DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A családtámogatási rendszerről családias légkörben tárgyalunk ma. Akkor, amikor a családok támogatásáról szóló '98-as törvény módosítását kezdeményező javaslatról beszélünk, nem kerülhetjük meg hazánk demográfiai problémáit.
A demográfiai mutatók az 1950-es évek vége, az 1960-as évek eleje óta projiciálják a népesség lélekszámának potenciális fogyását. A népesség természetes fogyása hazánkban a hetvenes évek második felében kezdődött, és azóta is tart. 1981-ben az élve születettek és meghaltak egyenlegének deficitje még kevesebb, mint 2000 fő volt, 1998-ban azonban már több, mint 40 ezer lakossal csökkent a népesség lélekszáma. Tizennyolc év alatt összesen mintegy 428 ezer fővel lettünk kevesebbek.
Az előreszámítások a populáció létszámának további csökkenését jelzik; a leginkább reális forgatókönyv adatai szerint Magyarországnak 2020-ban csak 9 millió 360 ezer lakosa lesz, és ebbe már a nemzetközi vándormozgalmak populációnagyságot növelő hatása is beleértendő. A népesség összetételének változásai a népesség lélekszámának alakulásával azonos vagy még nagyobb jelentőségű demográfiai jelenségek. A XXI. század talán legnagyobb demográfiai és nemcsak demográfiai kihívása a populáció öregedése. 1949-ben a 65 évesek és idősebbek a népességnek mindössze 7,5 százalékát adták. Ötven év alatt részesedésük csaknem a kétszeresére nőtt, 1999. január 1-jén 14,5 százalék volt. Valószínűsíthető, hogy ez az arány 2020-ban eléri a 18,5 százalékot.
A jelen javaslat szempontjából figyelmet érdemelnek a családtervezési adatok is. A fiatal házasok körében az 1990-es évek elején lefolytatott országos reprezentatív vizsgálatban a párokat házasságuk első évében a családterveikről kérdezték. Ezek teljesülése esetén száz családban 214 gyermek születne. Ez az átlag magasabb volt, mint a tíz évvel korábban házasságot kötött fiatalok családterveiből számított átlag. Különösen az volt feltűnő, hogy a házaspárok egynegyede kívánt három vagy ennél több gyermeket, ami jelentős emelkedést jelentett egy korábbi vizsgálat gyermekszámterveihez képest. A legtöbben, 62 százalékuk továbbra is a két gyermeket szeretné. Gyermek nélküli házasságban nem akarnak élni az emberek.
Egy másik vizsgálat a 18-41 év közötti nőket kérdezte arról, hogy hány gyermeket szeretnének. A kívánt gyermekek száma átlagosan 2,1 százalék volt, ami nagyon hasonló a fiatal házasok által tervezett 2,14 százalékos átlaghoz. Ezek az adatok azért keltenek figyelmet, mert az 1990-es években jelentősen csökkent a termékenység.
(13.20)
Nőtt a különbség a jövőbeli szándékot kifejező családtervek és az aktuális termékenységi szint között. Ez más szóval azt jelenti, hogy egy jelentős kivárási, illetve időzítési elem található a fiatalok jelenlegi termékenységi magatartásában, elhalasztják az egyébként kívánt gyermek világra hozatalát. Míg az 1970-es években a szülések előrehozatala okozott emelkedést a termékenységben, most a fiatalok későbbre halasztott szülései csökkentik a termékenységet. A kérdés az, hogy ezek a jelenleg még kívánt, de későbbre halasztott gyermekek megszületnek-e a jövőben. Úgy gondolom, abban egyetértünk, mindent meg kell tenni azért, hogy ezek a gyermekek megszülessenek. Ha nem is nagy lépés - ezt az előterjesztők nevében Selmeczi képviselő asszony elismerte -, de egy nagyon kis lépés ezen az úton ez a törvényjavaslat.
Akik eddig hozzászóltak, mindig csak a már megszületett gyermekekre gondolnak, pedig úgy gondolom, e törvényjavaslat hatására - amely elő kívánja ezt segíteni, ezért itt polemizálnom kell a képviselő asszonnyal, hogy méltányossági alapon lehet már jelenleg is ezt az ellátási formát igénybe venni - a családtervezés szempontjából teljesen másként esik latba az, hogy valamit méltányossági szempontból esetleg megkapok, még ha a gyakorlat az eddigiekben mindig az is volt, hogy megkapom, mint az, hogy törvényben rögzített jogom ezt az ellátási formát igénybe venni. Igenis egyrészt az oktatás átalakulása, másrészt a munkaerőpiac átalakulása kapcsán gyakran ütközünk abba az élethelyzetbe, amikor a globalizálódó világba bekapcsolódó Magyarországon a versenyfeltételek kényszerítik arra a fiatalokat, hogy az életpályájuk kiépítése, a karrierjük miatt esetlegesen olyan mértékben kényszerüljenek kitolni az első gyermek vállalását, ami már nehézzé teszi a további gyermekek vállalását, esetlegesen a második vagy a harmadik gyermek vállalását. Úgy gondolom, ha e javaslatnak köszönhetően csak egy gyermekkel több születik ebben az országban, akkor már megérte a benyújtás, már megérte az, hogy erre időt szakítottunk.
Megmondom őszintén, abban mindannyian egyetértünk, hogy egy törvényjavaslatot lehet szakmailag kritizálni és lehet politikailag kritizálni. Az eddig elhangzottak, illetve a bizottsági vitában elhangzottak túlnyomó többsége politikai kritika volt, jóllehet szakmai szempontból több érdekes kérdés is felvetődik a törvényjavaslat kapcsán. Erre részben utalt Szabó képviselő asszony, engem megfeddve; és vállalom azt, hogy én voltam az a hirtelen rosszul válaszoló, aki a nyugdíjaskérdésre a bizottsági ülésen rossz választ adtam. Mentségemre legyen mondva, az Alkotmánybíróságnak korábban volt egy olyan döntése a nyugdíjakkal kapcsolatban, amely a nyugdíjat védelmezte, és nem jutott hirtelen eszembe a tárgyalt törvény 27. §-a, mely egyértelműen igazolja azt, amit ön mondott. De a kérdéssel mintegy a kérdező is beismerte azt, hogy ezzel a problémával ott momentán nem volt tisztában.
Azonban az például szakmai kérdés, hogy amikor a tb-törvénynek a járulékfedezetül szolgáló részét nézzük, akkor abban sem gyes, sem gyed, semmi nincs, az csak a megadott szolgáltatások. Azon el lehet gondolkodni, számításokat lehetne végezni, hogy talán nem lehetne-e alkalmazni azt a munka világában már ismert módszert, hogy miután egy szerzett jog a nyugdíj, azt érintetlenül kell hagyni, és amellett is igénybe lehessen venni ezt az ellátási formát. Ez egy komoly szakmai probléma.
A másik szakmai probléma, amit nagyon körüljártunk és nagyon sokat gondolkodtunk ezen, az a gyermek és szülő kapcsolata. Ez egy hihetetlenül érdekes dolog; többféle ezzel kapcsolatos elgondolás van. Az ötvenes évekig a gyermek-szülő kapcsolatában lényegében a tanuláselméleti elgondolás uralkodott; az utóbbi években egy új teória a korai kötődés elméletével állt elő. Amikor megvizsgáltuk ezt a kérdéskört, amikor szakemberekkel konzultáltunk ebben a kérdéskörben, végeredményben arra a megállapításra jutottunk, hogy a gyermek-szülő, gyermek-nagyszülő modellje - erre valahol áttételesen Selmeczi képviselő asszony utalt -, tehát a generációs családmodell mindenféleképpen egy nagyon egészséges családmodell, és ezt segíteni kell. Jóval kedvezőbb a megszületendő gyermek számára, mint egy esetlegesen idegen környezet, egy olyan idegen környezet, melyen belül a nevelésért felelős személyek vagylagosak, illetve elég sűrűn változhatnak, mert az élet hozhatja így, és ez nagyon komoly lelki traumát okoz a gyermekeknek. Ez is nagyon érdekes és vizsgálandó szakmai kérdés, de a végén egyértelművé vált számunkra, főként a szakértők javaslata alapján, hogy ebből a szempontból a törvényjavaslat nem okoz kárt - mert azt is kell nézni, nehogy valamilyen módon kárt okozzunk.
Összefoglalva: nagyon szépen kérem a képviselőtársaimat, bár tudom, hogy erről nem tudom önöket lebeszélni, de ne píárfogásnak nézzék ezt a törvényjavaslatot. Ez a törvényjavaslat valóban azt a célt szolgálja a részünkről, hogy minél több gyermek szülessen meg ebben a hazában, és ismétlem, ha egyetlenegy gyermekkel több fog megszületni e törvényjavaslat hatására, akkor arra mindannyian büszkék lehetünk. Nemcsak a kormánypárti oldalon, hanem az ellenzéki oldalon ugyanúgy.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)