DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves Képviselőtársaim! Megértem azt a görcsös igyekezetet, amellyel a jelenlegi ellenzék szociális kérdésekkel foglalkozó képviselői most itt előállnak különféle ötletekkel. Megértem, hiszen abban a szakmai vitában, amely Magyarországon a Szociális Chartát támogató és azt nem támogató erők között van, az elmúlt négy évben tökéletes vereséget szenvedtek, és a charta nem került ratifikálásra.

Most ahelyett, hogy annak örülnénk mindannyian, akik ezt a chartát támogatjuk és jónak tartjuk, hogy a magyar kormány eljutott a ratifikáláshoz, ehelyett megpróbálnak olyan precedenst teremteni, ami egyébként nem volt szokás. Nem volt szokás nemzetközi szerződések ratifikálása során módosító indítványokkal előállni. Jogi értelemben tökéletesen igazuk van, teljesen házszabályszerű, amit csinálnak. Ez azonban olyan precedenst teremtene, amibe én elvi okokból helytelennek tartanám, ha a kormányzati oldal belemenne.

Nagy tisztelettel adózom az elnök úr végtelen türelmének és jóságának (Szórványos derültség a Fidesz soraiban. - Közbeszólás ugyanonnan: Így van!), hogy teret adott annak, hogy az általános vitát a parlament újra lefolytassa. Itt ugyanis az ellenzék részéről egyetlen új gondolat nem merült fel. Mindezt már hallottuk, minderről mi is kifejtettük a véleményünket.

Azt gondolom, hogy nem véletlenül találták ki a parlamentekben az általános vitát és a részletes vitát, és nem először érzem - kritikusan - azt, hogy a mai magyar parlament ezeket a jól bevált és bölcs szabályokat saját magára nem alkalmazza. Újabb és újabb lehetőségeket keresnek egyesek maguknak arra, azt hívén talán, hogy ha ötször elmondanak valamit, annak az igazságtartalma nagyobb lesz, mint hogyha egyszer mondják el? Mi értelme van ennek? Ha nem ismerném a felszólalókat, akkor tudnék egy magyarázatot, de elmondom, és nem úgy, hogy egyiküket is azzal vádolnám, hogy azért tették, amit tettek, ami a következmény végül is. A következmény az, hogy egy meddő vitát folytatunk, és nem tudjuk az ötvenéves évfordulót a ratifikációval megünnepelni - nem tudjuk.

Nincs jelentősége! Ahogy elhangzott, Svájc nem rosszabb ország szociálpolitikai szempontból ratifikáció nélkül, mint sok mindenki más, vagy mondjuk, mint Magyarország. De nyilvánvalóan az a következménye ennek az értelmetlen vitának, hogy nem tudtuk ezen a héten ezt a szavazást lezárni.

Külön-külön lehet minden részeredményről beszélni, de azért az is megengedhetetlen gyakorlat, hogy előveszek egy füzetet, amit a kormány kézbe adott a képviselőknek, elkezdek belőle idézni, és az abban foglalt leglényegesebb gondolatot nem idézem, amely arról szól, hogy a magyar kormány egy optimális minimum mellett kötelezte el magát, és nem megy bele olyan széles körű ratifikációs volumenbe, amelynek az ellenőrzéséről nincs megnyugodva a tekintetben - a precedensjogot is figyelembe véve -, hogy az ország gond és baj nélkül, presztízsveszteség nélkül csinálja végig.

Lehet, hogy ebben a kormány téved. Lehet - de nem árt az országnak! Éppen a svájci példára hivatkozva: nemzetközi téren semmifajta veszteség abból, hogy bármelyik pontot nem ratifikáljuk, nem származik! Sem a 12., sem a 13., sem akárhányadik pontról legyen szó!

Az anyag, amelynek a feladata, hogy hátteret biztosítson, valóban végigment az összes olyan ponton, amit szakmailag lehet ratifikálni, és megmondta, hogy ebből kiválasztja az optimális minimumot.

 

(13.40)

Ezt lehet nem megérteni, meg lehet nem elfogadni, csak eltitkolni nem érdemes, és utána hátsó szándékokat keresni, s olyanokat adni az ember szájába, mintha én azt mondtam volna, kedves Hegyi képviselő úr, hogy nem kívánjuk többet a társadalombiztosítási ellátásokat fejleszteni! Mert ezt a mondatot ugyan elmondta a képviselő úr, és a mondat első felébe belekeverte a nevemet, de a kettő között nem volt összefüggés - de a hallgató számára ez a két dolog már összejön!

Ez ugyanaz a technika, mintha én most azzal vádolnám a képviselő urat, hogy a nyugdíjrendszer kiterjesztése az itt letelepedő külföldiek számára azzal fog járni Hegyi Gyula képviselő kívánsága szerint, hogy az itt letelepedő kelet-európai maffiózó tagok nyugdíjat kapjanak a magyar adófizetők pénzéből. (Hegyi Gyula közbeszólása.) Ön nem mondott ilyet, de ugyanúgy kiforgathatom az ön szavait, mint ahogy ön tette az enyéimmel!

Elnézést kérek, erre van szükség a Szociális Charta-ratifikáció ünnepi folyamatában? Nem inkább arra lenne szükség, hogy örüljön az ellenzék, amelyik nem tudta megtörni a pénzügyi-gazdasági csoportosulások véleményét négy éven keresztül? Hogy azt mondaná: jól van, legalább ti megtörtétek, legalább megtörtétek annyira, hogy a charta ratifikálva lesz? Nem ad több jogot a magyar polgár számára ez a kiegészítő, módosító jegyzőkönyv, semmivel nem lesz több haszna egyetlen magyar állampolgárnak sem, ha aláírjuk, ha nem.

Az, hogy én aláírhatónak tartottam akkor? Most is annak tartom, nincs ebben semmifajta probléma! Béki Gabriellának is igaza van, be lehetne venni azt a bizonyos 12.1-es pontot, amelyik mellett ő kiáll, és az összes többit, amelyek a háttéranyagban le vannak írva - de ennek az égvilágon semmifajta lényeges kihatása nincs az egész ügyre!

Annak van igazi kihatása, hogy Magyarország ratifikálja-e a Szociális Chartát vagy sem. Akármeddig húzzák az időt, kedves képviselőtársaim, akármeddig el akarják venni a pillanat ünnepi hangulatát, a magyar kormány beterjesztette, és a magyar parlament ratifikálni fogja ezt a chartát!

Sajnálom, hogy ilyen rossz, ünneprontó hangulatot csináltak a tárgyalás egész folyamán, és szégyellem magam. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)