BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az általános vita során már érintettük azokat a cikkelyeket, amelyeket a jelenlegi országgyűlési határozati javaslat szerint nem kíván ratifikálni a kormány. Ezek között szerepel a képviselőtársam által most megemlített 12. cikkely.

Mi az oka annak, hogy ezt most nem javasoljuk elfogadásra? Nem az elhatározás vagy a szándék hiányzik, hanem a pénzügyi forrás. Alapvetően és eredendően nem igazán az elmúlt évek az okozói a pénzügyi forrás hiányának, hanem tulajdonképpen az az elmúlt 40 év, amely 1990 előtt volt, amikor nem sikerült egy tisztességes, korrekt, mindenki számára, legalábbis a költségvetés számára egy olyan pénzügyi, finanszírozási rendszert kialakítani, amely kiszámítható és biztonságos lett volna.

Ezt követően történt meg úgy-ahogy, nem igazán jól, nem igazán tökéletesen a finanszírozási rendszer valamilyen módon történt átalakítása. 1990 után születtek meg azok a nyugdíjtörvények az előző parlamenti ciklusokban, amelyeknek most hosszú évtizedekig meghatározó szerepük lesz a nyugdíjak finanszírozásában. Ez az egyik fele a történetnek.

A másik pedig: kétségtelen, hogy az előző kormány tárgyalta és felvette a 12. cikkely ratifikálását. De szeretném felhívni tisztelt képviselőtársaim figyelmét arra, hogy az a kormányülés - ha jók az információim - 1998 februárjában volt. Önök előtt akkor még ott volt a lehetőség, hogy az akkori kormány a májusi választásokig a parlament elé beterjessze ezt a javaslatot. Ez nem történt meg. Ezenkívül rendelkezésükre állt önöknek négy év és 72 százalékos többség ahhoz, hogy a Szociális Chartához történő csatlakozást beterjesszék a tisztelt Ház elé, és kényelmes többségük birtokában ezt el is fogadják. Ez sem történt meg.

A polgári kormány úgy határozott, hogy a Szociális Chartát az 1991-es aláírást követően ratifikálásra beterjeszti a parlament elé. A 12. cikkelynek az elfogadása egyfelől a pénzügyi források hiánya miatt nem lehetséges, másfelől pedig nemcsak arról szól a történet, hogy a chartában milyen kötelező előírások vannak, hanem arról is szól, hogy a nemzetközi munkaügyi szervezet 102. ajánlása miket ír elő.

Képviselőtársaim nálam sokkal jobban és részletesebben ismerik - nyilván előző négyéves munkájukból adódóan is - ezeket az előírásokat. Nemcsak arról szól ez a bizonyos előírás, hogy fenn kell tartani, hanem arról is szól, hogy a színvonalát emelni kell. Nem tudom, hogy ennek az előírásnak, akár egy-két éven belül is hogyan tudna megfelelni a Magyar Köztársaság a jelenlegi finanszírozási rendszer és a jelenlegi törvények mellett.

Teljesen felesleges lenne olyan kötelezettséget felvállalnunk, amelyet nem tudunk teljesíteni. Önök is nagyon jól tudják - hiszen erre már célzott is az előbb az előttem szóló képviselő úr -, hogy nagyon szigorú ellenőrzés követi a csatlakozást, megnézi a független szakértői bizottság, illetve a Szociális Charta bizottsága, hogy a jogi előírások, a jogrend mellett milyen a jogalkalmazás. Nemcsak a jogrend és a kötelező törvényi előírások azok, amelyeket be kell tartanunk, hanem nagyon-nagyon alaposan és nagyon körültekintően figyelembe kell vennünk, hogy az esetjog hogy alakul.

Igaz, hogy a Szociális Chartát 1961-ben írták alá a csatlakozó országok, de azóta eltelt jó néhány évtized, az élet változott, a környezet változott, és a precedensjog alapján nemcsak a jogrendben, a kötelező törvényi előírásokban történtek változások, hanem azoknak az alkalmazásában is.

Abban a háttéranyagban, amiért itt és most külön köszönetemet fejezem ki a Szociális és Családügyi Minisztérium munkatársainak - mert azt gondolom, ebben bizonyára mindenkivel egyetértünk, aki az anyagot elolvasta, hogy egy rendkívül korrekt, nagyon alapos tanulmány ez a háttéranyag -, különböző jogeseteket említenek meg a szerzők, többek között a 12. cikkely alkalmazásával kapcsolatban. Hollandiát említik meg példaként, ahol nem sikerült elérni azt a színvonalat, azt a növekedést, amelyet a 12. cikknek az elfogadásával kötelezően előírnak az alkalmazó, csatlakozó országoknak. Éppen ezért ennek a cikkelynek a beemelése jelen ismereteink és jelen lehetőségeink szerint nem lehetséges.

Az pedig, hogy a 12. cikkelyből emeljük ki az (1) bekezdést, és azt fogadjuk el, alapvetően ellentmond annak a filozófiának, amelyet a kormány az országgyűlési határozati javaslat benyújtása során érvényesített. Nevezetesen, azt a megoldást választotta, hogy egy-egy cikkely teljes egészében kerüljön ratifikálásra. Természetesen lehet más megoldást is választani, hiszen erre is van példa a csatlakozó országok történetében, mint például Lengyelországban, ahol egy-egy cikkelynek egy-egy pontját emelték be. De itt és most az az alapvetése vagy alapfilozófiája a csatlakozási határozati javaslatnak, hogy teljes egészében kerüljenek be és fogadjuk el a különböző cikkelyeket.

 

(13.20)

A 12. cikkely 1. pontja ebben az esetben is megtörné ezt a logikát, kikerülne abból a felépítésből, amit a beterjesztő javasol. Éppen ezért azzal, amit a képviselő úr megemlített - és gondolom, majd a későbbiekben erről ismételten szó lesz -, a magam részéről nem értek egyet.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)