SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Ugyan önálló felszólalásra jelentkeztem, mégis hadd reagáljak most rögtön Csizmár Gábor néhány megjegyzésére.

Úgy gondolom, hogy valóban van igazság abban, amit mondott: az irányok tényleg jók, hiszen ezt valószínűsítik a trendek Nyugat-Európában, s ebben valóban nem volt vita közöttünk sem az általános vita kapcsán, sem a bizottsági ülésen.

Az arányokkal kapcsolatban viszont feltennék egy kérdést: vajon tudja-e valaki, hogy melyek a helyes arányok? Szerintem ezt senki nem tudja igazán pontosan. De azért, hogy megnyugtassam képviselőtársaimat, mi is gondolkodunk ilyen megszorító jellegű kapcsolódó bizottsági módosító indítványokon. Tehát azt hiszem, hogy egy hajóban evezünk. Mi is, én is szükségesnek tartom, hogy ezt valamilyen szinten limitáljuk. Úgy gondolom, hogy az oktatás érdeke is ezt diktálja.

Hadd reagáljak még egy másik megjegyzésére, amely a felsőoktatást érintette. A bizottsági vita során is elmondtam már, hogy nem akármelyik felsőoktatási intézmény részesülhet a szakképzési hozzájárulásból. Nem akármelyik - vannak nagyon szigorú megkötések. Azok a példák, amelyeket képviselőtársam elmondott, szerintem éppen nem voltak jók.

A következő megjegyzésével mindjárt bevezetném a saját mondanivalómat. Arra utalt Csizmár Gábor képviselőtársam, hogy az szht olyan mértékben emelkedett, amilyen mértékben semmilyen más adójellegű bevétel nem emelkedett. Ez valóban így van. A szakképzési hozzájárulás bruttó összege évről évre dinamikusan növekszik. 1997-ben 1996-hoz képest ez a gyarapodás meghaladta a 33 százalékot, a fejlesztési támogatás összege viszont ezt a növekedést nem követi. Az összeg a vizsgálat két évében csak mintegy 14 százalékkal nőtt. Ennek oka pedig az, hogy a vállalatok nagy hányada - bruttó kötelezettségének növekedését figyelmen kívül hagyva - változatlan összeget juttatott az iskoláknak. Ez tényleg így van. Sajnálatos, hogy jó korán megállapodtak a vállalatok az iskolákkal, és ezt követően nem voltak hajlandók ezen változtatni.

Az is elég egyértelmű és sajnálatos módon így van, hogy a szakképzési hozzájárulásra kötelezett gazdálkodó szervezetek nagyobb hányada nem fejlesztési támogatás nyújtásával teljesíti hozzájárulási kötelezettségét, jóllehet maga nem szervezett képzést, és így erre a lehetősége meglenne.

Jellemző példa, hogy 100 belföldi vállalkozó közül 46 nyújtott fejlesztési támogatást szakképző iskolának, ugyanakkor viszont a 100 külföldi tulajdonban lévő cég közül 82 nyújtott ilyen támogatást. Tehát majdnem a duplája, nagyon nagy a különbség.

A megfigyelt vállalatok 1996-ban bruttó kötelezettségük 47 százalékát, 1997-ben pedig mindössze 40 százalékát adták fejlesztési támogatásként szakképző iskoláknak a törvény által megengedett 75 százalék helyett. Tehát megállapítható, hogy a gazdálkodó szervezeteknek mindössze töredéke élt a vonatkozó törvényhely biztosította lehetőséggel, és támogatja alkalmazottai tanulmányait szakképzési hozzájárulási kötelezettségei terhére.

 

(Az elnöki széket dr. Áder János, az Országgyűlés elnöke foglalja el.)

 

Még egy dologra szeretnék reagálni, s ez lényegében a konklúziója is az egész eddigi vitának. A vizsgálat, amire utaltam, nemcsak azt igazolta, hogy a szakképzési hozzájárulás a középfokú szakmai oktatás működtetésének és fejlesztésének nélkülözhetetlen forrása, s hogy a belátható időben szerepe növekszik, de azt is igazolta a vizsgálat, hogy kötelezettségként való értelmezésének és teljesítésének, nemkülönben felhasználásának szabályai célratörőbb, hatékonyabb rendszer létrehozása és működtetése értelmében megújításra szorulnak. Ezért van az, hogy több helyen a törvény megnyílt. S valóban igaz, a leendő felnőttképzési törvény felé nyitott meg egy-két kaput.

(21.10)

Egypár mondatban szeretnék utalni arra a sokat támadott pontra, miszerint a 0,2 százalék 0,5 százalékra nőtt. Itt is több vizsgálatra szeretnék hivatkozni. A 0,2 százalékos összeget felhasználók megfogalmazták, hogy a képzések során a munkaerő-piaci lehetőségek figyelembevételével a legjobb oktatási megoldásokat veszik, illetve vennék igénybe, legyen az iskolai vagy valamely gazdasági egység kínálata. De a felnőttképzési vállalkozások kínálati bősége, az igényekhez való rugalmas alkalmazkodása miatt elsősorban ezeket preferálják a szakképző iskolákkal és a regionális átképző és munkaerő-fejlesztő központokkal szemben. A forráslehetőség tényét azonban a legkisebb cégek nem is igazán ismerték. Megfogalmazták, hogy bár értékes, jó kezdeményezés ez, de nem tudnak vele igazán mit kezdeni.

Összességében elmondhatjuk, hogy a törvénymódosítás három alappillére valóban jó irányokat nyújt a szakképzési hozzájárulás fejlesztése terén. Az arányokon valóban lehet vitatkozni, de ez a vita valószínűleg a bizottsági ülésen el fog dőlni, és úgy gondolom, hogy konszenzus alapján fog eldőlni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)