BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! - aki még mindig itt van az ülésteremben és még mindig beszélget.
Én két helyet szeretnék közösen vizsgálni ebben a törvényjavaslatban: a preambulum kérdését és a 27-28. pontban levő módosító javaslatainkat. Ugyanis Béki Gabriella fölhívta a figyelmet arra, hogy míg a szabad demokrata preambulumban a szabad orvosválasztás meg van említve, addig a kormány által benyújtott preambulumban nincs megemlítve. Horváth Zsolt képviselő úr - talán már politikai államtitkár úr - azt mondta, hogy ennek nem a preambulumban van a helye, és csak akkor van baj a szabad orvosválasztással, ha sokat sulykoljuk.
Nos, a 27-28. pontban magam, illetve Turi-Kovács Béla képviselő úr azt kezdeményezzük, hogy maradjon el a törvényből az a megszorítás, amely a területi ellátási kötelezettség nélküli háziorvosok esetében nem tenné lehetővé a működtetési jog elidegenítését és folytatását. Ha a törvényt a benyújtott formában fogadják el, akkor az ilyen praxisok, hogy úgy mondjam, az ilyen szabad háziorvosi praxisok fokozatosan elhalnának - és a költségvetési bizottság ülésén meg is tudtuk a kormány képviselőjétől, hogy ezt is akarják. Márpedig az ilyen területi ellátási kötelezettség nélküli praxisok éppen a szabad orvosválasztást teszik lehetővé azokon a településeken, ahol az ilyenek egyáltalán működni tudnak. A kormány ezt akarja elhalasztani.
Tehát nem véletlen, hogy a szabad orvosválasztás nem szerepel a kormány preambulumában. Fontosnak tartom, hogy ezt valamennyien világosan lássuk. Horváth képviselő úr, államtitkár úr, ha tévedek, akkor önök nyilván támogatni fogják vagy az én javaslatomat, vagy Turi-Kovács képviselő úr javaslatát a péntekre tervezett szavazásnál, és akkor majd el fogom ismerni, hogy én tévedtem. De ha nem fogják támogatni, az azt fogja bizonyítani, hogy igazam volt.
Köszönöm szépen.