DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Az ember egészsége romlandó ugyan, ám legalább az egészségügyi törvények maradandóak szoktak lenni - legalábbis az elmúlt száz év során. Most mégis azt tapasztaljuk, hogy módosítani kell egy olyan egészségügyi törvényt, amely nem egészen egy éve, sőt egyes rendelkezései alig több mint három hónapja léptek hatályba.

Igaz, hogy a módosítás - az előterjesztő szerint - közepes terjedelmű csupán, ám kétségtelen, hogy az előző parlament ebben a kérdésben sem alkotott maradandót. Ez itt most nem kicsinyes politikai megjegyzés, hanem annak a beismerése, hogy nem is alkothatott maradandót, hisz az emberi élet olyan területéről van szó, mely a legdinamikusabban fejlődik, és ezért az ezzel kapcsolatos törvénykezéssel szemben időnként jogosan merül fel a változtatás igénye.

A módosítás szükségességét az előterjesztő több szempontból is indokolja. Ezek egyike az Európai Unióhoz való csatlakozásunkból eredő jogharmonizáció igénye, azonban sokkal inkább az a módosítás valódi oka, hogy az élet szerencsére nem igazán hajlandó alkalmazkodni az íróasztalnál kiagyalt jogszabályokhoz. Vagy ahogy ezt Goethe, a polihisztor költő, politikus már szintén elég régen mondotta, igaz némi képzavarral: "Szürke minden elmélet, de zöld az élet aranyfája." A ma hatályos egészségügyi törvény ugyanis számos kérdésben megpróbált a jövő században talán megvalósítható igényeknek és elvárásoknak megfelelni, melyek feltételei azonban a jelenlegi elnyomorodott egészségügyben korántsem biztosítottak.

Ezután két dolgot tehetünk. Az első lenne szívem szerint való, nevezetesen az, hogy az egészségügyi rendszert igazítjuk a törvényhez, amire azonban sajnos nincs elég pénzünk. A másik, hogy a törvényt szabjuk át úgy, hogy a legfeltűnőbb hiányok, lyukak eltűnjenek. Az előterjesztés erre tesz kísérletet. Ezen belül a módosítások egy része azt célozza, hogy a törvény alkalmazója egyáltalán megértse, mi a feladata. Ezért kísérli meg például a kezelőorvos az egészségügyi szolgáltatás meghatározások eddiginél pontosabb megfogalmazását - reméljük, az eddigieknél sikeresebben.

A lényegesebb módosítások viszont egy kérdéskör köré csoportosíthatók. Azt lennének hivatottak szabályozni, hogy az egyén és a közösség jogai és érdekei hogyan viszonyuljanak egymáshoz, vagyis mekkora védettséget élvezzenek a személyes szabadságjogok, az egyén önmagáról való rendelkezésének jogai a közösség jogaival szemben. A két érdek ellentétének egyensúlyáról szól az egészségügyi dokumentumokhoz való hozzáférés, a művi meddővé tétel, a kórboncolás mellőzése, a kezelőorvos beteggel szemben alkalmazott korlátozó intézkedési lehetősége, adott esetben magának az orvosi hivatás gyakorlásának korlátozása, a szerv- és szövetátültetés feltételeinek szabályozása, sőt a kórházi felügyelőtanácsok létrehozásának szabályozása is.

Miután ezekben a kérdésekben általános emberi és társadalmi viszonyok szabályoztatnak, eligazításként az ugyancsak általánosan elfogadottnak tekinthető normát javasolja a Magyar Demokrata Fórum, mely szerint az egyén szabadságjogai addig terjedhetnek, ameddig mások szabadságát nem érintik. Ennek az alapján próbálom megvizsgálni a módosítás néhány kérdését.

Az egészségügyi dokumentumokhoz való hozzáféréssel kapcsolatos módosításokat az 5. § tartalmazza. A (9) bekezdés szerint a beteg közeli hozzátartozója életét és egészségét fenyegeti okok fennállása esetén betekinthet a dokumentumokba, illetve azokról másolatot készíthet. A civil szervezetek mindannyiunkhoz eljuttatott észrevételeivel teljesen egyetértve szükséges az orvosi titoktartás kiterjesztése ilyen esetben erre a hozzátartozóra is.

(12.30)

A következő bekezdés a beteg halálát követően teszi lehetővé a betekintést és - itt már saját költségre - a másolatkészítés jogát. A törvényalkotó itt már nem szűkíti a kört, azaz nem az életet és egészséget veszélyeztető okokra hivatkozik, bár szándéka nyilvánvalóan ebben az esetben is ezt a célt szolgálja, hisz előfordulhat, hogy az elhunyt például olyan fertőző betegségben szenvedett, melynek hosszú lappangási ideje miatt a hozzátartozó saját élete veszélyeztetéséről csak az elhunyt beteg adatainak ismeretében szerezhet idejében tudomást.

A hozzáférés tehát indokoltnak tűnik, de itt is felmerül a titoktartási kötelezettség kérdése, hisz megítélésünk szerint az elhunytnak is vannak személyiségi jogai. Ez a bekezdés azonban - mint már említettem - nemcsak egészségügyi okokból teszi lehetővé az iratok tartalmának megismerését. Csak feltételezésekbe lehet bocsátkozni ebben a kérdésben, de ez a polémia a törvény tárgyalása kapcsán már lezajlott a Ház falai között. Mindenféleképpen szükségesnek tartjuk azonban, hogy az elhunyt beteg dokumentumaiba való betekintés iránti igény bejelentése írásban történjen. Az egészségügyi személyzet nem hatóság, tehát nem ellenőrizheti - zárójelben jegyezem meg, hál' istennek - a hozzátartozó személyazonosságát és az elhunythoz fűződő családjogi kapcsolatát. Ahogy a bizottsági ülésen ezzel kapcsolatban hallhattuk, vélelmezni kell, hogy jogosult személyről van szó. Néhány nap vagy hét elteltével egyrészt már a feledés homályába merülhet az, hogy kinek a részére bocsátottuk rendelkezésre a dokumentumokat, illetve más egyéb felesleges bonyodalom, vita származhat az ügyből.

Hasonló jellegű probléma merül fel a 18. § esetében is, amely a kórbonctani vizsgálatok mellőzhetőségének szabályait fekteti le. Őszintén megmondom, hogy számomra nagyon bizarrnak tűnik, hogy a halállal tárgyiasul a személy, azaz a törvényileg a teste feletti rendelkezési jog átszármazhat a hozzátartozóra. Arról nem is beszélve, hogy ennek keretében indoklás nélkül - ráadásul ingyen - felboncoltathatja. Ugyanis ma Magyarországon senki sem finanszírozza a gyógyintézetben elhunytak kórbonctani vizsgálatát.

Véleményünk szerint ne csak a kórbonctani vizsgálat kérése, hanem annak mellőzése iránti kérelem is csak írásban legyen lehetséges. Az indokok megegyeznek a dokumentumokba történő betekintési lehetőség kapcsán elmondottakkal. Ugyanezen paragrafus rendezi azt a lehetetlen helyzetet, hogy fekvőbeteg-gyógyintézeten kívül elhunytak esetében a szekció mellőzhetőségéről a kezelőorvos mellett a patológus szakorvosnak is nyilatkoznia kell. Mindazon kollégák, akik betartották ezt a rendelkezést, önhibájukon kívül sok felesleges bosszúságot okoztak a gyászukkal amúgy is terhelt hozzátartozóknak.

Tisztelt Ház! Lényegében pontosít, illetve az időközben megszületett végrehajtási rendelettel hozza összhangba a fekvőbeteg-szakellátást nyújtó egészségügyi intézmények felügyelőtanácsával foglalkozó 13. §. Ezzel azonban lehetőséget biztosít arra, hogy módosítsuk a felügyelőtanács összetételére vonatkozó passzust.

A (4) bekezdés szerint a felügyelőtanács mint testület tagjainak több mint a felét az egészségügyi intézmény ellátási körzetében az egészségügy területén működő társadalmi szervezetek küldötteiből, a többi tagot az intézmény küldötteiből kell megválasztani. Nagyon sok településen nem működnek ilyen szervezetek, így azok lakóinak képviselete nem biztosított a felügyelőtanácsban. A Magyar Demokrata Fórum véleménye szerint a települési önkormányzatok küldötteinek is helyük van ezekben a testületekben.

Az emberi reprodukciós eljárással kapcsolatos 14. § és a művi meddővé tétellel foglalkozó 15. § alapvetően nem módosítja az eredeti törvényt, de ismételten felveti azt a kérdést, hogy hol a határ a természet rendjébe történő beavatkozás esetén. Ennek kapcsán engedjék meg, hogy idézzem a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia emberi reprodukcióval kapcsolatos szabályozásról szóló, 1997 júniusában született véleményét.

"Annak engedélyezése összeegyeztethetetlen a katolikus erkölcstannal, emellett azonban maguk a törvényalkotók is elismerik, hogy kielégítő, társadalmi ellenérzéseket nem keltő megoldás hiányában a külföldi államok többségében jogalkotói tartózkodás figyelhető meg a kérdés szabályozásánál. Azaz az egészségügyi törvényekben ezt nem engedik meg. A korábbiakban kifejtettek szerint az embriókon végzett kísérletek is elfogadhatatlanok, mivel az ember élete a megtermékenyített petesejttől veszi kezdetét, és rá is vonatkozik a » Ne ölj!« parancsa.

Az már csak részletkérdésnek tűnik, hogy a tervezet az egyes eljárások alkalmazásának általános feltételeit, az egyes eljárások alkalmazásának különös feltételeit, illetve módját jelentő részletszabályok kidolgozását, köztük az embriók adományozására, fagyasztására vonatkozó szabályokat a népjóléti miniszterre bízza - '97-es idézet. - Amennyiben az egyház álláspontja mögötti racionális érvekre bővebben utalni akarnánk, megemlíthetnénk a testvérházasságok lehetőségének, az emberiség degenerálódásának vagy a nácizmushoz hasonló ideológiák kialakításának lehetőségét." - Eddig az idézet. Súlyos, megfontolásra méltó vélemény.

A kezelőorvos beteggel szemben alkalmazott korlátozó intézkedéseinek lehetőségéről már volt szó, így arra most nem térek ki. A szerv- és szövetátültetés feltételeinek szabályozása kapcsán beszélni kell egy olyan kérdésről, amiről azonban a jelenlegi törvényjavaslatban most nincs szó. Az 1997-ben elfogadott egészségügyi törvény hatálybalépését követően az egyik legnagyobb vitát a szervátültetések kérdése váltotta ki. A sajtó egyedül ezzel a problémával jóformán többet foglalkozott, mint az összes többi, szintén vitára ingerlő résszel. Akkor, amikor a bevezetőmben utaltam arra, hogy az egészségügyi törvény számos kérdésben megpróbált a jövő században talán megvalósítható igényeknek megfelelni, akkor elsősorban a transzplantáció problémájára gondoltam, természetesen nem anyagi, hanem mentális szempontból. Habár nem lehet figyelmen kívül hagyni az előbbit sem, hisz köztudott, hogy például egy sikeres veseátültetéssel nem csupán a beteg életminőségén és kilátásain tudunk jelentősen javítani, hanem hosszadalmas, igen költséges kezelések válnak feleslegessé.

Az átültetéssel kapcsolatos vita lényege abban foglalható össze, hogy a jelenlegi törvényi szabályozás okozza-e vagy sem, hogy az utóbbi időben drámaian csökkent az ilyen jellegű műtétek száma. Gondolom, abban egyetértünk, hogy a jelenlegi szabályozás nem segíti a kérdés megoldását. Az eredeti törvényjavaslat 211. §-ának (2) bekezdése szerint a kezelőorvos a szerv, illetve szövet átültetésére rendelkezésre álló időn belül köteles meggyőződni arról, hogy a beteg életében tett-e tiltakozó nyilatkozatot. Ilyen nyilatkozat hiányában a kezelőorvos köteles a 16. § (1)-(2) bekezdés szerinti személy nyilatkozatát beszerezni az elhunytnak a szerv, illetve szövet eltávolítására vonatkozó feltehető szándékáról.

Szaruhártya-átültetés céljából történő szerv-, illetve szöveteltávolítás esetén nincs szükség a hozzátartozó nyilatkozatának beszerzésére. Többen reménykedtek abban, hogy a kiegészítő rendelkezések feloldják a szervátültetést érintő problémákat. Sajnálatos módon nem így történt, sőt, úgy tűnik, még nehezebbé vált a szervkivétel. Így a rokon megkérdezése a halott életében való szervkivételről szóló rendelkezésről, s egy időben egy központi adatbank felállítása azok számára, akik tiltakozni akarnak a szervkivétel ellen, illetve egy negatív donorkártya egyidejű megjelenítése teljesen értelmetlen. Szakértői vélemények szerint az időveszteség mellett a hozzátartozó megkérdezésének körülményei kizárják válaszadásának objektivitását. Hiszen általában azok a donorok jönnek transzplantáció szempontjából szóba, akik egészségesek voltak, így haláluk váratlan, és a hozzátartozó semmilyen módon nincs felkészülve rá.

(12.40)

A halálhoz való viszonyt elemző pszichológiai kutatás, a bőséges, tanatológiai irodalom sokat foglalkozik a halál tabu, elrejtés problémakörével. Ennek alapján összefoglalva megállapítható, hogy Magyarországon jelenleg sem az egyén, sem a társadalom nincs olyan állapotban, amelyben szociális felelősségérzettől indíttatva a polgárok nagy számban előre nyilatkoznának arról, hogy haláluk esetén szerveiket, szöveteiket felhasználhatják más személyek egészségének helyreállítására, vagy a hozzátartozó váratlan halálának perceiben elfogadják a szervkivételt. Ezért célszerű a jogi szabályozást úgy korrigálni, hogy az emberi jogok sérelme nélkül el lehessen kerülni a hozzátartozó megkérdezését, döntésre kényszerítését.

Igen ellentmondásos ennek a bekezdésnek utolsó mondata, amely szerint szaruhártya átültetése esetén nem szükséges a hozzátartozó nyilatkozatának beszerzése. Lehet, hogy furcsának hat a felvetés, de megítélésem szerint ad absurdum ez a megkülönböztetés szerv és szerv között alkotmányossági kérdést is felvet. Erőltetett az analógia, de gondoljunk a kárpótlással kapcsolatos alkotmánybírósági döntésekre.

Összegezve az elmondottakat: módosító indítványainkkal együtt a Magyar Demokrata Fórum elfogadásra javasolja az előterjesztést, mivel a jelenleg hatályos egészségügyi törvény bizonyos részeit már megszületésekor is vitattuk, és érveinket a gyakorlat azóta igazolta.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok és a MIÉP padsoraiban.)