ERKEL TIBOR (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Előterjesztők! Államtitkár Asszony! Képviselőtársaim! A kilencvenes évek második felében az 1995. és 1996. évi családellenes intézkedéseket követően népesedési katasztrófahelyzet alakult ki Magyarországon.

 

 

(14.10)

 

A már megszületett gyermekeiket bölcsődébe elhelyezni nem tudó, de a gyermekgondozási segély lehetőségétől is megfosztott családok tízezreinek kálváriája egyértelműen figyelmeztette, sőt fenyegette a fiatalokat a gyermekvállalás súlyos hátrányaival, tízezreket tántorított el a családalapítástól és a gyermekek vállalásától.

A hatalmon lévő, korábban, még a kampány során szociális biztonságot ígérő szocialista és szabad demokrata pártok immáron megváltoztathatatlan történelmi felelősségévé vált a nemzet felgyorsuló pusztulása. A családellenes és nemzetfogyasztó jogszabályi gépezet leállítása érdekében az elmúlt két és fél évben már sokat tett ez az Országgyűlés, és a most előterjesztett törvénytervezet is ezt a többségi szándékot tükrözi.

Az első jelentős döntést akkor hozta meg az Országgyűlés a kisgyermekes családok érdekében, amikor megszavazta a gyermekgondozási díj bevezetésével összefüggő törvénymódosításokról szóló 1999. évi XCVII. törvényt. A törvény ismét lehetővé tette a középosztály számára a korábban tőlük megvont gyermekgondozási segély igénybevételét. E lehetőséggel azonban nagyon sok fiatal anya nem él, mert attól tart - sajnos, igen sok esetben megalapozottan -, hogy a segélyezési idő letelte után már nem mehet vissza a volt munkahelyére vagy a volt munkakörébe.

Ezzel egyidejűleg viszont egyre több olyan nő kénytelen tovább dolgozni a megnövelt nyugdíjkorhatár miatt, akik korábban segíthettek volna leányaikon, menyeiken mint nyugdíjas nagyszülők. Figyelembe véve azt a tényt is, hogy ez a nyugdíj előtt álló női korosztály sem lehet biztos munkahelye megtartásában, szinte kézenfekvő számukra annak a lehetőségnek a biztosítása, hogy immáron a jogszabályok adta lehetőségeket is kihasználva neveljék unokáikat, ugyanúgy, ahogy azt a nyugdíjkorhatár felemelése előtt tették volna. Legyen a nagyszülők gyermeknevelő tevékenysége is ugyanolyan hasznos, és nyugdíjjogosultságot megalapozó szolgálati éveket szerző tevékenység, mint a fiatal anyák segélyezési időszaka! A három képviselő törvényjavaslata létező társadalmi igényeket kíván a családgondozás szolgálatába állítani egy történelmileg nagyon megfelelő pillanatban.

Felmerülhet az a kérdés is, hogy miért érné meg a nyugdíjas nagyszülőknek gyermekgondozási segélyt igénybe venni - ezt sokan tárgyalták már -, hiszen ez idő alatt szünetelne a nyugdíjuk folyósítása. Nos, a nyugdíjasok, és közöttük is elsősorban a nők jelentős hányada - hozzávetőleg egyharmada - nem öregségi nyugdíjban részesül, hanem özvegyi nyugdíjat, rokkantsági nyugdíjat vagy valamilyen címen járadékot kap. Ők anyagilag is jobban járnak, hiszen a gyermekgondozási segélyük összege magasabb lenne, mint a jelenlegi nyugdíjuk. Azoknak a saját jogú öregségi nyugdíjasoknak is távlatilag javulna a helyzete, akik nyugdíja a jelenlegi nyugdíjminimumhoz közel áll, és a gyermekgondozási segély idejének letelte után - hivatkozva több szolgálati évre - új nyugdíj-megállapítást kérhetnek.

Nem hagyhatjuk ki azokat a nagyszülőket sem a felsorolásból, akik jelenleg nem foglalkoztatottak, és számukra értelmes jövedelemszerző és nyugdíjalapot is biztosító lehetőség lesz a gyermekgondozási segély.

Hadd említsem meg e törvényjavaslatnak egy további pozitívumát, amelyre a bizottsági ülésen a MIÉP hívta fel elsőként a figyelmet: a generációk egymásra utaltságának a gyakorlati megvalósítását. Az előző kormány, a kommunista évtizedek hagyományait követve, gyakran egymásnak ugrasztotta a korosztályokat; a fiatal családosok és a nyugdíjban lévők között mesterségesen növelte az érdekellentéteket, és gyakran hangsúlyozta azt, hogy a családtámogatási rendszert csak a nyugdíjak rovására tudná változatlan formában fenntartani - vagy viszont.

A korábbi kormánypártok a generációk közötti feszültségkeltés eszközeivel ma is próbálnak szavazatokat szerezni. Gondoljunk csak azokra a közelmúltban megtartott rendezvényekre, amelyeken a 40-50 éves korosztályok problémáit állították szembe az elhelyezkedési gondokkal küzdő fiatalok érdekeivel.

Nos, egy egészséges és ép lelkű társadalomban nem lehet egymásnak ugrasztani a fiatal, a középkorú és az idősebb nemzedéket, hiszen mindegyik nemzedék csak összefogás révén boldogulhat zavartalanul. Ennek az összefogásnak, nagyszülőknek az unokák nevelésébe történő bevonásának jó példája ez a törvényjavaslat.

A törvényjavaslat a nagyszülők lehetőségeit és szerepét úgy kívánja megnövelni a gyermekek nevelésében, hogy ezáltal ne csorbuljon, ne csökkenjen a szülők családban betöltött szerepe. Nem fordulhat tehát elő az a gyakorlat, hogy a Budapesten élő szülők a tőlük több száz kilométerre lakó nagymamára bízzák gyermeküket, mert ez a szülői szerepük feladását jelentené. A törvényjavaslatnak nem célja a gyermekek szűkebb családi környezetből való kiemelése, de hangsúlyozzuk, ez a mondat a törvényjavaslatban - véleményem szerint - pontatlan, kijátszható, és ezért egyértelműsíteni kellene. A már beküldött módosító indítványunknak ez a célja.

Hadd szóljak végezetül arról, hogy a törvényjavaslat egyértelműen úgy intézkedik, miszerint: "A szülőnek, a nagyszülőnek és a gyámnak nem jár gyermekgondozási támogatás a három hónapot meghaladó, egybefüggő külföldi tartózkodásának az időtartamára." Egyetértek ezzel a törvényszakasszal, de hiányérzetem is támadt.

Miért volt lehetséges az, hogy egy megtörtént gyilkosság miatti valószínűsíthető felelősségre vonás elől külföldre távozó, az országunkat minden létező fórumon gyalázó zámolyi romák távozásuk után még fél évvel is súlyos százezreket vehettek fel családi támogatás címén? Ha a gyermekgondozási segély folyósítását beszüntetik háromhavi külföldi kinntartózkodás után - amit, ismételten hangsúlyozom, helyeslek -, akkor más segélyeket miért folyósítanak ezt kétszeresen is meghaladó külföldi kinntartózkodás esetén? Felhívom az illetékes tárca figyelmét erre a méltánytalanságra, és kérem ennek a helyzetnek a gyors orvoslását is, például törvénymódosítás révén.

Utolsó mondatom előtt engedjék meg, hogy Béki Gabriella két kifejezését idézzem: ez a törvényjavaslat súlytalan, ez egy "mintha" törvényjavaslat. (Béki Gabriella bólogat.) Az az érzésem, hogy sokakban fölmerült a magzatvédelmi törvény vitája, és az abban elfoglalt szabad demokrata és szocialista álláspont. Azokról a magzatokról volt szó, akik - mert számomra akik - még csak "mintha" gyermekek, szinte súlytalanok, hiszen összevetve egy megszületett gyermek súlyával, súlyuk lényegtelen. Csak nekünk jelentett súlyos problémát évtizedeken keresztül annak a hatmillió magzatnak az elvesztése, akik pótlásáról, újra felneveléséről is szól ez a törvénytervezet.

Még egy szót: az az érzésem, hogy ezek a hozzászólók életükben komoly fizikai munkát nem végeztek, de favágásban biztos nem vettek részt. Próbálják meg egyszer, hogy egy olyan embernyi átmérőjű fatörzs széthasításában mit jelent egy ék, amely a fatörzshöz képest szinte súlytalan! Meg fogják látni: a fatörzs szét fog hasadni.

Őszintén remélem, hogy ez a törvényjavaslat - a parlament többségével és a kormány családpolitikájával együtt - az előző évtizedek elviselhetetlenül vastag és fölösleges nemzetpusztító politikáját szét fogja hasítani.

Köszönöm, elnök úr. (Taps a MIÉP soraiban.)