem indokolja, hogy sürgős szükség esetén erre a betekintésre sor kerüljön. Ugyanis a sürgős szükség az egészségügyi törvényben gyakorlatilag az életveszélyt jelenti. Életveszély esetén pedig az orvos dönt a szükséges beavatkozásról; ezt az egészségügyi törvény nagyon körültekintően meghatározza. Életmentő beavatkozásnál az orvosnak nem kell a beteg vagy az ő képviseletében járó személy beleegyezését kérnie a kezelés megkezdése előtt. Márpedig a beleegyezés jogának gyakorlása lehetne az egyetlen komoly érv amellett, hogy a hozzátartozó az adatokat megismerje. Következésképp az egész (11) bekezdést indokolt kivenni a szövegből.

Nagyon eltelt az időm, sok mindent nem tudok szóba hozni, talán a részletes vitában erre majd lesz lehetőség. Nem értem, hogy a zárórendelkezések között miért kell eldugni egy olyan javaslatot, hogy a Nemzeti Egészségügyi Tanács feladatköre szűküljön. Úgy van eldugva, hogy tényleg csak az a képviselő veszi észre, hogy van ilyen szándék, aki az utolsó bekezdésig, hivatkozási pontig átböngészi még a zárórendelkezéseket is. Nem értem, hogy miért ezt a megoldást választotta az előterjesztő ahelyett, hogy elénk állt volna - ahogy erre Kökény Mihály utalt előttem - azzal, hogy módosítsa a parlament a finanszírozási normatívákról, az ellátási kötelezettségről szóló 1996. évi LXIII. törvényt, hiszen valóban ez a legizgalmasabb részlete ennek a törvénymódosításnak, itt derül ki, hogy 2000-ben maradnak-e azok a kapacitáslekötési megállapodások, amelyek az előző évben, tehát 1999-ben érvénybe léptek. Ez olyan kérdés, amit a parlamentnek érdemes lenne vitatni, olyan szándék, amivel hangsúlyosan kellene a tárcának előállni, ha megérlelődött benne az elhatározás.

Mindent egybevéve azt gondolom, hogy erre a törvénymódosításra itt és most bizonyosan nincs szükség. Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)