DR. TÍMÁR GYÖRGY, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Mélyen tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvényjavaslat megítélésem szerint sokkal lényegesebb, és sokkal mélyebben érinti az egész társadalmi életünket, mint ahogy ez egy felületes ránézésből kitűnne; nagyon-nagyon fontos, ugyanis a gazdasági élet legalapvetőbb elemét, a biztonságot próbálja rendezni, méghozzá az alakuló piacgazdaság körülményeinek megfelelően. Azt hiszem, mindannyian a legnagyobb köszönetünket fejezhetjük ki a tárcának, amely egyrészt felismerte a törvényjavaslat elkészítésének szükségességét, és ebben a formában - szerintem kiváló jogi technikával - ezt el is készítette.

Ezek előrebocsátása után szeretném az önök figyelmét felhívni arra a tényre, hogy pillanatnyilag mindannyian egy tanuló polgári demokráciának a részesei vagyunk, alakítói, haszonélvezői, illetőleg szenvedői. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a társadalmi élet szükségleteit előállító gazdaságunk ugyanolyan tanuló gazdaság. Több évtizeden keresztül más gazdasági rendszerben éltünk, annak a szabályaihoz kellett alkalmazkodni, körülbelül tizenegy éve nyílik lehetőség a modern, szabadon együttműködő, úgynevezett piacgazdaság feltételeihez alkalmazkodni.

A gazdaság a résztvevők részére nem csupán azt jelenti, hogy termelhetnek, szolgáltatnak, vagy egyéb tevékenységet, hasznos szükségletkielégítési tevékenységet folytatnak, hanem egyúttal az is jelenti, hogy igenis van értelme annak, hogy a résztvevők ezt a tevékenységet végezzék. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy ha jól dolgoznak, hatékonyan, rugalmasan és minimális időintervallumok alatt érik el a gazdaságilag indokolt célokat, lépéseket, akkor olyan eredményeket tudnak abszolválni ezek alapján, amelyeket ők hosszú távon élvezhetnek. E nélkül - hogy úgy mondjam - a jogbiztonság nélkül értelmetlenné válna minden társadalmi és egyébként emberi produktum, mert ha nem lenne jogbiztonság, akkor bizonytalan lenne az eredmények felhasználási formája, lehetősége, magyarul: leállna a termelés, vagy legfeljebb a pillanatnyi szükségletek kielégítésében konkretizálódna. Ez az elv egyáltalán nem távoli gondolat a mai konkrét gazdasági tevékenységről. Tudomásul kell venni, hogy lett légyen egy nemzetközi monopólium, egy nagy cég vagy csak egy kis magánvállalkozás, ugyanazok a jogbiztonsági, termelésbiztonsági, üzletbiztonsági feltételek vonatkoznak rá, illetőleg ezek teszik lehetővé és érdemessé a munkájukat.

A gazdasági élet éppen úgy változik, alakul és fejlődik, ahogy a társadalmi élet egyéb vonatkozásai is hasonló fejlődési fázisokon mennek keresztül. Ennek következtében mindaz az írott jog, amely megpróbálja valamilyen formában a gazdasági élet résztvevői felé jelezni, hogy milyen módon tisztelhetik egymás tevékenységét... - más szavakkal, milyen módon kell a másik résztvevő zavarása nélkül dolgozniuk, tevékenykedniük, tehát ez a fejlődés folyamatosan új, újabb, még újabb stádiumokat ér el, ír elő szabályozás számára. Az a rugalmas alkalmazkodóképesség, amely a jogszabályok naprakészségét elősegíti, abban nyilvánul meg - ezt tartjuk most a kezünkben, ennek az írásban megjelent formáját, amikor ezt a törvényjavaslatot az igen tisztelt Országgyűlés elé beterjesztették.

Az a nem túl nagy számú módosítás, amely megtalálható a javaslatban, egyrészt arra mutat, hogy maga az alaptörvény nem volt idegen a tényektől, a gazdasági élet tényeitől, a gazdasággal kapcsolatos jogi tényektől, a gazdaságot szabályozó jogrendszertől, ezzel szemben minden tisztelet, hogy máris megfelelő adaptációt, tehát a változásokhoz alkalmazkodási lehetőséget megfogalmaztak. Ezek a szabályok egyszersmind kvázi iránymutatók is a gazdaság egészére nézve, hogy hogyan tiszteljék egymást, és milyen fejlődésre számíthatnak a gazdasági élet egészét tekintve.

Tanuló piacgazdaság résztvevői vagyunk mindannyian, tanuló jogalkotók, de ha megvan bennünk az a tisztelet a feladatokkal szemben, amely ebben a törvénytervezetben is konkretizálódik, akkor remélem, a magyar gazdaság folyamatosan és igen-igen rugalmasan fog tudni alkalmazkodni a változó körülményekhez, az Európai Unióhoz való csatlakozás tényéhez, és gazdaságunk belső fejlődése nemhogy akadályokba ütközne, hanem a jog, a törvényalkotás részéről, egyrészt iránymutatások kijelölésével is segítve, nyugodtan tud haladni mindannyiunk előnyére, hasznára.

Köszönöm. (Taps.)

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage