HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tudomásul veszem természetesen a többség döntését, de azt hiszem, a vitában ki fog derülni - bár valóban igyekszem egy hozzászólásban összevonni ezt a két dolgot -, hogy alapvetően és döntően két különböző típusú módosító indítványról van szó.

A kormányzat helyesen, többszöri sürgetésünkre, de nyilván feltehetően saját intenciójából is úgy döntött, hogy ratifikálni kívánja azt az Európai Szociális Chartát, amely valóban alapokmánya az európai szociális jogoknak, és amelynek ratifikálása az európai szociális demokráciákhoz való felzárkózásunk alapfeltétele; ugyancsak alapfeltétele az európai integrációs folyamatban való sikeres részvételnek is. A charta, mint ismeretes - nem akarom az általános vitát újból kezdeni -, 19 pontból áll, és a kormány úgy döntött, hogy ebből 12-t ratifikál, és kihagy, vagy később ratifikál olyan fontos pontokat, amelyekről azt gondolják a módosító indítványt tevők - nyilván majd Béki Gabriella is kifejti a saját álláspontját -, hogy ratifikálásukra mindenképpen szükség van.

Elsőként az ajánlás 2. pontjában szereplő módosító indítványról szeretnék beszélni, amelyet Filló Pál képviselőtársammal együtt tettünk. Ennek lényege az, hogy a 12. cikkelyt is ratifikálja a tisztelt kormány, illetve a tisztelt Ház. Természetesen a Ház csak felszólíthatja a kormányt, lévén nemzetközi szerződés ratifikálásáról van szó.

Miről szól ez a 12. cikkely, és mi a története a dolognak? Tavaly év elején, amikor az Érdekegyeztető Tanács, a legkülönbözőbb szociális partnerek megtárgyalták a Szociális Charta ratifikálását, az akkori kormány előterjesztésében szerepelt a 12. pont elfogadása is. A szociális partnerek, nagy nyugdíjasszervezetek képviselői, szakszervezetek, munkáltatók abban a meggyőződésükben fogadták el vagy javasolták a charta ratifikálását, hogy benne van a 12. cikkely, a társadalombiztosításhoz való jog biztosítása. Ilyen értelemben azok, akik a napirendet most összeállították, egyébként bölcsen cselekedtek, hiszen az előző napirendi pont nagyon sok tekintetben előkészítette ezt a vitát. Ahhoz, hogy egy fejlett és biztonságos demokráciában éljünk, szükség van társadalombiztosításra, ezt talán ma még senki nem vitatja köztünk, és szükség van arra is, hogy egy nemzetközi okmányban vállaljuk a társadalombiztosításhoz való jog fenntartását és becikkelyezését.

Ennek a 12. cikknek, amelynek a ratifikálását javasolni szeretném, az 1. pontja kimondja, hogy a szerződő felek - ratifikáció esetén Magyarország is - létrehozzák vagy fenntartják a társadalombiztosítás rendszerét. Őszintén szólva nem tudom megérteni, hogy milyen kormányzati érdek szól ennek az egy pontnak a ratifikálása ellen. Bár eléggé kritikusan bírálom a kormány politikáját és szociálpolitikáját, józan ésszel még én is remélem, hogy nem törekszenek a társadalombiztosítási rendszer tollvonással történő megszüntetésére, nem mondják azt, hogy 3 millió ember ezután egyetlen forint nyugdíjat sem kap, és a kórházban mindenki csak akkor kap akár egy tűszúrást is, ha a teljes költségét, plusz a kórház amortizációját kifizeti. Ha viszont ezt nem feltételezzük, akkor egyszerűen nem tudom megérteni, hogy milyen kormányzati érdek húzódik meg amögött, hogy a 12. cikk 1. pontját - amely azt mondja, hogy a kormány továbbra is fenntartja a társadalombiztosítási rendszert - nem meri nemzetközileg aláírni. Hiszem, és biztos vagyok benne, hogy e pont ratifikációja semmilyen gondot nem jelentene, még a jelenleginél elvetemültebb kormány számára sem - tételezzük fel, hogy még ilyen is létezhet.

A 2. pont, amelyen esetleg viták lehetnek - és olvastam az előterjesztéseket -, hogy ezzel a Nemzetközi Munkaügyi Egyezmény idevonatkozó paragrafusaihoz, előírásaihoz csatlakozunk. Egészen bizonyos, hogy előbb-utóbb a nemzetközi jogfejlődésben, az integrációban az ILO-hoz kötődő Nemzetközi Munkaügyi Egyezmény paragrafusait be kell tartanunk, és ez a jövő útja.

(13.00)

Minden szakértő, akivel konzultáltam, azt mondta, néhány milliárd forintért máris elérhető lenne ennek a biztosítása. Hogy ez a néhány milliárd mások szerint mennyi, azt nyilván majd el fogják mondani, mindenesetre nem megvalósíthatatlanul nagy összeg.

Hallgattam Surján képviselőtársamat, másokat a 3. pontról beszélni, amely azt mondja, hogy ha ratifikálnánk a 12. pontot, akkor törekednénk a társadalombiztosítási rendszer szintjének folyamatos emelésére. Elhangzott, hogy a következő néhány évben a kormány erre már nem is tesz ígéretet, de más okok miatt is ennek kevés a valószínűsége. Ha nem a részletes vita lenne, hosszabban utalhatnék arra, hogy a választási kampányban erre még nagyon komoly ígéretek történtek. De térjünk rá erre a pontra!

Ugyancsak ennek a chartának a kormány által ratifikált része azt mondja, hogy a kormányok törekszenek a teljes foglalkoztatás megvalósítására. Ha a magyar kormány vállalja, hogy törekszik a teljes foglalkoztatás megvalósítására - amiről tudjuk, hogy három éven belül aligha fog megvalósulni -, akkor azt hiszem, hogy a társadalombiztosítási rendszer szintjének folyamatos emelésére való törekvést is vállalni lehetne, legalább azért, hogy a szintje ne csökkenjen, hiszen a törekedésben benne van egy magasabb cél elérésének a vágya, és benne van egy határozott ígéret, hogy a szintje romlani, csökkenni nem fog. Ezért lenne nagyon fontos a 3. pont elfogadása.

A 4. pont pedig lényegében a nemzetközi szintre terjeszti ki a charta társadalombiztosításra vonatkozó vívmányait, értékeit. Többek között lehetővé tenné, hogy a charta részes országaiban - mármint azok, akik ezt a pontot is ratifikálják - az állampolgárok a különböző országokban eltöltött munkaidőt, társadalombiztosítási befizetéseket összeadhatják, összeszámíthatják. Matematikailag kevesebb a valószínűsége, hogy holland dolgozók nagy többsége Magyarországra fognak települni, hogy élhessenek ezzel a joggal, amit biztosítanának nekik; inkább a magyar állampolgárok lennének nagyobbrészt haszonélvezői. De fel is emelkedhetünk ezen a szemponton; nyilvánvaló, hogy az egységesedő Európában egyre inkább egységesedő társadalombiztosításra lesz szükség, és ahogy a munkaerő szabadon mozog, és egyre több magyar állampolgár dolgozik külföldön, vagy él külföldi rokonainál nyugdíjasként, annál fontosabb lenne a 4. pontnak is a ratifikálása. A 12. cikkely tehát nem megvalósíthatatlan svéd színvonalú nyugdíjakat ígér, hanem lényegében nagyobbrészt már megvalósítható, kisebbrészt pedig viszonylag szerény összegekért megvalósítható vállalásokat jelentene.

Béki Gabriella képviselőtársam nyilván elmondja majd a maga módosító indítványait, én csak az ajánlás 3. pontjában lévő módosító indítványról mondok néhány szót, amelyben lényegében azt mondja, ha az én előterjesztésemet nem fogadja el a tisztelt kormány, akkor a 12. cikkelyből legalább a már említett 1. pontot fogadja el, azt, hogy létrehozzuk vagy fenntartjuk a társadalombiztosítás rendszerét. Őszintén remélem, kormánypárti képviselők is hozzászólnak majd a vitához, mert kíváncsi vagyok, milyen érvet lehet felhozni az ellen, hogy Magyarországon ne tartsuk fenn a társadalombiztosítás rendszerét. A következő pontokkal szemben talán élénkebb vita várható.

Ezen kívül Béki Gabriella és Bauer Tamás két másik cikknek a ratifikálását is javasolja. Ezzel egyetértek, és természetesen átadom nekik a lehetőséget, hogy hosszabban érveljenek mellette. A Filló Pállal együtt beterjesztett módosító indítványainkat mindenesetre az vezérelte, hogy amit tavaly januárban az Érdekegyeztető Tanács elfogadott, az álljon vissza, annál többet bevenni nem javasoltunk, abból a szempontból és megfontolásból, hogy amiben a szociális partnerek megállapodtak, azt tartani kellene kormányváltozástól független.

Elnök úr engedélyével legalább egy mély lélegzetet veszek, hogy áttérjek hozzászólásom második részére, amit a második vitaszakaszra szántam volna. Martonyi János külügyminiszter úr az Európa Tanács április 27-ei ülésén az Európa Tanács soros elnökeként szép nagy beszédet mondott, magam is megtapsoltam, hiszen külföldön természetes, hogy a magyar politikusok egymás nyilatkozataira odafigyelnek és elismeréssel fogadják. Ebben felszólította az Európa Tanács tagállamait, hogy ratifikálják a Szociális Chartához csatlakozó módosító jegyzőkönyvet. Azt hiszem, a külügyminiszter úr szavai nagyon bölcsek és megfontolásra méltóak. Érthetetlennek tartom azonban, hogy miért pont a magyar kormány az, amely a külügyminiszter úr Strasbourgban elhangzott nyilatkozatával és felszólításával szemben nem óhajtja ratifikálni a módosító jegyzőkönyvet.

Módosító indítványom az 5. pontban ugyanis szó szerint arra vonatkozik, amit Martonyi János külügyminiszter úr a magyar politika egyik fontos céljának említett. Ebben a tekintetben is érdeklődéssel várom, hogy két magyar álláspont létezik-e, egy külföldre, egy pedig itthon, vagy pedig a kormány felülvizsgálja álláspontját a módosító jegyzőkönyv elutasításával kapcsolatban.

Tisztelt Képviselőtársaim! A módosító jegyzőkönyv azért született, hogy lehetővé tegye a Szociális Charta végrehajtásának monitorizálását. Sok nemzetközi szerződés születik, sok nemzetközi szerződést írt alá Magyarország is, kezdve a Népszövetség alapító okiratától egészen az úgynevezett sztálini típusú alkotmányokig, amelyek deklaratív szinten mindent vállalnak, éppen csak semmilyen mód nincs arra, hogy azokat a vállalásokat ellenőrizzék. A Szociális Charta azért fontos alapokmány, mert van mellette egy ellenőrzési mechanizmus, amely számon kéri - idegen szóval: monitorizálja -, hogy a különböző tagállamok miként teljesítették vállalásaikat. A magyar külpolitika - legalábbis amíg a módosító jegyzőkönyv témája szóba nem került - kilenc éve folyamatosan képviseli azt az alapelvet, hogy a monitorizálást, a nemzetközi szerződések betartásának ellenőrzését prioritásnak tekinti. Nagyon könnyű párhuzamot találni, tisztelt képviselőtársaim, hiszen a kisebbségvédelmi egyezmények ellenőrzésének talán legfontosabb módja a monitorizálás.

Mit biztosít ez a módosító jegyzőkönyv, amelynek ratifikálását kormányunk - jelen pillanatban legalábbis - elutasítja. Azt, hogy a végrehajtás ellenőrzésébe a kormányok képviselőjén, a független szakértői bizottságba a kormányok által kijelölt szakértőkön kívül mások is bekerüljenek. A módosító jegyzőkönyv lehetővé teszi a munkaadók, a munkavállalók és más társadalmi szervezetek számára, hogy részvevőket delegáljanak a független szakértői bizottságba. Amikor a kormány elutasítja a módosító jegyzőkönyv ratifikálását, akkor nem mond semmi mást, mint hogy egy nemzetközi szerződés végrehajtásának ellenőrzésében a kormány által kijelölt szakértőkön kívül senkinek sincs beleszólása.

Tisztelt Képviselőtársaim! A szomszéd országok is részesei a Szociális Chartának, részesei az Európa Tanácsnak, hallották Martonyi János külügyminiszter úr előadását, minden félévben kimutatások készülnek arról, hogy melyik ország mit ratifikált. Van annyi eszük akkor is, ha nem gondoljuk, ha egy szociális egyezmény ellenőrzésében a magyar kormány álláspontja szerint csak és kizárólag a kormány szakértői illetékesek, akkor egy kisebbségi szerződés végrehajtására ugyanígy vonatkozik, hogy csak az adott ország kormánya által kijelölt szakértőknek van beleszólásuk. Ezt a logikát igen szerény szellemi színvonalon is mindenki végig tudja gondolni. Így külpolitikailag is rendkívül súlyosnak érzem azt, ha ebben a tekintetben saját eddigi értékeinkkel szembe mennénk.

A kezemben van, tisztelt képviselőtársaim, a Népjóléti Minisztérium - akkor még így hívták - egyik kiadványa, amit még Surján László minisztersége idején adtak ki Charta-dokumentumok címen. Ebben az szerepel, hogy a majdani ratifikáció szempontjából kulcsfontosságú a módosító jegyzőkönyv.

 

(13.10)

Ha Surján László képviselő úr itt lenne a teremben, akkor megkérdezném tőle, hogy mi változott a véleményében azóta, mióta nem miniszterként, hanem képviselőként foglalkozik a szociális kérdésekkel.

A módosító jegyzőkönyv ratifikálása azt tenné lehetővé, tisztelt képviselőtársaim, hogy a charta végrehajtásának a nemzetközi ellenőrzése demokratikusabb, áttekinthetőbb, mindenki számára ellenőrizhetőbb legyen.

Én tudom, hogy egy ellenzéki képviselő indítványai elfogadásának kevés az esélye, és még azt is elfogadom - nem fogadom el, de megértem, amikor Őry államtitkár úr kedvesen a beszédembe beleszólt -, hogy nem néhány milliárd, hanem tízmilliárd forintba kerülne a 12. pont ratifikálása. Azt azonban őszintén nem értem, és valóban nem értem, hogy milyen elvi, anyagi, politikai megfontolás van amögött, hogy ezt a módosító jegyzőkönyvet a tisztelt kormány nem javasolja ratifikálásra.

Ha a véleményük megváltozik, és odakerül a dolog, hogy mégis megszavazzák a módosító indítványomat, vagy elegánsabban a maguk részéről kapcsolódó módosító indítvánnyal oldják meg a kérdést, akkor természetesen el fogom ismerni, hogy belátták azt, hogy ez egyszerűen tarthatatlan álláspont.

Végül, tisztelt képviselőtársaim, az 5. napirendi ponthoz hadd említsem meg, hogy Magyarország részéről a már említett akkori miniszter úr, mostani képviselőtársam ugyanazon a napon írta alá a Szociális Chartát és a módosító jegyzőkönyvet - itt fakszimile példányban is megvan előttem a két aláírási jegyzőkönyv -, szomorúnak tartanám, hogyha vélt presztízsokokból, félreértésből vagy tévedésből ezt a nagyon fontos okmányt, a módosító jegyzőkönyvet most nem ratifikálnánk.

Végül azzal zárnám, amit képviselőtársaim közül legalábbis Surján László jól ismer, hiszen elnöke a Szociális Charta albizottságnak, hogy az Európa Tanácsban félévente készül egy kimutatás, hogy a 40 tagállam melyik chartadokumentumot ratifikálta és melyiket nem. Tudom persze, hogy ez nem verseny az országok között, Svájc magát a chartát sem ratifikálta, mégsem mondjuk, hogy fejletlenebb lenne ebben a tekintetben, mint Magyarország. De a magyar külpolitikának, amelyet jelenleg nem én képviselek elsősorban külhonban, igen jó és hasznos dolog lenne, ha elmondhatnánk, hogy ratifikáljuk a módosító jegyzőkönyvet.

Azzal zárom a felszólalásomat, hogy remélem, hogy Martonyi János úr Európa Tanács ülésén elhangzott felszólítását a magyar kormány is teljesíti.

Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)