BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Biztos Asszony, Biztos Urak! Tisztelt Országgyűlés! Én már az előző hozzászólásomban idéztem ezeket az ismertségi számokat, és azt kell mondanom, hogy ez a 43 százalékos ismertség, amit az adatvédelmi biztos tevékenysége elért a mai Magyarországon, legalább olyan nagy eredmény és legalább olyan nagy siker, mint amilyen siker az általános ombudsman esetén ez a 73 százalék körüli eredmény. Hiszen az, amivel kapcsolatban az általános ombudsnő lép fel, egy olyan problémakör, ami a közélet iránt bármilyen kis mértékben érdeklődő emberek számára évtizedek óta magától értetődően ismert.
Mert azzal, hogy a mindenkori állam visszaél a hatalmával, azzal, hogy a rendőrök indokolatlanul verik a polgárokat, az emberek évtizedek, sőt évszázadok alatt sokszor találkoztak, az, hogy kisebbségi elnyomás létezik, az a világnak ezen a táján evidencia. Ezzel szemben az, hogy mit jelent az információ birtoklása, az információ monopolizálása, hogy mit jelent az, hogy az állam betekinthet a polgárok pénztárcájába és hálószobájába, és hogy ez nem magától értetődő, ez nem évtizedek óta evidencia, még a szabad nyugati országokban sem volt nem is olyan régen még az, Magyarországon pedig, mint ahogy Csákabonyi Balázs itt József Attilát helyesen és találóan idézte, persze hogy nem.
Tehát az, amiről Majtényi László beszélt, hogy ma már benne van a magyar köztudat szövetében, mind az információs autonómia, az információs önrendelkezés gondolata - és legyen szabad újra utalni itt Alkotmánybíróságunk egykori elnökének, Sólyom Lászlónak az ebben való kiemelkedő érdemeire -, mind pedig az, hogy az államnak nincs joga korlátlanul eltitkolni mindent, ez egy új dolog, és ha méltatjuk az általános ombudsman és helyettese érdemeit abban, hogy az általános jogtudat hogyan válik közkinccsé Magyarországon, akkor Sólyom László mellett Majtényi László érdemeit is hangsúlyoznunk kell, hogy az adatvédelmi tudat hogyan tudott úgy elterjedni ebben az országban, hogy ez 43 százalék számára már ismert. Aki politikusként közvéleményadatokkal dolgozik, tudja, hogy milyen nehéz egy politikai tényt akárcsak 15-20 százalék számára ismertté tenni, akkor ez a 43 százalék kétségkívül nagyon sok.
Bizony nagyon fontos látnunk, hogy itt hatalmi kérdésről van szó, mert mint közhelyként szokták mondani, az információ hatalom, tehát az információ eltitkolása is hatalom, és az információhoz való hozzájutás is hatalom.
(22.20)
Nagyon helyesen idézte az emberi jogi bizottság előadója, Homa János, hogy a magyar közönség számára szokatlan dolog, hogy itt magáncégek, vállalkozások információéhségével kerülünk szembe. A magyar polgár a piacgazdaság létrejötte, az éles piaci verseny kialakulása előtt ezzel nem nagyon találkozott, legfeljebb az OTP-hiteligényléseknél találkoztunk ezzel az antivilágban. Nagyon fontos, hogy ezt megismertük, hogy az elmúlt években kialakult annak ismerete, hogy az üzleti szektor képviselői sem kérdezhetnek meg tőlünk akármit, és ránk van bízva, hogy válaszolunk-e nekik, vagy sem. Ebből a szempontból nagyon fontos mindaz, amit a jelentésből megtudunk, és ami a jelentés mögött áll az adatvédelmi biztosi hivatal tevékenységéről.
Van azonban valami más, amihez a magyar polgár nagyon is hozzászokott, nevezetesen: az állam, az állami intézmények információéhsége. Az állami intézmények akarnak mindenről tudni, ugyanakkor fenntartják maguknak a jogot arra, hogy maguk döntsék el, hogy a saját tevékenységükről mit kötnek a polgárok orrára, és mit nem. Igaz, Homa képviselő úr, ehhez hozzászoktunk az elmúlt ötven évben és azelőtt is. Nagyon fontosnak tartom, hogy ezen a téren is az állam információéhségét tekintve, és a polgároknak a közérdekű információhoz való hozzájutása tekintetében is az adatvédelmi biztos végzi a maga feladatát, és egyúttal tanítja a szabadságjogokat és a felelősséget mindenkinek, az állami hatóságoknak és a polgároknak is, és hogy ebben is többé-kevésbé haladunk előre.
Az bontakozik ki számunkra az idei jelentésből és a tavalyi jelentésből, hogy miközben az adatvédelmi biztos elkötelezett harcosa annak az ügynek, amivel annak idején megbíztuk, nem fundamentalista ebben. Ez teszi a tevékenységét igazán hitelessé, tehát aki figyel, és aki szokott tőle kérdezni, azt tanulja meg tőle - ezt tartom nagyon fontosnak -, hogy az államnak joga van titkolózni, és az állami hatóságoknak joguk van ahhoz, hogy bizonyos adatokhoz igyekezzenek hozzáférni, mert a funkciójukhoz ez hozzátartozik. A másik oldalon viszont a polgárnak is joga, hogy bizonyos adatait ne hozza az állam tudomására.
Itt két jogos érdek ütközik. Elismerem, ismétlem részben azt, amit egy évvel ezelőtt ugyanebben a vitában elmondtam, de itt egy néhány perccel ezelőtti felszólalást hallgatva, úgy tűnik, nem lehet eleget ismételni, hogy itt jogos érdeke a rendőrségnek az, hogy nagyon sokat tudjon rólunk, mert az ő bűnüldözési tevékenységéhez ez kell. Jogos érdeke az adóhivatalnak, hogy a jövedelmeinkről sok mindent megtudjon. Ahhoz, hogy beszedje az adókat, ez szükséges. Sőt, továbbmegyek: jogos érdeke az egészségügyi hatóságoknak, hogy az egészségügyi állapotunkról bizonyos dolgokat megtudjanak, mert a járványok elleni harchoz ez kell. Csakhogy a másik érdek is jogos: az is jogos érdek, hogy az adóhivatal ne tudjon rólunk mindent, hogy a rendőrség se tudjon rólunk mindent, és az egészségügyi hatóságok se tudjanak rólunk mindent.
Ebben az érdek-összeütközésben kompromisszumokat kell keresni. Ennek a kompromisszumkeresésnek két szintje van. Az egyik az, amikor a törvényalkotásnál mi keressük meg a kompromisszumot. Például abban a kérdésben, hadd emlékeztessek egy olyan döntésre, amit még az előző kormánytöbbség hozott meg, hogy az AIDS-szűrés során a személyazonosságot be kell-e jelenteni. Ez tipikusan egy olyan eset, amikor az egészségügyi érdek és a személyes autonómia ütközik egymással. Itt kétféle döntést lehet hozni, amelyben még az előző kormánytöbbségben sem jutottunk teljes egyetértésre.
Az a vita, ami például az adórendőrségről szóló törvénynél, például az úgynevezett szervezett bűnözés elleni törvényről folyt köztünk, ez a vita is ezeket a mindkét oldalon jogos érdekeket próbálja egyeztetni. Abban tulajdonképpen nem látok kivetnivalót, hogy itt különböző álláspontjaink vannak. Az egy más kérdés, hogy a hatályos magyar alkotmány és az Alkotmánybíróság döntése is rögzítenek bizonyos kereteket, és az a további kérdés, hogy az, amire a mindenkori kormánytöbbség jut ezekben az ügyekben, összhangban van-e a hatályos magyar alkotmánnyal. Ezt majd az Alkotmánybíróság fogja eldönteni.
Van azonban olyan eset is, szemben az eddig felsorolt esetekkel, amikor szerintem mindkét oldalon vannak jogos, vagy azt mondhatnám, méltányolandó érdekek. Vannak bizony olyan esetek is, amikor a hatalmon lévők azt a lehetőségüket, hogy titokban tartsanak bizonyos információkat, oly módon használják, hogy amögött nem méltánylandó hatalmi önérdek húzódik meg. Bizony minden kormánynál találkozunk ilyen esetekkel. Rendkívül fontosnak tartom, hogy az adatvédelmi biztos - függetlenül attól, hogy melyik kormány van hatalmon - a titkolózási jogokkal való mindennemű visszaélés ellen fellépjen, amikor ezt valaki kezdeményezi, vagy saját hatáskörében. Volt erre példa az előző ciklusban, nem is egy, és nem lennék meglepve, ha ez még előfordulna a mostani és a következő és az azután következő ciklusban is, mert ismétlem, szemmel látható, hogy az ilyen méltányolhatatlan, jogosulatlan titkolózásra is van törekvés, hiszen minden kormánynak kényelmetlen az, ha olyasmi kerül nyilvánosságra, amitől ő támadhatóvá válik, amitől az ő bölcsessége, nagyszerűsége mint a császár új ruhája, mindenki számára nyilvánvalóan megkérdőjelezhetővé válik.
Az a helyzet, hogy éppen azért, mert eltérően az általános ombudsmantól, aki a legtöbbször önkormányzatokkal kerül konfliktusba, mint az a jelentéséből kiderül, eltérően a kisebbségi ombudsmantól is, aki különböző helyi intézményekkel kerül leginkább összeütközésbe, bizony az adatvédelmi ombudsman az, aki a helyzetéből, a tevékenységének a tárgyából kifolyólag leginkább kerül konfliktusba a mindenkori központi kormánnyal, mert a mindenkori központi kormánynak sok-sok titkolnivalója szokott lenni, amely titkolnivalók egy része - mint mondtam - méltányos, egy nem kis része pedig nem. Én tehát nem tartom meglepőnek azt, hogy azok, akiknek tulajdonképpen az egész ombudsmani intézmény - fogalmazzunk úgy - egy kicsit idegen, azok nyíltan az adatvédelmi ombudsmannal kerültek konfliktusba az elmúlt időben.
Azokról a vitakérdésekről, amelyeket a Kisgazdapárt képviselője felvetett, azt mondanám, hogy nekem más a véleményem. Én abban semmi kivetnivalót nem látok, ha az adatvédelmi ombudsman nemcsak a törvénytervezetet véleményezi, hanem a törvény konstrukciójáról vagy magáról a törvényről is elmondja a véleményét. Áttanulmányozva azt, amit a jelentésben olvastunk ennek az adórendőrség-törvénynek a történetéről, úgy látom, hogy az adatvédelmi ombudsman rendkívül mértéktartóan és visszafogottan viselkedett, amikor a vita egy pontján a maga részéről lezárta a kérdést. Bevallom, hogy én egy újságolvasó és a parlamenti történéseket legalábbis átlagos mértékben figyelő emberként igazából csak ebből a jelentésből tudtam meg, hogy a végső törvényről neki mi a véleménye, mert megtartóztatta magát ebben a kérdésben.
A másik ügy: azt is hallottuk Turi-Kovács Bélától, hogy a helyettesei, akik közjogilag nem léteznek, hanem inkább a munkatársai, nem tehetnek nyilatkozatot. Tisztelt Országgyűlés! Annak idején, amikor Magyarországon az új demokratikus államszervezet kialakult, akkor egyes kollégáim felvetették, hogyan is van az, hogy Magyarországon minisztériumi főosztályvezetők meg helyettes államtitkárok - ez még az Antall-kormány idején volt - sajtónyilatkozatokat tesznek a minisztérium álláspontjáról.
(22.30)
Merthogy vannak olyan nyugati országok, amelyekben sajtónyilatkozatot más, mint a miniszter, a politikai államtitkár meg a szóvivő, nem is tehet. Mert micsoda dolog az, hogy egy főosztályvezető nyilatkozik? Magyarországon az a helyzet - és ez most már visszafordíthatatlanul így alakult -, hogy a portás talán nem, de egy minisztérium bármely érdemi munkatársa tartalmi kérdésekben rendszeresen nyilatkozik a sajtónak, és elmondja, hogy mi a minisztérium álláspontja. Ez tény: ezt lehet szeretni, lehet nem szeretni, de ez a tény.
Az más kérdés, hogy egy törvényjavaslatot persze csak a miniszter vagy a politikai államtitkár írhat alá - de nyilatkozni, véleményt kifejteni a magyar gyakorlat szerint lehet. Hát akkor az adatvédelmi biztos munkatársa egy adatvédelmi kérdésről egy újságírónak miért ne mondhatná el a véleményét?
Úgyhogy azt hiszem, a Kisgazdapárt képviselője itt mellélő, vagy legalábbis nem a magyar, hanem a francia gyakorlatot akarja éppen ebben a kérdésben meghonosítani, ami szerintem nem indokolt.
És a harmadik kérdés, amit ha jól vettem észre, Turi-Kovács Béla most nem hozott elő, de egy korábbi alkalommal a kisgazdák már előhozták, nevezetesen: véleményt alkothat-e az adatvédelmi biztos az Országgyűlés vagy egy országgyűlési bizottság adatkezeléséről? Szerintem természetesen igen, elvégre ha az Országgyűlés, mondjuk, munkáltatóként lép fel egy munkatársával szemben, akkor ugyanazok a munkaügyi szabályok vonatkoznak az Országgyűlésre, mint bárki másra, annak ellenére, hogy az Országgyűlés a legfelső államhatalmi szerv.
Ugyanígy azt gondolom, hogy maga az Országgyűlés nagyon fontos adatkezelő, az egyik legfontosabb adatkezelő ebben az országban az Országgyűlés, meg az Országgyűlés bizottságai. Titkosít dolgokat. Ha az adatvédelmi biztosnak általában feladata az, hogy például a kormány adatkezeléséről legyen álláspontja, akkor természetesen az Országgyűlés adatkezeléséről is lehet álláspontja, s ez a magyar közjogi struktúrával szerintem egyáltalán nincs ellentmondásban. A dolog mögött persze - beszéltem erről egy évvel ezelőtt is, illetőleg nem egy éve, hanem tavaly szeptemberben, amikor az előző vitát tartottuk - egy általános elvi kérdés húzódik meg.
A Kisgazdapárt az elmúlt években a magyar közjogi struktúra bizonyos alapkérdéseit, alapelemeit is megkérdőjelezte, ellenzékből radikálisabban, mint most, kormányon, de azért amikor a Nemzeti Bankról, az Alkotmánybíróságról és az ombudsmani intézményről beszélt, akkor mégiscsak azt a hatalommegosztási struktúrát kérdőjelezte meg sok ponton, ami Magyarországon 1990-től kialakult, és aminek új, de ehhez a hatalommegosztási struktúrához szervesen illeszkedő eleme az ombudsmanok intézménye.
Pokol képviselőtársunknak, az alkotmányügyi bizottság elnökének az egész gondolkodásában egyfajta egycentrumú államszerkezet húzódik meg, amit hol erős köztársasági elnökként, hol nagyon erős miniszterelnökként tud elképzelni, és idegenkedik személy szerint ő és a Kisgazdapárt számos alkotmányjoggal foglalkozó politikusa attól, hogy létezzenek a magyar közjogi struktúrában a politikai centrumtól független, azt bizonyos értelemben korrigálni, ellenőrizni, ellensúlyt képezni tudó intézmények.
Nekem úgy tűnik, hogy ez a gondolatmenet jelenik meg abban a küzdelemben is, amit az ombudsmanok közül, ha úgy tetszik, a leggyengébb láncszemként kiválasztott adatvédelmi biztossal szemben - szerintem ez egy erős láncszem - folytatnak. Mi szabaddemokraták, ezzel nem értünk egyet. El kell ismételnem az adatvédelmi biztos tekintetében is azt, hogy mi az ombudsmani intézményt helyén levőnek tekintjük, a fenntartását fontosnak tartjuk, s úgy látjuk, hogy az ombudsmani intézmény Magyarországon az egy évtizeddel ezelőtt megszerzett szabadság létezésének és fenntartásának az egyik fontos garanciája. Az pedig, hogy a szabadság esküdt ellenségei elutasítják az ombudsmani intézményt még ebben a parlamentben is, ez egy rendjén való dolog.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
Előző Következő