DR. HEGEDŰS MIHÁLY (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőház! Időszerű ez a törvény, mivel az 1990. év (Sic!) az idősek éve. Hazánkban a kedvezőtlen népmozgalmi történések eredményeképp a 60 év felettiek száma már nagyobb, mint a 14 év alattiaké. Több mint 150 ezerre tehető a 80 év felettiek száma. Az évek számának emelkedésével együtt emelkedik a szociális támogatás igénye is. Több mint 100 ezer embert - időst vagy fiatalt -, egészségében súlyosan károsodott embert ápolnak személyes gondoskodást nyújtó szociális intézményekben. A nappali ellátást nyújtó intézmények ellátóképessége alacsony. A nyújtott szolgáltatások nem képesek kiváltani a tartós ápolást nyújtó bentlakásos intézményeket. A szociális otthonok zsúfoltak, a bejutás rendkívül nehéz. Vannak területek, ahol a várakozási idő meghaladja a 2-4 évet. Ez idő alatt az idős és többségükben beteg emberek ápolása nagy gondot jelent, mind a családnak, mind a háziorvosnak, a család hiányában pedig az önkormányzatoknak.
(11.10)
Nehéz sors vár azokra a rászorult ápoltakra is, akik csak lakóhelyüktől távol jutottak helyhez. Így minden eddigi élő kapcsolatuk megszakad a külvilággal, hiszen barátaik, esetleges rokonaik a távolság miatt nem képesek kapcsolatot tartani velük.
A törvény két irányban kívánja segíteni a kivezető utat. Az egyik a lakókörnyezetben nyújt olyan szolgáltatást, ápolást, gondozást a rászorultaknak, amely meghosszabbíthatja azt az időt, amikor az idős ember képes saját megszokott környezetében önálló életet élni. A törvény 57. §-ának módosítása lehetőséget nyújt az önkormányzatoknak a bővített hatáskörű gondozási központ kialakítására. A javaslat szerint a gondozási központ a nappali ellátást nyújtó intézmények közül az idősek klubjához kapcsolódóan láthatja el feladatait, mivel így könnyebben szervezhető az idősekről való gondoskodás. Az új, kibővített feladatokról az önkormányzatok helyi rendeletben rendelkezhetnek. Ezzel kapcsolatban egyetlenegy aggályom van: a rendelet megvalósításához szükséges pénz forrásának a biztosítása.
A másik kivezető út a civil szférák bevonását jelenti a bentlakásos intézményhálózat bővítésébe. Ma már a személyes gondozást nyújtó intézményi ellátások 20 százalékát a nem állami szervezetek biztosítják. Ezen új létesítmények jelentőségét növeli, hogy ellentétben a régi kastélyokban és épületekben működő, sokszor szegényházszerű intézményekkel, kiemelt szintű hotelszolgáltatást képesek nyújtani az ápoltaknak. Ezért elengedhetetlenné vált a fenntartói jogok és kötelezettségek törvényi szintű meghatározása, amely az intézmény jogszerű működésének megteremtésén túl a szakmai ellenőrzés segítését is szolgálja.
A módosított 57. § meghatározza a bentlakásos és tartós bentlakásos intézmények pontos körét, mivel a két fogalom tartalma nem volt egyértelmű.
A rendelkezés kapcsán rendkívül aggályosnak tartom, hogy az új intézmény létesítésekor minimum tíz főben határozza meg az ellátottak létszámát. Az eltelt évek tapasztalatai azt bizonyították, hogy minimum 20-25 fős intézmény képes ráfizetés nélkül működni. Megvizsgálva az elmúlt években csődbe jutott nem állami alapítású és fenntartású intézményeket kiderült, hogy ez a tartósan alacsony ápoltlétszámú intézményekben fordult elő.
A rendeletek, törvények megkövetelik a magas szinten végzett ápolási munkát. Előírják, hogy felsőfokú végzettségű ápolási szakember irányítsa az ápolást, gondozást. A folyamatos, háromműszakos ellátáshoz, ápoláshoz legkevesebb öt szakképzett gondozó szükséges a főápolón kívül. Ekkora létszám képes ellátni akár 20-25 ápoltat is. Nyilvánvaló, hogy a normatív támogatás és a személyes hozzájárulás 10-12 ápolt esetében nem fedezi a ráfordításokat. Így elkerülhetetlenül a csőd felé sodródik az intézet, és veszélybe kerül az ápoltak ellátása.
Nagyon megfontolandónak ajánlom, hogy az újonnan alapított és kezdetben hiányos feltöltéssel működő intézmények az első évben magasabb normatív támogatásban részesüljenek.
Az új törvénynek igen fontos eleme, hogy előírja a szociális feladatokat ellátó szakemberek továbbképzéséhez kapcsolódó nyilvántartás bevezetését.
Lényeges elem, hogy az intézmények szakszerű működését a jövőben nemcsak hivatalnokok ellenőrzik, hanem az utóbbi években kialakult szakmai módszertani intézmények, amelyek képesek nemcsak ellenőrizni, hanem folyamatos segítséget nyújtani a szakszerű és jó működéshez.
Kiemelkedő fontosságúnak tartom az új ellátási intézményi formát, a lakóotthont, amely a fogyatékosok számára biztosít korszerű, családias ellátást.
Összességében meg lehet állapítani, hogy az utóbbi időszak egyik legjobban előkészített törvénymódosításával foglalkozhatunk, így a Független Kisgazdapárt nevében ajánlom tárgyalásra és későbbiekben a javító módosításokkal együtt elfogadásra.
Szót kell még ejtenem az eddigi felszólalásokban elhangzott aggályokról. Az egyik a Szabóné által, a módszertani intézmények kapcsán megfogalmazott aggály. Ez nem új dolog, gyakorlatilag az előző kormány már kialakította a vezető megyei egészségügyi-ápolási intézményekben a módszertani osztályokat. Erre alapozva el lehet végezni ezt a munkát.
Másrészt Erkel képviselőtársam aggályára szeretnék reagálni. Ez az aggály abban áll, hogy egy magánvállalkozó pénzével igyekszik rendelkezni. Tudni kell, hogy egy szociális bentlakásos intézményre egy magánvállalkozónak több tíz millió, esetleg százmillió forintot kell fordítania, és a megvalósuláshoz nagyon gyakran állami pénzintézetektől súlyos hiteleket kell felvenni. Ha megszabjuk az egyszeri hozzájárulás felhasználásának lehetőségét, hogy azt nem lehet beépíteni a mindennapi fenntartásba, akkor ezek az intézmények csődbe juthatnak, és pontosan az ellenkező célt érhetjük el: a biztonság és az ellátókapacitás csökkenését.
Azt tudni kell, hogy a jelen finanszírozási rendszerek között az úgynevezett magánerőből működtetett szociális intézmények olyan beruházások, amelyek sok-sok évtized után hozzák meg a ráfordított pénzt. Míg a szállodaiparban 10 év a visszatérülési idő, egy bentlakásos szociális intézményben 25-30 év, mire megtérül a beruházás költségvetése, mivel az itt lakók átlagéletkora a hazai és nemzetközi statisztikai adatok szerint 10-12 év. (Sic!) És az egyszeri hozzájárulás összege a megvásárolt lakrésznek körülbelül 30 százalékát teszi ki Magyarországon, tehát gyakorlatilag háromszor kell cserélődniük az ápoltaknak ahhoz, hogy a beruházó egyszer megkapja azt a pénzt. Tehát nemcsak az ápoltak védelméről kell gondoskodni és beszélni, hanem a beruházók, a vállalkozók érdekeiről is, mert az ő érdekeik összefüggnek az ápoltak érdekeivel.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)