BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Bevallom, hogy némi irigységgel tartom kezemben ezt a beszámolót, hiszen azt látjuk a 377. oldalon, hogy arra a kérdésre, hogy mennyire szolgálják ma Magyarországon az emberek javát, az országgyűlési biztosok 63 pontos osztályzatot kapnak, míg mi, országgyűlési képviselők, vagyis az Országgyűlés csak 46 pontot kapunk. Tehát a magyar társadalom sokkal jobban szereti az országgyűlési biztosokat és a biztos asszonyt, mint bennünket.

Ez persze nyilván azzal is összefügg, hogy nemcsak Bokros-csomagot nem kaptak az ombudsmanoktól az emberek, de még a nyugdíjemelés mértékét sem csökkentették a korábban feltételezetthez képest. Tehát nemcsak az előző, hanem a jelenlegi Országgyűléstől is kaptak olyasmit az emberek, amit az ombudsmanoktól, az állampolgári jogok, az adatvédelem és a kisebbségi jogok biztosától biztosan nem kapnak.

Ha úgy tetszik, úgy érzi a közvélemény, hogy az állampolgári jogok, a kisebbségi jogok és az adatvédelem biztosai mindig őket védik, az Országgyűlés pedig nem mindig őket védi, legalábbis úgy tűnik, mintha nem mindig őket védené, de ehhez hozzá kell szoknunk. Mi, országgyűlési képviselők nem is vagyunk egyedül ebben, hiszen ott van mellettünk a kormány, a szakszervezetek, a munkáltatói érdekképviseletek. Önök pedig, biztos asszony, biztos urak, az alkotmánybírókkal és a köztársasági elnökkel osztoznak ebben az igazán irigylésre méltó pozícióban.

Pedig, tisztelt Országgyűlés, nem mindig védik ám meg azt, aki hozzájuk fordul. Mint kiderül a beszámolóból számolva, a beadványok többsége esetében eleve visszautasítják azokat, amelyek alaptalanok, amelyek nincsenek a hatáskörükben, és azok közül is, amelyeket vizsgálnak, bizony az esetek nagyon nagy részében azt állapítják meg, hogy a panasz alaptalan, és azért állapítják meg, mert tényleg alaptalan. Tehát semmivel sem kevésbé elfogulatlanok, objektívek, mint például az Országgyűlés, és ez szerintem az érdemük.

Aki végigolvassa ezt a vaskos beszámolót, annak azt kell megállapítania, hogy bizony az állampolgári jogok biztos asszonya és helyettese nagyon korrektül, elfogulatlanul vizsgálódik. Hadd hívjam fel arra a figyelmet - amit valamennyien tudunk, akik olvastuk, de talán a nyilvánosság kevésbé -, hogy ezek a beszámolók, ugyanúgy, mint a másik két általunk tárgyalt beszámoló, mindig az ügyekről szólnak; sosem nevezik meg a szereplőket, még akkor sem, amikor minden olvasó pontosan tudja az újságokból, hogy kiről van szó, mert az ügyek egy része nagyon nagy port vert fel. Így volt ez a kisebbségi jogok biztosának múlt héten tárgyalt beszámolójával, és így van ez a ma tárgyalt beszámolóval is. Nem nevezik meg, mert nem a személyről, nem az állami funkciót betöltő személyről szól - legyen az illető akár polgármester, akár rendőrfőnök, bárki más -, hanem arról a funkcióról, amelyet az illető gyakorol. Ahol a beszámoló megállapítja a visszásságot, ott nem a személynek tesz szemrehányást, hanem a hivatal gyakorlójának tevékenységét minősíti, és szólítja fel - ahol ezt indokoltnak tartja - változtatásra.

Ez is szimbolizálja, ez is jelzi azt az elfogulatlanságot, ami hitelt ad a biztosok tevékenységének, nemcsak a panasztevők szemében, mert az szinte magától értetődő, hanem az érintettek szemében is. Ez az elfogulatlan, korrekt magatartás alapozza meg azt, hogy az érintettek nagy többsége siet eleget tenni az ajánlásoknak, és ez az elfogulatlan, korrekt magatartás alapozza meg azt, hogy amikor viszont a válaszuk a panaszra elutasító, akkor ezt az érintettek többsége szintén elfogadja. Én ezt borzasztó fontosnak tartom.

Egy ilyen szép összeállítást már idéztem az anyag végéről, most egy másikat az elejéről is idézek, amikor arról van szó a beszámoló 23. oldalán, hogy milyen magas az állampolgári jogok országgyűlési biztosa tevékenységének az ismertsége a megkérdezettek között. Egy 73 százalékos ismertséget sikerült ezalatt a néhány év alatt elérni, és tekintettel arra, hogy itt egy teljesen új intézményről van szó, én ezt egy nagyon fontos dolognak tartom. Nem azért önmagában, mert az emberek tudják, hogy a Tüköry utcában van egy ilyen hivatal, amihez lehet fordulni, hanem azért, mert ezeknek az intézményeknek a 73 százalékos ismertsége azt jelenti, hogy egy olyan jogtudatosság alakult ki Magyarországon az elmúlt néhány év alatt, amely kétségkívül a rendszerváltás egyik legfontosabb eredménye, az tehát, hogy Magyarországon a polgárok milliói tudatában vannak annak, hogy a hatóságokkal, az állammal szemben jogaik vannak, amely jogokat erre hivatott intézmények védenek.

Ezt én azért tartom rendkívül fontosnak, mert ez nemcsak a megelőző négy évtizeddel, hanem legalábbis a megelőző négy évszázaddal szemben jelent egy történelmi fordulatot Magyarországon. És ha valamiért köszönetet mondhatunk a biztos asszonynak és a biztos uraknak, az az, hogy munkájukkal ezt a történelmi fordulatot szolgálják azon a Magyarországon, ahol az emberek milliói évszázadokon keresztül ahhoz szoktak hozzá, hogy a felüllevőknek ők csak engedelmeskedhetnek és meghúzhatják magukat előlük. Ezen a Magyarországon az elmúlt években, az elmúlt tíz évben - és ezen belül az önök tevékenységével is jellemzett elmúlt négy évben - egy olyan közfelfogás van terjedőben és terjedt el a lakosság többségében, hogy ez nem úgy van, ahogy évszázadokig volt, hanem úgy van, hogy minden polgárnak megvannak a jogai, amelyeket az állam intézményei meg is védenek. Ez az, ami a nyugat-európai országokban, Észak-Amerikában hosszú-hosszú ideje természetes, a mi kelet-közép-európai régiónkban azonban korábban nem volt az, és most azzá válik.

Azért nagyon fontos ez, mert itt az Országgyűlésben is vita folyt például a szabálysértési törvényről, amikor az egyik képviselőtársunk, híven az önök szelleméhez - nem nevezem meg őt, mert nem róla van szó, hanem az álláspontról -, azt mondta nekünk, szabaddemokratáknak, hogy az köztünk a különbség, hogy önök az államtól akarják megvédeni a polgárokat; ez a szabálysértési törvény vitája volt.

(20.20)

Nos, igen, gyakran tényleg ez köztünk a különbség. Mi azt gondoljuk, és amikor először Skandináviában és aztán szerte a fejlett országokban az az intézmény, amelyet Magyarországon önök töltenek be, létrejött, a fejlett demokráciákban is az a meggyőződés vezetett el ezeknek az intézményeknek a létrehozásához, hogy a polgárokat többek között az állammal szemben is meg kell védeni, mert bármilyen demokratikus legyen is egy állam - és a skandináv állam, mondjuk, a svéd állam igazán demokratikus -, a legdemokratikusabb államban is vannak visszaélések, van jogtiprás - olykor nagyon jó szándékú visszaélés, jó szándékú jogtiprás -, és a polgárt az állam által fizetett és fenntartott intézmény részéről védelem illeti meg ezzel szemben is.

A beszámolóból világos, hogy melyek azok a legfontosabb állami intézmények, ahol a visszásságok előállnak: az önkormányzatok, a rendőrség, furcsa módon többek között iskolák és egyetemek, és még nagyon sok intézmény szerepel. Egyetértek a beszámolóval, és azzal is, amit Kósáné Kovács Magda bizottsági elnök mondott, hogy velük szemben a hátrányos helyzetű, kiszolgáltatott csoportok azok, amelyek a leginkább védelemre szorulnak, akiknek a jogaira az ombudsmani apparátusnak a legtöbb figyelmet kell fordítania. Nagyon dicséretes, helyes, hogy ezek a nem panaszokra induló, hanem koncentrált célvizsgálatok is ilyen csoportokat céloztak meg.

Itt sokan beszéltek már róla, hogy két csoportot érdemes kiemelni. Három csoportot, három különösen fontos csoportot szedtem össze, végignézve az anyagot. Az egyik ilyen csoport: a gyerekek.

Amikor mi a gyermekvédelmi törvényt vitattuk, még az előző Országgyűlésben, és a gyermekvédelmi törvényben volt egy passzus, volt egy olyan paragrafus, amely a gyermekek kötelezettségeit szabályozta, akkor én egy módosító indítvánnyal vívtam harcot azért, hogy vegyük ki a törvényből azt, hogy a gyermek köteles a szülői utasításokat végrehajtani.

Részeredményeket értem el - pedig akkor még nem ez a kormánytöbbség volt a kormánytöbbség -, mert bizony, a társadalmi közszellemben benne van az, hogy a gyerek feladata az engedelmesség, otthon is, a családban is meg az iskolában is. Az, hogy a gyermeknek jogai vannak, nem magától értetődő, sem az iskolában, sem a családban. Én ezért rendkívül fontosnak és üdvözlendőnek tartom, ahogy az Állampolgári Jogok Biztosának Hivatala az iskolai diákjogokkal foglalkozott, és külön azt, hogy az intézeti gyerekek jogaival.

A második ilyen terület - és ez még kínosabb, ha úgy tetszik, még problematikusabb a társadalom közszellemét illetően -: a fogva tartottak jogai. Nagyon fontosnak tartom azt a börtönvizsgálatot, amit a biztos asszonyék elvégeztek, mert bizony, Magyarországon, különösen amikor a bűnözés ellen folyik a harc, és amikor kialakulóban van a politikai közélet egy részében is egy olyan felfogás, hogy a büntetés-végrehajtásban annak teljes szigorával kell lesújtani azokra, akik megtévedtek, bizony korántsem magától értetődő ez a felfogás, hogy azon kívül, hogy a törvény szabadságvesztéssel sújtja azokat, akiket a büntető törvénykönyv alapján szabadságvesztéssel kell sújtani, a további feladat nem az, hogy az illetőket minél jobban megalázzák, és az életüket lehetetlenné tegyék a szabadságvesztés tartama alatt, hanem azon túl, hogy a törvény szabadságmegvonást ró rájuk, ezen túl a normális emberi élet feltételeit és bizony, jogaik gyakorlását e körülmények között is biztosítani kell.

Ezért rendkívül fontosnak tartom az olyan kérdéseket, mint a telefon, mint a levél és így tovább, mint a levegő; ezeket a jogok azokat is megilletik, akik vizsgálati fogságban vannak, fogdában vannak, és azokat is, akiket már elítéltek.

Végül van egy harmadik kiszolgáltatott csoport, amelyről, ha jól vettem észre, a vitában ma még nem esett szó, ezek a külföldiek. A hivatal neve Állampolgári Jogok Biztosának Hivatala, de nagyon helyesen - aki gyakorolja ezt a hivatalt, tudja - ez az emberi jogok biztosának a hivatala. Mert hiszen a külföldieket - azon politikai jogokat kivéve, amelyek csak a magyar állampolgárokat illetik meg - ugyanazok a jogok illetik meg Magyarországon, mint a magyar állampolgárokat. Ez szerintem valamennyiünk számára, remélem, valamennyiünk számára nyilvánvaló. De azért ha az ember olvas újságot, hallgatja a parlamentet, nézi a televíziót, úgy tűnik, hogy ez nem mindenki számára nyilvánvaló.

Azelőtt egy olyan felfogás volt, hogy az, hogy valaki külföldre utazik, valami egészen kivételes esemény, valami szokatlan dolog, és ezért ha beengedjük az illetőt az országba, akkor örüljön, hogy levegőt engedünk neki venni. Abban a modern világban, amiben élünk, és ahol az embereknek a határokon át való mozgása mindennapos jelenség, még a külföldi munkavállalása is, meg az, hogy külföldön járnak iskolába, egyetemre és így tovább, nemcsak annak kell örülnünk, hogy mi, magyarok szabadon utazhatunk, és többé-kevésbé szabadon tanulhatunk külföldön, hanem ehhez az is hozzátartozik, hogy a külföldiek is szabadon utazhatnak hozzánk, szabadon tanulhatnak nálunk, bizonyos korlátok között munkát is vállalhatnak, élhetnek nálunk.

Nos, ha ez így van, akkor jogaik is vannak nálunk. Nem kegy az, hogy nálunk lehetnek, hanem természetes dolog. Ha viszont ez így van, akkor ezeket a jogaikat is védeni kell, mindazokkal szemben, akik hajlanak rá, hogy ezeket a jogaikat megsértsék. Ebből a szempontból tartom nagyon fontosnak azokat az ajánlásokat, amelyeket a menekültekkel kapcsolatban fogalmaz meg, hiszen hajlik rá ez az ország, ebben az országban sok mindenki, hogy a menekülteket ne segítendőknek tekintse, hanem magukat is bűnözőknek, akik elkövették azt a borzalmas bűnt, hogy engedély nélkül lépték át a magyar határt, amit annak idején több százezer magyar követett el, amikor nálunk voltak olyan állapotok, mint amilyenek most vannak sok országban, tőlünk keletre, délre és mindenfelé.

Nagyon fontosnak tartom ezeket a vizsgálatokat és ezeket az ajánlásokat, amelyek a közösségi szállásokon uralkodó állapotokkal, az idegenrendészeti őrizettel kapcsolatban fogalmazódtak meg. Fontosnak tartom azt, hogy az állampolgárság megszerzésével kapcsolatos eljárással kapcsolatban fogalmazott meg ajánlásokat a hivatal, és különösen fontosnak tartom azt az elég nagy érdeklődést kiváltott esetet, amikor a tartózkodási engedélyek főkapitányi kezelésével kapcsolatban sikerült megfogalmazni egy ajánlást. A magyar demokrácia nagyon fontos eredményének tartom, hogy egy sikeres, hozzáteszem, nagy elismertséggel övezett, és a maga szakmájában tényleg kitűnő vezető rendőr elfogadta azt, amit az állampolgári jogok biztosa neki ajánlott.

Mindezeket tehát nagyon nagy sikernek tartom, és sikeresnek tartom azt a fáradozást is, amelyet az állampolgári jogok országgyűlési biztosa olyan területeken fejt ki, ahol bizony ingoványosabb terepen járunk. Mert amikor a második és harmadik generációs jogok érvényesüléséről van szó, akkor bizony nehezebb a feladat. Amikor munkaügyi jogok, az egészséghez való jog, az egészséges környezethez való jog, az egyenlő bérhez való jog ügyében jönnek a panaszok, akkor természetesen a jogvédő is nehéz helyzetbe kerül. Ezeken a területeken minden jogász, minden alkotmánnyal foglalkozó ember nehéz helyzetben van, mert nem lehet tudni, hogy mi az, ami még jog, és mi az - ahogy ezt a jelentés tartalmazza is -, ami csak államcél. Ahol a jog, ahol a bírósági számonkérhetőség kérdéses, ott nyilvánvalóan az ombudsmani számonkérhetőség sem magától értetődő.

Nem véletlen, hogy azt kell mondani, mondjuk, egy ponton, hogy nem tekinthető alkotmányos visszásságnak az, hogyha valaki egy műtétre bejelentkezett, nem került sorra, és mire sorra került volna, meghalt. Holott ez egy nagyon nehéz ügy. Itt is az elfogulatlanság és korrektség vezeti a hivatalt, meg akkor is, amikor bérekről, munkajogokról, egészséges környezetről van szó.

Vannak ügyek, ahol egyértelműen megállapítható a visszásság, és nagyon sok olyan ügy van, ahol nem. Ezért bizony, megint az az Országgyűlés a felelős, amelyiket talán valamelyest joggal osztályoz kedvezőtlenebbül a közvélemény, amely ugyanis az előző ciklusban különféle politikai megfontolások miatt elmulasztotta a magyar alkotmány vonatkozó rendelkezéseinek, nevezetesen a második, harmadik generációs emberi jogokra vonatkozó rendelkezések olyan pontosabb megfogalmazását, amire az állampolgári jogok országgyűlési biztosa is nagyobb biztonsággal támaszkodhatna.

(20.30)

Végül - az elismeréseket nyugtázva, megfogalmazva - egyetlenegy megjegyzést szeretnék tenni a mai vitához: a Kisgazdapárt nevében Turi-Kovács Béla képviselő úr ugyanis elővette azt az általuk vitatott kérdést, hogy rendben van-e az ombudsmanok jogköre a magyar törvényes gyakorlatban.

Nem akarok ebbe nagyon belemenni, már csak azért sem, mert én csak amatőr alkotmányjogász vagyok, semmiképpen sem profi ezen a téren, de őszintén szólva azt gondolom, ha az országgyűlési hatáskörnek azzal a meghatározásával, amit ő az alkotmányból idézett, az ombudsmanok hatáskörének törvényes rendezése ellentétes lenne, akkor Alkotmánybíróság sem működhetne ma Magyarországon, mert az Alkotmánybíróság egész működése is az Országgyűlés teljhatalmát korlátozza, megítélésem szerint helyesen, és a magyar demokráciának ez egy nagyon fontos vívmánya. Azt gondolom, akkor az ombudsmanok tevékenysége is érintheti és korlátozhatja bizonyos összefüggésben az Országgyűlés hatalmát. Nemcsak az ombudsmanokat választja az Országgyűlés, hanem az alkotmánybírákat is ugyanazzal a kétharmados többséggel, kétségtelen, hogy az alkotmánybírák nem számolnak be az Országgyűlésnek, az ombudsmanok viszont igen, hiszen ők országgyűlési biztosok, mégis azt gondolom, hogy nem helyes kizárni azt az eshetőséget, hogy bizonyos értelemben korlátozzák is az Országgyűlés tevékenységét.

Hadd emlékeztessek arra, hogy amikor az egyik akkori ellenzéki párt éppen az ombudsmant - az ombudsnőt - kérte meg arra, hogy egy országgyűlési döntéssel szemben forduljon az Alkotmánybírósághoz, és ő ezt megtette, és az Alkotmánybíróság bizonyos értelemben igazat adott neki - ez a földnépszavazás idején volt -, akkor a Kisgazdapártnak ez ellen nem volt kifogása.

A kérdés persze igazából az adatvédelmi biztos tevékenységével kapcsolatban merült fel, és akkor érdemes rá bővebben visszatérni, ha a Kisgazdapárt abban az összefüggésben is fel fogja vetni a következő napirendi pontban. Én most csak annyit szeretnék leszögezni, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége nem tartja problematikusnak ebben az értelemben az ombudsmanok hatáskörét, sőt szükségesnek és kívánatosnak tartja, hogy a magyar hatalommegosztás, a magyar demokrácia 11 év alatt kiépített rendszerében azt a funkciót, amit az ombudsmanok - valamennyien - az elmúlt évek során, amióta megválasztásra kerültek, elláttak - hála az előző parlament készségének, hogy meg is választotta őket, mert a korábbi csak a törvényt hozta meg -, továbbra is ugyanúgy ellássák, tevékenységüket pedig támogatja, és a beszámolót elfogadásra ajánlja.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Szórványos taps az SZDSZ és az MSZP soraiból.)