SZABÓ ISTVÁN, az európai integrációs ügyek bizottságának előadója: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Miniszter Asszony! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény módosítását tartalmazó T/3256. számú törvényjavaslatot megtárgyalta és véleményezte az európai integrációs ügyek bizottsága.

Az általános vitára alkalmasság megítélése során - kialakult gyakorlatának megfelelően - megvizsgálta, megfelel-e a javaslat az európai uniós szabályozáshoz való közelítés, a jogharmonizáció igényének. E vonatkozásában megállapítható, ahogyan azt a miniszter asszony az expozéjában is megemlítette, hogy konkrét jogharmonizációs kötelezettséget nem teljesít a törvényjavaslat, ilyen kötelezettsége nincs is; azért nem, mert az uniós versenyjog-szabályozás az Unió belső piaci viszonyait, az ott fellépő vállalatok tevékenységét, piaci magatartását szabályozza döntően. Ennek ellenére megállapítható, hogy az előttünk fekvő javaslattal módosítandó versenytörvény konkrét elemeiben a közösségi joghoz hasonló megoldásokat fog alkalmazni.

A javaslat az Európai Unió által eddig is elismert szervezeti struktúra működésének és a versenyjogi szabályok alkalmazásának a hatékonyabbá tételét szolgálja. Mindezeknek a csatlakozási tárgyalások során is megnyilvánuló következménye, hogy a vállalati versenyszabályozás vonatkozásában csupán finomító, pontosító jogközelítési lépésekre és kifejezetten a taggá válással összefüggésben bizonyos eljárási szabályozásbeli módosításokra lesz csupán szükség.

A jogharmonizációs vonatkozások mellett szólnom kell a véleménykülönbségeket eredményező elemeiről a javaslatnak. Ezek a Versenyhivatal elnökének és elnökhelyetteseinek státusza, a Versenytanács tagjai kinevezésének időtartama, valamint a gazdasági versenyhivatali közlemény szerepe és ereje a szabályozásban. A javaslatot támogató bizottsági vélemény teljességgel megalapozatlannak ítélte a felsorolt vitapontokkal kapcsolatosan megfogalmazott kisebbségi prekoncepciót, mely szerint a Versenytanács elnöke függetlenségének csorbulását eredményezné a javaslat; ezzel szemben a többségi vélemény szerint hatékonyságot növelő, tisztább és világosabb felelősségi viszonyokat teremtő a módosítás. Ilyen vitapont volt, hogy a generálisan megfogalmazott tilalmak közötti eligazodást segítő, és a jó szándékú piaci szereplőknek iránymutatást adó és értelmező, nem jogszabály jellegű elvi állásfoglalások a gazdasági hivatali közleményeket a törvények hatályának megváltoztatására irányuló kormányzati szándékként értelmezte a kisebbségi vélemény.

 

 

(11.00)

 

Ebbe a sorba tartozik a Versenytanács tagjainak határozatlan időre történő kinevezését hatéves időtartamra váltó módosítással kapcsolatos vélemény, amely nyilvánvalóan fenn nem álló összefüggést vélelmez a kinevezés időtartama és a függetlenség mértéke között.

Mindezek mellett tehát, tisztelt Ház, az európai integrációs ügyek bizottsága a törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak találta, és 16 igen, 7 nem szavazat és 2 tartózkodás mellett annak megtárgyalását a Háznak ajánlja.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage