SZABÓ SÁNDORNÉ (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Előttünk fekszik a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvénynek egy újabb módosítása, ami remélhetőleg tényleg javít az 1993. évi III. törvényen mindaz, amiről a következőkben szólunk és az általános vitában megpendítjük a húrokat.

A törvényjavaslat általános indoklása szerint a törvénymódosításra a következő okok miatt van szükség: 1. megnőtt a bentlakásos intézményi ellátásra indokolatlanul várakozók száma; 2. a nappali ellátást nyújtó intézmények szolgáltatásait igénybe vevő idős korúak száma stagnál, noha a lakóhelyükön nyújtott ellátás szolgálná legjobban az érdekeiket; 3. a szociális törvényben megfogalmazott alapellátások közül a házi gondozás a települések 50 százalékánál, az étkeztetés a települések 30 százalékánál nem megoldott; 4. a jogalkalmazást elősegítő kodifikációs pontosításokra van szükség; 5. egyes, a gyakorlatban már kialakult megoldások törvényi szintű szabályozása indokolt.

Valóban vannak problémái a jelenlegi szociális ellátórendszernek, de ezek túlnyomó részét nem törvényi módosításokkal, hanem a gondozási munka tartalmi javításával, a tényleges helyzetnek jobban megfelelő eszközökkel lehetne kezelni. Ehhez elsődlegesen nem törvénymódosítás kellene, hanem az önkormányzatok gazdasági helyzetének érzékelhető javítása szükséges. Néha úgy éreztem, hogy a javaslatban szereplő megoldás tipikus pótcselekvés - ha az önkormányzatok nehéz helyzetükben nem igazán jól oldják meg szociális feladataikat, akkor majd a tartalmi és gazdasági segítség helyett e törvény súlyával kényszerítjük őket jobb munkára.

A módosítás szemléletmódjáról sok mindent elárul már rögtön a javaslat első oldala. A jelenlegi törvény 3. § (3) bekezdését - amely a törvény tematikáját határozza meg - két témakörrel egészíti ki. Mindkettő szükséges, azonban úgy érzem, nem feltétlenül az itt javasolt formában. Az egyik: meghatározza a törvény a fenntartónak az intézménnyel kapcsolatos feladat- és jogkörét - írja a kiegészítés. Ezzel önmagában egyet is lehetne érteni, ha nem arról lenne szó, hogy a törvény újabb, kétségtelenül hasznos feladatot rak az önkormányzatok nyakába, minden újabb finanszírozás nélkül. Ez utóbbiról ugyanis a törvény csupán az állami normatívát emlegeti, amiről közismert, hogy a feladatok ellátásához nem elegendő. Másrészt meghatározza a 3. § (3) bekezdésében a személyes gondoskodást nyújtó szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi tevékenységet végző személyek adatainak nyilvántartására vonatkozó szabályokat is.

Ezzel a céllal már komolyabb gondjaink vannak. Úgy érzem, itt a törvény egyértelműen idegen felségterületre téved. A gyermekvédelemről külön törvény rendelkezik, azt ide belekeverni ellenkezik a jogbiztonság általános elveivel. Emellett azonban a törvény nem is erről szól, mert egyrészt a személyes adatok kezelését teszi lehetővé különösebb indok nélkül, másrészt továbbképzési kötelezettséget ír elő, amit ugyanez a kormány éppen most töröl a közoktatási törvényből, de mindezt összekapcsolja a szociális gondoskodás felügyeletének államosításával, aminek nem tudom, van-e érdemi indoka. Úgy gondolom, hogy a nyilvántartások vezetője, a Népjóléti Képzési Központ, illetve a Család- és Gyermekvédelmi Intézet egyike sem alkalmas jelenlegi formájában és költségvetésével a feladat ellátására, tehát a takarékos állam ismét többletpénzeket fog ilyen célra fordítani, aminek nincs valós tartalma. Emellett kettős nyilvántartást hoz majd létre, hiszen elfogadás előtt áll a közalkalmazotti nyilvántartás rendszere, amely az itt szereplő adattartalom 80 százalékát magába foglalja. Tisztázatlan a két nyilvántartás egymással való kapcsolata is.

Ezenkívül van még egy gond: az adatvédelem kérdése. A tervezetben egy új cím foglalja össze az előterjesztő javaslatait a működési nyilvántartásról. Az ötlethez, úgy gondolom, más aspektusból az új egészségügyi törvény szolgált alapul, amely részletes szabályozását adja az egészségügyi dolgozók alap- és működési nyilvántartásának. Az általunk most tárgyalt tervezet szerinti megoldás azonban csak címében azonos ezzel a megoldással, belső tartalma alapvetően eltér. Mindazok a szakmai érvek, amelyek az egészségügyi törvény megalkotásakor alátámasztották az ilyen nyilvántartások rendszeresítését, szinte teljes egészében hiányoznak. Összehasonlítva a két megoldást, rögtön szembetűnnek a különbözőségek, illetve az a sajnálatos körülmény, hogy a tervezetben szereplő konstrukció ebben a formájában kizárólag csak egy körül nem határolt bürokratikus érdeket szolgálhat.

Az egészségügyi törvény megoldása a következő főbb elemeket tartalmazza. Az alap- és működési nyilvántartás legfőbb célja a nyilvántartott adatok közhiteles tanúsítása - a jelen tervezet szerinti megoldás nem tart igényt a közhitelességre -, másrészt pedig az egészségügyi törvényben maga az érintett kezdeményezi a nyilvántartásba vételt, ha egyébként ilyen területen kíván dolgozni, míg a jelen tervezet szerint a munkáltatók közlik a szükséges adatokat. A harmadik, hogy az egészségügyi törvényben szabályozott működési nyilvántartásba vételt ötévenként meg kell újítani. A mostani tervezet ilyen elemet nem tartalmaz.

Összességében tehát a tervezet szerinti működési nyilvántartás - amely egyébként több ezer ember adatait tartalmazná - kizárólag abból a célból jönne létre, hogy a jogszabályban előírt képzések, továbbképzések menete ellenőrizhető legyen. Határozott véleményünk, hogy ilyen célból teljesen felesleges egy centralizált működési nyilvántartás létrehozása. Más lenne a helyzet, ha a működési nyilvántartásnak az adatok közhiteles tanúsítása lenne a legfőbb célja.

Mindezekkel összefüggésben végzetül megjegyezzük, hogy a tervezet ráadásként megengedhetetlenül elvonja a szabályozást a gyermekek védelméről szóló törvénytől, noha egyébként egy módosítás erejéig kinyitotta.

A tervezet, noha több ponton is hivatkozik az idősek ellátásával kapcsolatos problémákra, még csak meg sem említi a kíméletlenül beteljesülő demográfiai trendeket, nevezetesen azt, hogy az idősek aránya jelentősen növekszik, továbbá nem említi az idősek életszínvonalát lerontó gazdasági körülményeket sem.

(9.50)

Arról már nem is szólva, hogy 1999-ben, az idősebb személyek nemzetközi évében illett volna előállni egy, az idősek életfeltételeit jelentősen javító programmal is.

A módosítás technikája, amit ezek a javaslatok, illetve a jelen törvénytervezet tartalmaz, jellegzetesen lopakodó. Az indoklás a változtatások jelentős részét nem ismerteti, holott ezek lényegesen átszabják a feltételrendszert. Csak néhány példát szeretnék mondani, a módosító javaslatokkal ezeket úgyis alaposan érinteni fogjuk.

A javaslat megváltoztatja a rendszeres szociális segélyre jogosultak körét. Például a 2. § (3) bekezdése a figyelembe veendő jövedelem elemeit szabja át; a 8/C. § (1) bekezdése a jogosultsági határt és a kizárási határt csökkenti le; a 9. § pedig a katonai szolgálatot teljesítőket zárja ki a rendszerből.

A legtalálóbb és legszemléletesebb példa a lopakodó módosításra a különböző otthonok térítési díjainak maximálására vonatkozó pont, amelyet egyszerűen technikai pontosításként aposztrofál, miközben a térítési díjat a jogosult saját jövedelmének 80 százalékában maximálja. Kizárja ugyanakkor a kedvezményes díj megállapításának lehetőségéből a nappali vagy átmeneti ellátásban részesülőket, holott náluk is előfordulhat az, hogy nem csak magukról kell gondoskodniuk.

A módosítás részleteiben néhol kidolgozatlan. Ilyen például a 13. §, ahol az ápolási díj utáni nyugdíjjárulék mellett - feltehetően figyelmetlenségből - kötelezően előírja a magánnyugdíj-pénztári tagdíjat, holott ápolási díjat olyan személynek is meg lehet állapítani, aki nem tagja, nem kell hogy tagja legyen magánnyugdíj-pénztárnak.

A törvény 14. §-a új kötelezettséget, illetve terhet állapít meg az önkormányzatok számára a köztemetés költségeinek legalább megelőlegezésével is.

A tervezet új intézménytípusként bevezeti a lakóotthonokat, azonban ezek működési feltételeit igen ellentmondásosan állapítja meg. Elvileg ezekben az intézményekben a magukról részben gondoskodni képeseket kellene elhelyezni, azonban ezen intézmények létesítéséhez semmilyen támogatást nem kapcsol, nincs ilyen normatíva. Komoly kérdés, hogy mi ösztönzi az önkormányzatokat erre a fajlagosan egyértelműen nagyobb költséget igénylő létesítményforma bevezetésére.

A térítési díjat ugyanakkor ebben az esetben a jogosult jövedelmének 50 százalékában maximálja, arra hivatkozva, hogy itt nagyobb az önállóság, és nagyobbak a költségek. Ezzel a forma elterjesztését az önkormányzatok oldaláról lehetetleníti el. Ugyanakkor kizárja a lakóotthonokból a nyugdíjas korúakat, holott az idős, alkalmazkodásra kevéssé képes személyek számára is nagyon fontos lenne ez a forma.

Hallottuk már a Fidesz felszólalójától és a miniszteri expozéból is, hogy a javaslat újradefiniálja a fenntartó fogalmát. Ezzel kapcsolatban határozott véleményünk, hogy nem szerencsés megengedni természetes személyeknek a bentlakásos ellátást biztosító intézmény létesítését és fenntartását. Érdemes ezt a kérdést koncepcionálisan újragondolni, mert az elmúlt időszakban több példa is adódott arra, hogy az egyéni vállalkozó jogellenes magatartása milyen nehéz helyzetbe sodorta az intézmény lakóit.

A tervezet egy új paragrafussal egészíti ki a törvényt, amellyel a gyakorlatban oly sok vitát kiváltó és a helyhiánnyal összefüggő nyilvántartások kérdését is szabályozza. Álláspontunk szerint a férőhely hiányában nem teljesíthető ellátási igények nyilvántartása ugyan garanciális elemeket is tartalmaz, ugyanakkor ez az előterjesztő beismerése arról, hogy az elmúlt időszakban nem sikerült lényegesen előrelépni ezen a téren.

Megjegyzendő azonban, hogy ez a kapacitáshiány elsősorban az önkormányzati határozattal beutaltakra, nevezzük nevén: a szegényekre vonatkozik, mert a fizetőképes rétegek igényeit a különböző konstrukciókban működő intézmények már döntő részben képesek kielégíteni.

Koncepcionális kérdésként is megfogalmazható, hogy a "szegények" és a "gazdagok" - idézőjelben persze - ilyen ütemű eltávolodása megengedhető-e, illetve hogy a gazdagok ellátását biztosító intézmények működéséhez kell-e ilyen mértékű állami támogatást biztosítani. Meggyőződésünk: itt egy átcsoportosításra lenne szükség az önkormányzati intézményi kör bővítéséhez.

A szociális törvény 134. §-a szerint - és ezt az általunk most tárgyalt tervezet nem módosítja - '99. december 31-ig kell gondoskodni az önkormányzatoknak a kötelező ellátási formák megteremtéséről. Az a tény, hogy a tervezet ezt a határidőt érintetlenül hagyja, burkolt beletörődés abba a sajátos körülménybe, hogy az önkormányzatok egyrészt önerőből nem fogják teljesíteni kötelességüket, másrészt hogy a kormány komoly erőforrásokkal nem tudja támogatni ezt a teljesítési kényszert.

Az előzőekben már említett adatok azt sejtetik, hogy nagyon sok önkormányzat nem tud kötelezettségeinek eleget tenni. Akkor most felvetődik a kérdés, hogy nem lett volna-e jobb például a határidőt meghosszabbítani. Ezt a bizottsági vitában is felvetettük.

Hasznos dolog - hogy most már áttérjek a hasznos és támogatható dolgokra - a módszertani intézmények kijelölése. Azonban ez is egy kicsit furcsa megoldással kerül elővezetésre, hiszen a miniszter előzetes véleménye alapján kell kijelölni. Az rendben van, hogy előzetes véleményt kell kérni, de hogy egy vélemény alapján kell kijelölni, az nem éppen a demokrácia csúcsa, és úgy gondolom, nem is felel meg az önkormányzatiságnak.

Van a törvényjavaslatnak egy olyan része is, amely befogadja a gyakorlat által kialakított egyes jó megoldásokat. Ilyen például a már háromszáz településen működő gondozási központ megengedő szabályozása, ilyen például a családsegítő szolgáltatásról szóló 19. § egésze.

Kifejezetten pozitív elmozdulást jelent a kiskorú és felnőtt fogyatékosok, illetve a szenvedélybetegek otthonainak elkülönítése egymástól. A kérdés csak az, hogy hol és hogyan lesznek képesek ilyen otthonokat ténylegesen működtetni. Ugyanakkor a törvényjavaslat nem viszi végig következetesen ezt a megoldást, hiszen a rehabilitációs intézményeknél már összekeveri a két csoportot.

Üdvözlendő a hajléktalansággal kapcsolatos ellátórendszer kiteljesítése, a szociális ellátórendszerbe, a szociális hálóba történő teljes beillesztése is.

Támogatandónak tartjuk az erőteljesen fejlődő falugondnoki ellátás kiterjesztését is azáltal, hogy az ellátásba bevonható települések lélekszámát 500-ról 600-ra emeli a javaslat.

Az előbb Surján képviselőtársam említette a közmunkát, mint egyik formáját a munkanélküliek újbóli bekapcsolásának, reaktiválásának a társadalomba. Én attól félek, ez nehogy visszahozza a rossz emlékű közösségi munkát. Ezért arra kérem, hogy ha ilyen módosító javaslatokban gondolkodnak, akkor nagyon gondosan mérlegelve készítsék ezeket elő, nehogy méltánytalan helyzetbe hozzuk ezeket az embereket, akik amúgy is nagyon rossz pszichés és anyagi körülmények között élnek, ezért pozitív ösztönzők kellenek az ő esetükben.

Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A javaslatban foglaltak egy része, miután az életből, a gyakorlatból emel be a jogi szabályozásba már kikristályosodott tapasztalatokat, támogatható, sőt támogatandó. A javaslat másik néhány eleme, amely szűkítést eredményez, a mi véleményünk szerint nem támogatható. A harmadik rész módosító javaslatokkal javítható.

Sajnálatos, hogy a kormány a megoldáshoz elmaradhatatlanul szükséges forrásokat nem társította. Ez lesz az a pont, ahol a legjobb törvények is kudarcot vallhatnak. Az önkormányzatok pluszfeladatokat kaptak a nélkülözhetetlen anyagiak nélkül, így csak a hit és a remény élhet bennünk, hogy meg is tud valósulni a szociális ellátórendszer kiszélesítése ezen a néhány területen. Még van mit javítani a törvényjavaslaton, mi is ezt szeretnénk tenni.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)