DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Az már az előttem szólók előadásából is egyértelmű, nem a Ház, hanem a közvélemény számára, hogy második olvasatban tárgyalunk egy törvényjavaslatot. A kvázi második olvasat alatt természetszerűleg azt értem, hogy ezt a törvényjavaslatot egyszer már alaposan megvitattuk, nézetek hangzottak el.

Úgy gondolom, az alapvető nézetekben lényegi különbségek nem következtek be. Abban ugyanis mind az ellenzék - remélem -, mind pedig a kormányoldal egyetértett, hogy a szervezett bűnözés visszaszorítása érdekében törvényi eszközöket kell találni.

Az előttem felszólaló Gál Zoltán képviselő úr fontos dolgokat mondott el nézetem szerint. Az egyik fontos dolog a türelem. Én a türelem kérdését most a törvényhozásra is kiterjeszteném. Ahhoz, hogy egy törvény kiérlelten jelenjen meg a Ház előtt, és hogy a Ház lehető legszélesebb köre tudja azt elfogadni - de a közvélemény is el tudja fogadni, ami legalább olyan fontos -, ahhoz időnként bizony hosszabb időtartam szükséges. Nehéz úgy törvényt hozni és nehéz úgy törvényt elfogadtatni, hogy az a törvény éppen hogy csak rövidhírként jelenik meg egy újságban, és már elfogadásra is kerül.

A tisztelt Háznak figyelmébe ajánlom, s elöljáróban figyelmébe ajánlom mindannyiunknak, hogy azt a fajta kiérlelt törvénykezési gyakorlatot, amelyet persze a szerencsésebb és már hosszú idő óta demokratikus törvénykezést folytató országokban megvalósítottak, előbb vagy utóbb nekünk is gyakorolni kell.

Tisztelt Ház! Tekintettel arra, hogy a második olvasatnál tartunk, megkímélem mind a Házat, mind pedig önmagamat attól, hogy történelmi visszapillantást tegyek, mint ahogy ezt eredetileg tettem; jóllehet és meglehet, éppen ez lesz talán az egész felszólalásom legszimpatikusabb része, mégis azt gondolom, hogy csak arra kell visszapillantani, ami a legszükségesebb. Nevezetesen arra, hogy miként jutottunk el a második olvasatig. Ez nem kerülhető meg!

Nyomatékos alkotmányos aggályok hangzottak el már akkor, amikor ezt a törvényt novemberben tárgyaltuk. Ezek az alkotmányos aggályok végső soron az Alkotmánybíróság korábbi döntésének kétféle értelmezésén alapultak. Nézetem szerint mindkét értelmezés elfogadható volt, végül is az Alkotmánybíróságnak kellett abban döntenie - igen helyesen -, hogy melyiket kell tartósnak és véglegesnek tekinteni.

E tekintetben tessék megengedni, hogy ezúttal és kivételesen klasszikust, tehát önmagamat idézzem. A következőt mondtam: "A bűnüldözéssel kapcsolatos eszközök tára olyan eszköztár, mely időnként óhatatlanul tartalmaz korlátokat a személyi jogokkal kapcsolatosan. Hogy hol a határ, ez az alapvető kérdés. Az én meggyőződésem szerint ebben a törvényjavaslatban ez a határ még megfelelően van kijelölve. Nem vitatom, hogy valahol igazán ott van kijelölve, ahol már a széle van ennek a határnak, de még belül van ezen a határon." Ez utóbbiban tévedtem, de abban nem, hogy közelítettük, és úgy gondolom, talán nem biztos, hogy szerencsésen közelítettük azt a határt, amelyet az alkotmányos mezsgye kijelöl. Ez a javaslat most - és ezt megelőlegezném a javaslat érdemeként - nézetem szerint biztos, hogy az alkotmányos határokon belül mozog. Kisebb korrekciók elképzelhető, hogy szükségesek, de ezek már nem alkotmányos, hanem inkább részletbeni kérdések.

Tisztelt Ház! Mindennek az előrebocsátásával nyilván majd abban is állást kell foglalni, hogy a törvény, a törvényjavaslat jobb lett vagy gyengébb lett, határozottabb lett vagy kevésbé határozott, s melyik a fontosabb: az a fontosabb, hogy az alkotmányos jogkörök biztosítása mellett biztosítja és szavatolja azt a lehetőséget, hogy a bűnüldözés eszközöket kapjon, avagy pedig esetleg a mezsgye áthágása is megengedhető. Azt hiszem, ez nagyon könnyen eldönthető. Kormányoldalról senki nem gondolja úgy nézetem szerint, hogy az alkotmányos határok áthágásával kellene eszközöket biztosítani. Meggyőződésünk, hogy az alkotmányos lehetőségeken belül ezek az eszközök megtalálhatóak és használhatóak.

A vita során több ízben is felmerült különböző részletkérdésekben, hogy kell-e változtatni az eredeti javaslaton, vagy sem. Előre kell bocsátanom, hogy nagyra értékelem az előterjesztőnek azt a nagyon határozott és azt gondolom, ugyanakkor rendkívül konstruktív magatartását, hogy nem ott kezdte vagy ott folytatta - inkább ezt mondanám -, ahol ez a törvényjavaslat novemberben befejezte a pályafutását, hanem megkísérelte azt a fajta egyetértést megtalálni, amely egyetértés nélkül ez a törvényjavaslat nézetem szerint elfogadásra nyilván nem is kerülhetett volna. Mégsem a kényszerűséget láttam az előterjesztő szándékában, hanem azt, hogy keresse azt a közös többszöröst, amely alkalmas arra, hogy végső soron ezt a törvényt használhatóvá tegye.

Utaltam rá tehát, hogy a részletkérdésekben is viták voltak. Az üzletek működésével összefüggő közrendvédelmi szabályok című fejezeten belül számos észrevétel érkezett. Ezen észrevételek között voltak megalapozottak nézetem szerint, és voltak talán inkább csak a közhangulatot ébresztgetőek, de mindenképpen olyanok voltak, amelyekkel foglalkozni kell.

Elhangzott olyan vélemény is, hogy az "üzlet" fogalom nem megfelelő megjelölés, hiszen ebben a cipőbolt, a kenyérbolt, a diszkó és így tovább benne foglaltatik. Ezt azért nem kellene komolyan venni, mert ezeken a helyeken, mármint a cipőboltban és a kenyérboltban igen ritkán következnek be azok a fajta bűncselekmények, amelyekről mi most itt beszélünk. Nem tagadom, hogy előfordulhat ez egy kenyérboltban is, de azt hiszem, hogy ez nem gyakorlati kérdés.

A másik kérdés az volt, helyes-e, hogy végül is az üzletek bezárásának a lehetősége oly módon szerepel a javaslatban, hogy a jegyző ezt megteheti már akkor is, amikor végül is megindul a büntetőeljárás. Azt gondolom, hogy miután a törvény ezt határidőhöz köti és végső soron a nyomozó hatóság javaslatától teszi függővé, és nem utolsósorban mérlegelési lehetőséget biztosít a jegyző számára, ez a szabályozás így jó és helyes.

Hozzátenném, annál is inkább az, mert tessenek elgondolkodni: az üzletek helyzetében nem arról van szó, hogy valahol valami izolált körülmények között működik! Pontosan tudja a környezete, pontosan tudja a közvélemény, hogy melyik az az üzlet, amelyik érdekelt a szervezett bűnözésben vagy annak valamely részében! Talán a rendőrség is tudja - csak eddig eszköze nem volt arra, hogy ebben valamilyen hatékony lépést tegyen. Ezt az eszközt, úgy gondolom, biztosítani kell. Kellő garanciát látok abban, még egyszer mondom, hogy itt van mérlegelési jogkör. Nem létezik, nagyon nehezen képzelhető el, hogy egy jegyző áthágja a közvéleménynek azt a fajta nyomását, hogy tudniillik egy tisztességes üzletet próbáljon meg bezáratni.

Más kérdés az, amikor jogerős döntés van: akkor valóban úgy ítélem meg, hogy teljes egészében egyértelmű a törvényjavaslatnak az a rendelkezése, hogy itt mérlegelési jogra nem kell sor kerüljön.

A prostitúció kezelésének sikamlós kérdésével, azt hiszem, korábban is nagyon sokszor foglalkoztak a sajtón, minden egyében keresztül.

 

(10.10)

 

Én most egy vetületével szeretnék foglalkozni, azzal, amely az önkormányzatokat nagyon szorosan, és nagyon közvetlenül érinti. Úgy gondolom, hogy nyilván a prostitúciót nem lehet felszámolni. Visszaszorítani, a helyére tenni, megpróbálni az erkölcs számára elfogadhatóbb mérce szerinti működtetésre kényszeríteni, azt lehet. Teljes egészében felszámolni évezredek alatt sem sikerült. Ne legyünk annyira ambiciózusak, hogy ez pont nekünk fog sikerülni.

Ki kell jelentenem, hogy az alapvető problémát nem itt látom, hanem ott, amikor arról van szó, hogy majd egy képviselő-testületnek kell döntenie azokban a kérdésekben, amelyek ezt a visszaszorítást szolgálnák, amikor majd a türelmi zónát kell kijelölni, amikor meg kell tudni egyezni abban, hogy hol tiltott még ez a cselekmény. Itt a helyi képviselő olyan szorításnak lesz kitéve, hogy el kell gondolkodni azon, hogy törvényi eszközt kell biztosítani ahhoz, hogy ez valami módon mégis végbemenjen. Ellenkező esetben ugyanis az fog történni, hogy olyan választókörzet, amely ezt befogadja, amelynek a képviselője oda mer állni a választói elé, és azt meri mondani, hogy igen, kérem szépen, ez lesz az a hely... - nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy ez bekövetkezzen.

Azt gondolom, hogy ezen még el kell gondolkodni. Tudom, hogy ez érinti az önkormányzati törvényt, és ez bizony súlyos probléma, egy újabb kétharmados törvény kerülne a látókörbe. Ezt nyilván, ha lehet, mindenki szeretné elkerülni, de a problémát azért nem nagyon érdemes megkerülni, mert vissza fog köszönni akkor, amikor a törvénynek érvényesülnie kellene, és kiderül, hogy a hatékonyság egyik legfontosabb akadálya éppenséggel az, hogy nem lehet helyben megtalálni a módozatot ahhoz, hogy ezek a kijelölések megtörténjenek.

A bűnmegelőzési ellenőrzés korábban az egyik élesen vitatott része volt a javaslatnak; nem teszem kétségessé, hogy némi alappal. Ugyanis rendkívül kényes ügyről van szó. Kétségtelen, hogy olyanfajta korlátozásról van szó, amely bennem például, aki már elég régen dolgozom a jog területén, a korábbi refnek a lehetőségét vetíti elő, amely enyhén szólva nem volt egy szerencsés intézmény, és amelynek az alkalmazása bizony súlyos visszaélésekre adott okot.

Azt gondolom, hogy a módosítást követően ez a javaslat elment addig a határig, ahol már kényes egyensúly van, mert még alkalmazható, mert még olyan, amikor ez az alkalmazhatóság oda vezet, hogy talán a bűnmegelőzés területén valódi fegyvert ad a bűnüldöző kezébe. Ugyanakkor a jogi védelmet is biztosítja ott, ahol erre szükség van, és a jogi visszaéléseket sem teszi lehetővé, vagy legalábbis mérsékelten vagy korlátozottan következhetnének ezek be.

Az idegenrendészeti és menekültügyi szabályok kérdése szintén nagy vitát kavart. Azt gondolom, abban nem lehet vita, hogy valóban arról van szó, hogy a valódi nagy maffiózók tényleg nem a teherautóplatón érkeznek, és nem is a zöldhatáron keresztül jönnek Magyarországra. Ebben, azt hiszem, nincsen vita köztünk. Azonban én mégis úgy gondolom, hogy a szervezett bűnözés ma eljutott egy olyan területig, ahol arról van szó, hogy megvannak az agytrösztök, megvannak a végrehajtók, és bizony a végrehajtók döntő mértékben - és ez nagyon könnyen beigazolható - éppen a legszegényebb, legelesettebb rétegből kerülnek ki. Ha külföldiről van szó, Magyarországon nagy valószínűséggel illegálisan jelent meg, nincs a rendőrség látókörében, nem került a rendőrség látókörébe, és ebből következően a szervezett bűnözés számára rendkívül használható.

Azt gondolom, hogy azok a szabályok, amelyek itt most megjelentek, nagyon fontos különbségtétellel, időkorlátok szabásával jelentek meg. Ezek, nézetem szerint, megfelelnek az alkotmányos alapjogoknak és az eszköznek is, amelyet szolgálni kívánnának. Ugyanis az a körülmény, hogy voltaképpen három évnek kell eltelnie ahhoz, hogy valamiféle igazi jogosítványokkal rendelkezzen az illető, akiről szó van, olyan hosszú időtartamú, hogy ahhoz már igazi kitartás kell, és azt kell mondanom, hogy nemcsak kitartás, hanem elszántság is, hogy itt maradjon az országban, és meg is feleljen annak a jogrendnek, amelyben élünk.

Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy mindez nem jelent biztosítékot. De hát olyan törvényi szabályozás - még ha szigorúbb is, mint ezek - nem létezik, amely teljes körű biztosítékot jelent. Csak olyan szabályozások léteznek, amelyek bizonyos garanciák mellett segítik a bűnüldözés lehetőségét.

A személyes adatok kezelésével összefüggő szabályokról az előttem szóló ellenzéki képviselőtársam igen részletesen szólt, és nem is alap nélkül. Valóban arról van szó - és ez nem tagadható -, hogy ez olyan kényes része az egész törvényjavaslatnak, amelynek két irányban feltétlenül meg kell felelnie. Ezek nélkül a szabályok nélkül, vagy a hasonló szabályok nélkül a törvény nem tud eredményes munkát kifejteni, nem tud eredményesen megjelenni. Nem tud, mert adatok és adatok gyűjtése hiányában a nyomozó hatóság ellehetetlenül, gyakorlatilag nem tudja elvégezni a feladatát. Hiszen számolni kell azzal, hogy az ellenérdekűek vagy az ellenfelek pont olyan körből kerülnek ki, ahol nagyon nagy felkészültséggel bírnak már azokban az agytrösztökben, amelyekről beszéltem. Ezeknek a felderítése, különösen a pénzügyi vonatkozásainak a felderítése, eszközöket igényel.

Azonban ezek az eszközök - és ebben a Független Kisgazdapárt következetes - semmiképpen nem kerülhetnek olyan módon a nyomozó hatóság kezébe, lehetőségei közé, ami az ártatlan, az ügyben érdektelen polgárok helyzetét akárcsak nehezíti, vagy esetenként akár el is lehetetleníti. Én más aspektusból látom azt - ez nyilván abból adódik, hogy más pártban ülünk -, hogy milyen tanulsága van a most akkora port felvert megfigyelési ügynek. Ezt abból az aspektusból tartom fontosnak, hogy az egyik legfontosabb kérdés, hogy élesen különüljön el a magántermészetű, és számomra alig-alig elfogadható megfigyelési gyakorlat a hivatalos megfigyelési gyakorlattól; attól, amelyet garanciális szabályok mellett, alkotmányos keretek között, törvényi keretek között működő szervezet gyakorol. Az alapvető baj ott van, ha ezek bármilyen módon keverednek. Ha ezek keveredhetnek, és ha itt valamiféle összefonódás is, ne adj' isten, kimutatható, akkor ez tragikus, mert akkor valójában tényleg a polgár a védtelen. Tehát azt gondolom, hogy ez a tanulság már most levonható abból a bizonyos ügyből - csak azért említettem, mert a képviselőtársam is megemlítette.

Tisztelt Képviselőtársaim! Nem válaszoltam még arra a kérdésre, hogy jobb lett-e a törvényjavaslat, vagy kevésbé lett jó, erőteljesebb lett-e vagy gyengébb. Nézetem szerint a törvényjavaslat javult, jobb lett, mert az a véleményem és nézetem - és azt hiszem, ez a Független Kisgazdapárt egyértelmű nézete -, hogy a törvényi garanciák mellett gyakorolt határozott és biztos, és minden szükséges eszközzel rendelkező nyomozó hatóság messze eredményesebb lehet, mint ha a törvény mezsgyéjén és határán próbálunk haladni, és a törvény mezsgyéjén és határán a közvélemény a tevékenységünket kritikával fogadja, vagy nem fogadja el.

Azt gondolom, hogy most ez a javaslat alkalmas eszközt ad a nyomozó hatóságok kezébe oly módon, hogy a garanciák is biztosítottak. Hogy a garanciák kellőek-e - úgy gondolom, hogy igen. Ebben a tekintetben most már a törvényjavaslat elment egészen addig a határig, ameddig még az eredményesség rovására menő változtatások nélkül ezt megtehette.

Tisztelt Ház! Végezetül, azt gondolom, több tanulság van a jelenlegi törvényjavaslat megtárgyalásánál. Az egyik az, hogy javaslatokat, jó javaslatokat el kell tudnunk fogadni, akármelyik oldalról jön. El kell tudnunk fogadni akkor is, ha ezek a javaslatok egyébként számunkra nem elfogadható irányból érkeztek - ha a javaslat jó. Mérlegelni kell, hogy beilleszthetők-e a mi szándékaink és a mi elhatározott szándékaink körébe. Ha igen, akkor, azt hiszem, önmagunknak ártunk, ha ezt nem tesszük meg. Ugyanakkor nagyon határozottnak kell lenni abban, hogy a célunk az, hogy Magyarországon a közrend és a közbiztonság a lehető legjobban megszilárduljon, megerősödjön.

 

(10.20)

Ehhez pedig eszközökre van szükség. Ma már úgy látom, az ellenzék nagyobbik része belátja, hogy az eszközökre szükség van, belátja, hogy ezeket az eszközöket biztosítani kell, meg kell adni az arra hivatottaknak, ezért - nézetem szerint - a törvényjavaslat elfogadása nagy valószínűséggel meg fog történni.

A Független Kisgazdapárt a maga részéről támogatja a javaslatot, és a tisztelt Háznak megajánlja elfogadásra. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok és az MSZP soraiból.)