FRANCZ REZSŐ (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. A miniszter úr beszéde nagyon szép volt, erőfeszítései figyelemre méltóak, de ha hazamegyünk, ettől nem tudunk választ adni azoknak, akik attól rettegnek, hogy nincs kinek eladni a disznót. Mert valahogy a problémát kellene megoldani; ebbéli erőfeszítéseit nem vitatom, bár ahogy ahhoz nyúltak, az rendkívül rossz.

Egyik oldalról a kéthavonta változó kiírások... - ne haragudjanak, ez annyira kiszámítható, mint az ugrókódos immobileiter, senkinek semmiféle kilátása nincs, hogy két hónap múlva mi lesz a sertésárral. Ugyanakkor egy biztos: az ön által említett, illetve a 34/1999. számú FVM-rendeletben szabályozott minimálárnak az a szankciója, hogy aki nem adja meg a minimálárat, azt kizárják az exporttámogatásból. Nota bene, aki soha nem exportált, mert képtelen rá a vágóhídja, milyen szankció fenyegeti, ha nem adja meg a minimálárat? Pontosan ezért alakult ki az, hogy 120-130 forintért lehet élő sertést vásárolni ma.

Gráf képviselőtársam kérdését a feldolgozóipar féltése diktálta, erről nem esett szó. Nem esik szó arról sem, hogy mi az, hogy polcpénz, és a nagy áruház-, kereskedelmi láncok hogyan szorítják le ezt az árat, és járulnak hozzá, hogy úgy a termelő, mint a feldolgozó ellehetetlenüljön.

Még egy hibája van az ön által tett intézkedéseknek: a megszabott irányár alacsony; nevezetesen, annyiért nem lehet előállítani az élő sertést, mint amennyi az irányár. A másik dolog az, hogy ettől való eltérés esetén, akár mínusz hat, akár plusz hat forint esetén a költségvetés zsebébe kell nyúlni. Tehát a költségvetésnek ez pénzébe kerül, anélkül, hogy a tényleges hatékonyságát kifejtené. Ilyenképpen megállapíthatjuk, hogy használja a költségvetés pénzét, pazarló módon és anélkül, hogy ténylegesen a termelőn segítene. Éppen ezért nem lehet elfogadni a válaszát.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.)