DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Elnök asszony, köszönöm. Tisztelt Ház! Tisztelt országgyűlési Biztos Asszony! Biztos Urak! Az 1993. évi LIX. törvény 27. §-a kötelezi az állampolgári jogok országgyűlési biztosát évenkénti beszámoló beterjesztésére az Országgyűléshez. Ugyanez a törvényhely viszont csak igen szűken, alig-alig egy-két szóban határozza meg, mire kell kiterjedjen, mire terjedjen ki ez a beszámoló, milyen mélységű legyen, milyen szerkezetű legyen, mi az, ami ide kell kerüljön a Ház elé.

Úgy gondolom, hogy a törvényhely nem túl bőséges meghatározása ellenére az országgyűlési biztos egy olyan terjedelmű és olyan szerkezetű beszámolót terjesztett a Ház elé, amely, azt gondolom, minden igényt kielégít. Ez a beszámoló szerkezetileg kifejezetten, nagyon jól áttekinthető, tartalmi mélységei olyanok, ahol az egyedi ügyekből is általános következtetéseket lehet többségében levonni, és tartalma olyan, amely, azt kell mondanom, a Ház számára is sok szempontból iránymutató lehet. Miután olyan terjedelmes a beszámoló, úgy gondolom, csak néhány részével lehet vagy szabad foglalkozni, nemcsak az idő megtakarítása céljából, de azért is, mert magát ezt az egész beszámolót egységesen kell és lehet értékelni.

Van a beszámolónak egy olyan része, ahol statisztikai adatokat közöl, s ezek közül az egyiket szeretném kiemelni. Ez arról szól, hogy a vizsgált panaszok száma 1997-hez viszonyítottan 6,75 százalékot, tehát majdnem 7 százalékot csökkent. Ez így első olvasatra rendkívül kedvezőnek tűnik, úgy tűnik, mintha itt valami hatalmas közállapot-javulás következett volna be. Azt gondolom, valami olyasmi következett be, ami kezdettől fogva várható volt és amire szükség is volt. Az országgyűlési biztosok működését ugyanis valami másfajta várakozás előzte meg a széles közönség részéről, mint amit ez az intézmény, ez a jogintézmény valójában szolgálni hivatott. Igen sokan úgy gondolták, hogy ha nincs igazam a bíróságon, meg nincs igazam az államigazgatási hatóságnál, nota bene egyáltalán nincs igazam, akkor is van az országgyűlési biztos, ahol majd én egyoldalúan előadom a saját panaszomat, és ebből aztán valami biztosan ki fog sülni, hiszen azért találták ki az országgyűlési biztost, hogy az nekem igazságot szolgáltasson.

El kellett telnie néhány évnek, amíg nyilván most kezd elterjedni vagy kezd a tudatba beszivárogni, hogy nem ezt a célt szolgálja az országgyűlési biztos. Kezd elterjedni és kezdik tudomásul venni az emberek, hogy az országgyűlési biztos nem bírósági pótlék, nem államigazgatási pótlék, hanem kifejezetten egyfajta olyan törvényességi intézmény, amely a törvényesség érvényesülését és nem egy-egy egyednek az olyanfajta jogérvényesítését kívánja szolgálni, amelyet esetenként talán nem is lenne célszerű megtámogatni. Azt gondolom, hogy azokból az eseti és egyedi esetekből, amelyeket az országgyűlési biztos asszony rendkívül jól csoportosítva a Ház elé tárt, kiderül, hogy lassan-lassan ezek bizony így alakulnak, ez a tudatba átmegy, és meggyőződésem szerint ez a jogintézmény legáltalánosabb elfogadottságát igazolja.

 

(19.30)

Szeretnék utalni még valamire, ami, úgy gondolom, szintén azzal járhat, hogy elképzelhető, hogy ez további panaszcsökkenésekhez fog vezetni. Az országgyűlési biztos asszony egy nagyon szellemes és azt kell mondanom, kiváló idézetet mondott el az alkotmány- és igazságügyi bizottság előtt, amikor azt mondta, idézve egy másik ombudsmant: "Ha helyesen használja a parlament a mindenkori biztosát, akkor tulajdonképpen ez az emberi jogok őrzőkutyája a parlament megbízásából, amely nagyon hangosan ugat, de sohasem harap." Majd, hogy még egy idézet legyen - ami számomra igazán kiválónak tűnik - egy másik ombudsmantól, azt hiszem, az ombudsman hölgytől, ahol azt mondja, hogy "az ombudsmannak nagy a szája, de rövid a karja".

Azt gondolom, az óriási hiba az lenne, ha igen hosszú karja lenne és nem lenne megfelelő méretű szája az ombudsmannak, mert végső soron az igazi nagy feladata az, hogy mindazokra felhívja a figyelmet, mindazokban megtegye azokat a lépéseket, amelyekben fogyatékosságok vannak; lehet, hogy éppen csak egy törvényességi fogyatékosság, de az is lehet, hogy alkotmányos fogyatékosság.

Azt gondolom, hogy az eseti és az egyedi részekből néhány dologra mégis rá kellene mutatni, és ezekkel külön kellene foglalkozni. Ami a szívem szerint az egyik legfontosabb része - tudom, hogy nem ez valójában, csak hozzám nagyon közel áll -, ez a bűncselekmény áldozatainak, és most terjesszük ki egy kicsit jobban: a büntetőügyekben a sértetteknek a helyzete. Azt gondolom, hogy az eltelt tíz esztendőben, tehát valahol attól kezdődően, amikor már más jogértelmezés és másfajta büntetőjogi értelmezés uralkodott el - egyébként helyesen - a magyar joggyakorlatban, a sértettek és a bűncselekmények áldozatai egyre inkább kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek.

Emellett nem lehet elmenni, mert mégiscsak arról van szó, hogy maga a büntetőeljárás és az egész bűnüldözési eljárás nem elsősorban arról szól, hogy milyen jogokat kell biztosítani - ez is nagyon fontos - a vádlott részére, hanem arról, hogy a bekövetkezett büntetőeljárással honorált cselekményt miként kívánja a társadalom úgy reparálni, hogy érzékletes és érzékelhető legyen a sértett, a bűncselekmény áldozata számára is. Ezekben az eljárásokban az a helyzet, és ezért szorulnak ők nagyon-nagyon az ombudsman védelmére, hogy van egy jól felkészült ügyvéd - tételezzük fel, hogy mégiscsak olyat bíznak meg egy-egy adott fontosabb büntetőeljárásban -, van a vádhatóság, amely nyilván a váddal fog foglalkozni, és van a sértett, aki ott áll önmagában az ő saját szerencsétlen bajával, az elszenvedett sérelemével, és pénze, lehetősége az esetek többségében nincs arra, hogy jogi védelmet biztosítson önmagának, ezért úgy gondolja, úgy érzi, sokszor alappal, hogy bizony a társadalom őt magára hagyta.

Azt gondolom, itt hatékony lépéseket kell tenni, és amilyen fontos - ezzel mélyen egyetértek -, hogy a büntetőjogi védelmet nemcsak formailag, hanem tartalmilag is kell biztosítani a kirendelt védelmek esetében, legalább olyan fontos az én nézetem szerint, hogy a jogvédelmet mindenkor és teljes biztonsággal megkapják azok a sértettek is, akik a bűncselekmény áldozatai.

Van még egy olyan rész, amelyről szólni kívánok - lehet, hogy éppen a korom miatt -, ez pedig az idősekkel történő foglalkozás. Az idősek otthonával kapcsolatosan számos vizsgálatot lehet ide tárni a Ház elé. Ezekben vannak pozitív és vannak negatív képet mutatók. Azt gondolom, nem mindig az anyagiak azok, amelyek döntő mértékben meghatározzák, hogy milyen az idős emberek állapota, helyzete, az egész élete abban a miliőben, ahol kénytelenek - mert nem választották -, sokszor csak tengődve leélni hátralévő életüket. Döntő mértékben az emberi tényezők határozzák meg azt az állapotot, amely ezeken a helyeken kialakul. A segítség tehát igazán kell, de nem mindig csak az anyagiakat kell ezeken a helyeken megkövetelni és követelni, hanem többségében az emberi jó szót, az emberi magatartást és nemritkán a vezetői tudást, hiszen ezeket az intézményeket tudni kell jól és kiegyensúlyozottan, az idősek iránti nagy-nagy szeretettel vezetni.

Nos, amiben nekünk, független kisgazdáknak vitánk van - szeretném hangsúlyozni, hogy adott esetben nem az országgyűlési biztos asszonnyal, hanem elsősorban a törvényi szabályozással -, az a következő. Az 1993. évi LIX. törvény 29. §-a (1) bekezdésének a) pontja a törvény alkalmazása szempontjából hatóságnak minősíti kvázi az államhatalmi, államigazgatási feladatokat ellátó szerveket - betű szerint értelmezve tehát az Országgyűlést is. Az eltelt évek alatt mi úgy érzékeltük, az országgyűlési biztos tartózkodott attól, hogy az Országgyűlés vonatkozásában, az Országgyűlésre kiterjessze a vizsgálatokat és a vizsgálódásokat. A mi nézetünk szerint erre nincs is lehetőség, ha az alkotmányt helyesen értelmezzük. Az alkotmány 19. §-a ugyanis a következőt mondja: "A Magyar Köztársaság legfelsőbb államhatalmi és népképviseleti szerve az Országgyűlés."

E kettő, nézetünk szerint, nincs összhangban. A Független Kisgazdapárt képviselőcsoportja ezért volt kénytelen az Alkotmánybírósághoz fordulni és kezdeményezni ennek az alkotmányos ellentmondásnak a feloldását. Úgy gondoljuk, hogy ezt fel kell oldani. Nehezen fogadható el, hogy miközben az országgyűlési biztost az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával az Országgyűlés választja meg, a beszámolót ide tartoznak megadni, mindeközben pedig a vizsgálódás ugyane szerv részéről a beszámolót elbíráló vagy elfogadó, vagy el nem fogadó Házra is kiterjedjen. Mi úgy gondoljuk, hogy ezt a fajta vizsgálódást az Alkotmánybíróság vagy az Alkotmánybíróságon túlmenően négyévente a választók jogosultak megtenni.

Összességében a Független Kisgazdapárt álláspontja az, hogy ez a beszámoló, amelyet most tárgyal a Ház, egészen kiváló, és a magunk részéről igennel fogunk szavazni a határozati javaslat elfogadásakor. Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)