DR. MAJTÉNYI LÁSZLÓ adatvédelmi biztos, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Asszony! Képviselő Hölgyek és Urak! Először szeretnék egy előzetes ígéretet tenni arra nézve, hogy ezt a 30 perces időkeretet az önök kímélete miatt is igyekszem nemcsak betartani, hanem igyekszem ennél rövidebb is lenni.

Hadd kezdjem azzal, hogy egy vonatkozásban biztosan különleges helyzetben vagyok most, amikor az 1998. évi beszámolóm vitájában a szóbeli kiegészítést megteszem. Nem azt tartom különleges helyzetnek, amire az előbb is utaltam tulajdonképpen, hogy igen későre jár már, hiszen az országgyűlési képviselők, a kormány képviselői meg az országgyűlési biztosok is hozzászoktak már ahhoz, hogy időnként este is dolgozni kell, hanem azért mondanám azt, hogy különleges helyzetben vagyok, mert eddig minden éves beszámolóm esetén két bizottság előtt adtam számot bizottsági ülésen az éves beszámolómról, és ott tettem szóbeli kiegészítést. Ez az év volt az első, amikor hét parlamenti bizottság tisztelt meg azzal, hogy meghívott az ülésére, tehát hét parlamenti bizottságban hétszer mondtam el a szóbeli kiegészítést az éves jelentéshez. Ezek a szóbeli kiegészítések persze mind a hét esetben eltértek a másik hat esettől, de mindenesetre ez lehetőséget adott arra, hogy gyakorlatilag majdnem minden országgyűlési képviselővel alkalmam volt szóban is, hivatalos formában eszmét cserélni az éves jelentésemről.

Ez a hét bizottsági meghallgatás azt eredményezte, hogy az éves beszámolóm általános jellegű megállapításain túl az egyes szektorális, adatvédelmi- és információszabadság-problémákról is sorra eszmét cserélhettünk, a környezetvédelemtől egészen az egészségügyi adatokig. Ez pedig bizonyos értelemben új feladatot ró rám, nevezetesen nem szeretném ezen a késői órán önöket azzal fárasztani, hogy csupa olyasmit mondjak el, amit részben az éves beszámolóból, részben pedig az eddigi bizottsági vitákból esetleg egyébként is ismernek.

Ezért amellett, hogy megköszönöm a bizottságok támogatását, azt gondolom, hogy érdemes az önök által egyébként talán ismert statisztikai adatok értelmezésére is kísérletet tennem, tehát tényleg valamilyen olyan kiegészítést tennem, amelyik persze kísérlet, és vitatni lehet azt, hogy az az eredmény, amelyre ezeknek a statisztikai adatoknak és az éves ügyforgalmam tapasztalatainak az alapján eljutottam, helyes vagy helytelen, de mindenesetre az önök számára talán nem érdektelen.

Hende Csaba államtitkár úr többször is említette a hozzászólásában a "tükör" szót. Azt mondta, hogy tükröt tart a parlament, de talán a magyar társadalom elé is az ombudsmani jelentés. Magam is azt gondolom, hogy az éves ombudsmani jelentés egyfajta társadalmi diagnózist nyújt a magyar társadalom állapotáról. Ami az adatvédelmi biztosi jelentést illeti, hiszen nekem erről kell beszélnem, ezt azzal is alátámasztanám, hogy megítélésem szerint ez az éves jelentés nagyrészben olyan, hogy talán állíthatom: az élet írta, hiszen az adatvédelmi biztosi működésem során a hivatalból indított eljárások száma egészen minimális; az igazi, hivatalból indított eljárások száma évente az egy-két esetet nem haladja meg. Tehát mindig vagy hivatali kötelességből, mint amikor jogszabálytervezeteket véleményezek, vagy pedig, ha nem hivatali kötelezettségből - és ez az esetek nagy része -, akkor panaszok alapján járok el, illetőleg ha valaki valamilyen formában hozzám fordul.

Ha az ügyforgalmi statisztikáimat áttekintem és röviden utalok rá, akkor azt kell először megállapítanom, hogy a múlt évvel összehasonlítva az ügyszám stagnál. Ez a stagnálás az én megítélésem szerint pozitív jelenség, hiszen a stagnálás azt jelenti, hogy míg a korábbi években minden évben duplázódott az ügyszám, hogy ez megállt - már tavaly is láttam, hogy meg fog állni, és beszéltem is róla -, ez azt jelenti, hogy beállt az az évi ezer vizsgálat, amit egyébként, ha erőfeszítések árán is, de el tudunk végezni, és amely azt mutatja - erről ma már szó esett -, hogy a jogállam Magyarországon úgy működik, hogy az állampolgárok elégedetlensége az adatkezelőkkel, illetőleg az információszabadság esetleges megsértőivel szemben nem növekszik.

További sajátossága az ügyforgalmi statisztikánknak, hogy két nagyon sajátos jelenséget lehet megfigyelni. Az egyik egy bámulatos stabilitás, a másik pedig az, hogy ebben az évben, tehát az 1998-as évben egy nagyon jelentős dinamikus változás is bekövetkezett az adatvédelmi biztos ügyforgalmában.

A stabilitás megítélésem szerint életünknek egy nagyon mély struktúrájára utal, és egyáltalában nem örvendetes. Ez a stabilitás abban nyilvánul meg, hogy az adatvédelem-információszabadság ügyszakban, változzon bármit is évről évre az adatvédelmi biztoshoz elkerülő ügyek száma, ez elképesztő stabilitást mutat: 10 százalék körül van az információszabadság-ügyek száma az összes, általam vizsgált ügyeket összehasonlítva, de ha csak a panaszügyeket veszem tekintetbe, ez az arány 7 százalék, és minden évben 7 százalék. És ez nem változik akkor sem, amikor magam is igyekszem minden lehetséges fórumon lobbizni az információszabadság érdekében.

Amikor ezt a tényt megállapítom, akkor két további ismeretet kell magamban elrendezni, hogy ez további értelmezést nyerjen. Az egyik az, meggyőződésem, hogy az egész európai jogi kultúrára általában is jellemző az, hogy az információszabadság iránti társadalmi igény nemcsak a magyar társadalomban, hanem a tőlünk nyugatra lévő európai társadalmakban is elmarad a személyes adatok védelméhez fűződő igénytől, és ez szöges ellentétben van például az észak-amerikai társadalmakkal, amelyekben éppen fordított jelenséget figyelhetünk meg.

(21.00)

Azonban ez az arány, azt hiszem, nem egy kifejezetten jó üzenet a társadalom részéről, de azt gondolom, hogy hosszabb történelmi korszaknak kell eltelnie, amíg a magyar társadalom úgy viszonyul az információszabadsághoz, hogy látja azt, hogy a közügyek ellenőrzése minden ember személyes ügye is, és nem csupán verbális igény és nem csupán választások idején kinyilvánított akarat és nem csupán a polgárok által választott képviselők útján gyakorlandó jog.

Ugyanakkor hadd szóljak valamit a dinamikus jellegű változásokról. Az egyik ilyen változás, hogy a mi ügyforgalmunkban az idén - tehát a '98-as évről beszélek - először jelent meg külön statisztikai adatként a konzultációs ügyek kategóriája, és 26 százalék a konzultációs ügyek száma. Ez szerintem egy igen figyelemreméltó változás, mégpedig ez a változás a következő dolgot jelzi - az én értelmezésemben legalábbis -, hogy az én személyes és a hivatali és a kollégáim szerepfelfogása szerint az ombudsman, az adatvédelmi biztos különösen, egyfajta követő jogvédelmet alkalmaz, várjuk a panaszt, nem akarjuk rákényszeríteni a saját értékvilágunkat a magyar társadalomra, hanem ha van egy magyar állampolgár, aki valamit kifogásol és ez a kifogás jogilag értelmezhető és a jog mellette áll, akkor ezt a kifogást felkaroljuk és a megfelelő jogi támogatást megadjuk hozzá.

(Az elnöki széket dr. Wekler Ferenc, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Ugyanakkor azt kellett tapasztalnom a tavalyi évben, hogy mondhatni, tömegesen fordulnak hozzám állami szervek, legyen szó miniszterről, államtitkárról, polgármesterről, jegyzőről vagy egy dekoncentrált közigazgatási szerv vezetőjéről vagy akár magánadat-kezelőről, hogy mielőtt valamilyen adatvédelmet vagy információszabadságot érintő ügyben egy olyan lépést megtenne, amelyet valamilyen tekintetben jogilag kockázatosnak tart, eljön hozzám és a segítségemet kéri. Ezek a konzultációs ügyek azt a változási igényt jelzik szerintem, hogy ezt a követő adatvédelmet egyfajta preventív adatvédelem igényével hozzuk össze, s ezektől a konzultációs igényektől nem is szoktunk sem meghátrálni, sem elhárítani, amennyiben az igény egyébként a törvény szabályai szerint teljesíthető.

A másik olyan jelenség, amely szerintem igen-igen figyelemreméltó, az pedig az, hogy a közhatalom és a magánadat-kezelők aránya jelentősen, messze a statisztikai hibahatár fölött megváltozott az ügyforgalmunkban. Arról van szó, hogy a közhatalmat - közhatalom alatt a közigazgatást és az önkormányzatokat értem - panaszoló állampolgári indítványok aránya 60-ról 51 százalékra esett vissza, ezzel szemben ugyancsak jelentősen, 9 százalékkal, majdnem 10 százalékkal 30 százalékra emelkedett a magánadat-kezelőkkel szembeni panaszok száma. Ez pedig szerintem egy igen fontos társadalmi változás jele.

Meggyőződésem az, hogy a jogvédelem szerkezete és a társadalom szerkezete nagyon szoros összefüggésben van egymással. Tehát amikor az állampolgárok egy jelentős statisztikai változási igényt mutatnak a panaszaik esetében, akkor - ez 20 százalék elmozdulás, mert 10 százalékkal több a magánadat-kezelők elleni panaszszám és 10 százalékkal kevesebb a közhatalommal szembeni panaszok száma - emellett nem lehet elmenni szótlanul. Meggyőződésem szerint ezt értelmezhetjük úgy, hogy a tíz évvel ezelőtti helyzet mára Magyarországon lényegesen és alapvetően megváltozott. Nevezetesen arról van szó, hogy egy egydimenziójú alávetettség, amely úgy nézett ki, hogy az állam fönt és a polgár lent - erről ma már esett is szó -, nem azt mondom, hogy megszűnt, hanem megváltozott. Nem egydimenziójúvá vált ez az alávetettség, hanem egy sokpólusú veszélyeztetettség alakult ki. Ez pedig meggyőződésem szerint azt jelenti, hogy az a keleties, államszocialista szerkezet, amely persze a jogi struktúrában, az állam struktúrájában és a gazdaság struktúrájában az 1989-es évet követően gyakorlatilag azonnal megváltozott, de mi mindannyian tudjuk, hogy természetesen a demokratikus jogállam felépítése egy korszakos feladat, tehát ez a tíz évvel ezelőtti struktúra mára lényegében megváltozott, és átadta a helyét egy nyugatias jellegű szerkezetnek. Ebben a nyugatias jellegű szerkezetben egy sokpólusú veszélyeztetettség állapotában vagyunk. Természetesen az információs szabadságjogok minden társadalomban és minden körülmények között valamilyen értelemben veszélyeztetettek.

Ha ezt megpróbálom illusztrálni esetekkel is, akkor hadd kezdjem azzal, amivel a tavalyi beszámolómban is foglalkoztam, sőt az azt megelőzőben is, hogy az állami adatcentralizáció jelensége egy állhatatos dolog, az ellen mindig küzdeni kell. Hozzáteszem, hogy az állam jogos igényeire mindig meg is lehet találni azt a megoldást, amely a szabadságjogok érvényesítése tekintetében még elfogadható, még elviselhető. Ha mondjuk, mindannyiunk által ismert fontos példákat kell említenem, akkor az 1998-as évhez tartozott az adó és a társadalombiztosítási járulék egységesebb, egy szervezet által történő beszedése, ez az állami, kétségkívül adatcentralizációs lépés megtörtént. Ugyancsak komoly változások voltak a szervezett bűnözéssel kapcsolatos jogi szabályozás tekintetében, és említhetem azt is, hogy a Belügyminisztériumban nagy adatkezelő szervezeteket vontak össze. Ez a három eset mindazonáltal olyan volt, hogy az adatvédelmi biztos hivatalával az érintett szervezetek hosszú időn keresztül szakmailag meglehetősen magas színvonalon folyamatosan konzultáltak, egyeztettünk és olyan kompromisszumokat lehetett elérni, amely kompromisszumok az állam igényét is kielégítették, a közigazgatás igényét is kielégítették, és ugyanakkor a szabadságjog érvényesülésének sem szabott olyan gátat, amely elviselhetetlen lett volna.

Meg kell egyébként jegyeznem, hogy néhány fontos központi közigazgatási szervvel - említem az Igazságügyi Minisztériumot, az Oktatási Minisztériumot és a Belügyminisztériumot - az elmúlt évben nagyon is gyümölcsöző kapcsolata volt az adatvédelmi biztos irodájának. Ezekkel a közigazgatási szervekkel az együttműködésünk abban is megnyilvánult, hogy az ajánlásaimat ezek a szervek gyakorlatilag 100 százalékban fogadták el, és hozzáteszem, hogy például a Belügyminisztériumban és az Igazságügyi Minisztériumban szakértői szinttől a legmagasabb szintig igen kiváló adatvédelmi és információszabadság-szakértők működnek.

 

(21.10)

Ehhez negatív példát is kell említenem - ez a negatív példa pedig a Pénzügyminisztérium. A Pénzügyminisztériummal az adatvédelmi biztos hivatala fennállása óta folyamatos és igen éles vitában van. Ennek a vitának az értékelésénél szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy ez az állandó vita - amely megnyilvánul abban, hogy az információs szabadságjogokat a szabályozás koncepciójában és megvalósításában is igen gyakran félreteszi előterjesztőként a Pénzügyminisztérium - a hivatalom megalakulása óta folyamatos, legyen bárki is a pénzügyminiszter. Ez a konfliktus egyáltalán nincs kódolva, ennek nincsenek benső okai, sokkal inkább számítanom kellett volna arra, hogy a Belügyminisztériummal lesznek ilyen jellegű konfliktusaim, hiszen az állampolgárok adatainak millióit kezeli a Belügyminisztérium, és ott tényleg vitathatatlan, hogy ezek az adatkezelések igen-igen érzékenyen érintik a polgári szabadságot - ennek ellenére a Belügyminisztériummal való kapcsolatom soha nem is volt rossz.

Amikor azt mondom, hogy sokdimenziójúvá vált ez a fenyegetettség, ezt még néhány példa szerintem jól alátámasztja. Van, amikor az ajánlás és a vizsgálat címzettje is állami szerv, azonban azt kell látnunk, hogy ezek az adatvédelmi biztosi vizsgálatok mindig vagy igen gyakran túlszaladnak a közigazgatáson, és akkor is, amikor a vizsgálat tárgya és alanya nem a magángazdaság, illetve nem magáncég, hanem állami cég, igen gyakran azt tapasztaljuk, hogy a fenyegetettség nem kizárólag az állami szférából éri az információs szabadságjogokat. Erre jó példa volt az Országos Felsőoktatási Fejlesztési Intézetnek - amely egy állami szerv - a Dokusoft nevű magáncégbe átpumpált személyesadat-állománya, amelyben arról volt szó, hogy sikertelen felvételi vizsgát tett diákok, felvételizők adatait egy magáncég megszerezte, majd ebből az adatkincsből profitált. Amikor az ajánlásomban megfogalmaztam ennek a jogellenességét, az oktatási miniszter úr teljes mértékben egyetértett és elfogadta ezt az ajánlást.

Más a helyzet a központi hitelinformációs rendszerrel kapcsolatos ajánlásommal. Mint a pénzügyi jogi problémákhoz értő képviselő urak talán tudják - biztosan tudják -, a hitelinformációs törvénynek van egy intézménye, a központi hitelinformációs rendszer. Ez a központi hitelinformációs rendszer törvényi felhatalmazással gyűjti állampolgárok és gazdasági szervezetek adatait abban a tekintetben, hogy megfelelő hitelinformációt nyújtson. Ez az adatgyűjtés, -tárolás és -továbbítás szigorú feltételekhez van kötve, de a törvény nem szól egyéb hitelinformációs rendszerekről, amelyeket a Tőkepiaci Felügyelet piaci hitelinformációs rendszerekként ír le. Az álláspontom szerint ezek jogszerűen nem működnek ma Magyarországon, a pénzügyi irányítás szervei szerint ezek jogszerűen működnek, és a különbség csupán annyi, hogy a központi hitelinformációs rendszer adatéhsége és -feldolgozása törvény által korlátozva van, a piaci pedig egyáltalán nincs korlátozva. Az egyetlen eredmény ezek után természetesen az, hogy a központi rendszer versenyhátrányba kerül a piacival szemben, ahol gyakorlatilag nincsenek adatvédelmi követelmények.

1998-ban több ügy is érintette a karitatív szervezetek adatkezelését. Egy ajánlásomban megfogalmaztam azt a kérést, hogy a karitatív szervezetek adatkezeléséről szülessen törvény. Ez azért látszott szükségesnek, mert jelenleg a karitatív szervezetek személyiadat-kezelésére nincs jogi lehetőség azon az egy eseten kívül, amikor valaki önként keresi a kapcsolatot egy karitatív szervezettel. A kormányzat képviselői, az Igazságügyi Minisztérium ezt a javaslatot nagyon korrekt jogi érvekkel, azzal hárították el, hogy az Európai Unió adatvédelmi irányelvének ez a megoldás felel meg. Ebben van is igazság, bár szerintem az uniós irányelv alapján lehet itt bizonyos koncessziót adni. Viszont a probléma lényege az, ami egy alkotmányos kérdés vizsgálatánál igen izgalmas és tulajdonképpen szép probléma - azon kívül persze, hogy maga az ügylet nem nagyon szép -, hogy nemcsak azt kell megnéznünk, hogy az alkotmány keretei között egy adatkezelés jogilag elfogadható vagy nem, hanem azt is, hogy a jogok hogyan vannak elosztva. Meggyőződésem, hogy a jogok nincsenek helyesen elosztva akkor, amikor direktmarketing cégeknek a törvény több jogot ad személyes adatok kezelésére, mint karitatív szervezetek számára.

Következésképpen nemcsak önmagában kell nézni a jogok elosztását, hanem a jogok elosztásának szerkezetét is meg kell néznünk, és meg kell keresnünk azokat az erkölcsi fogódzókat is, amelyek a jogtól egyáltalában nem idegenek, hogy bizonyos adatkezelést a jog vagy - hogy az adatvédelmi törvényt idézzem, mert az adatvédelmi törvény használja a "tisztesség" szót - a tisztesség megkíván.

Ugyanezzel a kérdéskörrel függött össze az az eset is, és ebben kértem a parlament segítségét, hogy a direktmarketing-törvény elmulasztotta figyelembe venni azt, hogy egy embernek a megszületése pillanatától vannak személyes adatai, következésképpen amikor az állampolgároknak joguk van arra, hogy letiltsák az adataik felhasználását direktmarketing célra, ezt attól a pillanattól tudják gyakorolni, amikortól léteznek, illetve törvényes képviselőik, szüleik attól a pillanattól tudják ezt a jogot gyakorolni. Ezzel szemben az úgynevezett korcsoportos leválogatás jegyében a direktmarketing cégeknek ma is joguk van a nullaéves korosztályról is adatokat kérni. Nemrégiben nem is egy esetben kaptam olyan indítványt, amely éppen arról szólt, ami szomorú eset, de sajnos előfordul, hogy időnként a csecsemők nem élik túl az egy-kétnapos kort, és rövidesen megjelennek a családnál a kéretlen ajándékok, amelyek természetesen fokozzák a szülők amúgy is nagy fájdalmát.

Hadd tegyek még említést arról, hogy régi és új veszélyek fenyegetik a polgári szabadságot az adatvédelem és az információ tekintetében. Ha megengedik, egy mondattal a sajtóval való kapcsolatomról is beszélni szeretnék.

Kétarcú a viszonyom a sajtóval. Egyrészt az információszabadság jegyében - emlékezzenek a bős-nagymarosi keretmegállapodással kapcsolatos vizsgálatomra - a sajtó szövetségese is vagyok. Ugyanakkor nem vagyok híve a sajtószabadság olyan értelmezésének, amely a tengerentúlon általánosnak mondható - az európai jogi kultúra ennél árnyaltabb -, hogy a sajtószabadság bárminek a közlési szabadságát jelenti. Éppen ma sok szó esett itt az áldozatok jogairól. A személyiségi jogok, a bűncselekmény áldozatainak jogai, a tömegszerencsétlenségek áldozatainak jogai jegyében meggyőződésem, hogy alkotmányosan korlátozható az a fajta szabadosság, amellyel az ilyen adatokat a sajtó kezeli.

A személyes adatok védelmét és az információszabadságot is érintően a veszélyek állandóan nőnek. Vannak régi esetek: levéltitok megsértése, telefonok lehallgatása a magánszférában ugyanúgy, mint a közszférában, videokészülékekkel való állandó megfigyelés. Nem egy magyarországi munkahely próbálkozik azzal, hogy személyazonosításra ujjlenyomatot használjon. Az írisz, a szembogár rajzolata alkalmas a személyazonosításra. Jönnek be külföldről az újabb és újabb lehetőségek. A bizonyosfajta intelligens kártyák olyan személyiségprofilt hordoznak az állampolgárokról, amely komoly veszélyt jelent a polgári szabadságra. Az internettel kapcsolatos veszélyekről a bizottságokban beszéltem, talán most nem kell erre kitérnem. Olyan új térinformatikai rendszereket dolgoznak ki, amelyekben a térinformatikát összekapcsolják a személyes adatokkal; kalóz CD-ket lehet ma Magyarországon vásárolni titkos telefonszámokkal - ezt a sort sokáig lehetne folytatni.

Szeretném tartani az ígéretemet, de még egy dologra szeretném felhívni a figyelmüket, ami nagyon érdekes dolog. Az Európai Unió éppen vizsgálja Magyarországot is, ahogy más Európai Unión kívüli országot is abban a tekintetben, hogy az európai uniós direktíva tekintetében adekvát védelmet nyújtó ország-e Magyarország. Ez a vizsgálat kiterjed arra, hogy az európai uniós direktívának mennyiben felel meg a magyar joggyakorlat. Ebben egy érdekes fénytörés van, hiszen a magyar adatvédelmi törvény korábbi, mint az európai uniós direktíva, erről már tavaly is beszéltünk. Minél gyorsabban összhangba kellene hozni a két jogszabályt, és ennek a feltételei adottak, mert minimális változtatásokról van szó, de addig, ameddig Olaszország, Görögország vagy Lengyelország és Szlovákia is gyakorlatilag az uniós direktívának a fordítását adta ki nemzeti jogszabályként, addig Magyarországon az adatvédelem nagyon is a társadalom szövetében bentlévő, eleven jog.

(21.20)

Azon kívül, hogy benne van a társadalom szövetében az adatvédelem, egy sor szektorális törvényünk is van már az adatvédelemből, ugyanakkor a magyar adatvédelmi törvény papíron egy kicsit elmaradottabb az újonnan meghozott adatvédelmi jogszabályokkal összehasonlítva. Azt hiszem, hogy sürgős feladat ennek a bevégzése.

Oda akartam kilyukadni, hogy egy keleties, államszocialista jogi szerkezet átváltott ma Magyarországon egy nyugatiasra. Ezt nem minden megelégedettség nélkül mondom, de ugyanakkor ez természetesen nem egy győzelmi jelentés, hanem éppenséggel arra szeretném a tisztelt figyelmüket felhívni, hogy új kihívások és új veszélyek fenyegetik az információs szabadságjogokat.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)