DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon nagy örömmel hallottam Lezsák Sándor felszólalását, valóban nagyon komoly adósságaink vannak azok iránt, akik méltatlanul és ártatlanul szenvedtek az elmúlt, most már mondhatom, 55 évben, 1945 után.

Engem személyesen is felkerestek határon túlról áttelepítettek - nevezhetjük ezt lakosságcserének vagy bárminek, de tudjuk, hogy mi volt. Személyes ismerősöm van olyan, aki nyugati hadifogságban volt, és még mindig reménykedik abban, hogy neki is valami hasonló lesz majd a helyzete, mint aki esetleg más irányban szenvedett hadifogságot; és valóban itt vannak az '56-osok, itt vannak az '53-asok, a recskiek, a Hortobágyra telepítettek. Nagy a hátralék, nagy a lista, viszont egyre fogynak.

 

 

(16.50)

 

Tehát amennyiben a kormányzatnak az a szándéka - ha jól idézem Lezsák Sándor szavait -, hogy mielőbb megtalálni a kárpótlás formáját ezek felé az emberek felé, akkor jó lenne ezt a "mielőbb"-et valahogy konkrétan megjelölni. Ezek ma már igen idős, beteg emberek, és minden hónap, minden fél év, amivel a helyzetük rendezése odébb tolódik, egyre ritkítja a soraikat. Tehát számomra az, hogy mielőbb, meg kell hogy mondjam őszintén, kevés. Nagyon tetszett, amit Lezsák Sándor elmondott, de ha azt mondaná a kormány valamelyik képviselője, hogy, mondjuk, a tavaszi időszakban, a tavaszi ülésszakban vagy három, vagy hat hónapon belül, az elfogadható lenne. A "mielőbb"-bel nem tudok odamenni ezekhez az emberekhez, és nem tudom őket megnyugtatni. Tehát nagy örömmel várnám, ha a kormány képviselője ezt a "mielőbb"-et valahogy konkretizálná.

Köszönöm. (Taps a MIÉP soraiban.)