LÁZÁR MÓZES (Fidesz): Tisztelt Ház! Tisztelt államtitkár Úr! 1995 júliusában született egy megállapodás a Horn-kormány privatizációért felelős minisztere, valamint a reprezentatív villamos-szakszervezet és a bányászszakszervezet között. Ennek a megállapodásnak a 2.1. pontja rögzítette, hogy a privatizációs bevételek 5 százaléka a Villamosenergia-ipari Foglalkoztatási Alapba kerül. Ez az összeg lett volna hivatott segíteni azokat a munkavállalókat, akik a magánosítást követően elvesztik munkahelyüket, vagy átmenetileg rossz helyzetbe kerülnek.

'96 elején arról szóltak a híradások, hogy több száz milliárd, egyes vélemények szerint 400 milliárd forintos bevétel származott az energiaszektor gyors és nagyarányú eladásából. Kínosan ügyelt mindenki arra, hogy a pontos összeg ne hangozzék el, de azért egyfajta elismerést be lehessen gyűjteni. Áron alul eladni értékes dolgokat persze a legkönnyebb és a leggyorsabb.

Ezt követően éles vita kezdődött a szocialista-liberális kormány és a hozzájuk egyébként történelmi okok, valamint baráti szálak miatt is közelálló szakszervezetek között, mert a megállapodás szerinti összegből a Horn-kormány semmit nem fizetett ki.

Megállapodás ide, megállapodás oda, barátság ide, barátság oda, parlamenti azonos padsor ide, parlamenti azonos padsor oda, a privatizáció miatt átmenetileg rossz helyzetbe került munkavállalók megsegítése egész egyszerűen nem volt szempont. Ebből a hatalmas összegből jó lett volna valamennyit magára az energiaszektorra is áldozni; egyetlen fillér sem került vissza, és most a korszerűsítést, a struktúra átalakítását más forrásból kell megoldani.

De térjünk vissza a Foglalkoztatási Alaphoz! A Villamosipari Szakszervezet sztrájkot is kilátásba helyezett, mert mégiscsak arcátlanság, hogy van egy érvényes megállapodás, és tele a kassza is. Súlyosan, nagyon fontos más területekre kell az összeg - ilyen és ehhez hasonló igen megalapozott válaszokat kaptak a munkavállalók. Két-három évig csak vita folyt, pénz nem.

Majd 1998. május 8-án, a parlamenti választások előtt két nappal egy újabb megállapodás született az előző végrehajtásáról, melyet a sorban következő privatizációs miniszter és a pénzügyminiszter írt alá a Horn-kormány részéről. A pénzről három év eltelte után persze még mindig csak virtuális értelemben lehetett beszélni, így a biankó csekk kötelezettje az új kormány lett. Ezt is jelentette tehát a jól ismert mondat: önök nagyon jó helyzetben vették át a kormányzást. Bele sem merek gondolni, mi lett volna, ha rossz helyzetben történik meg a kormányváltás.

Tisztelt miniszter Úr! Tisztelt államtitkár Úr! Történt-e valami ebben az ügyben? Sikerült-e valamit tenni a villamos szektor munkavállalóiért? Várom válaszát. (Taps a kormánypártok soraiban.)