FARKAS IMRE (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem gondoltam, hogy magának az átcsatolásnak az egész ügye fel fog most merülni. Ennek a két településnek a konkrét helyzetét nem ismerem, tehát ezzel kapcsolatban nem is mondtam semmit; az előző esetében, Tiszaug esetében viszont konkrétan ismerem az ottani helyzetet. Szeretnék azért utalást tenni erre vonatkozóan is, hiszen a kormányzat előterjesztése gyakorlatilag azonos tartalmú, mint ahogy Tiszaug esetében történt. Korábban együtt vonta vissza a kormányzat az előző előterjesztését, most együtt nyújtotta be ezt a kettőt, és ennél a két településnél is az szerepel, hogy a szakmai indokokat nem nagyon látja a kormányzat mögötte, hanem szintén a kérésnek ad helyt.

Abba nem szívesen mennék bele, hogy most egy településen azzal kell-e foglalkozni, és annak milyen jelentősége van, hogy egy település az egyik megyeszékhelyhez vagy a másikhoz most 55 kilométerre esik, vagy 28 kilométerre, mert ha itt ez a kérdés, akkor oda lyukadunk ki, hogy Magyarországon kör alakú megyéknek kell lenni, amelyeknek a középpontjában a megyeközpont áll, a köztes területeket pedig matematikai módszerekkel meg lehet határozni, hogy hova tartozzanak. Egészen biztos, hogy ha Magyarország térképére nézünk, és megnézzük a megyehatárokat, nagy biztonsággal meg tudjuk mondani, hogy melyek azok a települések, amelyek ilyen szempontból joggal mondhatják el, hogy 5 kilométerrel, 10 kilométerrel, 20 kilométerrel közelebb van hozzájuk a másik megye, a másik megye egy nagy települése, vagy nincs közelebb, de jobb az útja, kétszer több busz közlekedik abba az irányba, vagy nemrég építettek ott új iskolát, tehát ezer ilyen szempontot lehet mondani. Ha ez így fel fog merülni, akkor a szakmaiságnak csak egy nagyon érdekes vetülete fog előjönni, mert valóban az is lehet szakmai szempont, hogy a kilométereket megszámoljuk.

 

(17. 00)

 

De ha az eddigi településeket nézzük - és azt hiszem, hogy ebben a tekintetben valamennyien egyetérthetünk -, nagyon világosan látszott, hogy milyen különbségek vannak; hogy egy települést vissza kellett csatolni a folyó másik oldaláról, tehát el kellett csatolni attól a megyétől, amely a folyó másik oldalán feküdt. Vagy olyan megyéhez tartozott, amelytől rendkívül távol volt, és olyanhoz került át, amely két vagy öt kilométerre volt. Tehát igen jelentősek voltak ezek az eltérések, és nem öt kilométerben, húsz kilométerben, tíz percben, új iskolában és egyébben lehetett a szakmai szempontokat megszámolni.

Még egy érvet szeretnék ezzel kapcsolatban elmondani. Bizonyára rendkívül érdekes - ahogy figyelem 1994 óta -, hogy hogyan merülnek fel ezek az ügyek. Mindig nagy örömmel lép fel a fogadó fél. Miért van az, hogy a fogadó megye képviselője, megyei közgyűlési elnöke mindig ovációval tudja fogadni ezt az átcsatlakozási szándékot? Véleményem szerint két ok miatt:

Az egyik az, hogy a megyéket is hajtja a növekedés nimbusza. Ez így van a természetben, a gazdálkodó cégeknél és a társadalomban is. Mindenki növekedni akar. Egy megye úgy gondolja, hogy neki jó lesz, ha még egy, kettő, három település akar hozzá átmenni. Az azt bizonyítja, hogy ő egy jó, prosperáló megye, lám, lám, őt akarja választani mindenki. Miért ne esne jól egy megyének az, ha azt mondják, hogy az előző, rosszabb helyzetű megyétől most átmennek hozzá?!

De mi fog ekkor bekövetkezni? Ha egy kicsit elvonatkoztatunk a konkrét helyzettől, és megint ránézünk Magyarország térképére, a megyék térképére, és megnézzük, hogy a GDP melyik megyében hogy áll, akkor elmondhatjuk, hogy ha ez így megy, akkor Magyarországon három, négy, öt megye lesz majd a jövőben. Mert mindig megtalálható az a megye, amelynek a gazdasági helyzete jobb, és bizony ezek a kistelepülések ma nem úgy gondolkodnak, mint Sopron gondolkodott valamikor, hogy a sokkal rosszabb helyzetű Magyarországnál marad - és ezért egy megtisztelő címet is kapott -, hanem bizony racionálisan gondolkodnak. Próbálják az ott élőkben bizonyos csoportok politikai, gazdasági, és más oldalról ezt a racionalitást felvetni, még akkor is, ha ez csak illúzió, és belekergetni őket ilyen jellegű döntésekbe.

Azt javaslom, hogy ezeket a kérdéseket fontoljuk meg, de hangsúlyozni szeretném, nem akartam konkrétan ennek a két településnek az ügyéhez hozzászólni, csak az egész problémakört akartam érinteni.

Az Ékes József képviselőtársam által elmondottakhoz csak két utalást tennék. Nem hiszem, hogy a kormányzat az ellenzéknek tett gesztust akkor, amikor az átcsatlakozás időpontjait későbbre tolta. Ezer példa van arra az Országgyűlésben, hogy nincsenek ma különösebben ilyen gesztusok. Úgy gondolom, hogy ez azért történhetett meg, mert a kormányzat, illetve a kormánypárti képviselők maguk is úgy gondolták, hogy ez így célszerű. Ha ez nem így lett volna, akkor az következett volna be, mint ami az Országgyűlésben rendre bekövetkezik, hogy elutasították volna ezt az álláspontot.

A régióval kapcsolatban pedig valóban nem akartam nagyon előreszaladni, csak egy példát akartam arra hozni, hogy miben látom a következő konfliktusokat. Én is hiszek abban, hogy az Országgyűlés ebben a kérdésben valamiféle értelmes megoldásra tud jutni. Sajnos, úgy látom az adott törvényt, hogy abban nincs nagyon helye különböző lépéseknek. A törvény szerkezetébe aligha illik bele, hogy egy megye önkormányzati, országgyűlési vagy bármilyen más képviselője kezdeményezze, hogy az a megye máshova tartozzon, mert ha ez a vita megnyílik, akkor egy teljesen kezelhetetlen helyzet fog bekövetkezni. És még hátravan az, amikor majd a megyéken belül is akarnak különböző kistérségek vagy települések átcsatlakozni - mint amilyen konkrét példát én felolvastam.

Tehát én magam is hiszek abban, hogy az Országgyűlés majd értelmes vitában tud valamiféle jó megoldást találni, de azért azt szeretném elmondani - remélem, nem vagyok túl pesszimista -, hogy olyan megoldást aligha fog találni az Országgyűlés, amely minden település várakozásának meg fog felelni.

Köszönöm szépen.