LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Előterjesztők! Tisztelt Ház! Megvallom őszintén, növekedő szomorúsággal hallgatom ezt a vitát, így elsősorban az ellenzéki képviselőtársaim megszólalását. Különösen az olyan mondatokat, amelyek többször elhangzottak szocialista képviselők szájából, hogy ennek a törvényjavaslatnak nagyobb a füstje, mint a lángja. (Szabó Sándorné: Így van!) Csak a füstjét érzik, tisztelt képviselőtársaim (Szabó Sándorné: A lángja nem melegít!), és elnézést ezért a mondatért, de csípi a szemüket - tulajdonképpen erről van szó. (Szabó Sándorné: Őrület!)

Úgy látom, abban mindenképpen egyetértünk és a korábbi vitákból is előviláglik, hogy a kilencvenes évtizedben nagymértékben megnövekedtek a gyermeket vállaló családok megpróbáltatásai. Lassacskán teljesen megszűnt a gyermekek szükségleti cikkeinek a korábban alacsonyabb forgalmi adókulcsa, azaz egyre több adó terhelte a gyermekek ruházatát, tanszereit és élelmezését. 1995-től megnövelt személyi jövedelemadó terhelte a gyermekek eltartásához szükséges jövedelmeket. Ugyancsak 1995-től keményen megadóztathatják az önkormányzatok akár a gyerekszobákat, azaz a gyermekek lakóterületét is. Emlékezzenek, milyen kemény viták voltak ez ügyben is! Ezzel egyidejűleg egyre több óvodát és bölcsődét zártak be, és a munkaadók egyre gyakrabban először a gyermekes anyákat bocsátották el, hiszen rájuk lehetett legkevésbé számítani a túlórák időszakában.

A jelenlegi kormány nagyon sok területen orvosolta az állam által korábban okozott családellenes intézkedéseket, de nagyon sok esetben nincsenek eszközei például a területi önkormányzatok óvodabezárásaival vagy a munkaadók gyermekes anyákat sújtó döntéseivel szemben.

 

 

(15.00)

 

Ismeretes - ez is több esetben elhangzott ebben a vitában -, hogy a fiatal anyákra a legtöbb időterhelés a négy alatti kisgyermekek nevelése során nehezedik. Ezeket a kicsiket szinte soha nem szabad magukra hagyni, etetni és öltöztetni kell őket, lélektanilag ebben a korban jobban igénylik az anya közelségét, mint más gyermekek társaságát, fogékonyak a betegségekre, és emiatt is több törődésre van szükségük.

Ezt a szülői terhelést kívánja mérsékelni a három képviselőtársunk által benyújtott, a családok támogatásáról szóló törvényt módosítani szándékozó törvényjavaslat. Ismeretes, hogy a statisztikai felmérések szerint a gyermekgondozási segélyen lévő nők 42 százaléka nem számít arra, hogy a segélyezési idő leteltével visszamehet a volt munkahelyére és a volt munkakörében dolgozhat. Egy kis részük felméri azt, hogy volt munkaterülete összeegyeztethetetlen az anyasággal, és emiatt maga nem kíván visszamenni. Az anyák egy további kisebb hányadának a munkahelye szűnt meg, és emiatt nem is tudna visszamenni, de a túlnyomó többség nagyon jól tudja azt, hogy gyermeke miatt a munkaadója csökkent értékű munkaerőt lát benne. Enyhítené mind az anyák hátrányos munkahelyi megítélését, és megkönnyítené a gyermekek ellátását is, ha nem kiszakadva a családi környezetéből, a közeli hozzátartozó, azaz valamelyik nagyszülő vehetné igénybe a gyermekgondozási segélyt, és látná el az ehhez fűződő kötelezettségeket. Ezt a törvényjavaslatot csak helyeselni lehet, mind humánpolitikai meggondolásból, de népesedéspolitikai megfontolásból is.

Milyen problémák vetődhetnek fel a törvényjavaslat életbe lépése esetén? Erről kívánok röviden szólni, hiszen a mellette szóló érveket Csáky András, az egyik előterjesztő, a Magyar Demokrata Fórum képviselője korábban részletesen elemezte, elmondta. Milyen problémák vetődhetnek fel? Az egyik ilyen következményre, arra, hogy emiatt esetleg észrevétlenül nagyszülői felelősséggé válik a gyermeknevelés, gondol a törvényjavaslat, és leszögezi mint alapkövetelményt, hogy az ellátott gyermek csak napközben, csak átmenetileg kerülhet ki a szülői környezetből, azaz nem kerülhet hetekig, hónapig távolra a szüleitől vagy nevelőszüleitől.

Nem célja és nem is érdeke a törvényjavaslatnak a családi kötelékek lazítása, hanem elsősorban a generációkat összefogó kapcsolatokat kívánja megerősíteni. Nem lehetetlen ennek a célnak a megvalósítása, hiszen már korábban - és erre hangsúlyosan felhívom ellenzéki képviselőtársaim figyelmét - felfedte a néprajz tudománya azt a sajátosságot a magyar múltban, hogy a mesterségek, a néphiedelmek, a mindennapi élet szokásrendjei sok esetben nem apáról fiúra öröklődtek, ahogyan sokan gondolták, hanem nagyapáról a fiúunokára vagy a nagymamáról a leányunokákra, hiszen akkor is a mindennapi kenyér megszerzésének a kötelessége elsősorban az aktív korú szülőket terhelte meg jobban, és ilyen helyzetben magától értetődő volt a nagyszülők sokkal hangsúlyosabb és erősebb szerepvállalása a gyermeknevelésben. Talán finom túlzás, de nem történik más, mint egy korábbi hazai hagyomány intézményes keretek között történő felújítása.

Probléma lehet az is, hogy a törvényjavaslat nem szabja meg a kedvezményezettek felső korhatárát. Ismerek nyolcvanas éveiket kitűnő egészségben taposó nagyszülőket, de ismerek fáradékony hatvanasokat is, azaz nyilván nehéz és némileg igazságtalan is lenne megszabni egy konkrét korhatárt. Azt is tudom, hogy nem véletlenül alacsony a nyugdíjjogosultság korhatára a nagy figyelmet és koncentrációt igénylő szakmáknál, például a pilótáknál vagy a honvédségnél. Eddig mindig kiálltam a gyermekekkel foglalkozó pedagógusok 62 éves kornál alacsonyabb, kedvezményes nyugdíjkorhatárának bevezetése érdekében, hivatkozva arra, hogy a rájuk bízott kavargó és ugrabugráló, gyakran harminc-negyven gyermek biztonságának felügyelete már teljesen felőrli az idegeiket, hiszen csupán egy-két perc elszunyókálás - ami hatvan után olykor elkerülhetetlen - végzetes bajjal járhat a veszélyt nem ismerő gyermekek felügyelete során.

Hallottam olyan javaslatról is - nyilván kormánypárti és ellenzéki képviselőtársaim is kaptak hasonló javaslatokat -, hogy jelöljünk meg például egy felső korhatárt, vagy pedig a felső korhatár megállapítását szorgalmazók közül többen javasolták azt, hogy az alkalmasság egyedi elbírálását követeljék meg bizonyos korhatáron túl. Olvastam olyan véleményt is, hogy ez esetben hasonlóak lehetnének a követelmények, mint a gépjárművezetés alkalmassági vizsgájánál, amikor is az életkor növekedésével párhuzamosan időben sűrűsödnek az alkalmasságot elbíráló vizsgálatok. Nekem meggyőződésem, hogy erre most szükség nincsen, és majdan a gyakorlat fogja elbírálni ennek a kitűnő javaslatnak a konkrét következményeit, értékeit.

A törvényjavaslat erényének tekinthető, hogy ha már úgyis javasolja a családok támogatásáról szóló 1998. évi törvény módosítását, akkor orvosolni kívánja azokat a problémákat is, amelyek a gyermekgondozási segély kibővítésének céljától függetlenek. Rendezi például a családjukkal szoros kapcsolatot tartó, de fogyatékos és a képzési kötelezettség teljesítése érdekében szociális intézményi ellátásban részesülő nevelési ellátásának a családnak történő folyósítását, hatvan napról száznyolcvan napra növeli meg az anyasági támogatásra vonatkozó, mindeddig nagyon rövid igénylési határidőt. Ezek a törvénymódosítások is apró előrelépések a családpárti társadalom irányában.

Abban egyetértek ellenzéki képviselőtársaimmal - ez a Magyar Demokrata Fórumon belül is többször megfogalmazódott -, hogy tovább kell majdan terjeszteni ennek a törvényjavaslatnak a határait, és valóban el kell jutnunk oda, hogy a nyugdíj és a gyermekgondozási segély együtt legyen folyósítható. Én egy folyamat részének tartom ezt a rendkívül hasznos törvényjavaslatot, aminek általános vitára történő bocsátását helyeslem, és kisebb módosításokkal a javaslatot elfogadásra ajánlom.

Végezetül pedig nagyon kérem az ellenzéki képviselőtársaimat, hogy most tegyék félre különféle lekicsinylő megjegyzéseiket. Sokszor az az érzésem, hogy próbálunk egy-egy problémára megoldást találni, és akkor az ellenzék mindig keres a megoldásra egy problémát. Jó lenne ezen túl lenni, és valóban a családok érdekében, a jövő érdekében ezen a területen egységesen megszavazni ezt a javaslatot. Köszönöm szíves figyelmüket, türelmüket. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.)