BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Kénytelen voltam szót kérni, hiszen Béki Gabriella - mint a többiek is - csak tíz percet beszélhetett, és így azt gondoltuk, hogy ha nekem is jut tíz perc a napirendi előírás szerint, akkor miért ne egészítsem ki azt, amit Béki Gabriella az SZDSZ képviselőcsoportjából már elmondott.

Szeretnék elmondani önöknek, kormánypárti képviselőtársaim, egy, ha úgy tetszik, műhelytitkot. Amikor megalakult a kormány, és előállt a kormányprogrammal, amiről persze a választási kampány alapján már lehetett tudni, hogy nagyjából mit fog tartalmazni, és pontosan tudtuk, hogy az egyik fő gondolatuk, az egyik fő cselekvési irányuk az lesz, hogy visszaállítsák azokat a támogatási formákat, amelyeket az MSZP-SZDSZ-kormánykoalíció a stabilizációs csomag részeként korlátozott, illetve megszüntetett, akkor el kellett döntenünk, hogy mi most mit fogunk tenni.

Hiszen mondhattuk volna azt - és ezt komolyan megfontoltam én magam is -, hogy mi rákényszerültünk egy adott, nagyon éles költségvetési szituációban ezekre a korlátozásokra, de miért ne mondhatnánk most azt, hogy miután a stabilizáció következtében ez a szükséghelyzet elmúlt, azokra a korlátozásokra már nincs szükség, amelyeket mi kényszerből hoztunk, és miért ne mondhatnánk azt, hogy üdvözöljük a visszaállítást. Talán, ha mi magunk tovább kormányozhatnánk, akkor mi is ezt tennénk, amikor a szükséghelyzet elmúlik. Ez lett volna az egyik lehetőség.

A másik lehetőség viszont az volt, hogy megvizsgáljuk azt, hogy vajon azok a szempontok, amelyek bennünket a családtámogatási rendszer átalakítására, szűkítésére késztettek, vajon megszűntek-e azzal, hogy a rövid távú szükséghelyzet elmúlt.

Ebből a szempontból érdemes végiggondolnunk azt, hogy bármiféle állami támogatás, legyen az nyílt állami támogatás - mint például a családi pótlék, a gyed - vagy adókedvezménybe burkolt állami támogatás - például a családi adókedvezmény -, vagy például amiről ma is beszélt Horváth képviselő úr, mondjuk, a tankönyvek áfamentessége, ezek mind-mind olyan állami lépések, olyan állami akciók bizonyos jövedelemátcsoportosításra, amelyeknek háromféle hatása van.

Az egyik hatás az adott célnak a szolgálata. Például ha az állam olcsón adja a színházjegyet vagy a hangversenyjegyet, ezzel a színházaknak pótolni kell azt a kiesést, ami a színházak bevételében jelentkezik. Ez az egyik cél, a költségvetési hatás.

A másik: ha olcsón adjuk a színházjegyet, sokkal több ember jut el színházba, mint ha drágán adjuk. Igaz? Ez a második hatás. Tehát az egyik a költségvetési hatás, hogy pénzbe kerül; a másik az adott cél elérése, hogy többen jutnak hozzá színházjegyhez.

És a harmadik szempont, ez a szociális hatás: mely társadalmi rétegeket érinti kedvezően, és melyeket nem? Például ha az állam dotálja a színház- és hangversenyjegyeket, akkor igaz, hogy többen jutnak színházba, de ez egy jövedelemátcsoportosítást jelent ama réteg javára, amelyik a lakosság átlagánál többet jár színházba és hangversenyre, és ezek bizony a magas jövedelműek.

Azt kell végiggondolni, hogy ennek a háromféle hatásnak - a költségvetési hatásnak, az adott célt szolgáló hatásnak és a szociális hatásnak - milyen az egyenlege.

Én azt gondolom, hogy ugyanígy kell eljárni a családi támogatásoknál is. Például - csak hogy nagyon kézenfekvően nézzük a dolgot -: a családi pótlékról tudjuk azt, hogy nagyon jól szolgálja az adott cél elérését - mert hiszen mindenekelőtt ezt veszik figyelembe, ha valamit egyáltalán figyelembe vesznek a gyermekvállalási döntéseknél, egy régi meggyökeresedett forma -; másodszor van egy komoly költségvetési vonzata; és harmadszor minden szociálpolitikai, szociológiai vizsgálat azt mutatja, hogy a családi pótlék, amelyhez mindenki hozzájuthat, aki gyereket vállal, szociálisan kifejezetten az alacsony jövedelműeknek kedvez. Képviselőtársam, aki ezzel foglalkozott, nyilván ismeri a Tárki vizsgálatait, amelyek ezt egyértelműen kimutatják.

Ezzel szemben például az adókedvezménynek hasonló hatása van minden más szempontból, de a szociális hatása kifejezetten kedvezőtlen, mert az alacsony jövedelműek nem jutnak hozzá, a magas jövedelműek meg hozzájutnak. Az a kérdés ezek után, hogy amikor egy új formát behozunk, vagy visszahozunk egy megszüntetett formát, akkor ebből a három szempontból mérlegeltünk-e kellőképpen.

 

(15.20)

Azt gondolom, tisztelt fideszes képviselőtársaim, hogy ha ebből a szempontból mérlegeljük egy új forma behozatalát, akkor arra kell jutnunk, hogy a gyerekvállalás szempontjából való pozitív hatása nem jobb, mint a többi formáé; nem állítom, hogy rosszabb, ez mérlegelés kérdése - Béki Gabriella és Takács Imre is beszélt erről -, mindenesetre nem jobb.

Másodszor azt kell mondanunk, ami a költségvetési hatását illeti, ez ma bizonytalan, ez kiderül az előterjesztésből, hogy szinte kiszámíthatatlan.

A harmadik hatás szempontjából pedig, nevezetesen a szociális, ha úgy tetszik, réteghatás szempontjából megítélésem szerint kedvezőtlenebb, mint akár a gyes, akár a családi pótlék. Ezért, a háromféle szempont összehasonlító mérlegelése alapján gondolom személy szerint azt, és ebben - mint hallhatták - Béki Gabriellával is egyetértünk, hogy ha van többletpénze családtámogatásra a mindenkori Országgyűlésnek, a mindenkori költségvetésnek, akkor azt nem ebben a formában, hanem a szociális szempontból előnyösebb gyes-, illetve családipótlék-emelés formájában kell felhasználni. És amikor nekünk kormánypártként volt befolyásunk arra, hogy mi történjék, akkor minden erőnkkel ezt szorgalmaztuk, és a ciklus második felében, amikor a szükséghelyzet már múlóban volt - '97-98-ban -, ebben értünk is el bizonyos eredményeket.

Végül szeretnék arra a kérdésre is válaszolni, amit itt egy közbeszólás formájában egyik kormánypárti képviselőtársunk felvetett: hanem mitől, ha nem ezektől a formáktól? Ebben a kérdésben Takács Imrével kell hogy egyetértsek. Minden vizsgálódás azt mutatja, hogy a gyerekvállalás alapjában véve és hosszabb távon nem ezeknek a konkrét támogatási formáknak a függvénye, hanem a társadalom általános, ha úgy tetszik, lelkiállapotának. Nézzék meg a nemzetközi adatokat, amelyekből különösen egyre hívnám fel a figyelmüket, a volt NDK, Kelet-Németország népesedési adataira. Abban az országban a rendszerváltás után az addig is igen alacsony, a magyarországihoz közel álló születésszám a felére esett vissza, egyszerűen azért, mert maga a rendszerváltás, annak minden hatásával együtt egy rendkívül súlyos, a háborúkhoz hasonló társadalmi megrázkódtatás volt.

Nekem szilárd meggyőződésem, hogy ami nálunk történt és történik a népszaporulat, a népességszám alakulásában, az nem ennek vagy annak a konkrét intézkedésnek a következménye, hanem annak a hallatlanul súlyos megrázkódtatásnak, amit a magyar társadalom számára az elmúlt 10-12 év története jelent. A másfél millió munkahely megszűnésének, az infláció megugrásának, a lakosság egyharmada létfeltételei elbizonytalanodásának volt itt döntő szerepe. És ami hosszabb távon segíthet annak a valamennyiünk által vallott célnak az érdekében, hogy tényleg minden család vállalhasson annyi gyereket, amennyit szeretne - és egyetértek önökkel abban, hogy szinte minden család többet szeretne, mint amennyit vállalni mer -, ebből a szempontból a döntő kérdés az, hogy egy tartós, nyugodt perspektívát lásson maga előtt a magyar társadalom, aminek alapjában véve gazdaságpolitikai feltételei vannak, a társadalom általános, biztonságos közlégkörében rejlenek a feltételei.

Önök is tudják, hogy az ilyen típusú intézkedések (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) mindig csak egy-két évre emelik meg a népszaporulatot...