LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Engem is Fenyvessy képviselő úr még első hozzászólása ösztönzött a megszólalásra, nem azért, mert nem tartanám tiszteletben a MIÉP-frakciónak azt a jogát, hogy legyen véleménye az előterjesztésről, és nem is azért, mintha azt gondolnám, hogy most meg tudnánk győzni őt vagy őket.
Fontosnak mégis azért érzem az eddigi megszólalásokat is és ennek a kérdésnek az alapos megbeszélését, mert nemcsak a MIÉP-frakció véleményében, hanem olykor a közvélekedésben is előfordulnak azok a gondolatok, amelyeket itt hallottunk. Talán természetes is ez egy olyan országban, ahol rossz a közbiztonság, ahol nagy a szürkegazdaság és a feketegazdaság, ott politikai pártállástól függően és függetlenül gyakran megszólal egyszerű emberekben is az a vélekedés, hogy mit kekeckednek itt adatvédelemmel, vagy mit kekeckednek itt általában az emberi jogok védelmében, hogy talán káros is az a tevékenység, amit az ombudsmanok, a különböző feladattal megbízott ombudsmanok folytatnak. Ez az, amiért beszélni kell a dologról.
Azt hiszem és odáig még egyet is értek bármely oldalú megszólalóval, hogy van mit összeegyeztetni, hogy nyilvánvalóan össze kell egyeztetni az emberi szabadságot, az állampolgári autonómiát azzal a közérdekkel, amit adott esetben egy államérdek fejezhet ki, és amely valamilyen betekintésre irányulhat.
Két megjegyzést azonban mégis kell ehhez az összeegyeztetési feladathoz tenni, és voltaképpen ezért kértem szót. Egyrészt természetes, hogy jogállamban intézményesen a különböző összeegyeztetendő érdekek képviselői közül a védtelenebbet védik, és az állampolgár és a hivatal viszonyában - akár az adatokat, akár a jogokat tekintve - mindig az állampolgár a védtelenebb. Hiszen ezért született meg a különböző típusú ombudsmanok intézménye, és ezt a fajta tevékenységet éppen ezért nyilván erőteljesebben a védtelenebb állampolgár védelmében kell kifejteniük.
A másik: úgy szólt ez a hozzászólás, hogy igen rossz véglet kezd kialakulni, amikor az átlátható állam és az átláthatatlan állampolgár, mondjuk így, ellentmondása felé haladunk. Ezzel kapcsolatban azt szeretném megjegyezni tehát második megjegyzésként: sose felejtsük el, hogy az állam az állampolgároké, de az állampolgárok nem az államé. Vagyis az állampolgár teljes joggal követeli meg az államtól, ami az övé, a lehetőleg teljes átláthatóságot, tényleg egy nagyon szűk területtől, az államtitkok minél szűkebbre szabott területétől eltekintve. Ez tehát egy jogos és minél teljesebb igény az állam átláthatóságát illetően. Mivel azonban fordítva ez a viszony nem igaz, az tehát nem igaz, hogy az állampolgárok az államnak valamilyen tulajdonai vagy birtokai lennének, az ő szempontjukból, az ő irányukban az átláthatóságot az állam és hivatalai csak kivételes és nagyon indokolt esetben követelhetik meg.
Én tehát nagyon végletes fogalmazásban még azt is el tudom fogadni, hogy az állam legyen teljesen átlátható, kevés kivételekkel, és az állampolgárnak igen, legyen joga az átláthatatlanságra, természetesen kevés és jól meghatározott, közérdektől vezetett kivétellel. Mivel ez a viszony azonban a demokráciákban így épül fel, azt hiszem, hogy nemcsak a különböző biztosok intézménye mint jogfilozófiai alapelv volt hasznos, hanem föltétlenül hasznos az a tevékenység is, ami itt a védtelenebb állampolgárt védi, és az állampolgár felé biztosítja elsősorban az állam átláthatóságát és nem fordítva.
Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
Előző Következő