DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Ház! Hírünknek a világban és a közérzetünknek is jót tesz, ha a magyar gazdaság efféle komoly, mélyreható vizsgálódásaival foglalkozunk.

Keller László képviselő úr legutóbbi mondata az volt, hogy a kormány szembesüljön a valósággal. Igen hálás vagyok a képviselő úrnak, és persze hogy az ellenzéknek, amikor besegít nekünk, hogy szembenézzünk a valósággal, csak hálásak vagyunk - valóban, ez a parlamentarizmus! Ugyanakkor a képviselő úr és az igen tisztelt ellenzéki képviselő urak elmennek odáig - nem egyszer -, hogy a teátrikus jelenség kedvéért annyira nagyítják és eltúlozzák a gazdasági élet kiszámíthatatlanságát vagy belső ellentmondásait, mintha ezért mindért a kormány lenne a felelős.

Egek ura! Ki felelős azért, hogy a májusi eső aranyat ér, vagy pedig elönti és megfojtja a termést? Vannak a gazdasági életben olyan tényezők, amelyek felett a vállalkozónak vagy a gazdaságpolitikusoknak van befolyásuk vagy döntésük, és vannak azon kívül lévő tényezők is. Az a jó ebben a beszélgetésben, itt az Országgyűlésben, igen tisztelt képviselőtársaim, amikor azokról a témákról beszélünk, és azokat vizsgáljuk, amelyekre van befolyásunk.

Az például, amikor Bauer Tamás képviselő úr felelősségre vonja a Fideszt, hogy ma már nem beszél a 7 százalékos növekedésről, ez egy jó kérdés. Szeretném válaszolni a képviselő úrnak: igen, beszélünk, gondolkozunk a 7 százalékos növekedésről. Annak a lehetőségei a jelenben módosultak ahhoz képest, ahogy ez két évvel ezelőtt látszott. Azt, hogy valaki előre jelez és olyan termést vár, amely a paraméterek tükrében egy lehetőség, és nem úgy alakul, mert a paraméterek másképpen formálódnak, ezt jó felemlegetni, de ez nem felelőtlenség, és különösképpen pedig nincs olyan szándék, mintha a Fidesz vagy a kormánypárti képviselők röstellnénk magunkat azért, mert a 7 százalékos növekedés témáját előhoztuk, és a választási kampányban és azóta is az ország elé hoztuk.

Azt, hogy mitől emelkedhet vagy csökkenhet a növekedés rátája, jól tudjuk: sok mindentől. De ne legyünk olyan naivak, vagy ne tettessük, hogy azt hisszük, hogy ez mind csak a kormánytól függ! A kormányzattól sok minden függ, különösképpen abban a szférában, hogy ne legyen balkezes, ne csináljon olyan dolgokat, amely nem mozdítja előre a gazdaság élet lehetőségeit. Potenciálról van szó! Arról van szó, hogy egy tízmilliós országban hatmillió olyan ember van, aki a munkaerőpiacon aktív lehet, és hogy mennyire aktivizálódhat ez a munkaerő, hogyan inspiráljuk, hogyan segítsük elő a honi és a nemzetközi vállalkozóknak, hogy az ország gazdasági potenciáljával éljenek.

Azt mondani, igen tisztelt képviselőtársaim, hogy ez a kormány arat, de nem vetett - ezek olyan szép teátrikus mondások!

(11.10)

Néha kívánom, hogy én is mondjak ilyet, szoktam is különböző társadalmi előadásokban és egyetemi katedrán. Azonban jelenleg, ebben a helyzetben nézzük csak meg, hogy mi is történt! Az történt, hogy az elmúlt nyolc vagy tíz év során a gazdasági élet nem érte meg azt az ígéretes átalakulást, amiről Tardos Márton képviselő úr is említést tett. Ez maga egy nagy téma, számomra egy majdhogynem érthetetlen nagy téma, és sokat foglalkozom ezzel, és hallgatom azokat, akik, gondolom, hogy erről többet tudnak. Amikor a magyar gazdasági élet fölszabadult az államgazdaság és a tervezés igájából, elindulhatott volna - várhattuk akkor tíz évvel ezelőtt - a felfelé ívelő úton, kék szalag bizottság és más gyakorlatok nyomán ilyesmiről is szó volt. És nemhogy elindult volna fölfelé, még szinten sem maradt, hanem lefelé és olyan súlyosan lefelé.

Bauer képviselő úr, azzal vigasztalni bennünket, hogy másoknál is baj volt, a lengyeleknél meg a cseheknél... - hát ott se jól mentek a dolgok! Az, hogy a szomszéd tehene is megdöglött, azért nem nyugtat meg engem! Rosszul történtek a dolgok. Most, ennek a költségvetési irányelvnek a tárgyalásán persze nem mehetünk bele mindabba, mert hiszen ahhoz több idő kívántatik, ámbár időnként csináljuk részletekben.

Hogy a kormány előrejelzései teljesülnek vagy nem teljesülnek... A kormány, ha bölcsen csinálja, mint ahogy látom, közgazdászokra, szakemberekre hallgat, és ennek alapján építi bele az előrejelzéseibe azt, hogy mi várható.

 

(Az elnöki széket dr. Áder János, az Országgyűlés elnöke foglalja el.)

 

Tisztelt Ház! Ez nem olyan kőbe vésett gazdasági terv, amihez ez az ország kénytelen volt hozzászokni évtizedeken át. Ezek előrejelzések, amit gondolunk a jövőről, és olyan jó, hogy ebben az általános fogalomban egyetértünk! Nem úgy tekintjük ezt, hogy hároméves vagy ötéves terv, és aki nem csinálja, annak levágjuk a kezét, vagy börtönbe zárjuk, vagy ilyesmi. Arról van szó, hogy mérlegeljünk, előrenézzünk! Itt a vita tárgya és egymás segítésének a feladata az, hogy segítsünk egymásnak jobban látni. S ha a kormány oldaláról valamit nem látnánk és az ellenzék rámutat, biztos vagyok benne, hogy a kormány hálás lenne. De nem azért, igen tisztelt képviselőtársaim, amikor ilyet rakunk egymás tányérjára, hogy nem vették figyelembe, meg arattak, de nem vetettek... Azok a javaslatok és előkészületek, amelyek a közoktatásban, az adócsökkenés szférájában, az egészségügyben vita tárgyai, és együtt hozunk törvényeket, ezek ilyen szándékoktól vezettettek.

Hogy mi lesz a bérek sorsa a közszférában, Göndör István képviselő úr, olyan jó, hogy újból és újból előhozza. Azt hiszem, nem sok beszélgetés után eljutunk a válaszhoz: a közszférában a bérek attól függenek, hogy mi lesz az ország termelékenysége, végső soron az ország növekedése - köszönöm, Tardos képviselő úr: - hosszú távon az ország növekedése. Mert abból több lesz a bér, több lesz a béralap, és akkor, amikor a magánszférában magasabbak a bérek, akkor fölemelkednek a közszférában is - nem fordítva, igen tisztelt képviselőtársaim! Illúzió lenne, hogy a kormány jószívűségéből vagy kőszívűségéből kifolyólag több lesz vagy kevesebb lesz a bér! Ha így állapítódnak meg a bérek, az recept a csődre, rövid távon recept a csődre.

A munka termelékenysége igenis lehetőséget nyújt arra, hogy kinőjünk a bajainkból, hiszen amit a kormánytól láttunk, az előrejelzés a következő évekre, elsősorban a növekedésen alapszik. Kinőni, és ennek a lehetőségei igenis kedvezőek. Nem olyan kedvezőek, mintha bizonyos tényezők nem lennének olyan felhősek, ha nem lenne háború a Balkánon, ha Oroszországban a gazdasági életet valahogy jobban tudnák menedzselni, ha néhány ilyen hátrahúzó elem a világgazdaságban nem érintene bennünket is, akkor még jobbak lennének a kilátásaink.

Azonban a kilátásaink jók, mondjuk meg önmagunknak, és mondjuk meg a világnak! Jó, ha megmondjuk a világnak. Igen tisztelt képviselőtársaim, figyelnek bennünket, hallják, a hazai beruházók, a nemzetközi beruházók, az üzleti élet jelzői hallgatják azt, hogy mi mit mondunk magunkról. És ha azt mondjuk, hogy itt is fáj meg ott is fáj meg sántikálunk meg úgyis mindennek vége, akkor előbb-utóbb még talán el is hiszik, nem pedig annak tudják be, hogy van egyfajta régi, régi magyar szkepticizmus és pesszimizmus. Mert a valóságban a gazdasági szférában ami számít, az az, hogy Magyarországon a munka termelékenysége több mint a munkabér. Sokkal több Magyarországon a munka termelékenysége, mint a munkabér! Hogy ez miért van így, egy érdekes téma, és kell vele foglalkoznunk. Azonban ez azt is jelenti, hogy ez a magasabb termelékenység ösztönző a beruházók számára, hazai és nemzetközi beruházók számára, hogy ide jöjjenek Magyarországra, Magyarországon létesítsenek üzemet. Ez emeli majd tovább a bért. Mert az a jelentős különbség a munka termelékenysége és a bér között, ami fennáll, nem egy tartós recept, az keskenyedni fog, ami jó hír, mert a magyar dolgozó, a magyar munkás, mindenki az országban magasabb életszínvonalhoz jut el. Nem annak az árán, hogy a kormány valamilyen rendelkezések alapján megszabja! A kormány feladata itt az, hogy lehetőséget nyújtson az országnak a potenciáljához való eljutásra.

Ha így nézzük a témát, igen tisztelt képviselőtársaim, a kisebb hibák, amik itt-ott léteznek vagy belecsúsznak az irományainkba, nem is lesznek olyan lényegesek. Engedtessék meg, hogy csak egy vagy kettő ilyet mutassak!

Itt van a kezemben a módosító javaslat, igen tisztelt képviselőtársak, Kovács Kálmán, Tardos Márton, Asztalos Ildikó, Kuncze Gábor, Béki Gabriella, Kóródi Mária - többek bölcsessége és munkája. Mégis valahogy az van az 5. pontban, hogy a nyugdíjak reálértékét a GDP-növekedés százalékos mértékének felével kell növelni. Aztán néhány sorral vagy fél oldallal később azt mondják, hogy legalább egyharmadával kell növelni. Felével-egyharmadával? - ezek jelentős különbségek! Elképzelhető, hogy ez szőrszálhasogatás, és nem is ez a központi témája a dolognak.

Arra pedig, hogy Bauer képviselő úr meglátása az, hogy a 3-4 vagy 3,5-4,5 százalékos előrejelzés-e a kívánatos vagy más, azt mondhatom, orvosi körökben szokásos, hogy a beteget, különösen a súlyos beteget vagy a fontos beteget négy-öt-hat orvos is megvizsgálja, több diagnózis készül. Az az orvos, akinek a diagnózisa nem egyezik meg a másikéval, azt nem fogják kirúgni az Orvosi Kamarából vagy pedig rossz hírét kelteni! Ezért nem veszem én rossz néven vagy ezért nincs semmi kifogásom az ellen, hogy Bauer képviselő úr alacsonyabb növekedési rátát vár, jelez előre, mint amennyit én jelzek előre. Remélem, Bauer képviselő úr sem veszi rossz néven, hogy én magasabb növekedési rátát látok, jelzek a magam közgazdasági analízise alapján.

(11.20)

Ez a közgazdasági analízis, ismétlem, a termelékenység, manapság, a XX. század végén, a következő évezredbe menően az egyetlenegy legfontosabb termelési tényező a tudás, és ebben Magyarország - bocsánatot kérek, idézőjelbe teszem - "nagyhatalom", superpower. Ezt nem én mondom, olvassuk szerte az irományokban. Most módunk volt elmenni - említettem már tegnap, hogy az Országgyűlés gazdasági bizottsága kihelyezett ülést tartott - Nagykanizsára egy nagy gyárba, a Tungsram General Electric gyárába. Olyan ragyogó teljesítmények lehetségesek Magyarországon! És a General Electric menedzsmentje elmondja a kollégáinak a golfkurzusban vagy a koktélpartin, hogy mi történik. Ezek azok a tények, amelyek Magyarország növekedésének az előjelzései, és én ezeket figyelem. Ezért nem adom fel; amikor a csillagok helyre jönnek megint, kevesebb lesz a felhő, nem lesz háború a szomszédságban, nem lesz sok minden más nyavalya a világban, a magyar gazdasági élet el fog jutni a 7 százalékos növekedés felé. Ha addig kevesebb, az nem jelenti azt, hogy azt várjuk most már mindörökké.

Még egy megjegyzést szeretnék tenni: a kormány által előjelzett elemek egyik tényezője a kamatláb, hogy mennyi is lesz a pénz ára. Itt szeretném, ha meglátnánk és biztosra vennénk, hogy igen, a magas reálkamat - mint ahogy ez az előjelzés és a kormány programja mondja -, a magasabb kamatláb kívánatos azért, hogy ezzel ösztönözzük, bátorítsuk a takarékosságot. Ugyanakkor a magasabb kamatláb igenis hátraszorítja, visszatartja a vállalkozói lehetőségeket, különösen a kis- és középvállalatoknál. Most lehet, hogy itt valami mérleget kívánatos nézni, hogy milyen mértékben hasznos a magasabb kamatláb a takarékosság előmozdításában, és milyen súllyal tartja vissza a magasabb kamat a kis- és középvállalkozók tevékenységét. Azt hiszem, sok számításom és kollégáim számításai alapján jelenthetem is, hogy a magasabb kamatláb a nemzetgazdaság számára egy negatív tényező. Többet árt, mint használ! Különösen egy ilyen - idézőjelben mondom - "szegény országban", ahol sok takarékosságra úgy sincs lehetőség, hanem inkább a termelés révén való előrehaladásra.

Utoljára még azt említeném, hogy az irodalomban és a vitában ismét előfordul az, hogy deflációs jellegű várakozásokkal kell szembenézni. Igen tisztelt képviselőtársaim, lehet, hogy ez egy szemantikus dolog, lehet, hogy elméleti fogalom, de jó lenne egyszer, ha tisztáznánk. Mert olvassuk a zöld újságtól a kutatóintézetek jelzéséig mindenütt, hogy ez a fogalom zavaros. Nem jól kommunikálják nekünk a témát. Nevezetesen, olyasmit olvasunk, hogy a deflációs jellegű elvárások ártanak majd az országnak, a defláció árt majd az országnak. Hölgyeim és uraim, a defláció nem árt az országnak! Ha a defláció szemantikus jelentését nézzük, az árcsökkenést jelent. Ó, a depresszió, az igen! És itt az a hiba, hogy közhasználatban manapság majdnem mindenki a két szót szinonimaként használja, mintha a defláció depressziót jelentene.

Igen tisztelt képviselőtársaim, a defláció nem depresszió. Úgyis lehet árcsökkenés, árszínvonal-csökkenés, nevezetesen defláció, az infláció ellenkezője, amikor a gazdaság növekszik, a depresszió pedig a gazdasági csökkenés, gazdasági színvonal csökkenése; lehet áremelkedés, árcsökkenés rezsimében, mindegyikre van példa. Tehát azért is jó az ilyenféle vita, megmérése a gazdaságpolitika előrejelzéseinek, mert lehetőség adódik arra, hogy olyan dolgokat tisztázzunk és olyan dolgokat halljunk meg egymástól, amire talán a költségvetés vitájában vagy egyéb versenyben kevesebb türelmünk van.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz padsoraiból.)