CSIZMÁR GÁBOR (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban, az érvek döntő többsége az általános vitában és a bizottsági vitában is elhangzott, és én sem hiszem, hogy itt az üres Házban a részletes vita valamelyest is befolyásolni fogja a három hét múlva esedékes szavazást a módosító indítványokról. Mégis azt gondolom, hogy néhány dolgot érdemes az érdeklődő képviselőtársak figyelmébe ajánlani.
Ha önök figyelmesen tanulmányozták a közoktatási törvény tervezetét - tudom, hogy most nem erről van szó, de ezzel párhuzamosan a héten tárgyaljuk ezt a tervezetet -, akkor önök azt látják, hogy a közoktatási törvény módosításánál a szakképzésre két ponton újabb teher hárul: egyfelől a szakiskolai évfolyam megemelkedése négy esztendőre, másfelől pedig a második szakképesítés ingyenessége. Ez két újabb feladat, természetesen mind a kettőnek forrásigénye van.
Ezzel párhuzamosan ez a törvényjavaslat forrásokat vesz el a szakképzéstől, egyfelől a felsőoktatásba, másfelől pedig a felnőttképzésbe. Én azt gondolom, hogy ezt az ellentmondást illik még a részletes vitában is nyilvánosságra hozni, és illik emlékeztetni egymást arra, hogy ez egy nagyon veszélyes helyzetet teremthet, hogy miközben a szakképzésre újabb feladatok hárulnak, aközben a forrásai vélhetően szűkülni fognak e törvényjavaslat nyomán.
Sági József képviselőtársam az előbb egy kétperces hozzászólásában azt mondta, hogy nem 30 milliárdról van szó, és egy kisebb számot említett. Szeretném őt emlékeztetni, hogy 1997-ben már 25 milliárd forint volt ez az összeg. Most 1999-et írunk, és ha egyébként ennek az emelkedési trendjét nézzük visszamenőleg, akkor azt fogjuk látni, hogy 2000-től, amikor ez a törvénymódosítás belép, akkor már lényegesen több mint 30 milliárd forintos keret lesz, amiről beszélünk.
(21.00)
A vitában többször kifejtettük, hogy nem az irányokkal, hanem inkább az arányokkal van baj. Tehát világos, hogy a szakképzési pénzalapot érdemes a felsőoktatásban lebonyolítandó szakképzésre is használni. Ez nagyon fontos, hiszen mind a mai napig alapvetően finanszírozási és akkreditációs okokból a felsőoktatásban az akkreditált iskolarendszerű szakképzés alig-alig indult meg, holott elég sokan egyetértettünk azzal, hogy a felsőoktatás fejlesztésének egyik fontos iránya éppen az akkreditált felsőfokú iskolarendszerű szakképzés fejlesztése lenne, már csak azért is, mert az érvényes felsőoktatási törvény szerint ez egyharmad kredit értékben beszámítható a későbbi felsőfokú tanulmányokba. Tehát jó lenne az induló évfolyamokat erősíteni a felsőoktatásban, és a Magyarországon ma még fejletlen posztszekunderi képzésre bizonyos forrásokat fordítani. Ha csak ennyit lépett volna ez a törvényjavaslat, akkor mi messzemenőkig támogatni tudnánk, hogy tehát kizárólag, kifejezetten csak a felsőoktatási akkreditált iskolarendszerű szakképzésre is megnyitható legyen ez a kassza.
Ez a törvényjavaslat azonban mindjárt kettőt lépett. Ezért mondtam azt, hogy nemcsak az iránnyal, hanem az aránnyal van a baj, mert nemcsak hogy efelé nyitotta meg a kasszát, hanem az egész felsőoktatás felé megnyitotta az úgynevezett nyolchetes gyakorlat finanszírozásával, ami össze is zavarja egyfelől a felsőoktatás-finanszírozást, másfelől pedig az egész szakképzés értelmezését is, mert azt gondolom, hogy nehezen nevezhető a nyolchetesnél hosszabb művészeti vagy pszichológusi gyakorlat - vagy valami hasonló - igazán szakképzésnek. Ez a törvényjavaslat most finanszírozhatóvá teszi a különböző bölcsész, művész és mindenféle más szakokon is a nyolchetesnél hosszabb gyakorlatokat.
Azt gondolom, hogy ez a második lépés már nem támogatható. Kérem, hogy képviselőtársaim fontolják meg, nem lenne-e célszerűbb éppen az iskolarendszerű felsőfokú szakképzés támogatása érdekében csak az első lépést megtenni, és ezt a forrást kifejezetten csak az akkreditált iskolarendszerű felsőfokú szakképzés felé megnyitni. Van ilyen módosító indítvány - sajnálatos módon a bizottság nem támogatta. Talán egy vita után, még egyszer elgondolkodván, esetleg a kormány megfontolhatná.
A másik ilyen típusú nyitás - ahogy Horn Gábor is említette - a felnőttoktatás felé történő nyitás. Itt sem a nyitás irányával van a baj, mert természetesen jó lenne, ha Magyarországon minél több eszköz segítené a felnőttoktatás fejlődését. Magam is úgy gondolom, hogy nem feltétlenül ez a legjobb eszköz a felnőttoktatás fejlesztésére, ösztönzésére. Vannak ennél sokkal jobb megoldások: adó-, járulék-, munkaidő-kedvezményekkel kapcsolatos ösztönző lépések. Bizonyára ezt is majd elő fogja terjeszteni a kormány, amikor a felsőoktatási törvényt elénk terjeszti. Mégis azt gondolom, hogy nagyon veszélyes a teljes felnőttképzés felé megnyitni ezt a kasszát, vagyis csak korlátok között érdemes.
Látszott az eddigi vitában, hogy a kormány érzi, itt valamifajta fékező elemeket kell tenni a rendszerbe. Ha az információim nem csalnak, a foglalkoztatási bizottságban készült olyan módosító indítvány, amit a kormány támogat, s aminek az a lényege, hogy minden egyes ilyen felhasználást a megyei szakképzési bizottságokon át kell vezetni, annak érdekében, hogy azok az indokoltságot és a költségarányokat kontrollálni tudják.
Nem lesz persze könnyű például a fővárosban a Fővárosi Szakképzési Bizottságnak ezt a feladatot megoldani, de bizonyára majd talál a kormányzat és a főváros erre technikát, megoldást, hogy képes legyen érdemben ezt a szürőrendszert betölteni. Ugyanakkor valóban megfontolandó az arányok kérdése, hogy egyszerre ilyen léptékben lehetséges-e megnyitni a kasszát a felnőttképzés felé. Mert lényegében a 0,2 százalékról 0,5 százalékra történő emelés egy 150 százalékos emelés. Itt sem az irányról, hanem az arányról, a nagyságrendről van tehát szó.
Kérem, gondolják végig, nem lehet-e olyan bizottsági kapcsolódó módosító indítványokkal tovább szelídíteni ezt a pénzeláramlást a rendszerből, ami a szakképzés kárára van, s amely növeli azt a feszültséget, ami a szakképzésre háruló feladatok és a rendelkezésre álló források között fennállhat.
Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
Előző Következő